Halász Péter: Gázóra. Félálomszínház

"Halász Péter színháza nem „Literaturtheater". Komplex színház, amely minden lehetséges teátrális

eszközzel él, s ezeket egységbe fogja. Kezdetben ez – egy alapvetően drámacentrikus, interpretáló

színházkultúrában – nagy újdonság volt, ma már nem az; elvégre három évtized alatt sokat

változott a magyar színház. Mégis van döntően megkülönböztető sajátossága: makacsul emberi

alaphelyzetek, s ezekben emberi alapállapotok körül forog. Mégpedig gyakran olyan technikával,

amilyet a "normál" magyar színházak – jó okkal – nem mernének megkockáztatni. Nincsen bevett

magyar kifejezés erre a technikára, németül van rá pontos szó: "Zeitlupe". A szótár szerint a

filmmel kapcsolatban lassító kamerát, időnagyítót, időlassítót jelent. Halász színházával kapcsolatban

– a mesterséges lassítás triviális képzetét elkerülendő – az időnagyító szót találom a legközelebbinek.

A sisakkészítő gyönyörű felesége című darabban van két jelenet. Az egyik: „Nagymama átbotorkál

a fotelhez. Lehuppan, hálóingét elrendezi, térdét betakarja, mert ugye az mégiscsak illetlen dolog,

fedetlen térdekkel, még akkor is, ha egyedül van a szobában. Igazgatja a kispárnát a feneke alatt

– vég nélkül. A párna az egyik karfáról a másikra vándorol, a derekánál van, a hátánál van, az ölében

van. Valahol van. Végre kényelmesen ül." A másik: „Nagymama az ebédlőasztalhoz biceg, a szoba

közepére húzza a tölgyfa asztalt. Korát, képességeit és állapotát meghazudtoló rettenetes erő-

feszítéssel felrámolja a székeket az asztal tetejére." (Fodor Géza)

A kötetben olvasható darabok:

A sisakkészítő gyönyörű felesége

Nosferatu ORG. 1998.

A lejtő alján

"Egy őrült naplója" avagy Az aknaszedő feljegyzései

Gyerekünk