Radnóti Zsuzsa fülszövege a kötethez:
"Kárpáti Péter nevét egyelőre csak a színházi szakma és a mai magyar dráma iránt érdeklődő közönség ismeri. Míg
kortársai, elődei előbb más műfajokban – epikában, lírában – szereztek hírnevet, és csak azután fordultak a drámaírás felé,
ő makacsul a színházhoz ragaszkodik. „Színházhoz” – mondom, mert bár egy dráma sohasem csak a dialógust, az elhang-
zó párbeszédet használja eszközül, kevesen vannak rajta kívül, akik ilyen szenvedéllyel próbálnák beépíteni a drámai szö-
vegbe a dialógus mellett a színházi létezés más lehetséges elemeit: a gesztusokat, a mozgást, a látványt, a környezet
zajait, s talán még a közönség lélegzetvételét is. Darabjai persze olvasva is élvezetesek és élményt adóak; titkos mély-
világok hírnökei, furcsa történetek, egyszerre ismerős és egzotikus tájak felidézői.
A Halhatatlan háború egy szimuláló kiskatona „szabadságharcáról” szól, melyben a pszichológusnővel folytatott mulat-
ságos küzdelme szinte észrevétlenül háborús rémálommá tágul. A Szingapúr, végállomás egy csepeli „Villon” lázadását
meséli el. A Méhednek gyümölcse a csodaváró, méla cigány fiú groteszk pokoljárása, elhagyatott magyar tájon, a
szociografikus hitelesség és a szürrealitás határán. Ezekben a különös darabokban egy ismerős világ ismeretlen arca
tárulkozik fel; mindennapi emberek kerülnek szokatlan helyzetekbe, és ilyenkor a világ egyszeriben álomszerűvé, idegen-
né válik. Aki ebbe belekerül – és akárki belekerülhet –, az kirekesztődik a többség „normális” világából, és a kisebbségi lét
védtelenségébe, magányába zuhan. E magányos teremtményekről szólnak a kötet darabjai, mély emberismerettel,
együttérző szeretettel, részvéttel és sokszor váratlan, meglepő humorral."
