Valère Novarina: A cselekvő szó színháza

novaria-cselekvo-szo-szinhaza

 

Valère ​Novarina drámaíró, rendező, festő és grafikus második magyarul megjelent könyve A test fényeinél korábbi kötetekből

tartalmaz válogatást, de olyan szövegek is olvashatók benne, melyek a magyar kiadás számára készültek, és a L’Envers

de l’esprit című kötetben jelennek majd meg franciául, mint például a magyar nyelvhez fűződő személyes viszonyáról írott

az Érthetetlen anyanyelv című esszé is. A magyar kiadás két központi gondolat köré épül fel. Egyrészt Valère Novarinának

a képpel, a síkkal és a térrel kapcsolatos írásait tartalmazza, másrészt a nyelvhez, a színházi térben cselekvő szóhoz,

Igéhez való viszonyát vizsgálja.

„Láthatóan gondolkodni a térben: szemmel tartva, üresre éhesen gondolkodni, menni a térbe. A drámával gondolkodni, és

a nyelv tüzességével. Nem elfelejteni (azt gondolni), hogy az ész győz és habozik. Azt gondolni, hogy az »én« egy halott

marionett, aki szeretné, ha újra mozgásba hoznák. Nem a fogalmak előrehaladásával gondolkodni, nem számozott, nume-

rizált terminusfüzérek építményével, akadozva csak igent és nemet mondani – hanem a nyelv pass(z)ióján keresztülhatolva

gondolkodni.” (Érthetetlen anyanyelv)

1 800 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Kedvencekhez
Adatok
Adatok
Kiadó
Ráció Kiadó
Kiadás éve
2009
Terjedelem
124 oldal
ISBN
978-963-9605-65-7
Állapot
hibátlan, olvasatlan példány
Webáruház készítés