Színészek

Ez a könyv harminc színházi szezon története.

Harminc boldog évet töltöttem a Radnóti Színház élén.

Színész kollégák, rendezők, író barátaim, kitűnő munkatársaim idézik föl – akárcsak Radnóti Miklós a felzengő

(párizsi metró)-állomásokat – gyötrelmes sikereinket, dicsőséges bukásainkat. Az aranykorokat és a küzdelmeket,

a színházi ünnepeket és a dolgos hétköznapokat.

Interjúk és fotók, emlékezések és kritikák, személyes vallomások és tárgyilagos esszék.

Ajánlom azoknak, akik sokat jártak a Nagymező 11-be, de azok is olvashatják, akik nem voltak nézőink: ebből

a könyvből megismerhetik a Radnóti Színház kalandos harminc évadját. (Bálint András)

"Ki volt Sztankay István?
Ezen akkor nem gondolkodtam. Éltünk, hülyéskedtünk, sírtunk, játszottunk, szerettünk, szerettek. A barátom volt.
Most úgy éreztem, rögzítenem kell párhuzamos életünkből az én élményeimet, talán segít, hogy a kérdésre válaszolni
lehessen. Pista jó partner, ő diktál, én leírom, Önök olvassák; ismertem szemérmességét, kérem diszkréciójukat." Léner Péter személyes hangú visszaemlékezése Sztankay Istvánra: történetek, emberek, hangulatok sok dokumentum értékű képpel.

Beszélgetések Törőcsik Marival és Törőcsik Mariról: Básti Juli, Eszenyi Enikő, Nagy-Kálózy Eszter, Makk Károly,

Janisch Attila, Jirí Menzel, Milos Forman, Zsámbéki Gábor, Závada Pál, Spiró György, Alföldi Róbert,

Cserhalmi György és még sokan mások vallanak a művészről az emberről.

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszé-

kötetéről, amelynek érdemét nem abban látta, hogy Pályi felfedezett volna valamit, amit mások nem, hanem

hogy „hallatlan gonddal és becsületességgel, egy író sebezhető kitárulkozásával törekedett definiálni azt, ami

történt vele és történt velünk”. A hetvenes-nyolcvanas években elsősorban színházi lapszerkesztőként és

színikritikusként működő író mostani gyűjteménye is tanúsítja, hogy már kezdettől a színház és az élet kézen-

fekvő, végső soron mégis megfejthetetlennek tűnő szimbiózisa foglalkoztatta, hogy alkotói kíváncsisága

minden este emberi sorsok után nyomozott a rivaldafényben egyszeri aktusként önmagát adó színészben.

Írásait a korszak átalakuló, vitáktól izzó színházi életéről szóló tudósításként is olvashatjuk, de ennél jóval

többet adnak, utóvégre búcsút véve a kritikusi gyakorlattól, újra meg újra visszatér a színház igazi miszté-

riumához, a szenvedélyes odaadással méltatott kreatív létformához.

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon, a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Tartalom:

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére alakult meg a Psota Irén Alapítvány, mely a 2016-ban elhunyt nagy színművésznő emlékének megőrzését és ápolását tűzte ki céljául. Az Alapítvány kezdeményezte, és a Balassi Kiadó vállalta a művésznő emblematikus színházi pillanatairól készült fotók és pályatársai vallomásaiból álló fényképes kötet megjelentetését Keleti Éva Kossuth-díjas színházi fotós alkotásaiból válogatva. A könyv kifejezetten a színművész szerepeire koncentrál a művészi fotók közreadásával, a visszaemlékezők pedig a közös munka számukra legértékesebb emlékeinek megosztásával.

Bérczes László Törőcsik Marit szólaltatta meg új kötetében. Számtalan izgalmas történettel találkozunk, ezek részben személyes, családi epizódok, részben közelmúltunk és jelenünk hírességeiről szólnak, legyenek azok közéleti szereplők, politikusok, orvosok és tudósok, de természetesen mindenekelőtt művészek, rendezők és színésztársak.

