A kötet a 20.századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészegyéniségének, a száz éve született Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket. Több mint fél évszázados pályájuk során mindketten hivatásnak és szenvedélynek tekintették a színjátszást. Mesterségbeli tudásuk birtokában szinte eggyé váltak szerepeikkel. Bessenyei Ferenc Bánk bán, Othello és Tevje alakításával, Gábor Miklós pedig Hamlet, Tanner John és Lucifer figurájának életre keltésével hosszú időre hagyományt teremtett. Az album megörökíti a két színészlegenda ikonikus szerepeit, és bemutatja páratlanul gazdag és sokszínű pályafutásukat. A fotókat Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérik, de kortársaik is szóhoz jutnak. A sokszólamú elbeszélésből kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, a közönség ízlésének változása és a két művész magánélete. A kötethez Máté Gábor színművész, rendező, a Katona József Színház igazgatója írt előszót: "Úgy sejtem, Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós tűz és víz, ég és föld lehettek. Két tudatos művész, akiből az egyik mindig ösztönösnek látszott, a másik kivédhetetlenül intellektuálisnak. Közös időt töltöttek itt a földön, és mindketten megkerülhetetlen, egyedi példányai voltak a szakmánknak."
Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába,
közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja
a reggelitől és az el nem bliccelt edzéstől kezdve a próbán és a tanításon át egészen az esti előadásig és a hajnali napló-
írásig. A könyvben szereplő első naplótömb az 1994-es Julius Caesar színre vitelét dokumentálja, az utolsó pedig
Az imposztor 2015-ös varsói előadásának különleges próbafolyamatáról számol be. Otthonosságról és idegenségről,
szorongásról és örömről ír a szerző folyamatos önkritikával, fanyar iróniával, találó megfigyelésekkel és őszintén. Utóbbi
minden napló nagy kérdése. Ezt Máté Gábor is tudja: ,,De mi értelme a naplónak, ha nem őszinte szöveg, ugyanakkor mi
értelme a naplónak, ha nem akarom, hogy bárki olvashassa? A naplóm végül – úgy látszik – mindig igaz szöveg, néha
ugyan elhallgat, de amit állít, az akkor éppen úgy volt, ez biztos. Tehát nem hazudik." A könyv a közelmúlt magyar
színháztörténetének különleges forrása, amelyet gazdag fotóanyag tesz teljessé.
Róna Viktor (1936–1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége, a ténylegesen világhírű hazai előadóművészek szűk körének egyik legizgalmasabb, legszínesebb alakja volt. Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, személyét, munkásságát összegző igényű kiadvány nem tárgyalta, részletes életrajzát sem írta meg senki a halála óta eltelt bő negyed század során. A Bajor Gizi Múzeum Herceg a vasfüggöny mögül című kiállításának megnyitása alkalmából megjelent, azonos címet viselő kötet gerincét a kurátor, Halász Tamás jegyezte részletes életrajz adja. A tárlat grafikai terveit is készítő Czeizel Balázs tervezte könyv kilenc fejezetben mutatja be a XX. századi magyar táncművészet egyik legnagyobb alakját. Gara Márk tánctörténész esszéje Róna személyét térben és időben elhelyezve hozza közel művészi énjét az olvasóhoz. A kiállítás főmunkatársa, Bánóczy-Varga Andrea által szerkesztett kötetben idézetek, vallomás-töredékek és közel ötszáz illusztráció, fotók és sokrétű dokumentum-anyag kerül bemutatásra.
Hogyan kell színházat alapítani? Mi az, hogy színházalapítás? Mire – és főleg kire – van szükség hozzá? Ábrázolható-e a színházalapítás – színpadon? Egyáltalán: mire jó a színház? Hosszú évtizedekig tartó várakozás és vágyakozás, sok nekibuzdulás és megtorpanás előzte meg a vasi megyeszékhely, Szombathely első, állandó társulattal bíró kőszínházának megalapítását. 2007 szeptemberében aztán egyhangúlag döntöttek a szombathelyi önkormányzati képviselők: Jordán Tamás vezetésével megalapítják a Weöres Sándor Színházat. Az olvasó most képet kaphat arról, hogyan telt el az első tizenhárom év. Ölbei Lívia kötetét Mészáros Zsolt fotói teszik még különlegesebbé.
