Pap Gábor Papesz három évtizede kutatja a színház, a dráma és a zene kapcsolódási pontjait. Ezt hol tanárként teszi, közösen a diákjaival (középiskolásokkal, egyetemi hallgatókkal vagy színészképzősökkel), hol meg kritikusként, aki mások művészetét elemzi, máskor meg alkotó emberként, amatőr, független és kőszínházi előadások zeneszerzőjeként, rendezőjeként vagy dramaturgjaként. A színház, dráma és a zene kapcsolódásáról szerzett sokrétű tapasztalatait, felismeréseit most egy hiánypótló könyvben összegezi.

A könyv egyszerre három aspektusból, tudományos, művészeti és pedagógiai vonatkozásaiban vizsgálja színház és zene közös világát. A kötet első nagyobb fejezetében (Teória) a szerző definiálja, hogy mit ért dramatikus zene alatt, és mi indokolja e fogalom bevezetését. Vizsgálódásának tárgya a színházi alkotófolyamatban, valamint a dráma- és színházpedagógiában alkalmazott olyan zene,  amely az alkotók együttmunkálkodása révén, élő módon jön létre, és amelynek megközelítése, szemlélete, fogalmi rendszere is dráma- és színházközpontú. A szerző konkrét, történeti és kortárs zenei példákon keresztül mutatja be, hogy a zenei jelenségek mélyszerkezetében hol fedezhető fel a drámai elem.

Ezt követően rendszerre nem törekvő módon, mégis fontos megfigyelésekre alapozva próbálja megragadni a zene színházi hatásmechanizmusának főbb törvényszerűségeit, és ezen belül a dramatikus zene alkalmazásának újszerű lehetőségeit. Végül egy vázlatos történeti áttekintés adva térképezi fel színház és zene fontosabb találkozási pontjait, jelen- és jövőbeli megvalósulási formáit.

A kötet második fejezete (Praxis) teljes egészében gyakorlati fogantatású, középpontjában a dramatikus zenei gyakorlatok módszertana, leírása áll. Itt olvasható az alapozó gyakorlatok részletes bemutatása, mélységük szerint kategorizálva a gyakorlatokat a szabályjátékoktól a kommunikációs funkción át haladva a komplex szituációs gyakorlatokig.

Ezt követi a fontosabb zenei elemekkel (pl. dalokkal, ritmusképletekkel) való dramatikus tevékenységek leírása, valamint  a speciálisan új zenés kompetenciákat adó színésztréningek tervezetei. Ezután olyan hosszabb időkeretben zajló projektek ismertetése következik, amelyek révén a leírt gyakorlatok hatékony építőköveivé válhatnak egy adott gyerek-, diák- vagy éppen professzionális színházi alkotófolyamatnak. Végül a szerző a praxisra vonatkozó hasznos és egyedi tanácsokkal látja el a leendő alkalmazókat.

A könyv harmadik fejezetében (Applikáció) Pap Gábor összefoglalja azokat a tapasztalatait, amelyeket a dramatikus zenei gyakorlatok és projektek alkalmazása során szerzett a színházi (nevelési) alkotómunkában. Itt kapott helyet a Trainingspot Társulattal létrehozott új színházi műfaj, a zenés tantermi színház főbb eredményeinek, tanulságainak és jövőbeni irányainak bemutatása. Végezetül a kötet egyik lehetséges konklúziójaként egy új képzési szisztéma lehetőségét vázolja fel a szerző, ehhez kapcsolódnak azok a tematikák, óravázlatok is, amelyek hatékony segítői az alkalmazásnak.

A hiánypótló könyvet nemcsak az alkotók és a pedagógusok forgathatják haszonnal, hanem azok is, akik színház- és zenekedvelőkként keresik a komplexebb élményeket.

Kárpáti Péter napjainkban az egyik legismertebb kortárs magyar drámaíró, aki az íráson túl az elmúlt másfél évtizedben elismert független színházi alkotó is lett. Kötetünk erről a gazdag színházi pályáról ad áttekintést.
Kárpáti azon kevés kortárs szerző közé tartozik, akinek szövegei „túlélik” az ősbemutatót: kevés kivétellel darabjait több előadásban is játszották, és az ősbemutató után húsz évvel is újabb és újabb felfogásban kelnek életre, ami meggyőzően bizonyítja a Kárpáti-drámák életerejét, színpadra termettségét. Így van ez annak ellenére is, hogy művei minden összetevőjükben vitába szállnak azzal a realista alapú dráma- és színházfelfogással, amely döntően még ma is meghatározza a nézői elvárásokat.
Ebben a kötetben többféle nézőpontból közelítünk Kárpáti eredetien sokértelmű drámai világához. A darabok irodalmi, illetve dramaturgiai elemzése arra keresi a választ, hogy miként működnek a szövegek, illetve hogyan hatnak a színpadon. Mindezt a megvalósult színházi előadások vizsgálatával egészítjük ki, amely arról ad képet, hogy az egyes bemutatók miképp interpretálták Kárpáti Péter darabjait, milyen értelmezést találtak hozzájuk, miféle színpadi megoldásokkal tették hitelessé őket. Az így kialakuló pályaképet a szerzővel folytatott műhelybeszélgetések egészítik ki. A szerzővel folytatott beszélgetések beavatnak a darabok keletkezéstörténetébe, érzékletes képet rajzolnak egy-egy pályaszakaszról, miközben bőséges esztétikai és dramaturgiai tanulságokkal is szolgálnak.