Az ország egyik legnépszerűbb színészével és egyben munkatársával és régi barátjával beszélget Léner Péter, a József Attila Színház egykori igazgatója, főrendezője, több színházi tárgyú könyv szerzője: színházról, családról, szerelemről, múltról és jelenről. Bodrogi Gyula életének legfontosabb szereplői is megszólalnak a kötetben, melyet ritkán látott színházi és családi fotók egészítenek ki.

Molnár Piroska a Nemzet Színésze mintegy fél éven át beszélgetett Bíró Krisztával gyerekkoráról, színészi pályájának

állomásairól, emlékezetes szerepeiről, előadásokról, kollégákról, magánéletéről, gazdag és tartalmas életútjának sokszor

regényszerűen izgalmas történetéről. Életnagytakarításnak nevezte a dialógusban született vallomást, ebből lett ez

a könyv, amelyet a kiadó Molnár Piroska három szeretett kollégája és rendezője, Babarczy László, Zsámbéki Gábor

és Ascher Tamás ajánlásával bocsát útjára.

Molnár Gál Péter, közismert nevén MGP, a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi egyénisége, tanúja, szereplője volt. A Népszabadságba évtizedeken át írt szellemes, élvezetes, de sokszor kíméletlen és elfogult színikritikái megkerülhetetleneknek számítottak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig néhány hónap alatt Coming out címmel megírta saját történetét megzsarolásáról és ügynöki múltjáról. Emellett rendkívül színes, szórakoztató és tűpontos portrékat közöl kortársakról, kollégákról, színészekről, rendezőkről, barátokról és ellenségekről, sokakról azok közül, akikkel hosszú és gazdag élete során összeakadt. A szöveget keletkezése után végül mégsem publikálta – most, másfél évtizeddel később, magyarázó jegyzetekkel és annotált névmutatóval együtt olvasható.

Hogyan lesz egy hentestanulóból színész? Hát így: egy Debrecen melletti tanyán kell hozzá nevelkedni, operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni... Két évvel később a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a ,,Húsosok" színjátszó csoportot, aztán előbb kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét annak az embernek, aki elénk tárja nem mindennapi kanyarokban bővelkedő, gazdag életútját ebben a könyvben. Szarvas József rövid ,,novellákban" felvillanó visszatekintését, amelyet Bérczes Lászlóval közösen írtak-szerkesztettek kötetbe, a családi fényképek mellett a színházi és filmes pálya kiemelkedő pontjait megidéző fotók teszik teljessé.

Fodor Tamás és csoportja, a Stúdió „K” a hetvenes évek nagy alternatív (Bérczes László kifejezésével: más-színházi) robbanása során emigrált a hivatalos, szemmel tartott és ellenőrzött kulturális életből. Fodorék megelégelték az állandó csatározást a művészi élet szemmel tartóival, belefáradtak „ügyükbe”, az Orfeo-ügybe. (Kádár emlegette így. Bizony rangja van ott a színháznak, ahol az ország első embere ad nevet egy amatőr színházzal kapcsolatos huzavonának.) Létrehoztak egy színházi alkotóközösséget, egy ’68 szelleméből táplálkozó kommunát. Házat kezdtek építeni Pilisborosjenőn, hogy a teljes csapat odaköltözzön. Megalkuvások nélküli, autonóm létezés szándéka és kérlelhetetlen művészi igény munkált bennük. Ellenszínház volt a Stúdió „K” minden ízében. Értékei, eszményei, sőt egyáltalán a létezése is megkérdőjelezte, leleplezte az elmosódó körvonalú hazugság világát. (Koltai Tamás szerint már művészi igényességük maga volt a rendszer elleni lázadás.) Mindez persze inkább szociológiai vizsgálódás tárgya lehetne, ha a kísérletükből nem született volna meg a korszak egyik legjobb és legfontosabb előadása, a mai napig meghatározó Woyzeck. Az előadás szokatlanul intenzív kapcsolatot teremtett szereplők és nézők között, a nézők néma tanúként (cinkosként) karnyújtásnyira követték a kivételesen élesre hangolt játékot. A színészi játék létezésbe fordult, az előadások hatása túlmutatott az adott estéken, a színházi bemutatóból „eseménnyé” vált. (Perényi Balázs)

