Rédey Tivadar részletesen ismerteti a Nemzeti Színház történetét annak születésétől kezdve a szabadságharc, az abszolutizmus és

a kiegyezés évtizedein át egészen 1884-ig, amikor kiválik belőle az Operaház.

"Rédey nagyon érdekesen, minden felkutatható adat felhasználásával mondja el ezeknek a küzdelmes időknek a történetét. Pozitív

módszer szerint dolgozik, a tényeket sorolja fel élénk előadásban. A színháztörténetnek sokkal nagyobb nehézségei vannak, mint

az irodalom- vagy művészettörténetének. Ezek alkotásai megvannak, rendelkezésre állnak. Amit a színész alkotott, elillan, s csak

halvány emlék-foszlányai maradnak meg kortársak kritikáiban vagy emlékezéseiben. S ezek sem mindig teljesen megbízhatók: akik

feljegyezték, maguk is bennük éltek a kor áramlataiban. A történetíró föltevésekre és kombinációkra volna utalva, s Rédey pozitív

módszere ezeket kizárja." (Huszadik Század)

Magyar Bálint közel másfél évtizedig volt a Nemzeti Színház tagja. A társulat történetét először 1937-ben, a színház százéves jubileumára foglalta össze, majd kandidátusi disszertációjában dolgozta fel a két világháború közti időszak történetét. A kötet ennek a munkának az átdolgozott változata.

1965 áprilisában robbantották fel a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét.

Ebben az évben jelent meg ez a kötet, amely 1837-től kezdve összefoglalja a színház történetét egészen az emblematikussá vált épületből való kiköltözésig.

A könyv fotókkal gazdagon illusztrált, és közli a színház bemutatóinak listáját 1837 és 1964 között.

Az ember tragédiája a színpadon eredetileg Németh Antal 1933-ban megjelent tanulmánykötetének címe volt. Koltai Tamás átvette a címet (a két dátumhatárral mint alcímmel: 1933-1968), ezzel is jelezve: nélkülözhetetlenül fontosnak véli a monografikus földolgozás folytatását. "Nem titkolom, hogy Az ember tragédiája "színpadi regényét" akartam megírni, s nem csupán filológusoknak, hanem a színház és a valóság iránt egyaránt érzékeny olvasónak."

Gobbi Hilda önéletrajzi írása családról, kocsmákról emberekről, otthonokról – és mindezek mellett, mögött a Színházról, ami az igazi, az egyetlen tere Gobbi Hilda életének.

A Peterdi Nagy László által 1981-ben összeállított kötet mindmáig a legteljesebb forrás- és dokumentumgyűjtemény magyarul V. Mejerhold életének és munkásságának megismeréséhez.

Színháztörténeti és módszertani tanulmányok

E kötet – az előadásairól szóló kritikák és elemzések segítségével – Harag Györgyöt, a nagyszerű embert,

a felejthetetlen színészpedagógust, az egyedülálló rendezőművészt szeretné megidézni. Húsz-harminc évvel

ezelőtt született írások olvashatók e válogatásban szatmárnémeti és kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti,

szabadkai és újvidéki, budapesti és győri produkciókról. Írások, amelyek – keresve a művészi megjelenítés

titkait-érzékletesen és hitelesen igyekeznek rögzíteni egy –egy előadást, összességükben pedig a rendező ars

poétikájáról, munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról tudósítanak. Azok az Olvasók, akik még emlékeznek

Harag György rendezéseire, e kötete írásait böngészve ismét felidézhetik és újraélhetik a hajdani előadásokat,

akik pedig most ismerkednek e kivételes alkotóval, a közvetett módszerrel megrajzolt portréból képet kaphat-

nak egy kisebbségi sorsában is Európa-hírű rendező sok-sok belső küzdelemmel teli pályájáról, példaértékű

emberi és művészi tartásáról.

"Célom az elmúlt években, évtizedekben született és bemutatott kortárs drámák jellemző vonulatának, néhány,

nem egyszer önkényesen választott, máskor megkerülhetetlen mű színpadi történetének felidézése. ...

