"A nevetségesség öl ... ami nyilvánvalóan úgy értendő, hogy a komikum lehántja a látszatokat és fölmutatja –
nincs jobb szópárosításunk – a meztelen igazságot; megfosztja a tekintélyükből élők és azzal visszaélők sisera-
hadát a társadalmi presztízsük jelmeztárától, és kimutatja, alkalmatlanok társadalmi tisztjük betöltésére; fölfe-
di, hogy szerepjátszásuk mögött tompa elme, sekélyes érzelmi világ, zilált erkölcsi rend működik; nemzeties
szólamaik pufogtatásával pedig korrupt üzelmeiket, alantas magánérdekeiket leplezik.
Caragiale gesztusa egyértelmű: ez a társaság, akit bábokként én huzigálok, ám az igazság szerint – nem a
nép, nem a nemzet; következésképpen: le kell őket a színről seperni. Nem kétséges, ez a gesztus a színház
falain túlra mutat. Határozottan fölismerhető célpontra. Caragiale szatírájának tárgya a múlt század utolsó
harmadában még csak alakuló polgárság. Korainak számítható, türelmetlenségnek-e a kegyetlen bírálat? Sie-
tett-e a Mester? Vagy inkább előrelátott?" (Szász János)
