Selinunte Kiadó

Székely Csaba az egyik legeredetibb hangú drámaíró a mai magyar drámairodalomban. Nyelve, mondatfűzése jól fölismerhető, kimunkált, élvezetes, mindemellett az itt olvasható – régebbi és új – darabokból az is kitűnik, mennyire változatos, sokszínű. Másképp szólalnak meg a Bányavidék-trilógia világvégi falujának lakói, és megint másképp a város sivatagában egymást kereső-kergető emberek (A Homokszörny) vagy a mindenhol idegen homoszexuális férfiak és nők (Öröm és boldogság). De talán a legerősebb szólam ebben a kötetben a gyermekhangoké: a csökkent szellemi képességekkel bíró Róberté (Szeretik a banánt, elvtársak?), aki felnőttként is egy gyerek naiv egyszerűségével érzékeli maga körül a világ (és a politikai rendszer) változását. Vagy a világ abszurd kegyetlenségét rendként megélő Lizáé (Semmit se bánok), aki a testében hordozza egy megdőlt, ám romjaiban is továbbélő diktatúra bűneit. De gyerekeket hallunk az óvodai körhintán is beszélgetni (Idegenek), amint a szüleiktől eltanult szólamokkal védik a … mit is? Amit „atyáik építettek”? Vagy – mint Ivánék a bezárt bánya fölött – a „hagyományokat”? A gyerekhangok mögött ott nyögnek, ordítanak, parancsolnak, káromkodnak a sokszor láthatatlanul is jelen lévő, meghalni nem tudó, mindent uraló, felnőtt gyerekeik életét is megnyomorító apák. De ha jól figyelünk, meghallhatjuk a nyüszítésüket is, a félelem és féltés hangját, a pusztító rettegését, ami terméketlen sivataggá változtatja maga körül az egész világot.

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott

színházfogyasztást.

A kötetben olvasható darabokból készült előadásokat keresse a Szkéné Színházban:

Bányavakság

Bányavíz

Vagy a Budaörsi Latinovits Színházban:

Öröm és boldogság

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon, a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Tartalom:

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

Fodor Tamás és csoportja, a Stúdió „K” a hetvenes évek nagy alternatív (Bérczes László kifejezésével: más-színházi) robbanása során emigrált a hivatalos, szemmel tartott és ellenőrzött kulturális életből. Fodorék megelégelték az állandó csatározást a művészi élet szemmel tartóival, belefáradtak „ügyükbe”, az Orfeo-ügybe. (Kádár emlegette így. Bizony rangja van ott a színháznak, ahol az ország első embere ad nevet egy amatőr színházzal kapcsolatos huzavonának.) Létrehoztak egy színházi alkotóközösséget, egy ’68 szelleméből táplálkozó kommunát. Házat kezdtek építeni Pilisborosjenőn, hogy a teljes csapat odaköltözzön. Megalkuvások nélküli, autonóm létezés szándéka és kérlelhetetlen művészi igény munkált bennük. Ellenszínház volt a Stúdió „K” minden ízében. Értékei, eszményei, sőt egyáltalán a létezése is megkérdőjelezte, leleplezte az elmosódó körvonalú hazugság világát. (Koltai Tamás szerint már művészi igényességük maga volt a rendszer elleni lázadás.) Mindez persze inkább szociológiai vizsgálódás tárgya lehetne, ha a kísérletükből nem született volna meg a korszak egyik legjobb és legfontosabb előadása, a mai napig meghatározó Woyzeck. Az előadás szokatlanul intenzív kapcsolatot teremtett szereplők és nézők között, a nézők néma tanúként (cinkosként) karnyújtásnyira követték a kivételesen élesre hangolt játékot. A színészi játék létezésbe fordult, az előadások hatása túlmutatott az adott estéken, a színházi bemutatóból „eseménnyé” vált. (Perényi Balázs)