Főként olyan drámákról írok, amelyeknek az első színpadi prezentációja az évek, évtizedek távolában is valóban

ősbemutatónak számít. ... Csak akkor érdemli ki az első előadás az ősbemutató rangját, ha a későbbiekben a

közönség, a szakma, és az utókor további előadásokkal igazolja ennek létjogosultságát."

Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban

A kötet azokat a különleges színházi formákat mutatja be, melyeket az első világháború a fronton és a hadifogolytáborokban hívott életre. A háború végén a színészkatonákat leszerelték, a táborokat feloszlatták, a színházi együttesek elbúcsúztak a közönségtől, s mindenki megpróbálta ott folytatni életét, ahol a bevonulás előtt abbahagyta. A frontszínházak dokumentumait, a hadifogolyszínházakból hazamenekített relikviákat azonban féltve őrizték, élményeiket lejegyezték. A kötet tanulmányát és a hadifogolyszínházakra emlékező írásokat ezek a ritka, különleges fényképek, színlapok, grafikák illusztrálják.

Dr. Székely György a hazai színháztudomány meghatározó személyisége. A színjátéktípus fogalmának bevezetésével

az 1960-as években bebizonyította, hogy a színjáték nem azonos a drámával, s azt, hogy nemcsak a leírt szö-

veg lehet a színházi előadás alapja. Székely Győrgy angol-német-esztétika szakon végzett a budapesti tudo-

mányegyetemen. Pályáját 1941-ben a Nemzeti Színházban dramaturgként és rendezőként kezdte. 1943-1948

között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta. Ezt követően a szolnoki és a békéscsabai társu-

latnak; 1952-19 között a Fővárosi Operettszínháznak volt a főrendezője. 1957-től a Színáztudományi Intézet

illetve a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1960- 1980-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt. 

A 20. század elejének magyar színháztörténetét és a magyar színháztudomány történetét nem lehet tanulmányozni

a korszak jelentős színházi alkotóinak ismerete nélkül. A modern színpad című összeállítás régi adósságot törlesztve

összegyűjti és közzéteszi az alapvető drámaelméleti és színházelmélet műveket. 

Koltai Tamás könyve végigkíséri Brook meghökkentő fordulatokat sem nélkülöző pályáját — huszonegy évesen aratott

első kiugró sikerétől korai operarendezésein, világszerte megcsodált Shakespeare-produkcióin, iráni és afrikai útján át

egészen a hetvenes évek közepéig, amikor párizsi kísérleti csoportjával, önmagát is számtalanszor megújítva a színházi

kifejezés teljesebb formáit kereste.

Amikor az új művészet, a film, s főleg annak "beszélő" változata megjelent Magyarországon, akkor a színpad

mestereinek, a színműíróknak alkotásait nagy számban rögzítették filmszalagra a korabeli legnagyobb színházi

sztárok megjelenítésében.

Juhász István könyve ennek a jelenségnek érdekességeit, sajátosságait mutatja be, megidézve a magyar

hangosfilm első virágkorának sztárjait.

Ebben az új könyvében Lengyel György folytatja a magyar színházművészet jeles szereplőinek bemutatását,

azoknak a kiválóságoknak pályafutását, munkásságát, akik megújították, megalapozták, tehetségük révén

sikerre vitték hazai színjátszásunk ügyét a XX. század kezdeti évtizedeitől napjainkig.

Hevesi Sándor törekvései az első világháború utáni években egy elavult felfogással szemben, ha akadozva

is, de végül eredményre jutva a Nemzeti Színház korszerűsítésében, Németh Antal évekkel későbbi rendezői,

igazgatói működése az ország első színháza élén, az ötvenes, hatvanas években pedig Gellért Endre ugyan-

csak a Nemzetiben megszenvedett kálváriája, tragikus sorsa nem csupán e kiemelkedő tehetségű rendezők

alapos ismeretekkel megrajzolt portréi, de miként e könyvben található többi kortárs megjelenítése is, a

regény izgalmával olvasható írások.

