A Veszedelmes polgár című munka Bárdos Artúr pályájának 1939 utáni időszakát dolgozza fel, s olyan fontos
kérdésekre is kitér, melyek azóta is aktuálisak maradtak. Ilyen a politika és színház viszonya, az 1945 és 1949
közötti koalíciós korszak művelődéspolitikája, s az amerikai magyar emigráció élete.
Az összefoglalás két évtizedes kutatómunka lezárása; felhasználja a szóbeli emlékezés, az oral history leleteit
csakúgy, mint Bárdos Artúr szétszóródott hagyatékának forrásait.
"Bárdos Artúr a legnehezebb megpróbáltatások idején is egyenes gerincű, humánus, a bántásokon is felül-
emelkedni tudó ember maradt – erről tanúskodik ez a kötet, amelyben különösen az emigrációsban töltött
évtizedek feltárása forrásértékű, hiszen ezt a korszakot más még nem dolgozta fel olyan mélységben, mint
amiként azt Gajdó Tamás tette.
A kötet tipográfiája és tördelése – beleértve a lábjegyzetek és a képek elhelyezését – mintaszerű, mindez
Kőfaragó Gyula munkáját dicséri." Nánay István: Olvasónapló I.
Színháztörténeti és módszertani tanulmányok
"A magunkfajta bölcsész általában szkeptikus akkor, amikor a „korszerű technológia" hatásáról van szó
a tudomány fejlődésére, mert végül is egész felnövekedése, szellemi legitimációja eredt egykor annak
a felsőbbrendűségnek a paradox öntudatából, hogy ez a kettő aligha „kompatibilis". És ha időközben
mind otthonosabb is a technológia labirintusában, nemigen hajlamos annak emancipálására, amit eddig
mégiscsak eszközének, legfeljebb famulusának tekinthetett, a mind nélkülözhetetlenebb technikának.
Akár: technológiának. Vagy éppen: informatikának - pedig még ez sem a legalkalmasabb szinonima arra,
aminek persze a jelentését is csak most tanuljuk. Most, amikor történetet írunk …"
E kötet – az előadásairól szóló kritikák és elemzések segítségével – Harag Györgyöt, a nagyszerű embert,
a felejthetetlen színészpedagógust, az egyedülálló rendezőművészt szeretné megidézni. Húsz-harminc évvel
ezelőtt született írások olvashatók e válogatásban szatmárnémeti és kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti,
szabadkai és újvidéki, budapesti és győri produkciókról. Írások, amelyek – keresve a művészi megjelenítés
titkait-érzékletesen és hitelesen igyekeznek rögzíteni egy –egy előadást, összességükben pedig a rendező ars
poétikájáról, munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról tudósítanak. Azok az Olvasók, akik még emlékeznek
Harag György rendezéseire, e kötete írásait böngészve ismét felidézhetik és újraélhetik a hajdani előadásokat,
akik pedig most ismerkednek e kivételes alkotóval, a közvetett módszerrel megrajzolt portréból képet kaphat-
nak egy kisebbségi sorsában is Európa-hírű rendező sok-sok belső küzdelemmel teli pályájáról, példaértékű
emberi és művészi tartásáról.
"Célom az elmúlt években, évtizedekben született és bemutatott kortárs drámák jellemző vonulatának, néhány,
nem egyszer önkényesen választott, máskor megkerülhetetlen mű színpadi történetének felidézése. ...
Főként olyan drámákról írok, amelyeknek az első színpadi prezentációja az évek, évtizedek távolában is valóban
ősbemutatónak számít. ... Csak akkor érdemli ki az első előadás az ősbemutató rangját, ha a későbbiekben a
közönség, a szakma, és az utókor további előadásokkal igazolja ennek létjogosultságát."
Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban
A kötet azokat a különleges színházi formákat mutatja be, melyeket az első világháború a fronton és a hadifogolytáborokban hívott életre. A háború végén a színészkatonákat leszerelték, a táborokat feloszlatták, a színházi együttesek elbúcsúztak a közönségtől, s mindenki megpróbálta ott folytatni életét, ahol a bevonulás előtt abbahagyta. A frontszínházak dokumentumait, a hadifogolyszínházakból hazamenekített relikviákat azonban féltve őrizték, élményeiket lejegyezték. A kötet tanulmányát és a hadifogolyszínházakra emlékező írásokat ezek a ritka, különleges fényképek, színlapok, grafikák illusztrálják.
Dr. Székely György a hazai színháztudomány meghatározó személyisége. A színjátéktípus fogalmának bevezetésével
az 1960-as években bebizonyította, hogy a színjáték nem azonos a drámával, s azt, hogy nemcsak a leírt szö-
veg lehet a színházi előadás alapja. Székely Győrgy angol-német-esztétika szakon végzett a budapesti tudo-
mányegyetemen. Pályáját 1941-ben a Nemzeti Színházban dramaturgként és rendezőként kezdte. 1943-1948
között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta. Ezt követően a szolnoki és a békéscsabai társu-
latnak; 1952-19 között a Fővárosi Operettszínháznak volt a főrendezője. 1957-től a Színáztudományi Intézet
illetve a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1960- 1980-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt.