A Stúdió "K" legendás Woyzeckjéről 1978-ban forgatott filmet Szirtes András. A teljes film megtekinthető itt:

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&feature=youtu.be&v=LolPNqETd6s

Tartalom:

Napraforgó

Más nem történt

Újvilág

Kő, papír, olló

Eltűnő ingerek

Pass Andrea ragyogó természetességgel alkot egyszerre játékos, élő és intenzív szövegeket, a mindennapokban gyökerező, mégis tűpontossággal komponált, érett és közvetlenül ható drámákat. Előadásaiban szerves egységben létezik együtt szöveg és színház, játszó személy és elhangzó dialógus, a konkrét tér, ahol néző és előadó találkoznak, és a szavakból, gesztusokból, szemvillanásokból, mozdulatokból épített másik, teremtett világ. Ahol a hétköznapi (vagy annak tűnő) mondat egyszerre tud váratlan mélységekbe vinni, egészen új arcát mutatni, új impulzusokat adni – az erőltetettség, konstruáltság vagy a tetten érhető „hatást akarok” parancsoló imperatívusza nélkül. Egyszerűen színház, szinte észrevétlenül jó (persze ahhoz túl erős és bőr alá sugárzó, hogy ne vegyük észre), mesterkéletlen és érzéki színház, mindig olyan tükröt tartva nekünk, amely megbűvöl és átvilágít egyszerre, láttat és játszik, és legbensőbb élményanyagainkból építkezik. Rácsodálkozhattunk: hát ilyenek is vagyunk? Hát ezt sem tudtuk jól elrejteni? Hát ezt is kimondja helyettünk valaki, hol megbűvölő provokációval, hol egy kristálytisztasággal álló pillanat csendjébe rejtve? (Sediánszky Nóra)

Vizsgálat a rózsák ügyében

Bolond Helga

Argentína

Júlia Szunce

Az utolsó tíz év, Bajor Gizi

Karády zárkája

Madárhegy

Darvasi László közel harminc éve ír drámákat, a mostani (nevezzük hiánypótló drámakötetnek) széles válogatás az igen gazdag drámaírói életműből. A hét dráma méltón reprezentálja azt a drámaírói utat, amelyet a szerző bejárt a hosszú évtizedek alatt a legendákra épülő, korábban már prózában megírt drámáktól a kordokumentumokat is felhasználó és a közgondolkodásban központi helyet elfoglaló színésznő-darabokon keresztül a színházi szövegként is értelmezhető legutolsó művéig, amelynek társszerzője Darvasi Áron.

Ez a könyv jelenleg előrendelhető 10% előrendelési kedvezménnyel.

Várható megjelenés: 2022. december 31.

Pap Gábor Papesz három évtizede kutatja a színház, a dráma és a zene kapcsolódási pontjait. Ezt hol tanárként teszi, közösen a diákjaival (középiskolásokkal, egyetemi hallgatókkal vagy színészképzősökkel), hol meg kritikusként, aki mások művészetét elemzi, máskor meg alkotó emberként, amatőr, független és kőszínházi előadások zeneszerzőjeként, rendezőjeként vagy dramaturgjaként. A színház, dráma és a zene kapcsolódásáról szerzett sokrétű tapasztalatait, felismeréseit most egy hiánypótló könyvben összegezi.

A könyv egyszerre három aspektusból, tudományos, művészeti és pedagógiai vonatkozásaiban vizsgálja színház és zene közös világát. A kötet első nagyobb fejezetében (Teória) a szerző definiálja, hogy mit ért dramatikus zene alatt, és mi indokolja e fogalom bevezetését. Vizsgálódásának tárgya a színházi alkotófolyamatban, valamint a dráma- és színházpedagógiában alkalmazott olyan zene,  amely az alkotók együttmunkálkodása révén, élő módon jön létre, és amelynek megközelítése, szemlélete, fogalmi rendszere is dráma- és színházközpontú. A szerző konkrét, történeti és kortárs zenei példákon keresztül mutatja be, hogy a zenei jelenségek mélyszerkezetében hol fedezhető fel a drámai elem.