Beszélgetések Zygmunt Molikkal
A beszélgetéseket készítette és a könyvet szerkesztette: Giuliano Campo.
Zygmunt Molik (1930–2010) lengyel színész, rendező, színészpedagógus, a legendás Jerzy Grotowski által irányított, ma már az UNESCO kulturális világöröksége részeként számon tartott opolei, majd wrocławi székhelyű Laboratórium Színház alapító tagja és meghatározó művésze, illetve trénere volt huszonöt éven át, egészen annak 1984-es feloszlásáig. A később intézetté vált munkacsoport szinte minden egyes meghatározó előadásában (vagy valamely felújításában) fontos szerepet játszott, emellett Grotowski a kezdetektől fogva rábízta a társulati tagok számára tartott hangképzéstréningeket.
Ahogy Grotowskinak, úgy Moliknak is természetes tézis volt, hogy a hang a test meghosszabbítása, hasonló fizikai valóság – ezért a testtel és hanggal végzett gyakorlatokat nem elkülönítve, hanem egységben kezelte, illetve alakította ki. Tréningjeit a hetvenes évek ún. „parateátrális korszakában”, a világ minden tájáról érkezett professzionális vagy amatőr színészek és érdeklődők számára többnapos műhellyé formálta; színészi workshopjait pedig egészen haláláig tartotta szerte az egész világon. Bár nem akart egységes módszertant képezni az általa kidolgozott gyakorlatokból, színészi nevelő munkássága és életműve – Grotowski korai színházelméletének precíz és praktikus szemléltetéseként – mára olyan klasszikusok mellett említhető, mint Sztanyiszlavszkij, Vahtangov, Mihail Csehov vagy Lee Strasberg és Stella Adler. Az életét és színészettel kapcsolatos elméletét feldolgozó beszélgetőkönyvben partnere az olasz származású kiváló angol irodalom és színháztörténész, Giuliano Campo.
Dömötör Tekla a naptári ünnepekhez fűződő magyar ünnepi szokások és a népi színjátszás történeti fejlődését rekonstruálja az írott források és a művészeti emlékek nyomán, a kezdetektől egészen a tudatos néprajzi gyűjtés megindulásáig. Ismerteti a főbb ünnepkörök (pl. a farsangi, kora tavaszi, májusi, télközepi ünnep ciklus) s az egyes jeles napok dramatikus népszokásait, maszkos alakoskodásait, szertartásos táncait, elemzi a népszokások költészetét. Az egyes szokások európai hátterét megrajzolva újszerű tudományos eredményekre jut, melyek a nemzetközi néprajzkutatás szempontjából is igen jelentősek.
A kötet a néprajztudomány, színháztörténet és vallástörténet művelői számára különösen érdekes, de nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a magyarság népi kultúrája iránt érdeklődnek.
Szeleczky Zita értékes hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került. Ebből a gazdag anyagból – levelezéséből, fényképeiből, színpadi bemutatóinak és önálló estjeinek dokumentumaiból – született meg 2012-ben a Hit és magyarság című kötet. A Szeleczky-hagyatékból 2020-ban új összeállítást készített Jávor Zoltán és Péter Zsolt. A színésznő írásait változatlanul közli az új kötet, az életrajzi összefoglalókat és a sajtószemelvényeket azonban elhagyta. Gazdagodott viszont a könyv illusztrációja: Szeleczky Zita sikerekben és buktatókban bővelkedő életútját számtalan ritka, eddig nem publikált fényképpel, színház- és filmtörténeti dokumentumokkal illusztrálja a könyv.
Az előző kötet CD-mellékleten adta közre Szeleczky Zita néhány hangfelvételét. Az új kötet hanganyagához már online
juthat hozzá az érdeklődő olvasó:
a kötet hangos melléklete ITT hallgatható meg!
