A gondosan tervezett keményborítójú kis kötet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai

gyűjteményének rejtett kincseiből mutat be egy csokorra valót.

A 19. században elfogadott volt, hogy a szerződtetett színésznő saját színpadi ruhatárral – viselettel, kiegészí-

tőkkel – rendelkezzen, amit a műsortervnek megfelelően alakított ki. Mára a jelmez az egyéniség, a karakter

megformálásának, ábrázolásának megkerülhetetlen eszközévé vált. Tervezői iskolák, elismert jelmeztervezők

alakítják a színpadi látványt.

Az OSZMI jelmeztörténeti gyűjteménye négy évtizede gyűjti, dolgozza fel tudományos alapossággal és mutatja

be időről időre különböző tematikus tárlatokon a magyar színházi viseleteket. Ez a kötet ennek a gyűjtőmunká-

nak a legjavát mutatja be a színház iránt érdeklődő nagyközönségnek.

A második világháborút követően a magyar színjátszás súlyos válságba jutott. Máig sem történt meg

e korszak tudományos, minden szubjektivitást mellőző elemzése. Hogyan sikerült megvalósítani a műsor-

politikai váltást, a hatalmas kultúrszomjat vajon kielégítették-e a színházak, s úrrá lettek-e a pénzügyi nehéz-

ségeken. A Színház és politika című kötetben válaszokat kapunk a legfontosabb kérdésekre, s az írások

további kutatásra is ösztönöznek. A levéltárakban nyugvó aktákra alapozott tanulmányok egymásnak

felelgetnek, rávilágítanak homályos pontokra, egyúttal leszámolnak az elbeszélt színháztörténet legendáival.

A Lenygyel György által szerkesztett kötet magyar és külföldi szerzők világviszonylatban is egyedülálló

tanulmánygyűjtemény különféle korok, országok, földrészek diktatúráinak és a diktatúrák béklyójában működő

színházak viszonyáról.

Egyedülálló mű a színházi irodalomban, amely adatok és tények impozáns tömegével vizsgálja a diktatúra

és a színház birkózását, szűkebben a színház életben maradásért folytatott harcát.

„A bábművészet egyik legismertebb külföldi kézikönyve tizenegy művészt nevez meg, akinek fontos szerepe

volt valahol a világon a 20. századi modern bábszínház megteremtésében. Közöttük a magyar Blattner Géza

az egyetlen, aki ma nem közismert, aminek az is az oka, hogy mindeddig nem jelent meg róla átfogó feldol-

gozás. Sem Magyarországon, ahol 1919 és 1925 között Balázs Béla vagy Kosztolányi Dezső is alkottak dara-

bokat színpada számára. De Franciaországban sem, ahol később megteremtette három évtizedig működő

Arc-en-Ciel (Szivárvány) színházát, sok neves, főként magyar munkatárssal közösen. Újszerű produkcióikért

már a kezdetekkor lelkesedett a montparnasse-i közönség, az egyik vezető műkritikus például úgy vélte,

„a bábszínház teljes megújulásának vagyunk tanúi. Először láthatjuk, hogy a bábok nemcsak az életet utá-

nozzák, hanem létrehozhatják a saját művészetüket.”

A könyv a 2014-es monográfia második, javított kiadása.

A bőrönd tartalma: papírbáb készletek, bábtechnikai kisokos, mesegyűjtemény.

A kötet a 20.századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészegyéniségének, a száz éve született Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket. Több mint fél évszázados pályájuk során mindketten hivatásnak és szenvedélynek tekintették a színjátszást. Mesterségbeli tudásuk birtokában szinte eggyé váltak szerepeikkel. Bessenyei Ferenc Bánk bán, Othello és Tevje alakításával, Gábor Miklós pedig Hamlet, Tanner John és Lucifer figurájának életre keltésével hosszú időre hagyományt teremtett. Az album megörökíti a két színészlegenda ikonikus szerepeit, és bemutatja páratlanul gazdag és sokszínű pályafutásukat. A fotókat Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérik, de kortársaik is szóhoz jutnak. A sokszólamú elbeszélésből kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, a közönség ízlésének változása és a két művész magánélete. A kötethez Máté Gábor színművész, rendező, a Katona József Színház igazgatója írt előszót: "Úgy sejtem, Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós tűz és víz, ég és föld lehettek. Két tudatos művész, akiből az egyik mindig ösztönösnek látszott, a másik kivédhetetlenül intellektuálisnak. Közös időt töltöttek itt a földön, és mindketten megkerülhetetlen, egyedi példányai voltak a szakmánknak."