Ezt követően rendszerre nem törekvő módon, mégis fontos megfigyelésekre alapozva próbálja megragadni a zene színházi hatásmechanizmusának főbb törvényszerűségeit, és ezen belül a dramatikus zene alkalmazásának újszerű lehetőségeit. Végül egy vázlatos történeti áttekintés adva térképezi fel színház és zene fontosabb találkozási pontjait, jelen- és jövőbeli megvalósulási formáit.

A kötet második fejezete (Praxis) teljes egészében gyakorlati fogantatású, középpontjában a dramatikus zenei gyakorlatok módszertana, leírása áll. Itt olvasható az alapozó gyakorlatok részletes bemutatása, mélységük szerint kategorizálva a gyakorlatokat a szabályjátékoktól a kommunikációs funkción át haladva a komplex szituációs gyakorlatokig.

Ezt követi a fontosabb zenei elemekkel (pl. dalokkal, ritmusképletekkel) való dramatikus tevékenységek leírása, valamint  a speciálisan új zenés kompetenciákat adó színésztréningek tervezetei. Ezután olyan hosszabb időkeretben zajló projektek ismertetése következik, amelyek révén a leírt gyakorlatok hatékony építőköveivé válhatnak egy adott gyerek-, diák- vagy éppen professzionális színházi alkotófolyamatnak. Végül a szerző a praxisra vonatkozó hasznos és egyedi tanácsokkal látja el a leendő alkalmazókat.

A könyv harmadik fejezetében (Applikáció) Pap Gábor összefoglalja azokat a tapasztalatait, amelyeket a dramatikus zenei gyakorlatok és projektek alkalmazása során szerzett a színházi (nevelési) alkotómunkában. Itt kapott helyet a Trainingspot Társulattal létrehozott új színházi műfaj, a zenés tantermi színház főbb eredményeinek, tanulságainak és jövőbeni irányainak bemutatása. Végezetül a kötet egyik lehetséges konklúziójaként egy új képzési szisztéma lehetőségét vázolja fel a szerző, ehhez kapcsolódnak azok a tematikák, óravázlatok is, amelyek hatékony segítői az alkalmazásnak.

A hiánypótló könyvet nemcsak az alkotók és a pedagógusok forgathatják haszonnal, hanem azok is, akik színház- és zenekedvelőkként keresik a komplexebb élményeket.

A kötetben olvasható színdarabok:

Térközben

Asztreál

Addikt

Mentorok

Megálló

Színészotthon

Sofonisba

Anger Zsolt ajánlója:

"Egy vidéki színházban úgy él az ember, hogy semmije sincs más, mint a színház. Vérágas szemű megszállottak, vadállatok. Véres húscafatokat harapunk ki egymásból, majd szűkölve összebújunk. Addiktok vagyunk, akiknek a próba és az előadás a napi adagjuk. Ebben a dzsungelben lakik a kellékes is. Az élete olyan, mint egy Goldoni szolgáé: keservesen dolgozik, szidjuk, és röhögünk rajta. Mindent lát, és minden teher ránehezül. Aztán politoxikomán lesz. Aztán meghal. Aztán újjászületik. Tudja, a szenvedély soha nem múlik el. Valami konstruktívat keres, a destrukció helyébe. Írni kezd…"

