Kárpáti Péter drámái

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon, a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Tartalom:

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

Kárpáti Péter napjainkban az egyik legismertebb kortárs magyar drámaíró, aki az íráson túl az elmúlt másfél évtizedben elismert független színházi alkotó is lett. Kötetünk erről a gazdag színházi pályáról ad áttekintést.
Kárpáti azon kevés kortárs szerző közé tartozik, akinek szövegei „túlélik” az ősbemutatót: kevés kivétellel darabjait több előadásban is játszották, és az ősbemutató után húsz évvel is újabb és újabb felfogásban kelnek életre, ami meggyőzően bizonyítja a Kárpáti-drámák életerejét, színpadra termettségét. Így van ez annak ellenére is, hogy művei minden összetevőjükben vitába szállnak azzal a realista alapú dráma- és színházfelfogással, amely döntően még ma is meghatározza a nézői elvárásokat.
Ebben a kötetben többféle nézőpontból közelítünk Kárpáti eredetien sokértelmű drámai világához. A darabok irodalmi, illetve dramaturgiai elemzése arra keresi a választ, hogy miként működnek a szövegek, illetve hogyan hatnak a színpadon. Mindezt a megvalósult színházi előadások vizsgálatával egészítjük ki, amely arról ad képet, hogy az egyes bemutatók miképp interpretálták Kárpáti Péter darabjait, milyen értelmezést találtak hozzájuk, miféle színpadi megoldásokkal tették hitelessé őket. Az így kialakuló pályaképet a szerzővel folytatott műhelybeszélgetések egészítik ki. A szerzővel folytatott beszélgetések beavatnak a darabok keletkezéstörténetébe, érzékletes képet rajzolnak egy-egy pályaszakaszról, miközben bőséges esztétikai és dramaturgiai tanulságokkal is szolgálnak.

Kárpáti Péter (1961) már sikeres drámaíróként, 1996-ban jelentette meg első prózakötetét, a Díszelőadást, ami igazi irodalmi szenzációt keltett. Most hosszú idő után újból prózával jelentkezik a szerző. A Térkép a túlvilágról egyszerre nyomozás a családja múltjában, napló drámaírói működéséről és mélyen személyes vallomás. Mindezt szemelvények egészítik ki születő esszékből, be nem fejezett drámákból, el nem készült monográfiákból. Közben a szinte észrevehetetlenül szaporodó fiktív elemek regényszerűvé teszik a szövegeket. A különféle összetevők fúgaszerűen kapcsolódnak össze, és miközben a legtöbb részlet a befejezetlenség érzetét kelti, összességükből mégis csak összeáll a teljes mű – a drámaíró tizenhat éven keresztül írt alkotói regénye.

Kárpáti Péter kivételes prózai művét válogatott drámái egészítik ki. Ezeknek a daraboknak a szövege első bemutatójuk (és megjelenésük) óta sokat változott, csiszolódott, elsősorban azért, mert szerzőjük rendezőként is mélyrehatóan foglalkozott velük. Most az életmű legfontosabb darabjainak ezeket a színházi munka által hitelesített, írójuk által végérvényesnek tekintett változatait adjuk közre.

Kárpáti Péter: ULTONIA

Dragomán György: KALUCSNI

DIGGERDRÁJVER

Hajdu Szabolcs: ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL

Kárpáti Péter: MOSZKVA–PEKING TRANSZSZIMFÓNIA

Az Olvasópróba sorozat újabb kötete különböző korokban és élethelyzetekben teszi föl a menni vagy maradni kérdését. Mit hozhat az Újvilág, és lesz-e út visszafelé? – kérdezik az Ultonia kivándorlói Amerika felé hajózván valamikor az 1900-as évek elején. Van-e szabadulás a 80-as évek Romániájából, össze lehet-e csomagolni és újra lehet-e kezdeni az életet valahol máshol? S napjaink ban hogyan tud új otthont teremteni magának és családjának egy Angliába kitelepült munkásember? Miképp gondolkodik múltról, hazáról és a döntés szabadságáról? És mi vár azokra, akik úgy döntenek, mégis hazatérnek? Milyen változást hoznak az itthoniak életébe, akikhez váratlanul beállítanak? És vajon merrefelé tart, aki nyugatról keletre indul? Mit keres, milyen állomás várja? Vagy tán vége sincs az útnak…?

DRÁMAMELLÉKLET:

Kárpáti Péter: Tűznyelők

Czvikker Lilla, Fáncsik Roland, Fekete Gábor, Hunyadi Máté, Imre Krisztián,
Jenővári Miklós, Kurucz Dániel, Mentes Júlia Virgínia, Széles Flóra improvizációja alapján

Kárpáti Péter 2011-ben megjelent drámakötete, A Pitbull cselekedetei határpontot mutat az író pályáján. A kötet négy

darabjából kettő még kőszínházak – Az öldöklő tejcsarnok a tatabányai színház, a Búvárszínház az Örkény Színház –

számára készült, és a hagyományos színházi működés szerint került színre. De a két utolsó darab, a Szörprájzparti és

A Pitbull cselekedetei már másfajta színházi működést és másfajta drámaírói gondolkodást mutat.

