Színészek

Beszélgetések Törőcsik Marival és Törőcsik Mariról: Básti Juli, Eszenyi Enikő, Nagy-Kálózy Eszter, Makk Károly,

Janisch Attila, Jirí Menzel, Milos Forman, Zsámbéki Gábor, Závada Pál, Spiró György, Alföldi Róbert,

Cserhalmi György és még sokan mások vallanak a művészről az emberről.

Ajánlom könyvemet hivatásos és amatőr színházi szakembereknek, tanároknak és diákoknak, mindazoknak,

akik szeretik a színházat, érdeklődnek a színjáték törvényszerűségei és a színész munkája iránt.

Munkám két fő részre tagozódik: Az első rész kommunikációelméleti és szemiotikai aspektusú színházesztétika,

amely a – drámán mint irodalmi műalkotáson felépülő – színjáték sajátosságait vizsgálja.

A második rész a színészi munka elvi alapjait kutatja Sztanyiszlavszkij rendszerében. A XX. század meghatározó

színészpedagógusának, rendezőjének neve a személyi kultusz tévesztései, félremagyarázásai, szemléletének

dogmatikus és kötelező érvényű elfogadtatása miatt még ma is sokakat elborzaszt.

Munkám célja, hogy összegezze Sztanyiszlavszkijnak a színészi munkáról alkotott elképzeléseit, s olyan útjelző

sort alakítson ki, amely segítségével a "mester" metódusa iránt érdeklődők elindulhassanak; hogy felhívja a figyelmet

azokra a módszerekre, amelyek kiindulópontul szolgáltak az ezredvég egyik legkiválóbb színházi rendezőjének és

teoretikusának, Jerzy Grotowskinak világhírű színháza létrehozásában; hogy Sztanyiszlavszkij munkássága megfelelő

helyet kapjon színházi értékrendünkben.

„Egy író kibújik a kritikusból” – írta Forgách András Pályi közel két évtizede megjelent első kis színházi esszé-

kötetéről, amelynek érdemét nem abban látta, hogy Pályi felfedezett volna valamit, amit mások nem, hanem

hogy „hallatlan gonddal és becsületességgel, egy író sebezhető kitárulkozásával törekedett definiálni azt, ami

történt vele és történt velünk”. A hetvenes-nyolcvanas években elsősorban színházi lapszerkesztőként és

színikritikusként működő író mostani gyűjteménye is tanúsítja, hogy már kezdettől a színház és az élet kézen-

fekvő, végső soron mégis megfejthetetlennek tűnő szimbiózisa foglalkoztatta, hogy alkotói kíváncsisága

minden este emberi sorsok után nyomozott a rivaldafényben egyszeri aktusként önmagát adó színészben.

Írásait a korszak átalakuló, vitáktól izzó színházi életéről szóló tudósításként is olvashatjuk, de ennél jóval

többet adnak, utóvégre búcsút véve a kritikusi gyakorlattól, újra meg újra visszatér a színház igazi miszté-

riumához, a szenvedélyes odaadással méltatott kreatív létformához.

Mensáros László pályaképét mutatja be a könyv az indulástól az utolsó szerepig. Számtalan fotó és doku-

mentum, naplórészlet és kritika kíséri végig a színházi,és filmszerepeit. Külön fejezet foglalkozik a legendás

XX. század című előadóestjével. Felemelő és megrendítő a pályatársak és barátok emlékezései.

Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére alakult meg a Psota Irén Alapítvány, mely a 2016-ban

elhunyt nagy színművésznő emlékének megőrzését és ápolását tűzte ki céljául.

Az Alapítvány kezdeményezte, és a Balassi Kiadó vállalta a művésznő emblematikus színházi pillanatairól

készült fotók és pályatársai vallomásaiból álló fényképes kötet megjelentetését Keleti Éva Kossuth díjas

színházi fotós alkotásaiból válogatva.

A könyv kifejezetten a színművész szerepeire koncentrál a művészi fotók közreadásával, a visszaemlékezők

pedig a közös munka számukra legértékesebb emlékeinek megosztásával.

"A kabaré 1901. november 16-án késő este debütált Pesten. Nem volt fényes a fogadtatása. Alig pár száz

nézője volt, és azok sem tudták eldönteni, mit kezdjenek vele. Egyszeri alkalomra szánják ezt a mulatságot,

vagy hosszabb időt is el lehet a társaságában tölteni? Ám, hogy ez a "hosszabb idő" akár egy évszázadot is

jelent majd - erre még a legmerészebb fantáziával megáldott pestiek sem mertek gondolni.

A kabarét ridegen, bizalmatlanul fogadták. Később, ahogy a század egyre viharosabbá vált, s a világot sűrű,

fekete felhők borították be, a szórakoztatásnak ez az új formája nálunk is termékeny talajra talált.

Száz év humorát és humorkörnyezetét, a nagyváros, az ország bonyolult, korszakokon átívelő fejlődését és

ellentmondásait, milliók ízlésvilágát és annak gyakori változásait egyetlen kötetbe nem lehet belezsúfolni.

A kabaré teljes írói és színészgárdája sem férne bele egy ilyen kötetbe. Ez a könyv is csak arra tesz kísérletet,

hogy a múlt néhány épségben maradt cserépdarabkáját felszínre hozza a mélységből, és a rárakódott sártól,

iszaptól megtisztítsa. Hogy az utókor elcsodálkozhassék, kik jártak előttük és milyen nyomokat hagytak maguk

után! Megkísérlem a legfontosabb, a meghatározó szereplők felidézését. És annak az útnak nyomvonalát meg-

rajzolni, amelyet 100 esztendő alatt a magyar, a pesti kabaré bejárt."