Szücs Zoltán Kaposváron született 1969 októberében. A középiskola elvégzése és a katonaság után 1990-től a kaposvári Csiky Gergely Színházba került. Először díszítőként, majd kellékes munkakörben dolgozott, később kisebb statiszta szerepeket is eljátszott Mohácsi János, Ascher Tamás, Gothár Péter, Znamenák István előadásaiban. 2000-ben alkohol- és drogfüggése miatt eljött a színházból. Ezután különféle helyeken és munkakörökben (biztonsági őrként, villanyszerelőként, kocsitakarítóként, kéményseprőként) dolgozott, amíg az egyre súlyosbodó függései végképp alkalmatlanná tették ezekre. 2008-ban kezdett bele egy 12 lépéses rehabilitációs terápiába, amelynek eredményeként rátalált az írásra. „A színdarabírást azért kezdtem el, mert rájöttem, hogy a bennem keletkezett »őrületeket és űröket« valamivel enyhítenem kell, illetve ki kell töltenem. Tehát az írás terápia lett, a felépülés része, hogy a bennem élő szenvedélybeteg gyakorolhassa az elengedés művészetét.”

Darabjait bemutatták Pécsett, Miskolcon, Kaposváron és legutóbb a Jurányi Házban.

A (kultúr)politikai kifürkészhetetlen véletleneinek eredményeként 1982 őszén kezdheti meg működését az önállóvá váló Katona József Színház. A társulat megalakulása a magyar kultúra kivételes pillanatát jelenti. Nem tudni pontosan, hogy mi ütött rést a rendszeren, s tette lehetővé, hogy ennyi tehetséges ember gyűljön össze egy helyre, s kezdjen el közösen dolgozni. De már a Katona első előadásai is egyértelművé tették, hogy az ország legjobb társulata jött létre. A koncepciózus alkotók és a sokoldalú színészek összmunkájaként születő előadások hamar megtalálták a maguk közönségét, ami szintén nélkülözhetetlen volt a sikerhez. Sándor L. István monográfiasorozata – melynek második kötetét tartja kezében az olvasó – a Katona első évtizedének komplex szemléletű, átfogó feldolgozására vállalkozik. Az első kötet a színház születésének társadalmi környezetét mutatta be. Ez a második kötet azt a színházi közeget vizsgálja, amelyből kiemelkedett ez a kivételes színházi alkotóközösség. A könyv az induló színház néhány jelentős előadását nagyítja ki úgy, hogy melléjük helyezi a korszak több más produkcióját, amelyek vagy ugyanabból a darabból készültek, vagy hasonló témát dolgoztak fel. Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Major Tamás munkái mellett szó esik Ádám Ottó, Harag György, Paál István, Vámos László, Kerényi Imre, Ács János, Valló Péter és mások rendezéseiről. Így a kötet érzékletes körképet mutat a korszak meghatározó színházi alkotóiról és társulatairól is, érzékelteti a színházi nyelv és kifejezésmód sokszínűségét, és azokat a szemléleti különbségeket is bemutatja, amelyek a 80-as évek elején jellemezték a magyar színházművészetet. A Goldoni-, Füst Milán-, Csehov-, Bulgakov- és Pinter-előadások felidézése azt is plasztikusan kirajzolja, hogy milyen színházeszmények jegyében kezdett el dolgozni a Katona József Színház új társulata, és hogy törekvéseik milyen más színházfelfogásokkal álltak vitában. Eközben sok jelentős színészi alakítást (Gobbi Hilda, Major Tamás, Sinkó László, Csomós Mari, Cserhalmi György, Vajda László, Bodnár Erika, Márton András, Udvaros Dorottya és mások játékát) is felidéz.

Az Olvasópróba c. drámaantológia-sorozat első kötetében olvasható darabok mindegyike az emlékezéssel, a múlttal való szembenézés elkerülhetetlenségével foglalkozik. Az öt mű közül három, Székely Csaba, Brestyánszki B.R. és a Mohácsi testvérek darabja (amely ebben a kötetben jelenik meg először nyomtatásban) történelmi témát dolgoz fel, a feledés homályába burkolt, hallgatással körülvett történelmi időszakokat idéz meg. A kötetben szereplő két kortárs tematikájú darabnak, Kerékgyártó István és Tasnádi István szövegeinek is vannak a közelmúlt történelmére utaló vonatkozásai.

Lapozzon bele a kötetbe itt: Olvasósarok.