A Szörprájzparti és A Pitbull cselekedetei bemutatója független produkcióként készült. A szerző maga gyűjtötte a

színészcsapatot, ő irányította a próbákat, de a hagyományos rendezői szerep gyakorlása helyett valódi kollektív alkotásra

törekedett, ahol a játszók (és bizonyos értelemben a nézők is) egyenrangú partnerekké válhatnak. Ezt segítette az is,

hogy a két darab nem hagyományos színházi terekben valósult meg: a Szörprájzparti egy „titkos lakás”-ban közel az

Astoriához, A Pitbull pedig a Trafótól nem messze lévő Tündérgyár helyiségében.

A kötet tartalma: Díszelőadás, Tótferi, Nick Carter, Pájunkás János, A negyedik kapu, Első éjszaka avagy utolsó

Tíz ​éve mindig ugyanabból a történetből indulok ki, majd teljesen máshová érkezem. Van egy gyönyörű könyv, Tonelli Sándor állította össze útijegyzeteiből. 1907-ben áruházban felszállt az Ultonia nevű kivándorlóhajóra, amely Amerikába szállított sok ezer kelet-európait. Van ennek a könyvnek egy Éjszaka című fejezete. Képzeld el a fedélközt, hatalmas terem, háromemeletes vaságyak, tökéletesen sötét van, és az emberek mesélnek (hiszen a mesélés valaha a katonaságtól a börtönig az élet elengedhetetlen része volt), legendákat, ponyvatörténeteket, a saját életüket és a történelmet valami zagyva monológban vagy tündérmesében. Maguk a konkrét történetek a Tonelli-könyvben nem szerepelnek, ezeket rakosgatom hozzá én. Volt ott magyar, bosnyák, szerb, oláh, zsidó, satöbbi, paraszt és őrült professzor, és a mesélők hangja és meséi összekeverednek teljesen személytelenül, hiszen a vaksötétben nem tudod, ki beszél. E láthatatlan figurák mégis nagyon közeliek, hiszen az embert a hangja sokkal bensőségesebben jellemzi, mint a külseje. Csak hallgatod őket, és kinézel a kis, kerek ablakon, ott van a fejednél a víz. Ezt a képet némi pátosszal a Noé bárkájaként lehet értelmezni. Ezek az emberek az állatok helyett a maguk kis történeteit viszik, és vele sok fura tapasztalatot, félelmet, nyomort, a kultúrát, amivel majd eltűnnek ott a nagy semmiben, az Újvilágban. Magát a mesehajót egyelőre nem írtam meg, és lehet, hogy soha nem is fogom, de néhány történetet már lejegyeztem az éjszakai mesék közül. Színházzá alakítottam át, mert a mesélés mint forma ma már nem létezik. Egyedül a színház maradt számunkra, ahol élő ember egy másikhoz beszél.

Radnóti Zsuzsa fülszövege a kötethez:

"Kárpáti ​Péter nevét egyelőre csak a színházi szakma és a mai magyar dráma iránt érdeklődő közönség ismeri. Míg

kortársai, elődei előbb más műfajokban – epikában, lírában – szereztek hírnevet, és csak azután fordultak a drámaírás felé,

ő makacsul a színházhoz ragaszkodik. „Színházhoz” – mondom, mert bár egy dráma sohasem csak a dialógust, az elhang-

zó párbeszédet használja eszközül, kevesen vannak rajta kívül, akik ilyen szenvedéllyel próbálnák beépíteni a drámai szö-

vegbe a dialógus mellett a színházi létezés más lehetséges elemeit: a gesztusokat, a mozgást, a látványt, a környezet

zajait, s talán még a közönség lélegzetvételét is. Darabjai persze olvasva is élvezetesek és élményt adóak; titkos mély-

világok hírnökei, furcsa történetek, egyszerre ismerős és egzotikus tájak felidézői.

A Halhatatlan háború egy szimuláló kiskatona „szabadságharcáról” szól, melyben a pszichológusnővel folytatott mulat-

ságos küzdelme szinte észrevétlenül háborús rémálommá tágul. A Szingapúr, végállomás egy csepeli „Villon” lázadását

meséli el. A Méhednek gyümölcse a csodaváró, méla cigány fiú groteszk pokoljárása, elhagyatott magyar tájon, a

szociografikus hitelesség és a szürrealitás határán. Ezekben a különös darabokban egy ismerős világ ismeretlen arca

tárulkozik fel; mindennapi emberek kerülnek szokatlan helyzetekbe, és ilyenkor a világ egyszeriben álomszerűvé, idegen-

né válik. Aki ebbe belekerül – és akárki belekerülhet –, az kirekesztődik a többség „normális” világából, és a kisebbségi lét

védtelenségébe, magányába zuhan. E magányos teremtményekről szólnak a kötet darabjai, mély emberismerettel,

együttérző szeretettel, részvéttel és sokszor váratlan, meglepő humorral."