Az az empátia, amivel a szerző megközelíti Horvai István múltbéli politikai szereplésével együtt rendezői

érdemeit, Hubay Miklós zsenialitását és ugyanakkor a hazai színházakban szerzői megpróbáltatásait, a feled-

hetetlen Márkus László színészi habitusát, Pártos Gézának, a Madách Színházban, majd Angliában és Izrael-

ben megélt rendezői hányattatását, a szép Tolnay Klári színésznőségét, a nagyszerű barát és kolléga Vámos

László különleges tehetségét, az együttműködést Németh Lászlóval, ahogy megemlékezik a sokra hivatott

Makai Péterről, vagy ahogy elmeséli kapcsolatát a kor egyik legnagyobb tehetségével, egykoron Móricz

Zsigmond kedvelt színésznőjével, Somogyi Erzsivel, Bogyóval, olyan magával ragadó, annyira lebilincselő,

hogy illik rá a mondás: ezt a könyvet nem lehet letenni. Lengyel leírja látogatásait a színésznőnél, a magá-

nyos, elvonult asszonynál, aki szűk kis lakásában tüskésen ellenkezik, majd végül mégis elvállalja a Múlt

nyáron hirtelen című Tennessee Williams darab főszerepét. Aztán még egy rádió szerepet is, de többet nem.

A nagyszerű művésznő politikai meghurcolása, félreállítása egyike az ötvenes, hatvanas években oly sok

színházi embert ért megpróbáltatásnak, amibe némelyek bele is haltak. Ez a megrázó történet, akár más

részletek is jelentik azokat a szépirodalmi erényeket, amelyek a lenyűgözően bőséges ismeretanyaggal

együtt érdekfeszítő olvasmánnyá teszik a könyvet.

Tanulságos pályák, a XX. századi Magyarország színházművészetének képe bontakozik ki a Kortársuk voltam

lapjain, mert Lengyel György nemcsak pályatárs, de sorstársként tanú is ebben a világban. (Szakonyi Károly)

Ambrus Zoltán "a modern magyar színikritika atyja".

"Kritikái olyan érdekesek, mint egy törvényszéki tárgyalás. Kérdés, kérdés, kérdés..." (Illés Endre)

"Merte nem szeretni a klasszikusokat, és merte nem szeretni a divatosokat. És merte megbírálni a közönség

kedvenceinek egy-egy alakítását. Akár jászai Mariét is! Semmi nem befolyásolhatta. ..."

Amerika állampolgárai az 1950-es, 1960-as években sokkal veszélyesebb helynek látták országukat, mint amilyen az valójában volt. Politikusok, közülük leginkább Joseph McCarthy szenátor, sikeresen hitették el a választókkal, hogy a Vörös Veszedelem már beszivárgott az ország határain belülre. A szovjetek tehát ott voltak – a spájztól kezdve a kormányig – mindenhol, McCarthy pedig személyes feladatának érezte, hogy országát megtisztítsa az idegenektől és az őket támogató árulóktól. Mindemellett, a Vörösök elleni harc jegyében egy másik kampány is indult, mégpedig a „kommunistáknál is rosszabb”, a nemzet egészségét „alapvetően veszélyeztető” homoszexuálisok ellen; a Levendula Veszedelem (Lavender Scare) időszakában a melegek így egyenesen „nemzetbiztonsági kockázattá” váltak.

E tanulmánykötet olyan drámák elemzését tartalmazza, amelyek valamilyen formában reflektálnak a Vörös és Levendula Veszedelemmel kapcsolatos politikai diskurzusra. A könyv „hősei” így az amerikai drámairodalom kiemelkedő alakjai: Arthur Miller, Tennessee Williams és a 2016-ban elhunyt Edward Albee. E három író legismertebb művei (mint például a Salemi boszorkányok, a Macska a forró bádogtetőn és a Nem félünk a farkastól) értelmezhetőek a politikai kontextus felől (legyen szó akár a kirekesztés problémájáról), vagy a korszakra jellemző – a családdal és a nemi szerepekkel, illetve magával a szexualitással is kapcsolatos – sztereotípiákról. A Veszedelem színházai kitekintés egy zavaros, fóbiákkal teli korszakra, illetve arra, hogy a színház miként tud reagálni egyes társadalmi problémákra.

Szerkesztette: Rosner Krisztina, Pandur Petra, Thomka Beáta