Kárpáti Péter (1961) már sikeres drámaíróként, 1996-ban jelentette meg első prózakötetét, a Díszelőadást, ami igazi irodalmi szenzációt keltett. Most hosszú idő után újból prózával jelentkezik a szerző. A Térkép a túlvilágról egyszerre nyomozás a családja múltjában, napló drámaírói működéséről és mélyen személyes vallomás. Mindezt szemelvények egészítik ki születő esszékből, be nem fejezett drámákból, el nem készült monográfiákból. Közben a szinte észrevehetetlenül szaporodó fiktív elemek regényszerűvé teszik a szövegeket. A különféle összetevők fúgaszerűen kapcsolódnak össze, és miközben a legtöbb részlet a befejezetlenség érzetét kelti, összességükből mégis csak összeáll a teljes mű – a drámaíró tizenhat éven keresztül írt alkotói regénye.

Kárpáti Péter kivételes prózai művét válogatott drámái egészítik ki. Ezeknek a daraboknak a szövege első bemutatójuk (és megjelenésük) óta sokat változott, csiszolódott, elsősorban azért, mert szerzőjük rendezőként is mélyrehatóan foglalkozott velük. Most az életmű legfontosabb darabjainak ezeket a színházi munka által hitelesített, írójuk által végérvényesnek tekintett változatait adjuk közre.

Most, hogy nyolc év szünet után s kicsit bővítve újból megjelenik ez a könyv, nem írok hozzá új bevezetőt, hisz érvényes benne a régi. Új címet se adok neki, annak ellenére, hogy a drámapedagógusi diplomát szerzettek jól tudják, „drámajáték az a játék, amelynek legalább egy szereplője játékbeli szerepbe lép”, s ezeken a lapokon bizony szép számmal szerepelnek gyakorlatok és mindenféle más játékfajták is. Újraolvasva a régebben írtakat, érzem, az idő előre haladtával megerősödött e munka neveléstörténeti dokumentum-jellege. De tapasztalom, hogy a benne rögzített megfigyelések ma is tudnak módszertani segítséget adni a kezdőknek. A haladókat meg a kötet második felében található cikkek érdekelhetik inkább.

GABNAI  KATALIN drámatanár, színikritikus. Orosházán született 1948-ban, ott is érettségizett. Az ELTE magyar–népművelés szakán s a színművészeti főiskola színházelmélet-dramaturgia szakán szerzett diplomát, mindkettőt munka mellett. Meghatározó munkahelye a Népművelési Intézet volt, ahol később az amatőrrendező-képzést fogta össze. 1988-ban a pécsi egyetemre szerződött, majd színházi kritikák írásából és szerkesztési munkákból élt. 1990 őszétől a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főmunkatársa. 1993 januárjától a Színház- és Filmművészeti Főiskola/Egyetem drámatanárképzésért felelős egyetemi adjunktusa, előkészítve az egyetemi dráma- és színházismeret szak 14 változatát.  Ezzel párhuzamosan, 1993-tól 2003-ig a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán megalapított drámapedagógiai tanszék vezetője, főiskolai tanára is. Emellett 1989-től tanított az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1996 őszétől a 280 órás drámajáték-vezetői programot is vezette. Tanári, szerkesztői, szakírói és színikritikusi munkája mellett rádiós és televíziós sorozatok írója, műsorvezetője, több nemzetközi konferencia előadója volt, hagyományismeretre is figyelő könyvei a kreatív dráma alapvető szakanyagai, melyek a színházi nevelés népszerűsítését is szolgálják. Ma színikritikus.

