Színészek

Beszélgetések Törőcsik Marival és Törőcsik Mariról: Básti Juli, Eszenyi Enikő, Nagy-Kálózy Eszter, Makk Károly,

Janisch Attila, Jirí Menzel, Milos Forman, Zsámbéki Gábor, Závada Pál, Spiró György, Alföldi Róbert,

Cserhalmi György és még sokan mások vallanak a művészről az emberről.

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszé-

kötetéről, amelynek érdemét nem abban látta, hogy Pályi felfedezett volna valamit, amit mások nem, hanem

hogy „hallatlan gonddal és becsületességgel, egy író sebezhető kitárulkozásával törekedett definiálni azt, ami

történt vele és történt velünk”. A hetvenes-nyolcvanas években elsősorban színházi lapszerkesztőként és

színikritikusként működő író mostani gyűjteménye is tanúsítja, hogy már kezdettől a színház és az élet kézen-

fekvő, végső soron mégis megfejthetetlennek tűnő szimbiózisa foglalkoztatta, hogy alkotói kíváncsisága

minden este emberi sorsok után nyomozott a rivaldafényben egyszeri aktusként önmagát adó színészben.

Írásait a korszak átalakuló, vitáktól izzó színházi életéről szóló tudósításként is olvashatjuk, de ennél jóval

többet adnak, utóvégre búcsút véve a kritikusi gyakorlattól, újra meg újra visszatér a színház igazi miszté-

riumához, a szenvedélyes odaadással méltatott kreatív létformához.

25 színész portréja képekben és szavakban:

Alföldi Róbert, Bálint András, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter, Csomós Mari, Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea,

Garas Dezső, Gazsó György, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Jordán Tamás, Kelen Péter, Király Levente,

Kovács Lajos, Kulka János, Lázár Kati, Magyar Attila, Mácsai Pál, Máté Gábor, Molnár Piroska, Schell Judit,

Tóth Ildikó, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya

Fotók: Koncz Zsuzsa

Szöveg: Koltai Tamás

"Végvári Tamás 2010 májusában halt meg. Lukács Zsolt, aki ismerte és szerette őt, elhatározta, hogy meg-

szólaltat néhány pályatársat, meséljék el, miért és mire emlékeznek Tamással kapcsolatban. Az interjúk

2011–2012-ben készültek. A hangzó anyag 2016 tavaszán került hozzám. Egyetlen kivétellel az interjúkból

monológokká szerkesztettem a szöveget. Ez a bizonyos kivétel a könyv legvégén található, és levél-formában

íródott, nem véletlenül.

Az emlékezések sorrendje többé-kevésbé időrendben próbálja nyomon követni Végvári életét. Vannak motívu-

mok, melyek többször ismétlődnek, más-más megvilágításba helyezve a főhős személyiségét. És nem mindenki

emlékszik ugyanarra ugyanúgy. De éppen ezért érdekesek ezek a történetek.

Lukács Zsolt válogatta a fotókat, és ő állította össze Végvári Tamás színpadi és filmszerepeinek jegyzékét is."
(Bíró Kriszta)

A kötetben megszólaló pályatársak:

Gálvölgyi János, Verebes István, Bálint András, Jordán Tamás, Kulka János, Juhász Anna, Varsányi Anikó,

Újlaki Dénes, Sinkó László, Benedek Miklós, Szacsvay László, Hollósi Frigyes, Tóth Judit, Takátsy Péter,

Máté Gábor, Debreczeny Csaba, Bíró Kriszta, Csuja Imre, Gálffi László, Kerekes Éva, Mácsai Pál, Almási Éva,

Győry Franciska

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen

kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek

a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen

darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de

a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha

a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam

a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon,

a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

"A kabaré 1901. november 16-án késő este debütált Pesten. Nem volt fényes a fogadtatása. Alig pár száz

nézője volt, és azok sem tudták eldönteni, mit kezdjenek vele. Egyszeri alkalomra szánják ezt a mulatságot,

vagy hosszabb időt is el lehet a társaságában tölteni? Ám, hogy ez a "hosszabb idő" akár egy évszázadot is

jelent majd - erre még a legmerészebb fantáziával megáldott pestiek sem mertek gondolni.

A kabarét ridegen, bizalmatlanul fogadták. Később, ahogy a század egyre viharosabbá vált, s a világot sűrű,

fekete felhők borították be, a szórakoztatásnak ez az új formája nálunk is termékeny talajra talált.

Száz év humorát és humorkörnyezetét, a nagyváros, az ország bonyolult, korszakokon átívelő fejlődését és

ellentmondásait, milliók ízlésvilágát és annak gyakori változásait egyetlen kötetbe nem lehet belezsúfolni.

A kabaré teljes írói és színészgárdája sem férne bele egy ilyen kötetbe. Ez a könyv is csak arra tesz kísérletet,

hogy a múlt néhány épségben maradt cserépdarabkáját felszínre hozza a mélységből, és a rárakódott sártól,

iszaptól megtisztítsa. Hogy az utókor elcsodálkozhassék, kik jártak előttük és milyen nyomokat hagytak maguk

után! Megkísérlem a legfontosabb, a meghatározó szereplők felidézését. És annak az útnak nyomvonalát meg-

rajzolni, amelyet 100 esztendő alatt a magyar, a pesti kabaré bejárt."

A kiadó ezzel a kötettel folytatta A nemzet színészei sorozatát. Számba veszi Bessenyei Ferenc színházi és

filmszerepeit, a nagy formátumú, hatalmas energiájú, korszakos hősöket. Ezek mellett bemutatja az embert,

az életutat is, és ez a második, bővített kiadás kitér "az utolsó felvonásra" is: olvasható benne az utolsó

Bessenyeivel készült interjú és Törőcsik Mari búcsúztatója is.

A kötet szerzői:

Bóta Gábor, Földes Anna, Gervai András, Szigethy Gábor, Vitray Tamás (előszó).

Ebben a kötetben színházról szóló írásokat talál az Olvasó. Estéim egy részét a nézőtéren töltöm, és leírom

a véleményemet arról, amit látok. Az itt közölt színikritikák túlnyomó többsége az Élet és Irodalombéin, kisebb

hányada a Színház című folyóiratban jelent meg 2004-ben és 2005-ben. Drámai és zenés előadásokról egy-

aránt szó esik, az utóbbiak között vannak musicalek és operák, amelyek világszerte erőteljes színházi műfajok.

Az opera fellegvárai, Salzburg és Bayreuth külön fejezetet foglalnak el. A színház működése, a társadalomban

elfoglalt helye, szerkezetének és közönségének változása gyakori viták tárgya. Amit ezekről a kérdésekről az

utóbbi két évben írtam – az említett lapokon kívül a Népszabadságban és a Jelenkorban –, szintén összegyűj-

töttem, azzal a szándékkal, hogy kiegészítsék a kritikákat. Rész és egész egymást tükrözi. Nem az számít,

hogy igazam legyen – a művészet megítélése szubjektív –, hanem hogy az olvasó ellenőrizhesse, van-e követ-

kezetesség, vannak-e esztétikai, etikai és szakmai elvek a kritikai tevékenység folyamatában. És főleg, hogy

akár egyetért az írásokkal, akár vitatkozik velük, talál-e bennük élvezetet – ami minden olvasmány célja. (Koltai Tamás)