A 20. század elejének magyar színháztörténetét és a magyar színháztudomány történetét nem lehet tanulmányozni
a korszak jelentős színházi alkotóinak ismerete nélkül. A modern színpad című összeállítás régi adósságot törlesztve
összegyűjti és közzéteszi az alapvető drámaelméleti és színházelmélet műveket.
A kötet kísérletet tesz arra is, hogy feldolgozza a századelő színházi forradalmát, amelyet eddig a Thália Társaság
működésére igyekeztek egyszerűsíteni. Ezért a 20. századi magyar színházelméleti irodalom jeles alkotóinak – Hevesi
Sándor, Bárdos Artúr, Márkus László, Balázs Béla, Balassa Imre, Bálint Lajos, Ferenczi Frigyes, Kéméndy Jenő, Ivánfi Jenő –
műveit Gajdó Tamásnak a századelő színházi kísérleteit bemutató tanulmányai kísérik.
A gondosan tervezett keményborítójú kis kötet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai
gyűjteményének rejtett kincseiből mutat be egy csokorra valót.
A 19. században elfogadott volt, hogy a szerződtetett színésznő saját színpadi ruhatárral – viselettel, kiegészí-
tőkkel – rendelkezzen, amit a műsortervnek megfelelően alakított ki. Mára a jelmez az egyéniség, a karakter
megformálásának, ábrázolásának megkerülhetetlen eszközévé vált. Tervezői iskolák, elismert jelmeztervezők
alakítják a színpadi látványt.
Az OSZMI jelmeztörténeti gyűjteménye négy évtizede gyűjti, dolgozza fel tudományos alapossággal és mutatja
be időről időre különböző tematikus tárlatokon a magyar színházi viseleteket. Ez a kötet ennek a gyűjtőmunká-
nak a legjavát mutatja be a színház iránt érdeklődő nagyközönségnek.
A második világháborút követően a magyar színjátszás súlyos válságba jutott. Máig sem történt meg
e korszak tudományos, minden szubjektivitást mellőző elemzése. Hogyan sikerült megvalósítani a műsor-
politikai váltást, a hatalmas kultúrszomjat vajon kielégítették-e a színházak, s úrrá lettek-e a pénzügyi nehéz-
ségeken. A Színház és politika című kötetben válaszokat kapunk a legfontosabb kérdésekre, s az írások
további kutatásra is ösztönöznek. A levéltárakban nyugvó aktákra alapozott tanulmányok egymásnak
felelgetnek, rávilágítanak homályos pontokra, egyúttal leszámolnak az elbeszélt színháztörténet legendáival.
Tadeusz Kantor az avantgardisták családjának utolsó igazán nagy művésze, „a XX. századot lezáró művész” volt,
ahogy egy róla szóló francia mű szerzője nevezi. Azon kevesek egyike, akiknek a lengyel kultúra európaisága
köszönhető – a történelem logikája ellenére, s néha saját akaratuk ellenére. A New York Times újságírója, Frank Rich
mondta róla: „ Valószínüleg nem volt könnyű Kantornak, aki azt az áldott, mégis áldozott adományt kapta a
sorstól, hogy végigálmodhatta századunk rémálmait.”
Magyar bábművészeti antológia
Nagyajtay Teréz a Nemzeti Színház „jellemtervezője”, a nemzeti viselet megújítója, aki Erdélyből indulva, zalatnai,
majd nagyajtai tanulmányok után iparművésznek tanult. Fél évet töltött Párizsban, a Comédie-Française jelmeztárának
tanulmányozásával. Majd Budapesten az Operaházban dolgozott, ahol először varrónőként, szabászként alkalmazták.
21 évesen már iparművészeti műhelyt, műtermet nyitott három társával gobelin és iparművészeti tárgyak készítésére.
Egyedi látványvilága tükröződik Bajor Gizinek, Honthy Hannának, Tőkés Annának, Neményi Lilinek tervezett jelmezein,
fellépő- és koncertruháin.
Bajor Gizi Kleopátra-jelmeze
A revü angyala 1907-ben született Budapesten, Vogel Imre néven. Az Eric művésznevet Kálmán Imrétől kapta Bécsben,
tanuló évei alatt. Tervezői névjegye: „eric”, szinte minden rajzán, festményén megtalálható. Díszlet- és jelmeztervező,
grafikus, festőművész volt, vagy ahogyan a pesti éjszakában ismertté vált, az élet, a női szépség illusztrátora, a magyar
Toulouse Lautrec.
A színpadi látvány nagyasszonyának ezernyi színpadi titkát ismerhetjük meg a képes albumon keresztül. A Szcenika
második kötete a díszlet- és jelmeztervek, látványtervek reprezentálásánál elsősorban az Országos Színháztörténeti
Múzeum és Intézet gazdag szcenikai gyűjteményeire támaszkodva mutatja be az önálló alkotóművészetté váló színpadi
tervezés irányvonalait. Együttműködve Vágó Nelly örököseivel, tanítványaival és tervező kollégáival a teljes életmű
fordulópontjainak bemutatásához a gyűjteményükben őrzött képzőművészeti anyagokból is láthat válogatást az olvasó.