Demcsák Katalin – Kiss Attila Atilla (szerk.): Színház-szemiográfia. Az angol és olasz reneszánsz dráma és színház ikonográfiája és szemiotikája
"A szemiotika a század elején a nyelvfilozófia, majd a nyelvészet legáltalánosabb kérdésköreit vizsgálva alakult ki, amikor
Ferdinande Saussure szisztematikusan elkülönítette a jelet a jelölttől. Ennek folytatásaként a szépirodalmi szövegek
alkalmazására a harmincas években fokozatosan létrehozta saját paradigmáját a strukturalista, a hatvanas években pedig
a poszt-strukturalista irodalomtudomány. A színházszemiotika számára alighanem az egyik leglényegesebb fordulópontot
az 1980-as esztendő hozta, amikor megjelent Keir Elam: A színház és a dráma szemiotikája (The Semiotics of Theater
and Drama) című alapműve, amelynek első két fejezetét az alapfogalmak tisztázása végett magyarul először a most
megjelent tanulmánygyűjtemény is tartalmazza. A szerző az irodalmi és színházi jelek különválasztásával önálló vizsgálati
módszerré avatta a színházszemiotikát, és a drámai szövegtől elkülönítve, a „performance text” fogalom megalkotásával
számos hivatkozás alapját érdemelte ki.
…a tanulmánykötet szerkesztői, anélkül, hogy részletekbe menően ebben a kötetben kidolgoznák, új fogalmat alkotnak,
a könyv főcíméül használt színház-szemiográfia fogalmát, amelyen a szemiotikának és az ikonográfiának színházművé-
szetre alkalmazott egyesítését értik. Az új terminus bevezetésére már mások is tettek kísérletet, csakhogy ezt a szer-
kesztők a korábbiaktól egészen eltérő módon használják. Számukra a szó jelentését nem a két összetétel egyszerű
összege képezi, amikor a fogalom a színházi jelek (szemio) leírását (grafia) jelenti, hanem a két összetétel egyesítésével
határozzák meg jelentését. Az előbbi egy strukturalista szándékot jelentene táncok vagy színházi előadások pontos leírá-
sára törekedve, amely azért bizonyulhatott járhatatlan útnak, mert egy-egy gesztus pontos, aprólékos, ugyanakkor
mindenki számára érthető és örökérvényű leírása eleve korlátokat állít a fogalmi megnevezés számára. A két fogalom
egyesítése viszont azt jelenti, hogy a színházban egyidőben felismert különféle jelek egy episztemológiát-megismerést
meghaladó eljárással, azok egyetlen képbe történő összevonásával értelmezhetőek. »A szemiotika és az ikonográfia
együttes alkalmazásáról van tehát szó, amely igyekszik feltárni azokat az elemeket is korábbi korok drámaszövegeiben,
melyek csak egy színházi reprezentációs logika keretein belül aktiválódnak.« Szemléletes példáját adja ennek az egyik
legtanulságosabb dolgozatnak az a részlete, amely a középkori emblémákkal foglalkozik." (Várszegi Tibor Ellenfény 2000/1–2.)
-
Kiadó JATEPressKiadás éve 1999Terjedelem 338 oldalSorozat Ikonológia és Műértelmezés 8.ISBN 978 963 482 379 7
-
Bevezető
I. ELMÉLETI ALAPOK
Elam, Keir: A színház és a dráma szemiotikája (részlet)
Aston, Alaine & Savona, George: A színház mint jelrendszer. A szöveg és az előadás szemiotikája (részlet)
De Marinis, Marco: Történelem és történetírás
II. AZ ITÁLIAI HAGYOMÁNY
Ruffini, Franco: A színház feltalálása. A filaretei „Bűn és Erény háza”
Zorzi, Ludovico: Ferrara: a hercegi vasfüggöny
Gambero Zorzi, Elvira: Színházi ünnep: ábrázolások és leírások
Taviani, Ferdinando: Élő ellentét. Szeminárium a Commedia dell’Arte színésznőiről és színészeiről
Demcsák Katalin: Tükör-játék. A színház önreflexiója a Commedia dell’Arte metadrámai elemeiben
III. AZ ANGOL HAGYOMÁNY
Serpieri, Alessandro-Elam, Keir: A jelek olvasása: Shakespeare drámáinak szemiotikája
Kiss Attila Atilla: A tanúság szemiotikája az emblematikus színházban
Wickham, Glynne: Angol színpadok a korai időkben (részletek)
Szőnyi György Endre: Történelem, ikonográfia és a királydrámák
ILLUSZTRÁCIÓK