"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."
Weöres Sándor: Teljesség felé
- Szembefordított tükrök - részlet

Költészetében a "teljesség felé" törekedő Weöres Sándor különös, egyedülálló jelensége a magyar irodalomnak. A múlt

mélységeiből szóló hangja átível korokon, stílusokon. Bölcsesség és gyermeki játékosság együttesen jellemzi ezt

a különleges írói életművet. Weöres Sándor nemcsak költészetével hozta zavarba az irodalom világát, másik műnemben

is alkotott: drámákat, színjátékokat is írt költői életművével párhuzamosan.

Weöres Sándor színjátékai szervesen, sok szállal kötődnek a modern dráma sokszínű, kísérletező palettájához, ugyan-

akkor új színeket, új lehetőségeket is hoznak ebbe a változatosságba. A törekvések, szintetizált elemek a hagyomány

régebbi formáinak, alkotásmódjainak szálait idézik, melyeket a játékosság, humor és bölcs irónia hangja, valamint a

színpadi kompozícióra utaló jelek fognak egységbe. Csakúgy, mint a modernitás jelentős drámaírói, Weöres is egy egyéni,

csak rá jellemző utat jár. Drámái, hasonló módon, mint költészete, egyedi világot teremtenek.

"Vertikalista vagyok. A mélységet és a magasságot kutatom, nem a közvetlenül érzékelhető szintet. Az ösztönvilág

mélyeit és a szellemi régió magasságait. Munkám irreálisnak látszik, de hát a parány- és csillag-világról készült fényképek

sem azonosak a napi látványokkal, mégis a realitás a céljuk, és a tudásnak, s a társadalomnak a továbbsegítése."

Weöres tekintete és költészete, írói munkássága az eget és a földet pásztázza és a kettőt összekötő utat kutatja.

Ez a vertikális mozgás írói munkásságának egészére jellemező, költeményeire és drámáira egyaránt.

Benedek András könyve megpróbálja áttekinthető rendszerbe foglalni a drámára vonatkozó színházi tapasztalatokat. Ettől azonban ez a könyv még nem lesz irodalmi receptkönyv, inkább egy kalauz a színházbajáró számára, hogy pontosabban meg tudja fogalmazni a színházi élményt, miért is tetszett vagy sem az, amit látott.

Ibsen 1828-ban született egy négyezer lakosú norvég kisvárosban, Skienben. Hazája sok évszázados gazdasági és politikai függőség után 1814-ben vált el Dániától, s lett önálló ország. A két északi germán nép nyelve addig közös volt, pontosabban a hódító dánoké nem hagyta fejlődni a közeli rokon norvéget. A művelt emberek dánul írtak, dánul gondolkoztak, a norvég csak mint tájnyelv élt a parasztházakban és halászkalibákban. Ilyen állapotról álmodoztak a Habsburg-uralkodók.
Ibsen gyermekkora arra az időszakra esik, mikor az önállóvá vált hazában az írók egy-két évtized alatt megteremtik a norvég irodalmi nyelvet. Az ő nemzedékére vár majd a feladat, hogy a frissiben megalkotott szerszámmal megformálja a norvég élet sajátos vonásait, s az elmaradt irodalmat témában és módszereiben korszerűvé tegye. Ezt a hivatást teljesíti Ibsen barátjával és ellenfelével, Björnsonnal. De Ibsen ennél is messzebbre jut. Türelmes, aggályosan szigorú munkával érleli tehetségét hatalmassá, és sok kísérletezés után néhány drámájába belesűríti az egész polgári lét bonyolult, mélyreható ábrázolását. Elmaradt irodalmi körülmények között indult, mégis az ő színművei jutottak el a polgári társadalom katasztrófájának felismeréséhez, s a problémák megszólaltatására olyan kifejező eszközöket teremtett, melyeket az utána következő drámairodalom is átvesz.
A felnőttnek a gyermek az apja - mondja Goethe. Ibsen műveiben is erősen érezni a gyermekkori élmények formáló erejét.
Szülővárosa pietista szellemű, erősen vallásos, jámborul vagy acsarkodva tekintélytisztelő. Az emberek látóköre szűk, gyanakvással, sőt ellenségesen nézik mindazt, ami új. A levegőtlen kisváros tipikus figuráival gyakran megjelenik majd Ibsen drámáiban, s hőseinek egyik alapvető vonása: lázadás a kicsinyesség, a megalkuvás ellen, a teljesség követelése.

A válogatás a nemzetközi Shakespeare.kritika fejlődését kívánja bemutatni a drámaíró kortársaitól a hatvanas évekig.

Változás nélkül nincs dráma. De néha a drámatörténet változásai is lehetnek annyira hatásosak, mint egy jól megszer-

kesztett dráma. E kötet egy olyan színháztörténeti fordulatot mutat be, amelyet két, élesen szemben álló dramaturgia

összeütközése tett érdekessé, látványossá. Érdemes-e még a régi, évszázados szabályokat követnie egy drámaírónak,

vagy csak egy kötetlenebb, nem folyamatos időrendű szerkezet lehet elég izgalmas, elég modern? Varga László könyve

a változás folyamatát elemzi, és azoknak az íróknak – Pirandello, Beckett, Ionesco, Genet – műveit, akik a nem-lineáris

drámát létrehozták.