Jelen kötet gerincét olyan tanulmányok adják, amelyek a színházi cselekvésnek, szemléletmódnak és eseménynek
a színházi intézményrendszeren kívüli vonatkozásaival foglalkoznak. Ide tartozik mindenekelőtt a társadalmi színház
jelensége és fogalma, amely a színház eszközeinek segítségével társadalmi akciókat, változásokat igyekszik elérni.
Ez a törekvés a 20. század jelentős színházi újítóinak munkásságában éppúgy jelen van, mint azokban a társadalom-
tudományi megközelítésekben, amelyek a társas érintkezéseket és helyzeteket színházi fogalmakkal írják le. Az 1968-as
párizsi események teátrális vonatkozásait, a villámcsődület (flash mob) színházi relevanciáit, az AIDS áldozatainak emléket
állító NAMES-projekt akciósorozatát, illetve a vándorló, utazó, költöző színház jelenségét tárgyalják az első fejezetet írásai.
A második fejezetben Shakespeare és kora állnak a fókuszban. Lehet-e Shakespeare-t színházon kívülinek tekinteni?
Miként váltak le a színházi előadásról Shakespeare színpadi szövegei és hogyan kerültek át fokozatosan az irodalom
intézményrendszerébe? Kik, miért és hogyan vitatták el Shakespeare-től a ma neki tulajdonított drámák szerzőségét
az elmúlt évszázadok folyamán? A harmadik fejezetben olyan magyar szerzőkről van szó, akiknek drámái nem, vagy
alig, vagy jelentőségükhöz mérten ritkán jutottak színpadra. Az elemzett példák: Pilinszky János látomása a jelenlét
színházáról, Mészöly Miklós drámáinak és színpadfelfogásának paradoxona, valamint Nádas Péter drámaírói munkássá-
gának sajátosságai. A zárófejezet dramaturgiai és színházi könyvekkel foglalkozik, amelyek széles spektrumát adják
annak a lehetőségnek, hogy miként is lehet történeti, elméleti, gyakorlati szempontból vizsgálni a színházi cselekvéseket,
ezek kulturális kölcsönhatásait, dramaturgiai, műfaji, esztétikai vonatkozásait.
