Színészek

Ditrói Mór a naturalista es realista színjátszás magyar meghonositójaként, illetve a 19. század romantikus
színházeszménye és a 20. század polgári színháza közötti átmenet kulcsfigurájaként egyaránt jelentős.
Olyan színházvezető volt, aki úgy tudott előremutató minőséget képviselni a színpadon, hogy közben nem
vesztett, hanem nyert közönséget; a magyar színházművészet egészét érintő színházi újításai es megőrzései
széles tömegeknek játszó színházakban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban és a budapesti Vígszínházban
artikulálódtak. Ditrói színházi játékstílust befolyásoló hatása és egész színházi működése különösen érvényes
és kihagyhatatlan viszonyítási pont a magyar színháztörténetet kutatók és olvasók számára.
A könyv időrendben haladva, Ditrói Mór ránk maradt emlékiratait sorvezetőül használva, annak egyfajta
szoros olvasásával, kommentálásával és az olvasásból kibomló, önálló esszéken keresztül meséli el a Ditrói-történetet.

Sinkovits Imréről életében egyetlen könyv sem jelent meg.

A Hungalibri Kiadó kötete számba veszi Sinkovits pályafutásának állomásait, indulását, ’56-os szerepvállalását,

a félreállítás éveit, s az újrakezdést. Felidézi színházi és filmszerepeit, melyeknek a sors a Csongor és Tündé-

vel adott méltó keretet: Kurrah szerepében lépett először színpadra, s Tudósként még az utolsó estén is fel-

lépett.

A kötet szerzői:
Göncz Árpád (Ajánlás), Sütő András, Cenner Mihály (szinháztörténész), Gervai András (kritikus),

Bóta Gábor (újságíró), továbbá riportok a családtagokkal.

"A kabaré 1901. november 16-án késő este debütált Pesten. Nem volt fényes a fogadtatása. Alig pár száz

nézője volt, és azok sem tudták eldönteni, mit kezdjenek vele. Egyszeri alkalomra szánják ezt a mulatságot,

vagy hosszabb időt is el lehet a társaságában tölteni? Ám, hogy ez a "hosszabb idő" akár egy évszázadot is

jelent majd - erre még a legmerészebb fantáziával megáldott pestiek sem mertek gondolni.

A kabarét ridegen, bizalmatlanul fogadták. Később, ahogy a század egyre viharosabbá vált, s a világot sűrű,

fekete felhők borították be, a szórakoztatásnak ez az új formája nálunk is termékeny talajra talált.

Száz év humorát és humorkörnyezetét, a nagyváros, az ország bonyolult, korszakokon átívelő fejlődését és

ellentmondásait, milliók ízlésvilágát és annak gyakori változásait egyetlen kötetbe nem lehet belezsúfolni.

A kabaré teljes írói és színészgárdája sem férne bele egy ilyen kötetbe. Ez a könyv is csak arra tesz kísérletet,

hogy a múlt néhány épségben maradt cserépdarabkáját felszínre hozza a mélységből, és a rárakódott sártól,

iszaptól megtisztítsa. Hogy az utókor elcsodálkozhassék, kik jártak előttük és milyen nyomokat hagytak maguk

után! Megkísérlem a legfontosabb, a meghatározó szereplők felidézését. És annak az útnak nyomvonalát meg-

rajzolni, amelyet 100 esztendő alatt a magyar, a pesti kabaré bejárt."

Négy szerző - Albert Györgyi, Kőháti Zsolt, Marshall Éva és Molnár Gál Péter - portréja Garas Dezsőről.

Pályatársak Garas Dezsőről:

Marton László: "... a legnagyobb formátumú színészek egyike, akivel valaha találkoztam, vagy akit rendeztem.

Garas kivételes tehetségű művész, aki mind a mai napig megőrizte nyitottságát és maximalizmusát."

Farkasházy Tivadar: "Sose hallottam tőle viccet; a külleméről pedig azt mondta, ha Hollywoodban ismernék,

minden filmben szerepelhetne. Igaz, csak villanásnyit, hiszen nem tud jól angolul. ám a producerek ilyen

pónemet nem szívesen hagynak ki egy produkcióból sem."

Hegedűs D. Géza: "Vele játszani, varázslatos! A partnerei folyamatosan azt érzik: kíváncsi rájuk, szüksége

van az állandó kontaktusra, hiszen elemi, önző érdeke, hogy belőlük táplálkozva tudja építeni a saját szerepét.

" Lehoczky Zsuzsa: "...nagyon jóképű volt fiatalnak is. Azért mondom , hogy fiatalnak is, mert most is nagyon

sármos a szép, ősz hajával. Tele van a tekintete gondolattal, lélekkel, szóval nagyszerű ember."

Ebben a kötetben színházról szóló írásokat talál az Olvasó. Estéim egy részét a nézőtéren töltöm, és leírom

a véleményemet arról, amit látok. Az itt közölt színikritikák túlnyomó többsége az Élet és Irodalombéin, kisebb

hányada a Színház című folyóiratban jelent meg 2004-ben és 2005-ben. Drámai és zenés előadásokról egy-

aránt szó esik, az utóbbiak között vannak musicalek és operák, amelyek világszerte erőteljes színházi műfajok.

Az opera fellegvárai, Salzburg és Bayreuth külön fejezetet foglalnak el. A színház működése, a társadalomban

elfoglalt helye, szerkezetének és közönségének változása gyakori viták tárgya. Amit ezekről a kérdésekről az

utóbbi két évben írtam – az említett lapokon kívül a Népszabadságban és a Jelenkorban –, szintén összegyűj-

töttem, azzal a szándékkal, hogy kiegészítsék a kritikákat. Rész és egész egymást tükrözi. Nem az számít,

hogy igazam legyen – a művészet megítélése szubjektív –, hanem hogy az olvasó ellenőrizhesse, van-e követ-

kezetesség, vannak-e esztétikai, etikai és szakmai elvek a kritikai tevékenység folyamatában. És főleg, hogy

akár egyetért az írásokkal, akár vitatkozik velük, talál-e bennük élvezetet – ami minden olvasmány célja. (Koltai Tamás)