Színházelmélet

"A színművészet esztétikai megítélése körül meglehetősen nagy a bizonytalanság. Erre vallanak azok a vissza-

visszatérő kísérletek, amelyek során valamiféle rendszerbe kívánják beépíteni a színjátékot, valamint azok a

viták és meghatározási kísérletek, amelyek állított vagy tényleges önállóságával kapcsolatban alakult ki. Az

utóbbi időben pedig, amikor az esztétika általános kérdései iránt is megnőtt az érdeklődés, újra meg újra fel-

merült az igény, hogy az egyes művészeti ágazatok sajátos esztétikája is megfogalmazást nyerjen..."

Bár néhány évtizede mind a filozófiában és a társadalomtudományokban, mind a színháztudományban jelen-

tősebb érdeklődés mutatkozik egyfelől a test, másfelől a teatralitás iránt, a kettő közötti kapcsolat mibenlété-

nek, sajátosságainak, folytonosan átalakuló viszonyának vizsgálata ez idáig nem kapott kellő figyelmet.

A könyv szemléletének és szerkezetének alapja az, hogy az egyes részek a test felől értelmezik a teatralitást,

és a teatralitás összefüggésében vizsgálják a testet.

A kötetben, amely mintegy ikerkönyve A Nemzeti Színház története a két világháború között című monográ-

fiájának, Magyar Bálint századunk egyik legjelentősebb magyar színházának történetét beszéli el. A Vígszínház

1896. május 1-jén nyitotta meg kapuit Jókai Mór a Barangok, vagy a peoniai vajda című szatírájával - ettől a

pillanattól követi nyomon Magyar Bálint a színház sikereit és bukásait, ismerteti vezető művészeinek pályáját,

jellemzi a legfontosabb előadásokat, a vígszínházi stílus alakulását, egyszersmind feltárja tevékenységének

hátterét, a művelődéspolitikai és gazdasági meghatározókat.

Magyar Bálint személyes élmények alapján, emlékiratokra, egykori kritikákra, levelekre építve, de igen gazdag

kiadatlan anyagból, a színház szerencsére teljes egészében megmaradt irattárából is merítve írja meg az

1896-1949 közti évek történetét, az alapítástól az államosításig. A Vígszínház története a szakembereknek

elsőrendű fontosságú forrásmunka, az érdeklődő olvasónak pedig betekintést enged abba a műhelybe, amely-

ben – hogy csak néhány nevet említsek – Jókai Mór és Varsányi Irén, Bródy Sándor és Ditrói Mór, Hegedüs

Gyula és Molnár Ferenc, Szomory Dezső és Csortos Gyula, Rajnai Gábor és Szerémy Zoltán, Hunyady Sándor,

a Góth házaspár, Gombaszögi Frida, Kabos Gyula, Somlay Artúr, Mezey Mária, Ajtay Andor dolgozott.

Összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Major Tamás.

Az előszót írta és a jegyzeteket készítette Werner Hecht.

Bálint Lajos részt vett a Thália Társaság munkájában, majd Otto Brahm mellett dolgozott a Deutsches Theaterben.

Hazatérte után a Nemzeti Színház dramaturg titkára volt.

Ebben a kötetben azok az elméleti igényű, részben csak kéziratban fennmaradt tanulmányai olvashatók, amelyekben

a színház-, a tánc- és az artistaművészetre vonatkozólag fogalmazott meg nagyrészt máig érvényes esztétikai

megállapításokat.

"A színháztudomány problémáiba vezet be ez a könyv, klasszikus olvasókönyvként értelmezve önmagát.

Az egyetemi hallgatók, a színház iránt érdeklődők, akik tágítani kívánják színházismereteik horizontját, először

is aktiválják tapasztalataikat; nem kidolgozott elméletekkel startolnak, hanem saját élményeikkel. Ezen az úton

kalauzolja őket ez a könyv azáltal, hogy a kortársi és történeti színházjelenségeken bemutatja a lehetséges

elméleti magyarázatokat."

A kortárs műalkotások megragadásához a 60-as évek óta elégtelennek bizonyultak a hagyományos esztétika

fogalmai. Művek helyett olyan események születnek, amelyek nemcsak a művészt, hanem a látogatót, a hallga-

tót, a nézőt is bevonják. Ennek feltérképezésére, megvizsgálására és értelmezésére, egy új esztétika, a perfor-

mativitás esztétikájának kidolgozására vállalkozik Erika Fischer-Lichte munkája.