Az Olvasópróba sorozat ötödik kötete a családi életre fókuszál. Mert életünk valódi színtere a család, ahol a legalapvetőbb emberi kérdések merülnek fel. A kötetben összegyűjtött családtörténetek változatos módon beszélnek a férfi - nő viszonyok variációiról, azokról az életszövetségekről, amelyeket egyre nagyobb próba alá vet az idő. És beszélnek a szülő-gyerek kapcsolatokról, amelyek az élet kor előrehaladtával változnak, de összességében a generációk egymáshoz való viszonyát rajzolják ki. Azt a kérdést is feszegetik ezek a történetek, hogy vannak-e olyan minták, emberi értékek, amelyeket a nemzedékek átörökíteni próbálnak. És ha ezek az értékek nemcsak banális fecsegéssé koptatott közhelyek, hanem tényleges emberi tartalmak, akkor vajon támasztékot jelentenek-e az élethez, vagy inkább leküzdendő akadályként tornyosulnak az egyén elé? Vissza-visszatérő kérdés a darabokban, hogy a kis- és nagycsaládokba belesimulni érdemes-e, vagy épp ki kellene lépni belőlük. Lázadni a szülők ellen, vagy elfogadni őket irritáló hibáikkal együtt? Lezárni egy nem működő párkapcsolatot, vagy kompromisszumot kötni a lehetséges jövő érdekében?

Háy János: Vasárnapi ebéd

Tóth Krisztina: Pokémon go

Tasnádi István: Kartonpapa

Pass Andrea: Bebújós

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott

színházfogyasztást.

Tasnádi István Kartonpapa c. darabjából készült előadást keresse a Szkéné Színházban:

https://www.szkene.hu/hu/eloadasok/repertoar.html?eloadas_id=12431

Tar Sándor sosem írt színdarabot – a színház mégis felfedezte magának a nagyszerű írót. Ebben vélhetően a hiány játszott szerepet: Tar olyan világot ábrázolt, olyan élethelyzeteket tett láthatóvá, amelyekről nem íródtak színdarabok, olyan embereket mutatott meg, akik nem, vagy csak elvétve jelennek meg a színpadokon. Tart a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek, az alul lévőknek, az elesetteknek a sorsa izgatta, műveiben róluk, helyettük beszél.

Az Olvasópróba sorozat hatodik kötetében Tar Sándor szövegei nyomán született színdarabok olvashatók. A kötet szerzői – Mészáros Tibor, Keresztury Tibor, Mikó Csaba és Hajdu Szabolcs – Tar világát mélyen ismerve, nagy empátiával és tisztelettel, de mégis szuverén módon alkották újra A mi utcánk, A te országod, a Lassú teher, a Szürke galamb és más Tar-művek figuráit, helyzeteit, sorstörténeteit. A szövegekből izgalmas, eredeti formanyelvet használó, nagy sikerrel játszott előadások is születtek Debrecenben, a Forte Társulat előadásában és a Stúdió K Színházban Mészáros Tibor, illetve Horváth Csaba rendezésében. A kötet utolsó darabja kivételesen nem színpadra készült, Hajdu Szabolcs a Csóka című Tar-novellából költői szépségű filmforgatókönyvet írt.

Mészáros Tibor: Istent a falra festeni

Keresztury Tibor: A te országod

Mikó Csaba: Szürke galamb

Hajdu Szabolcs: Csóka

Fejes Endre–Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0

Kerékgyártó István: Hurok

Székely Csaba: 10

Pass Andrea: A Vándorkutya

Gábor Sára: Kutyaportéka

Az Olvasópróba sorozat hetedik kötetében olyan színdarabok olvashatók, amelyek a körtánc szerkezetét követve festenek képet korunkról, de közben visszautalnak klasszikus szerzőkre, irodalmi hagyományokra is.

