Lengyel György: Színházi emberek [antikvár]

Valaha nem volt nálunk ritkaság, hogy a színház jelentős alkotói a színház elméletét művelő írókként is megjelentek.

Hevesi Sándor, Bárdos Artúr, Németh Antal színházi tanulmányok, sőt könyvek szerzőjeként nem kevésbé jelentős,

mint rendezőként, színházvezetőként. A következő generációban ez az átfogó színházi működés már nem volt jelen,

bár a színházról való gondolkodásnak még voltak írástudói: Várkonyi Zoltán Jouvet-t fordított, Major Tamás és

Gábor Miklós magas színvonalon írt színházi problémákról. Az utánuk jövő nemzedékekből már csak egy valaki folytatta,

folytatja ezt a hagyományt: Lengyel György. Az 1950-es évek vége óta sokat tett azért, hogy a hazai színházi gondol-

kodás kapcsolatot találjon a világszínházéval; az igényt és a kedvezőtlen korban is következetes cselekvést három

antológiakötet bizonyítja, valamennyi a Gondolat Kiadótól: a Somló Istvánnal együtt szerkesztett Színészek, szerepek

(1959) és Színészek, rendezők (1964), majd egészen sajátjaként A színház ma (1970). A magyar színházat és szellemi

környezetét alázatosan mások gondolataival szolgáló közvetítő után végre elénk lép a szerző. Aligha van ma nálunk még

egy színházművész, aki a nyelvismeret, a színházi és az egyetemes kultúra, a történeti és az aktuális érdeklődés, a sze-

mélyes tapasztalat és a gondolati reflexió, a színészek iránti empátia és a színházi tendenciákra való rálátás, s mindehhez

az íráskészség olyan fegyverzetével rendelkezne, mint ő, s ezért kortársként hasonlóan pontos, szuggesztív és hiteles

képet tudna adni színházi emberekről a magyar és a világszínházból, sorsdöntő színháztörténeti időszakokról és pillana-

tokról. Ma, amikor éppen úgy látszik, hogy színházművészetünk és a végre nálunk is meghonosodó, ám ezoterikus

(poszt)modern színháztudomány párhuzamosai majd csak a végtelenben találkoznak, ezek a tanulmányok segíthetnek,

hogy a színházról színvonalasabb közbeszéd alakuljon ki. (Fodor Géza)