A Stúdió "K" legendás Woyzeckjéről 1978-ban forgatott filmet Szirtes András. A teljes film megtekinthető itt:

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&feature=youtu.be&v=LolPNqETd6s

Koltai Róbert már könyve bevezetőjében megrémiszt minket: ,,valószínűleg ez a könyv lesz az utolsó, amelyben

visszaemlékezem elmúlt évtizedeimre, pályatársaimra, barátaimra". Nyilván ez is valami tréfa lesz – gondolhatja

az olvasó. Nehéz ezt a kijelentést komolyan venni olyasvalakitől, aki ilyen élvezettel, sajátos ízzel mesél a színészetről

– erről a ,,féltékeny szakmáról" –, a barátokkal, kollégákkal átélt kalandokról, mint ő.

Legújabb könyvét olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha egy Koltai-filmet néznénk: a jeleneteket a tőle megszokott

humorral, átéléssel vagy a helyzethez, a mondandóhoz illő komolysággal írja le, megelevenednek előttünk a lendületében

és érzelmi töltetükben hullámzó események. Hibáiról is őszintén beszél, s olyan részleteket tár elénk, amelyeket máshol

hiába keresnénk: megtudhatjuk, ki ihlette az Illetékes elvtárs jellegzetes szájtartását, melyik filmjének szánta a Szoba-

asszony, gyere haza! címet, és hogy ki volt rá a legnagyobb hatással a színésszé válásban. Elárulja, mit profitált a karan-

ténból, mi a színészszakma ,,rákfenéje", hogyan kapta meg Kálmán bácsi szerepét a Drága örökösökben, és miért szeret-

né kipróbálni, milyen macskának lenni.

Csak olvasunk és lapozunk, kuncogunk és bámulunk, az idő szalad, és a könyv végén elégedetten nyugtázzuk, hogy

– akárcsak az előzőeknél – remekül szórakoztunk. Majd némi elégedetlenséggel ocsúdunk fel: Máris vége? Na, ne...

Mesélj még, Gyuszi bácsi! Vagy bakter úr vagy Naftalin... mindegy, melyik szerepben, csak folytasd!

A Gálvölgyi János 70. születésnapja alkalmából megjelenő kötetből mindent megtudhatunk a címszereplőről, amit

a hozzá közel és még közelebb állók tudnak róla.

" A könyvben nem ő beszél – ilyen kötetet már írtam –, hanem megszólalnak a családtagjai, partnerei, rendezői,

igazgatói, szerkesztői, barátai, akiken érződik, hogy bár bizonyos dolgokban nem értenek vele egyet, látják a hibáit is,

de mind-mind igencsak szeretik becsülik,nagyra tartják.

Készséges, érző, szerető interjúalanynak bizonyultak mindannyian: Alföldi Róbert, Bank Tamás, Benedek Miklós, Bodrogi

Gyula, Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi Dorka, Gálvölgyi Eszter, Gálvölgyi Judit, Gyémánt László, Hernádi Judit, Kalmár Tibor,

Kovács Patrícia, Nagy Sándor, Ónodi György, Pásztor Erzsi, Pelsőczy Réka, Rózsa György, Sas József, Szegvári Katalin,

Szervét Tibor, Szirtes tamás, Ungvári Tamás." (Bóta Gábor)

Szerkesztette: Gajdó Tamás

Kötetünk nem közöl újabb titkokat, s nem bocsátkozik találgatásokba sem. A szerzők közül senki sem ismerte személyesen Bajor Gizit – ám szinte mindegyikük minden napját Bajor Gizivel tölti. Besétál kertjébe, átlépi küszöbét, felszalad lépcsőjén, kitárja ablakait. Kézbe veszi fényképeit, karikatúráit, keze írását olvassa, dísztárgyait forgatja. S mikor elindítja a kiállítás technikai eszközeit, s felcsendülnek – ki tudja hányadszor – a színésznő előadásában Puskin Mese Szaltán cárról című művének első sorai, megérkeznek Bajor Gizi mai vendégei. Ugyanazon az úton, melyen Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Indig Ottó, Aczél Ilona, Hevesi Sándor, Heltai Jenő, Németh Antal, Ignácz Rózsa, Tamási Áron, Gobbi Hilda lépkedett egykor…