"Paál István művészi pályája is lényegében három, nagyjából egyforma hosszú részre tagolódik. Ezek közül az első – alighanem a legfontosabb –, az 1961-től 1975-ig tartó kötődik a Szegedi Egyetemi Színpadhoz. 1975 után integrálta őt a hivatásos színház, s először Pécsett (1975–77), majd Szolnokon (1977–85) rendező, 1980-tól szolnoki főrendező. (…) A harmadik szakasz életének utolsó tíz éve, amit – miután felmondott a Szigligeti Színháznál – a veszprémi Petőfi Színház kötelékében töltött. (…) Hivatásos rendezőként – bár törekedett rá – nem tudhatta megvalósítani azokat a színházesztétikai elveket, amelyek meghatározták az amatőr színházi pályaszakaszát, mégis: a századvég egyik legfontosabb rendezőjének tekinthető. (…)

Rám hárult a feladat, hogy az első pályaszakasz összegzését elkészítsem, leginkább azért, mert Paálnak az egyetemi színpados és hivatásos színházi pályaszakaszainak csaknem minden előadását láttam, és igen sokról írtam is" (Nánay István)

A nagyhírű iskola elméleti-gyakorlati ismereteket terjesztő könyvsorozatának 1925-ös kiadása alapján készült a Corvina kiadványa, amelyben többek közt Schlemmer avantgárd színházáról, Molnár Farkas építészeti újításairól, a színpadtechnika, a világítás és a bábfigura szcenikai felhasználásáról olvashatunk.

A kötet képanyaga, tipográfiája és a színpadi játékformák leírása gazdag vizuális eseményt kínál az olvasónak.

"Ezt a nem is kis terjedelmű bábesztétikai szöveggyűjteményt tekintsék annak, ami célja volt: első lépés a sokfelé kallódó, ma már szinte hozzáférhetetlen bábesztétikával és a bábjátékkal kapcsolatos gondolatok gyűjteményének. Első lépés, amelyben a figyelem elsősorban az elmúlt három-négy évtized szétszóródott cikkei, tanulmányai, elemzései felé fordult, azokat gyűjtötte össze folyóiratokból, Bábszínpad-kötetekből, könyvekből. Az utóbbi ismét kulcsszó: ez a szöveggyűjtemény szeretné felhívni a figyelmet olyan munkákra is, amelyek mostanában jelentek meg, esetleg még kaphatók könyvesboltokban, antikváriumokban – Granasztói Szilvia: Játsszunk a bábuval! –, de ha nem, talán fellelhetők könyvtárakban is – mint például Obrazcov elemző munkája, A bábjátéktól a filmig. De helyet kaptak a szöveggyűjteményben olyan előadások is, amelyek eddig nyomtatásban nem jelentek meg, például Szilágyi Dezső A hagyományos tündérvilág a modern gyermekszínház repertoárjában című elemzése, vagy idegen szerzők – Ryl, Jurkowski, Kudlinski – tanulmányai, akiknek munkái magyar nyelven először szöveggyűjteményünkben látnak napvilágot. Kitekintése ez elsősorban a mai bábművészetre, olyan irányzatokra, amelyekről évek óta hallottunk, hírből ismerünk, de most, egy egyszerű leírás segítségével szinte közvetlen élményünkké válhat. ... Végezetül még annyit szeretnék mondani, hogy a nem kifejezetten "esztétikai" írásokat azért vettük be a szöveggyűjteménybe, mert nemcsak "esztétizálni" akartunk a közreadott anyaggal, hanem azt is hangsúlyozni: elmélet és gyakorlat szorosan összefügg, és ha olykor az írások között ellentmondást találunk, azzal a szöveggyűjtemény olvasóját arra is akartuk ösztönözni: gondolkodjon minél önállóbban, ha lehet – és bizonyító erővel tud is – mondjon ellent a kötetben idézett elveknek. Ez az ellentmondás – meggyőződésünk – a fejlődés alapja. Gazdagodása a játékosnak, csoportvezetőnek, és ez nem kicsi dolog." (Tarbay Endre)

A kötet szemelvényeit válogatta, a bevezetőt és a szemelvények szerzőit bemutató kislexikont írta: Nánay István.

A kötetben részletek olvashatók többek közt a következő szerzőktől:

Lessing, Hegel, Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Vahtangov, Tairov, Efrosz, Copeau, Jouvet, Barrault, Brecht, Strehler, Brook, Grotowski, E. Barba, E. Goffmann, Paulay Ede, Jászai Mari, Hevesi Sándor, Ódry Árpád, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán, Mérei Ferenc, Vekerdy Tamás, Csepeli György stb.

