Kazanlár Emil: A bábjáték

kazanlar-emil-a-babjatek
kazanlar-emil-a-babjatek
kazanlar-emil-a-babjatek
kazanlar-emil-a-babjatek

Az illusztrációkat Országh Lili készítette.

A szövegközti rajzok Fuggerth Ferenc munkái.

"A bábszínházi előadás a gyermekkor ünnepnapjait jelzi. A bábu olyan szerves tartozéka életünk első éveinek, mint például a mese, később pedig épp úgy raktározódik el emlékezetünk mélyén, mint a gyermekkor sok más élménye. A közfelfogás azt tartja, hogy a bábu a legkisebbek szórakoztatását szolgálja. Valóban csak ennyi lenne a szerepe?

Az ókor és a középkor bábjátékai elsősorban a felnőtteknek szóltak. Később a főúri szórakoztatás eszközének tekintette az az Esterházy is, aki kastélyában bábszínházat létesített, és Joseph Haydnt marionettoperák zenéjének megkomponálásával bízta meg. Goethe sem volt közömbös ez iránt a műfaj iránt; Faustjának megírására ösztönzően hatott egy strasbourgi kocsmában látott bábelőadás is. Alfred Jarry, a modern francia irodalom egyik őse első művét, az Ubu királyt még diákként padlásszobájában, bábelőadáson mutatta be. A XX. századi magyar irodalom néhány kitűnő alkotója – Karinthy Frigyes, Balázs Béla, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály – is írt bábjátékokat. Szergej Obrazcov, a világszerte ismert moszkvai bábszínház vezetője a második világháború alatt fronton harcoló katonákat szórakoztatott művészetével. Prágában a náci megszállás idején valóságos antifasiszta bábmozgalom alakult ki, Karel Capek-darabokat is adtak elő. Napjainkban az Egyesült Államokban a "Bread and Puppet" (Kenyér és bábu) néven működő társulat a vietnami háború ellen tiltakozó darabokat mutat be."

2 450 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Kedvencekhez
Adatok
Adatok
Kiadó
Corvina
Kiadás éve
1973
Terjedelem
40 oldal
Sorozat
Műhelytitkok
Állapot
kiváló állapotú antikvár könyv
Webáruház készítés