A könyv célja, hogy egységében szemléltesse az emberiség színjátékos tevékenységének történetét. A szerző egy-egy színjátékjelenséget az adott kor és társadalom összefüggéseiben, a játékok alkalmainak és feladatának feltárásával, helyének és keretének meghatározásával együtt vizsgálja.
"A történeti elemzések azt mutatták, hogy egy-egy színjátékjelenséget éppen tipikus vonásaiban lehet a legjobban megragadni: az adott kor és társadalom, a tulajdonviszonyok összefüggésében, a játékok alkalmainak és feladatának feltárásával, helyének és keretének meghatározásával, játékosai társadalmi helyzetének elemzésével; a színjáték megannyi tényezőjének az adott típusnál fellelhető elemeiben, azok arányaiban és – döntő jelentőséggel – éltető közönségében. Nem egyetlen előadást kell és lehet vizsgálni, és nem is elvont általánosságokban szemlélni a folyamatot. A színjátéktípus az a konkrétan megragadható jelenség, amely alkalmas a történeti elemzésre."
A kétkötetes munka azzal a szándékkal készült, hogy tömören és rendszerezve összefoglalja mindazon ismereteket, amelyeket a megjelenés idejéig feltártak az egész világ színházi tevékenységének történelmi fejlődéséről a kezdetektől a 80-as évekig. Magyar nyelven ez az első ilyen színháztörténeti kísérlet, amely a viszonylagos teljesség igényével készült.
A tanulmánykötet a felvilágosodástól Wyspianski szintéziséig mutatja be a közép-kelet-európai drámairodalom és
dramaturgiák sajátosságait, köztük természetesen a magyart is. Kitüntetett helyet kap a kötetben Wyspianski, akinek
drámáit Spiró György fordította magyarra.
"Itt van tehát a „Tanár úr”, nagy idők tanúja és részese, színész és rendező, társadalmi aktivista és pedagógus,
színház- és társadalomcsináló, aki 1930 óta nemcsak átélte, hanem létrehozta a változásokat a Nemzeti Színházban
– előbb ösztöndíjasként, aztán lázadóként, később igazgatóként, végül „csak” rendezőként –, és még soha
nem kértük meg, hogy mesélje el az életét." Koltai Tamás megtette – így született meg a Mester monológja.