Almási Miklós: Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?

Könyvemben a Sirály, a Ványa bácsi, a Három nővér és a Cseresznyéskert nekem irodalmi "rendezőpéldány" megírása-

képp kínálkozott: azaz kerestem, mi van a sorok mögött, a maszkok alatt.

Anton Pavlovics Csehov a sokértelműség szerzője, kimeríthetetlen az a röntgenkép, amit a jelen rohangászó vagy épp

depressziós hőseiről, s talán jövőnkről sejtet. Cvikkeres tekintetével olyan mélyre lát hősei lelkébe – azaz bajaink-örömeink

mélyére –, hogy száz év után is mai, sőt rejtélyes drámavilággal lep meg bennünket. Játsszták már szomorú-sírós részvét-

tel, ironikusan, hogy nevessünk Ványa bácsi elfuserált lövöldözésén, és - követve a szerzői intenciót - kegyetlenül.

A Három nővér végén Mása és szerelme, az elvezényelt alezredes, búcsúzna, de Csehov ebben az érzékeny jelenetben

otthagyja Olgát – így az utolsó intim pillanatot is elveszi kettejüktől. Ez a távolságtartó, hűvös szemléletmód talán orvosi

praxisából és a Szahalin-sziget büntetőtelepén tett látogatásából táplálkozik – ott ugyanis igazi szenvedéssel találkozott.

Ezért van az, hogy finom idézőjelbe tudja tenni az értelmiségi, vagy csak jómódú árvák, élettől eltaposott figurák lelki viha-

rait, és olykor még nevetni is engedi nézőit sejtelmes és kíméletlen, mulatságos és köznapi: huszonegyedik századi

színpadvilágában. (Almási Miklós)