Róna Viktor (1936–1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége, a ténylegesen világhírű hazai előadóművészek szűk körének egyik legizgalmasabb, legszínesebb alakja volt. Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, személyét, munkásságát összegző igényű kiadvány nem tárgyalta, részletes életrajzát sem írta meg senki a halála óta eltelt bő negyed század során. A Bajor Gizi Múzeum Herceg a vasfüggöny mögül című kiállításának megnyitása alkalmából megjelent, azonos címet viselő kötet gerincét a kurátor, Halász Tamás jegyezte részletes életrajz adja. A tárlat grafikai terveit is készítő Czeizel Balázs tervezte könyv kilenc fejezetben mutatja be a XX. századi magyar táncművészet egyik legnagyobb alakját. Gara Márk tánctörténész esszéje Róna személyét térben és időben elhelyezve hozza közel művészi énjét az olvasóhoz. A kiállítás főmunkatársa, Bánóczy-Varga Andrea által szerkesztett kötetben idézetek, vallomás-töredékek és közel ötszáz illusztráció, fotók és sokrétű dokumentum-anyag kerül bemutatásra. 

Szeleczky Zita értékes hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került. Ebből a gazdag anyagból – levelezéséből, fényképeiből, színpadi bemutatóinak és önálló estjeinek dokumentumaiból – született meg 2012-ben a Hit és magyarság című kötet. A Szeleczky-hagyatékból 2020-ban új összeállítást készített Jávor Zoltán és Péter Zsolt. A színésznő írásait változatlanul közli az új kötet, az életrajzi összefoglalókat és a sajtószemelvényeket azonban elhagyta. Gazdagodott viszont a könyv illusztrációja: Szeleczky Zita sikerekben és buktatókban bővelkedő életútját számtalan ritka, eddig nem publikált fényképpel, színház- és filmtörténeti dokumentumokkal illusztrálja a könyv.

Az előző kötet CD-mellékleten adta közre Szeleczky Zita néhány hangfelvételét. Az új kötet hanganyagához már online

juthat hozzá az érdeklődő olvasó: 

a kötet hangos melléklete ITT hallgatható meg!

Negyedszázaddal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzoljuk Karády Katalin félbetört pályaképét, és rekonstruáljuk életrajzát. Nem kezdtünk újabb oknyomozásba s elméleti fejtegetésbe – ehelyett a rendelkezésre álló ismeretanyagot összegeztük. A gazdagon illusztrált kiadvány különlegessége, hogy QR-kód segítségével a díva máig kiadatlan felvételeit is letöltheti az olvasó.

A báb kialakulásának és a bábjáték megszületésének indítékairól annyi mindenesetre megállapítható, hogy a többi művészeti ággal együtt a fantázia, a korlátokat nem ismerő teremtő erő spontán megnyilvánulása, s mint ilyen inkább még a képzőművészeti alkotások közé tartozik. Létrejöttében közrejátszik a homunculus vágya, és az, ha nem is különbözteti meg a drámai művészetek többi fajtájától, de mindenképpen azok legeredetibb formái közé sorolja. Ezzel a spontán emberi és művészi törekvéssel messze megelőzi a középkor alkimistáit, hiszen játékos formában kelt életre élettelen anyagból gyúrt emberképmásokat.

Tadeusz Kantor az avantgardisták családjának utolsó igazán nagy művésze, „a XX. századot lezáró művész” volt,

ahogy egy róla szóló francia mű szerzője nevezi. Azon kevesek egyike, akiknek a lengyel kultúra európaisága

köszönhető – a történelem logikája ellenére, s néha saját akaratuk ellenére. A New York Times újságírója, Frank Rich

mondta róla: „ Valószínüleg nem volt könnyű Kantornak, aki azt az áldott, mégis áldozott adományt kapta a

sorstól, hogy végigálmodhatta századunk rémálmait.”

Orosz színházelméletek a XX. század elején

Színháztörténeti és módszertani tanulmányok

Magyar bábművészeti antológia