„Egész életemben azt csináltam, amivé fiatalon lettem, és amit csinálni akartam. Színész voltam. Tanítani is ezt tanítom. Rendezőként is színész voltam, de színészként is mindig az egész érdekelt, nem csupán az én kicsi vagy nagy szerepem.” – mondja pályájáról Csikos Sándor. Ugyanez a pálya számokban: 55 év a színpadon, közel kétszáz szerep, három évtized tanítás, sok száz tanítvány. A máig aktív színész a pályafutása során volt Méla Jacques és Asztrov, Széchenyi és István király, az Oszlopos Simeon Kis Jánosa és A gyertyák csonkig égnek Konrádja. Dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – Csikos Sándor közel százharmincszor lépett fel a Madách teremtette alakban. Ő tanította színpadi beszédre többek között Eszenyi Enikőt, Tenki Rékát, Schell Juditot, Csuja Imrét, Szarvas Józsefet, Polgár Csabát…

A százötven fotóval illusztrált Csikos Sándor – kulisszák nélkül című könyv egy élettörténet – de több annál: színháztörténet. Csikos Sándor lehetőségnek tekintette, hogy a maga életét úgy mondja el, hogy eközben másokról, a korról, a színház világáról meséljen. Nem kedélyeskedik, nem anekdotázik, hanem felidéz. Pályatársakat, barátságokat, társulatokat, fontos mondatokat, hangulatokat, törekvéseket. Nemcsak sikerekről beszél, hanem kudarcokról és kételyekről, konfliktusokról is. Nem a színész Csikos Sándor a könyv főszereplője, hanem az a nézőpont, ahogy ő látja az életet, és benne a sajátját. A Kornya István által készített életútinterjúból megismerhetjük azt a világot, amelyben Csikos Sándorból, a karcagi kisgyerekből debreceni diák lett. Megtudjuk, mi volt az 56-os bűne. Miért vették fel elsőre, de mégis csak másodjára a Színművészeti Főiskolára. Milyenek is voltak az egri, miskolci, győri, nyíregyházi társulatok, és miként változott a debreceni Csokonai Színház azalatt a négy évtized alatt, amelynek több megszakítással, 1993 óta pedig folyamatosan a tagja. Felidéződnek a magyar színház olyan jeles alakjai, mint például Lendvay Ferenc, Ruszt József, Szabó Magda, Lengyel György, Léner Péter, Hubay Miklós, Montágh Imre, Gáti József és a nagy barátok: Kósa Ferenc, Kóti Árpád és Borbély Szilárd. A könyvben kor- és pályatársak is felidézik Csikos Sándorról őrzött élményeiket és emlékeiket, többek között:  Cs. Nagy Ibolya, Lengyel György, Léner Péter, Almási Éva, Szilágyi Tibor, Cseke Péter, Kubik Anna, Ruszt József, Szakonyi Károly, Pinczés István, Sardar Tagirovsky. A tanítványok közül Kiss Péter Ernő, Földeáki Nóra, Tenki Réka, Polgár Csaba mondják el, miként segítette, támogatta pályaválasztásukat, színésszé válásukat Csikos Sándor.

Lucifer szerepében (Madách: Az ember tragédiája, 1996, Debrecen, rend.: Lengyel György)

További videók a könyv elektronikus mellékletében:

http://csokonaiszinhaz.hu/csikos-sandor-konyv/

Belelapozó:

Csikos-Sandor.pdf

"Ez a könyv fontos, mert tudást, értéket, párbeszédre való képességet, 60 évnyi
színház történetet, nem feledhető emlékeket őriz, színészekről, rendezőkről, Thália
felkentjeiről és nem utolsó sorban Rólad, Nézőről, Olvasóról szól." (Gáti Oszkár)