A magyar színháztörténet egyik élő legendája a Marat/Sade kaposvári előadása. Ács János rendezése olyan szintézist teremtett, amely nemcsak a magyar (és az egyetemes) színházművészet meghatározó irányzatait foglalta össze, hanem a 80-as évek értelmiségi gondolkodásának progresszív irányait is. A Marat/Sade-ban szerencsésen összegeződtek a kaposvári társulat törekvései és Ács János addigi pályájának újdonságai.
Sándor L. István könyve először tesz kísérletet arra, hogy bemutassa ennek a meghatározó jelentőségű színházrendezőnek a munkásságát. A könyv Ács János pályáját a kezdetektől a Marat/Sade-ig tekinti át. Bemutatja a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadot – azt az amatőr színházi műhelyt, ahol Ács János szoros kapcsolatba került a színjátszással, s vezető színészként az első sikereit aratta. Rendezőként is itt készítette az első előadását. Majd a könyv sorra veszi azokat az előadásokat, amelyeket Ács előbb főiskolásként, majd a kaposvári társulat tagjaként (illetve meghívott vendégként) készített.
"Jani hatalmas szenvedélyeket tudott az emberekből kiváltani, mert hatalmas szenvedélyek mozgatták. Olyan szenvedélyek, amelyeknek nem is akart mindig a végére járni. Már sikeres, nagyon sikeres fiatal rendező volt, akitől mindenki a legnagyobbat várta, de ő magát egy kisfiúhoz hasonlította, aki nem csinál mást a művészetben, mint a kisfiú, aki egy kavicsot talált a tengerparton. Mikor Belgrádban a BITEF minden létező díját megnyerte a Marat-val, az őt ünneplő színésztársaságot otthagyva kiment a kocsma elé, és ellenállhatatlanul tört föl belőle a forró zokogás. Azért tudom, mert ő mesélte el nekem, azzal a kommentárral, hogy fogalma sincs, miért zokogott." (Forgách András)