A színház alapításának huszadik évfordulójára készült fotóalbum „előszavában” szerzői, nézői, pártolói köszöntik néhány mondattal az ünnepeltet. Esterházy Péter ekképpen:
„A klasszikus szerzői utasítás szerint színész jobbról bejő, és jókat mond; így kéne nekem is most viselkednem. Nem minden pillanatban ez volt a legjobb színház, de mindig az első volt. Eltekintve attól, hogy nem tudom, mi ma egy »nemzeti színház«, s ha tudnám, kell-e, mintha az elmúlt húsz évben a Katona lett volna a Nemzeti. Ebben van jó, rossz. Egy másik színész jobbról jővén nem okoskodna ennyit, csak pihegve sorolná a színésznék neveit. Meg aztán a színészékét. Meg a rendezőkét. Meg mindenkiét. Nevek, vagyis személyek. Személyes színház. Aztán ha még egy színész is lehetne (be), az csak hallgatna. Vigyorogna konstruktívan, majd megemelné a kalapját, és majd a balfenéken el.” A következő száz oldalon a legemlékezetesebb előadásokat több mint 250 kép idézi fel. Az albumot az évadonkénti társulati névsorok, valamint a bemutatók és a vendégjátékok adatait tartalmazó listák egészítik ki.
Negyedszázaddal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzoljuk Karády Katalin félbetört pályaképét, és rekonstruáljuk életrajzát. Nem kezdtünk újabb oknyomozásba s elméleti fejtegetésbe – ehelyett a rendelkezésre álló ismeretanyagot összegeztük. A gazdagon illusztrált kiadvány különlegessége, hogy QR-kód segítségével a díva máig kiadatlan felvételeit is letöltheti az olvasó.
A Károli Gáspár Református Egyetem Szeleczky Zita Kutatócsoportja ebben a kötetben Szeleczky Zita 1946-tól 1959-ig keletkezett, eddig feldolgozatlan, válogatott magánlevelezését teszi közzé (a forrásanyag a Károli Gáspár Református Egyetem Bod Péter Könyvtárában, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben, valamint az Országos Széchényi Könyvtárban érhető el). Az első négy fejezetben a témában eddig megjelent szakirodalom és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található peranyag segítségével a családtörténet és életrajz fontosabb állomásait rekonstruálták a szerzők, Lips Adrián, Mátravölgyi Dorottya, Sepsi Enikő és Sztruhár Bettina. A magyarországi és az emigrációs időszak színházi és filmes szerepeit, előadóestjeit táblázatos formában közlik. A kötet végén két interjú olvasható, Péli Lajosnéval, a művész legnagyobb hazai magángyűjteményének kialakítójával és Jávor Zoltánnal, Szeleczky Zita keresztfiával, aki a magánlevelezést az egyetemnek ajándékozta.
Főszerkesztő: Székely György
Szakszerkesztők: Alpár Ágnes, Balázs Arth Valéria, Fuchs Lívia, Gajdó Tamás, Kaizinger Rita, Molnár Klára, Nobilis Kornél, Páll Árpád, Rajnai Edit, Sirató Ildikó, Vajda Ferenc
Egykötetes, ráadásul egyetemes színházi lexikon több is megjelent az elmúlt évtizedekben, de igazán tudományos alapozású, a magyar színházművészet egészét szakszerűen felölelő munka először és utoljára 1929-1931-ben látott napvilágot (Schöpflin Aladár szerkesztésében). A mostani összeállítás mindenképp szenzáció, több évtizedes kutatómunka, a legjobb hazai szakemberek kollektív munkájának eredménye. A Magyar színházművészeti lexikon felöleli a történeti Magyarország területének teljes színháztörténetét a kezdetektől napjainkig, a színházépítészet és vándorszínészség kérdéseitől a színházesztétikai fogalmakig, az ismert színészek és rendezők, sőt zeneszerzők és dramaturgok, színházesztéták életrajzaitól a különböző volt és jelen társulatokig, szövetségekig, színházi intézményekig. A nagyszabású, valóban hézagpótló és évtizedekig nélkülözött kézikönyv ugyanakkor nem szűkebb értelemben vett szakmai kiadvány. A szó legszélesebb értelmében vett nagyközönség igényeit is kielégíti, kézreálló, könnyen kezelhető tájékoztató minden magyar színházi kérdésben, elsősorban persze a leginkább keresett személyi vonatkozásokban. Igen gazdagon illusztrált kiadvány, szinte mindenkiről (akiről egyáltalán lehetséges) közöl fekete-fehér fotót, a legtöbb szócikkhez kitűenően válogatott bibliográfia is járul, persze elsősorban a monografikus anyagot ölelve fel (vagyis nem találhatók meg az egyes színészek produkcióit méltató színikritikák).