Az Olvasópróba sorozat harmadik kötetében jól ismert hősökkel, mitológiai és irodalmi alakokkal találkozhat az olvasó. De nem a klasszikusok, Euripidész, Cervantes vagy Kleist előtt tiszteleg ez az antológia, hanem kortársainkként állítja elénk Alkésztisz, a bibliai József, Don Quijote és Kohlhaas Mihály alakját. Az ő történeteikben, játszódjanak akár a jelenbe helyezve, akár történelmi korokban vagy a mítosz időn kívüli idejében, a jelen bennünket is feszítő kérdéseire ismerünk.

Mit tesz az ember, ha egy este bekopog érte a halál? Reszketve menekülőutakat keres? Vagy csatába indul a közjóért, a dicsőségért, az álmaiért? Miért és meddig érdemes küzdeni? Van-e helye ebben a kisszerű világban az áldozatnak? És vajon hogyan vagyunk ezer szállal beleszőve az emberiség nagy, a bűnbeeséstől a megváltásig tartó történetébe?

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott színházfogyasztást.

A kötetben olvasható darabokból készült előadásokat keresse a Szkéné Színházban:

Don Quijote

Kohlhaas

Kárpáti Péter: ULTONIA

Dragomán György: KALUCSNI

DIGGERDRÁJVER

Hajdu Szabolcs: ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL

Kárpáti Péter: MOSZKVA–PEKING TRANSZSZIMFÓNIA

Az Olvasópróba sorozat újabb kötete különböző korokban és élethelyzetekben teszi föl a menni vagy maradni kérdését. Mit hozhat az Újvilág, és lesz-e út visszafelé? – kérdezik az Ultonia kivándorlói Amerika felé hajózván valamikor az 1900-as évek elején. Van-e szabadulás a 80-as évek Romániájából, össze lehet-e csomagolni és újra lehet-e kezdeni az életet valahol máshol? S napjaink ban hogyan tud új otthont teremteni magának és családjának egy Angliába kitelepült munkásember? Miképp gondolkodik múltról, hazáról és a döntés szabadságáról? És mi vár azokra, akik úgy döntenek, mégis hazatérnek? Milyen változást hoznak az itthoniak életébe, akikhez váratlanul beállítanak? És vajon merrefelé tart, aki nyugatról keletre indul? Mit keres, milyen állomás várja? Vagy tán vége sincs az útnak…?

Az Olvasópróba sorozat ötödik kötete a családi életre fókuszál. Mert életünk valódi színtere a család, ahol a legalapvetőbb emberi kérdések merülnek fel. A kötetben összegyűjtött családtörténetek változatos módon beszélnek a férfi - nő viszonyok variációiról, azokról az életszövetségekről, amelyeket egyre nagyobb próba alá vet az idő. És beszélnek a szülő-gyerek kapcsolatokról, amelyek az élet kor előrehaladtával változnak, de összességében a generációk egymáshoz való viszonyát rajzolják ki. Azt a kérdést is feszegetik ezek a történetek, hogy vannak-e olyan minták, emberi értékek, amelyeket a nemzedékek átörökíteni próbálnak. És ha ezek az értékek nemcsak banális fecsegéssé koptatott közhelyek, hanem tényleges emberi tartalmak, akkor vajon támasztékot jelentenek-e az élethez, vagy inkább leküzdendő akadályként tornyosulnak az egyén elé? Vissza-visszatérő kérdés a darabokban, hogy a kis- és nagycsaládokba belesimulni érdemes-e, vagy épp ki kellene lépni belőlük. Lázadni a szülők ellen, vagy elfogadni őket irritáló hibáikkal együtt? Lezárni egy nem működő párkapcsolatot, vagy kompromisszumot kötni a lehetséges jövő érdekében?

Háy János: Vasárnapi ebéd

Tóth Krisztina: Pokémon go

Tasnádi István: Kartonpapa

Pass Andrea: Bebújós

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott

színházfogyasztást.

