Léner Péter: Volt egyszer egy színház. A József Attila Színház utolsó két évtizede

lener-peter-volt-egyszer-egy-szinhaz

 

 

"A József Attila Színház történetének, drámájának, szerethetőségének jelképe maga az épület: művelődési ház,

amelyet a színház indulásakor csak jóindulattal lehetett színháznak mondani. Nem szép, nem előkelő, nem

korszerű. De a miénk. Többször átalakították, fejlesztették - jól, rosszul, de mindenképpen eredményesen.

A közönség szerette. Budapest életének elfogadott része, tere lett. A taxisofőrök a cím bemondása nélkül is

tudták, hol van. Ám a ház kezdett leépülni. A színház nem adta föl, a működőképesség fenntartása volt a

feladat. Mindig annyira sikerült, amennyi pénzt adtak. Kisebb-nagyobb munkálatok segítettek, de nem pótolták

a rekonstrukció szükségességét. A színház 55 évig harcolt az életéért."

Ezekkel a sorokkal vezeti be könyvét Léner Péter, aki húsz éven át volt a József Attila Színház igazgatója.

Személyes hangvételű, számos fotóval illusztrált, egyes szám első személyben írt munkája memoár, egy szín-

ház történetének múlt idejű krónikája. Sikerekről, kudarcokról, emlékezetes előadásokról, és mindenekelőtt

azokról a munkatársakról, színészekről, rendezőkről, szerzőkről, színházi szakemberekről szól, akik mindezt

megteremtették, és évtizedeken keresztül működtették. Bevallottan elfogult könyv: a színház, a kollégák,

az ügy iránti, életre szóló vonzalmát a szerző egy pillanatra sem rejti véka alá.

 

 

2 690 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Kedvencekhez
Adatok
Adatok
Kiadó
Corvina
Kiadás éve
2013
Terjedelem
164 oldal
ISBN
978-963-1361360
Webáruház készítés