A Corvina Kiadó napló-sorozatának új darabja a színházművészetre koncentrál. A kötet tulajdonosa előadásonként hat oldalon foglalhatja össze gondolatait, benyomásait, idézheti az alkotók, a kritikusok véleményét, vagy éppen archiválási céllal válogathat a színházi filológia számára elengedhetetlen aprónyomtatványok dokumentumai között. A könyv végén tájékoztató jelleggel röviden listázva a fontosabb hazai színházak elérhetőségei találhatóak.
Koncepció és bevezetés: Rácz Attila
A kötet képanyaga Edward Gordon Craig színházi grafikáinak felhasználásával készült.
"Tíz színész a középkorosztályból. A névsor nem volt előre eltervezve; a kérdezői kíváncsiságot nézői
élmények - a szakma felől tekintve: kiemelkedő művészi teljesítmények - alakították. A színészi munka
minősége mellett beszélgetőtársaimnak a pályán töltött több évtizede és az interjúkban érintett színházi
műhelyek jelentősége is az összeállítás indokait erősíti; s mindez bizonyára az olvasó számára is elfogad-
hatóvá teszi a válogatásban rejlő szubjektív mozzanatokat (beleértve azt is, hogy úgy alakult: ezúttal
kizárólag férfiak a megkérdezettek). A beszélgetések két-két időpontban készültek: az első interjú kinél-
kinél a pályakezdettől az előző évekig tartó időkört fogja át, a második pedig a legutóbbi időszakról szól.
A szövegek együtteséből összerakódó kép lényegesen többet nyújt, mint a tíz színész gondolkodásmódjának
egyenkénti összefoglalását, az életművek eddigi részének összegzését, hiszen a számtalan alkalommal
összefutó pályák érdekes színháztörténeti vonalakat is kirajzolnak, amelyek későbbi korok emlékezete
számára is fontossá válhatnak. Ezt a célt szolgálják az interjúkhoz csatlakozó színházi szerepés rendezési
katalógusok is." Dömötör Adrienne
Csikós Attila ízig-vérig mestere a szakmájának: nemcsak saját stílussal bír, hanem megértéssel és empátiával
viszonyul az opera egészéhez és a csodára váró nézőkhöz.
Ez a könyv gyönyörű utazás térben és időben: elindulva otthonról, érintve Bayreuth-ot és Európa minden
fontosabb operaházát, eljutva egészen távoli világokig, Japánig, Észak- és Dél-Amerikáig. Csikós Attila
lenyűgöző életútjának történetét varázslatos rajzok, díszlettervek és elkészült díszletek illusztrálják.
Nagyajtay Teréz a Nemzeti Színház „jellemtervezője”, a nemzeti viselet megújítója, aki Erdélyből indulva, zalatnai,
majd nagyajtai tanulmányok után iparművésznek tanult. Fél évet töltött Párizsban, a Comédie-Française jelmeztárának
tanulmányozásával. Majd Budapesten az Operaházban dolgozott, ahol először varrónőként, szabászként alkalmazták.
21 évesen már iparművészeti műhelyt, műtermet nyitott három társával gobelin és iparművészeti tárgyak készítésére.
Egyedi látványvilága tükröződik Bajor Gizinek, Honthy Hannának, Tőkés Annának, Neményi Lilinek tervezett jelmezein,
fellépő- és koncertruháin.
Bajor Gizi Kleopátra-jelmeze
A revü angyala 1907-ben született Budapesten, Vogel Imre néven. Az Eric művésznevet Kálmán Imrétől kapta Bécsben,
tanuló évei alatt. Tervezői névjegye: „eric”, szinte minden rajzán, festményén megtalálható. Díszlet- és jelmeztervező,
grafikus, festőművész volt, vagy ahogyan a pesti éjszakában ismertté vált, az élet, a női szépség illusztrátora, a magyar
Toulouse Lautrec.