Tasnádi István Kartonpapa c. darabjából készült előadást keresse a Szkéné Színházban:

https://www.szkene.hu/hu/eloadasok/repertoar.html?eloadas_id=12431

Tar Sándor sosem írt színdarabot – a színház mégis felfedezte magának a nagyszerű írót. Ebben vélhetően a hiány játszott szerepet: Tar olyan világot ábrázolt, olyan élethelyzeteket tett láthatóvá, amelyekről nem íródtak színdarabok, olyan embereket mutatott meg, akik nem, vagy csak elvétve jelennek meg a színpadokon. Tart a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek, az alul lévőknek, az elesetteknek a sorsa izgatta, műveiben róluk, helyettük beszél.

Az Olvasópróba sorozat hatodik kötetében Tar Sándor szövegei nyomán született színdarabok olvashatók. A kötet szerzői – Mészáros Tibor, Keresztury Tibor, Mikó Csaba és Hajdu Szabolcs – Tar világát mélyen ismerve, nagy empátiával és tisztelettel, de mégis szuverén módon alkották újra A mi utcánk, A te országod, a Lassú teher, a Szürke galamb és más Tar-művek figuráit, helyzeteit, sorstörténeteit. A szövegekből izgalmas, eredeti formanyelvet használó, nagy sikerrel játszott előadások is születtek Debrecenben, a Forte Társulat előadásában és a Stúdió K Színházban Mészáros Tibor, illetve Horváth Csaba rendezésében. A kötet utolsó darabja kivételesen nem színpadra készült, Hajdu Szabolcs a Csóka című Tar-novellából költői szépségű filmforgatókönyvet írt.

Mészáros Tibor: Istent a falra festeni

Keresztury Tibor: A te országod

Mikó Csaba: Szürke galamb

Hajdu Szabolcs: Csóka

Fejes Endre–Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0

Kerékgyártó István: Hurok

Székely Csaba: 10

Pass Andrea: A Vándorkutya

Gábor Sára: Kutyaportéka

Az Olvasópróba sorozat hetedik kötetében olyan színdarabok olvashatók, amelyek a körtánc szerkezetét követve festenek képet korunkról, de közben visszautalnak klasszikus szerzőkre, irodalmi hagyományokra is.

Tasnádi István Fejes Endre 1962-ben megjelent kultikus regényét adaptálta színpadra, és írta tovább egészen napjainkig. A Hábetler család egymást követő nemzedékeiben és a változó történelmi korokban azonosságot csak a mozgástér szűkössége és a választási lehetőségek korlátozottsága teremt. Kerékgyártó István – Schnitzler Körtáncát idézve – nyolc találkozás történetét mondja el, minden egyes jelenetben azt mutatva be, hogyan szorul a hurok (metaforikusan és valóságosan is) az egyes szereplők nyaka körül. Székely Csaba darabjának szintén láncszerűen egymáshoz kapcsolódó történeteiben és bonyolult emberi kapcsolataiban a tízparancsolat jelenti a viszonyítási pontot. Pass Andrea darabjában egy az óvodások által rajongva szeretett plüsskutya jár körbe, és leplezi le a családok titkait, mai élethazugságait. Gábor Sára a láncmesék szerkezetét idézve beszél egy fiatal cigány pár küzdelméről, hogy kitörjenek abból a reménytelenségből, amire születésük predesztinálná őket.

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott színházfogyasztást.

