Színészek

Ditrói Mór a naturalista es realista színjátszás magyar meghonositójaként, illetve a 19. század romantikus
színházeszménye és a 20. század polgári színháza közötti átmenet kulcsfigurájaként egyaránt jelentős.
Olyan színházvezető volt, aki úgy tudott előremutató minőséget képviselni a színpadon, hogy közben nem
vesztett, hanem nyert közönséget; a magyar színházművészet egészét érintő színházi újításai es megőrzései
széles tömegeknek játszó színházakban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban és a budapesti Vígszínházban
artikulálódtak. Ditrói színházi játékstílust befolyásoló hatása és egész színházi működése különösen érvényes
és kihagyhatatlan viszonyítási pont a magyar színháztörténetet kutatók és olvasók számára.
A könyv időrendben haladva, Ditrói Mór ránk maradt emlékiratait sorvezetőül használva, annak egyfajta
szoros olvasásával, kommentálásával és az olvasásból kibomló, önálló esszéken keresztül meséli el a Ditrói-történetet.

Beszélgetések Törőcsik Marival és Törőcsik Mariról: Básti Juli, Eszenyi Enikő, Nagy-Kálózy Eszter, Makk Károly,

Janisch Attila, Jirí Menzel, Milos Forman, Zsámbéki Gábor, Závada Pál, Spiró György, Alföldi Róbert,

Cserhalmi György és még sokan mások vallanak a művészről az emberről.

Ajánlom könyvemet hivatásos és amatőr színházi szakembereknek, tanároknak és diákoknak, mindazoknak,

akik szeretik a színházat, érdeklődnek a színjáték törvényszerűségei és a színész munkája iránt.

Munkám két fő részre tagozódik: Az első rész kommunikációelméleti és szemiotikai aspektusú színházesztétika,

amely a – drámán mint irodalmi műalkotáson felépülő – színjáték sajátosságait vizsgálja.

A második rész a színészi munka elvi alapjait kutatja Sztanyiszlavszkij rendszerében. A XX. század meghatározó

színészpedagógusának, rendezőjének neve a személyi kultusz tévesztései, félremagyarázásai, szemléletének

dogmatikus és kötelező érvényű elfogadtatása miatt még ma is sokakat elborzaszt.

Munkám célja, hogy összegezze Sztanyiszlavszkijnak a színészi munkáról alkotott elképzeléseit, s olyan útjelző

sort alakítson ki, amely segítségével a "mester" metódusa iránt érdeklődők elindulhassanak; hogy felhívja a figyelmet

azokra a módszerekre, amelyek kiindulópontul szolgáltak az ezredvég egyik legkiválóbb színházi rendezőjének és

teoretikusának, Jerzy Grotowskinak világhírű színháza létrehozásában; hogy Sztanyiszlavszkij munkássága megfelelő

helyet kapjon színházi értékrendünkben.

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszé-

kötetéről, amelynek érdemét nem abban látta, hogy Pályi felfedezett volna valamit, amit mások nem, hanem

hogy „hallatlan gonddal és becsületességgel, egy író sebezhető kitárulkozásával törekedett definiálni azt, ami

történt vele és történt velünk”. A hetvenes-nyolcvanas években elsősorban színházi lapszerkesztőként és

színikritikusként működő író mostani gyűjteménye is tanúsítja, hogy már kezdettől a színház és az élet kézen-

fekvő, végső soron mégis megfejthetetlennek tűnő szimbiózisa foglalkoztatta, hogy alkotói kíváncsisága

minden este emberi sorsok után nyomozott a rivaldafényben egyszeri aktusként önmagát adó színészben.

Írásait a korszak átalakuló, vitáktól izzó színházi életéről szóló tudósításként is olvashatjuk, de ennél jóval

többet adnak, utóvégre búcsút véve a kritikusi gyakorlattól, újra meg újra visszatér a színház igazi miszté-

riumához, a szenvedélyes odaadással méltatott kreatív létformához.

Sinkovits Imréről életében egyetlen könyv sem jelent meg.

A Hungalibri Kiadó kötete számba veszi Sinkovits pályafutásának állomásait, indulását, ’56-os szerepvállalását,

a félreállítás éveit, s az újrakezdést. Felidézi színházi és filmszerepeit, melyeknek a sors a Csongor és Tündé-

vel adott méltó keretet: Kurrah szerepében lépett először színpadra, s Tudósként még az utolsó estén is fel-

lépett.

A kötet szerzői:
Göncz Árpád (Ajánlás), Sütő András, Cenner Mihály (szinháztörténész), Gervai András (kritikus),

Bóta Gábor (újságíró), továbbá riportok a családtagokkal.

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen

kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek

a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen

darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de

a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha

a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam

a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon,

a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

A kötet a 20.századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészegyéniségének, a száz éve született

Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket.
Több mint fél évszázados pályájuk során mindketten hivatásnak és szenvedélynek tekintették a színjátszást.

Mesterségbeli tudásuk birtokában szinte eggyé váltak szerepeikkel. Bessenyei Ferenc Bánk bán, Othello és Tevje

alakításával, Gábor Miklós pedig Hamlet, Tanner John és Lucifer figurájának életre keltésével hosszú időre hagyományt

teremtett.

Az album megörökíti a két színészlegenda ikonikus szerepeit, és bemutatja páratlanul gazdag és sokszínű pályafutásukat.

A fotókat Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérik, de kortársaik is szóhoz jutnak. A sokszólamú elbeszélésből

kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, a közönség ízlésének változása

és a két művész magánélete.

A kötethez Máté Gábor színművész, rendező, a Katona József Színház igazgatója írt előszót:

"Úgy sejtem, Bessenyei Ferenc és gábor Miklós tűz és víz, ég és föld lehettek. Két tudatos művész, akiből az egyik mindig

ösztönösnek látszott, a másik kivédhetetlenül intellektuálisnak. Közös időt töltöttek itt a földön, és mindketten megkerül-

hetetlen, egyedi példányai voltak a szakmánknak."

„A kaposvári színház kétségkívül rendkívüli jelenség, egyedülálló képződmény a maga nemében. Mi a titka ennek

a színháznak, ennek a társulatnak? Csak jobb színházat csinálnak, színvonalasabbat, mint a többiek? Vagy pedig

másfajta színházat? Nézetem szerint a kaposvári színház valóban másfajta színház. Valóban egyedülálló, rendhagyó

jelensége szellemi életünknek. Könyvem ezt kívánja dokumentálni, bizonyítani.

A rendhagyó színházhoz illően rendhagyó módon.” (Mihályi Gábor)