Dusa Gábor albuma "egy bő három évtizedes pálya desztillációja az alkotó értő válogatásában. Fotóalbum, esztétikai gesztus, nem lajstrom, nem valamiféle teljességre törekvés, hanem személyes, képalapú válogatás. Ön-best of. … harminc év magyarországi táncának személyes tükre. … Öt-tíz-húsz évvel ezelőtti előadások egyetlen képbe sűrített-sűrűsödött esszenciái, vizuális könyvjelzői, melyek mögül az emlékezet eróziója, a múló idő olykor talán már elmosta, de legalábbis elhalványította magát az előadást, az élményt, vagy, olykor, tragikusan a szerzőt, szereplőt magát. Mert a pálya és az élet véges. Maradt a kép. Mert a kép marad." (Halász Tamás)

A színházi gyakorlat történetét végigkísérte a különféle szerkezetek, gépek, technikák és technológiák használata. Ezt számos példa alátámasztja a többezer éves keleti árnyjátékoktól, az ókori deus ex machina emelődarujától kezdve az Erzsébet-kori színház csapóajtaján és a 18. századi forgószínpadon keresztül egészen a 19. századi laterna magica-vetítések színházi felhasználásáig, vagy éppen a 20–21. századi különféle analóg és digitális technológiákig. A technológia mindig is szerves része volt a színházi gyakorlatnak, sohasem létezett egymástól elkülönülve a színház és a technológiai médiumok története. Egy technológia fókuszú színháztörténet ugyanakkor szélesebb értelemben véve elsősorban az emberi érzékelés és észlelés változásaira hív(hat)ja fel a figyelmet. Az újonnan megjelenő technológiák ugyanis részben azáltal gyakoroltak hatást az emberi érzékelés és észlelés modellálására, hogy képesek voltak az egyes érzékszerveket izolálni, vagy a figyelmet bizonyos típusú érzékelési módokra irányítani, mint a rádió vagy a telefon a hallásra, a némafilmeket vetítő mozi a látásra, vagy éppen a későbbi fejlesztésű okostelefonok és táblagépek a tapintásra. A kötet tanulmányait olvasva arra az alapvető kérdésre kaphatunk választ, hogy a jelen és a múlt színházi gyakorlatainak megértésében, újrakeretezésében, történeti és kulturális folyamatokba való bekapcsolásában miként játszik szerepet a technológia, valamint arra is, hogy a kortárs színház miként vet számot az emberi érzékelés technológiai modellek szerinti átalakulásával.

Szerkesztette: Deres Kornélia, Imre Zoltán, Mátravölgyi Dorottya, P. Müller Péter

A kötet kedvezményesen előrendelhető a következő kupon segítségével:

FORGACH-AJATEKOS

Várható megjelenés: 2024. április 10.

A kötetben olvasható darabok:

A Játékos, Vitellius, Mandulák, A fiú, A pincér, A takarítónő, A kulcs

A kötetet válogatta, szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta: Győrei Zsolt.

Tartalom:

A királyné apródja

A ferencvárosi angyal

Bernát

Naftalin

Az édes teher

A masamód

Akik itthon maradtak

A kis cukrászda

Jó üzlet

A fiatal irodalomtörténész, Kovács Flóra kötete a közösséghez, a csoporthoz kapcsolódó beszédmódot elemzi az erdélyi színházi nyelvben. Az elméleti pillérek – Cs. Gyímesi Eva, Egyed Péter, Arnold van Gennep, Mihai Maniutiu, Victor Turner tézisei – mellett a fejezetek alapvetően három szerző munkáival lépnek párbeszédbe: Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa és Visky András esszéivel, drámáival. A kötet előfeltevése szerint a szépírói-színházi szövegek erőteljesen reflektálnak a közösség, a közösségképzés, a közösségből való ki- és belépés, a kizárás kérdéseire. A szépirodalmi és elméleti vonatkozásban is komparatív elemzések visszatérő motívumai a választás és az átmenetiség formái.

A cigányság történelmét, mint folyamatot nem lehet megírni. Széttagolt, mint ahogy a cigányság is szétszórtan olt. Hogy milyen is volt az a közel hatszáz év, melyet Magyarországon töltöttek, drámajáték formájában dolgoztam fel. Azokat a lényeges eseményeket, hatásokat, állapotot vettem figyelembe, mely a cigányságra, mint egészre hatott. Ezek a játékok tanítási órákon születtek, olyan osztályokban, ahol zömével cigány tanulók voltak. Majd később dolgoztam át színpadi változatra. Erre azért volt szükség, hogy a szülők előtt is bemutathassam, így szórakoztató formában szembesültek a cigányság múltjával. A szülők nagy része szinte semmit sem tudott, vagy legalábbis csak szórványosan arról, hogy mi is történt velük a múltban. A drámajátékok nyelvezete nagyon közel áll a cigány tanulókhoz. Könnyen, jó átéléssel tudják eljátszani.