Gábor Sára Kutyaportéka c. darabjából készült előadást keresse a Trafóban:

https://trafo.hu/programok/szinhaz_kutyaporteka_14

Székely Csaba 10 című darabja Tatabányán a Jászai Mari Színházban látható:

http://www.jaszaiszinhaz.hu/darab.php?id=249

Ebben a könyvben 1981 decemberében megnyílik egy régi-új színház, a Katona József Színház, amelyről akkor még nem tudni, hogy a 80-as évek legfontosabb kulturális helyszíne lesz – a Katona. Ebben a könyvben Kádár János végigsétál Budapest belvárosában, s közben felidéződik, hogy milyen volt ez a város a 80-as évek elején. Miközben a Katonába átkerült előadások, a Budapest Orfeum és a Frontátvonulás őszinte tükröt tartanak a kornak és a történelemnek, a szocialista ünnepeken elhangzó beszédek rendületlenül gyűjtik csokorba a kor összes virulens hazugságát. Ebben a könyvben Aczél György és Pozsgay Imre kultúrharca kiterjed a színházra is: sokan sokféle szellemben támadják azt a munkát, amit Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a Nemzeti Színház élén végez, de ez alkalmat teremt a két rendezőnek, hogy megfogalmazzák művészi eszményeiket. Közben a Katona nyitóelőadása, a Thália szekerén is azt kérdezi: van-e kiút a folyton jogait követelő provincializmusból. Ebben a könyvben betiltják majd engedélyezik Mrozeket, és a Nemzeti a Játékszínben bemutatja az Emigránsokat. Két kelet-európai beszélget szabadságról és reménytelenségről, s miközben újra és újra ugyanazokat a játszmákat játsszák, Lengyelországban megalakul a Szolidaritás, majd egy év múlva kihirdetik a szükségállapotot. És megint minden ugyanolyan szürke és reménytelen lesz, mint addig. Ebben a könyvben egy jó szemű dramaturg rávesz egy válságban lévő írót, hogy darabot írjon a Nemzetinek. Kornis Mihály Hallelujája az álló idő egyetlen pillanatába sűríti az egész Kádár-kor enciklopédiáját. Az előadás sikere a Nemzeti vezetőinek bukását jelenti. De a politikai játszmák megint kiszámíthatatlanok: Székely és Zsámbéki önálló társulat alapítására kap lehetőséget.

Ebben a könyvben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar színháztörténet, sőt az elmúlt 120 év magyar történelme is. Pedig nem szól másról, csak egy színház, egy társulat, egy szellemiség születéséről.

Az alakuló Katona József Színházról és koráról.

A 70-es évek végének Magyarországa mozdulatlan világnak tűnt. Ki így, ki úgy alkalmazkodott a rendszerhez, amely az emberi élet mértékeivel mérve öröknek tűnt. Ma már azonban élesen rajzolódnak ki azok a repedések, amelyek végül is a szocializmus összeomlásához vezettek. A könyv – amely A Katona és kora. A kezdetek ikerkötete – ezeket a rajzolatokat követi.

A kor egyik főszereplője, Aczél György színes, magabiztos előadásokban ecsetelte, hogy miért jó a szocializmusban élni. De fogalmazásmódja tele van ellentmondásokkal, amelyek
a hol határozottabban, hol alig leplezett hazugságaira is ráirányítják a figyelmet. Közben színre lépett a kor kulturális életének másik „főszereplője”, Pozsgay Imre is, aki másfajta hatalmi
technikákat gyakorolva kereste a politikai érvényesülés útját. Aczélnak és Pozsgaynak a színfalak mögött zajló konfliktusai tovább mélyítették a repedéseket a rendszeren. És még
hektikusabbá tették az egyébként sem elvek irányította kultúrpolitikát.

De ennek a könyvnek nem a kultúrpolitikusok az igazi főszereplői, hanem azok a művészek, sportolók, mindennapi emberek, akik a maguk módján mind azt kutatták, miképp lehet létezni a rendszerben. A belenyugvás és az alkalmazkodás mellett a lázadás is számtalan arcát mutatja. A cinizmus vagy a konformizmus lázadása mellett megjelent a minőség lázadása is. Egy teljességgel átpolitizált, ezért apolitikusságra szoktató korban talán ez a
legérvényesebb magatartás, filmeket, könyveket, színházi előadásokat felidézve ez tűnik a legmaradandóbbnak a korból. Ezt találjuk Székely Gábor, Kósa Ferenc, Ascher Tamás, Gaál István, Simonffy András, Fodor Tamás és mások munkáiban. A könyv számtalan története, sokféle felbukkanó alakja leginkább azt a kérdést ismételgeti: lehet-e autonóm módon létezni? És hogy valóban csak a tagadás lehet az értelmiség egyetlen válasza a korra?

