Katona József Színház 1982–2002

katona-1982-2002

A színház alapításának huszadik évfordulójára készült fotóalbum „előszavában” szerzői, nézői, pártolói köszöntik néhány mondattal az ünnepeltet. Esterházy Péter ekképpen:

„A klasszikus szerzői utasítás szerint színész jobbról bejő, és jókat mond; így kéne nekem is most viselkednem. Nem minden pillanatban ez volt a legjobb színház, de mindig az első volt. Eltekintve attól, hogy nem tudom, mi ma egy »nemzeti színház«, s ha tudnám, kell-e, mintha az elmúlt húsz évben a Katona lett volna a Nemzeti. Ebben van jó, rossz. Egy másik színész jobbról jővén nem okoskodna ennyit, csak pihegve sorolná a színésznék neveit. Meg aztán a színészékét. Meg a rendezőkét. Meg mindenkiét. Nevek, vagyis személyek. Személyes színház. Aztán ha még egy színész is lehetne (be), az csak hallgatna. Vigyorogna konstruktívan, majd megemelné a kalapját, és majd a balfenéken el.” A következő száz oldalon a legemlékezetesebb előadásokat több mint 250 kép idézi fel. Az albumot az évadonkénti társulati névsorok, valamint a bemutatók és a vendégjátékok adatait tartalmazó listák egészítik ki.

1 800 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Kedvencekhez
Adatok
Adatok
Kiadó
Balassi Kiadó, Katona József Színház
Kiadás éve
2002
Terjedelem
108 oldal, méret: 235*340 mm
ISBN
963-506-349-0
Állapot
jó állapot, alsó szélén horzsolásnyomok
Webáruház készítés