Shakespeare annak idején Londonban valóban világot jelentő deszkákra lépett, színészként kisebb szerepekben, szerzőként messzi századokat, sok-sok nációt megigézve. Szereplői fogalomszámba mennek, sőt tojásfeje is eltéveszthetetlen számunkra, lángelméje mégis izgató rejtély marad. Tengernyit összeírtak róla, minden nemzedék hozzáfűzte a magáét. Ebben a tömör kalauzban Sir Frank Kermode kiváló angol irodalomkritikus összegzi, ma hol tartunk, mennyit tudunk róla ténylegesen. A legendát visszanyesve vázolja a hús-vér ember környezetét, kapcsolatait, pályafutásának olykor titokzatos állomásait. Ráébreszt, Shakespeare ugyan túlragyog minden kortárs szerzőt, de azok között is van nem egy óriás, s a színvonal meredek felfutása a fantasztikus adottságú színészeknek, a korántsem feltétlenül úri, de annál fogékonyabb közönségnek is érdeme. Olyan elevenen idézi meg a színházi szakma bölcsőhelyét, hogy képzeletben szinte a korabeli nézők közé vegyülhetünk, tanúsítva, az angol dráma nagy virágkora úgy, ahogy volt, csoda.
Georges Banu Párizsban élő, román származású színházteoretikus, kritikus, esszéíró, a kortárs francia színházi
élet meghatározó egyénisége Színházunk, a Cseresznyéskert című könyvében számba veszi a színpadainkon
is gyakran játszott Csehov-mű legjelentősebb európai előadásait, az utilitarista szemlélet által halálra ítélt
és kivágott ligetet a színház metaforájának értelmezve, valamennyi előadásban. A színház az az összmű-
vészeti tér, ahol alkotók és befogadók a teljesség mértéke szerint egymásra találhatnak, és részesülhetnek
az emberi mivolt végletes törékenységének a mindegyre elhalványuló ismeretében.