A kötetben elemzett filmek részben vagy egészében megnézhetők itt:

Olvasósarok - Repedések a rendszeren

A kötet jelenleg a könyvön feltüntetett árhoz (4900 Ft) képest 15% kedvezménnyel kapható.

A magyar színháztörténet egyik élő legendája a Marat/Sade kaposvári előadása. Ács János rendezése olyan szintézist teremtett, amely nemcsak a magyar (és az egyetemes) színházművészet meghatározó irányzatait foglalta össze, hanem a 80-as évek értelmiségi gondolkodásának progresszív irányait is. A Marat/Sade-ban szerencsésen összegeződtek a kaposvári társulat törekvései és Ács János addigi pályájának újdonságai.

Sándor L. István könyve először tesz kísérletet arra, hogy bemutassa ennek a meghatározó jelentőségű színházrendezőnek a munkásságát. A könyv Ács János pályáját a kezdetektől a Marat/Sade-ig tekinti át. Bemutatja a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadot – azt az amatőr színházi műhelyt, ahol Ács János szoros kapcsolatba került a színjátszással, s vezető színészként az első sikereit aratta. Rendezőként is itt készítette az első előadását. Majd a könyv sorra veszi azokat az előadásokat, amelyeket Ács előbb főiskolásként, majd a kaposvári társulat tagjaként (illetve meghívott vendégként) készített.

"Jani hatalmas szenvedélyeket tudott az emberekből kiváltani, mert hatalmas szenvedélyek mozgatták. Olyan szenvedélyek, amelyeknek nem is akart mindig a végére járni. Már sikeres, nagyon sikeres fiatal rendező volt, akitől mindenki a legnagyobbat várta, de ő magát egy kisfiúhoz hasonlította, aki nem csinál mást a művészetben, mint a kisfiú, aki egy kavicsot talált a tengerparton. Mikor Belgrádban a BITEF minden létező díját megnyerte a Marat-val, az őt ünneplő színésztársaságot otthagyva kiment a kocsma elé, és ellenállhatatlanul tört föl belőle a forró zokogás. Azért tudom, mert ő mesélte el nekem, azzal a kommentárral, hogy fogalma sincs, miért zokogott." (Forgách András)

Bertók Lajos 2006 óta nincs köztünk. A legnagyobb filmes sikere kapujában állt, amikor negyvenévesen elragadta őt a Duna. Sorsa és végzete a halála óta eltelt időben is foglalkoztatta a színházi szakmát, pályatársait és egykori rajongóit. Érthetetlen viszont, hogy a magyar színházi lexikonok és könyvek eddig elmulasztottak írni róla.

Ez a kötet ezt az űrt szeretné betölteni. Bertók művészi pályája nagy pillanatainak bemutatása mellett megpróbálunk közelebb jutni összetett személyiségének megfejtéséhez is. A Schiller Kata által kiválogatott 61 képhez illesztettünk 61 rövid szöveget, melyeket interjúkból, kritikákból, nekrológokból és visszaemlékezésekből vettünk. A legendás előadásait, képzőművészeti munkáit bemutató művészi képek mellett olyan arcait is felvillantjuk Lajosnak, Lalinak, amit a nagyközönség nem láthatott. Válogatásunk egy rendkívüli pályakép vállaltan szubjektív lenyomatát kínálja. Mi hárman, egykori barátai, ezen keresztül szeretnénk bemutatni generációnk egyik legnagyobb színészét. (Dégi János, Furka Bea és Schiller Kata)