Tasnádi István Fejes Endre 1962-ben megjelent kultikus regényét adaptálta színpadra, és írta tovább egészen napjainkig. A Hábetler család egymást követő nemzedékeiben és a változó történelmi korokban azonosságot csak a mozgástér szűkössége és a választási lehetőségek korlátozottsága teremt. Kerékgyártó István – Schnitzler Körtáncát idézve – nyolc találkozás történetét mondja el, minden egyes jelenetben azt mutatva be, hogyan szorul a hurok (metaforikusan és valóságosan is) az egyes szereplők nyaka körül. Székely Csaba darabjának szintén láncszerűen egymáshoz kapcsolódó történeteiben és bonyolult emberi kapcsolataiban a tízparancsolat jelenti a viszonyítási pontot. Pass Andrea darabjában egy az óvodások által rajongva szeretett plüsskutya jár körbe, és leplezi le a családok titkait, mai élethazugságait. Gábor Sára a láncmesék szerkezetét idézve beszél egy fiatal cigány pár küzdelméről, hogy kitörjenek abból a reménytelenségből, amire születésük predesztinálná őket.

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott színházfogyasztást.

Gábor Sára Kutyaportéka c. darabjából készült előadást keresse a Trafóban:

https://trafo.hu/programok/szinhaz_kutyaporteka_14

Székely Csaba 10 című darabja Tatabányán a Jászai Mari Színházban látható:

http://www.jaszaiszinhaz.hu/darab.php?id=249

"Paál István művészi pályája is lényegében három, nagyjából egyforma hosszú részre tagolódik. Ezek közül az első – alighanem a legfontosabb –, az 1961-től 1975-ig tartó kötődik a Szegedi Egyetemi Színpadhoz. 1975 után integrálta őt a hivatásos színház, s először Pécsett (1975–77), majd Szolnokon (1977–85) rendező, 1980-tól szolnoki főrendező. (…) A harmadik szakasz életének utolsó tíz éve, amit – miután felmondott a Szigligeti Színháznál – a veszprémi Petőfi Színház kötelékében töltött. (…) Hivatásos rendezőként – bár törekedett rá – nem tudhatta megvalósítani azokat a színházesztétikai elveket, amelyek meghatározták az amatőr színházi pályaszakaszát, mégis: a századvég egyik legfontosabb rendezőjének tekinthető. (…)

Rám hárult a feladat, hogy az első pályaszakasz összegzését elkészítsem, leginkább azért, mert Paálnak az egyetemi színpados és hivatásos színházi pályaszakaszainak csaknem minden előadását láttam, és igen sokról írtam is" (Nánay István)

Ebben a könyvben 1981 decemberében megnyílik egy régi-új színház, a Katona József Színház, amelyről akkor még nem tudni, hogy a 80-as évek legfontosabb kulturális helyszíne lesz – a Katona. Ebben a könyvben Kádár János végigsétál Budapest belvárosában, s közben felidéződik, hogy milyen volt ez a város a 80-as évek elején. Miközben a Katonába átkerült előadások, a Budapest Orfeum és a Frontátvonulás őszinte tükröt tartanak a kornak és a történelemnek, a szocialista ünnepeken elhangzó beszédek rendületlenül gyűjtik csokorba a kor összes virulens hazugságát. Ebben a könyvben Aczél György és Pozsgay Imre kultúrharca kiterjed a színházra is: sokan sokféle szellemben támadják azt a munkát, amit Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a Nemzeti Színház élén végez, de ez alkalmat teremt a két rendezőnek, hogy megfogalmazzák művészi eszményeiket. Közben a Katona nyitóelőadása, a Thália szekerén is azt kérdezi: van-e kiút a folyton jogait követelő provincializmusból. Ebben a könyvben betiltják majd engedélyezik Mrozeket, és a Nemzeti a Játékszínben bemutatja az Emigránsokat. Két kelet-európai beszélget szabadságról és reménytelenségről, s miközben újra és újra ugyanazokat a játszmákat játsszák, Lengyelországban megalakul a Szolidaritás, majd egy év múlva kihirdetik a szükségállapotot. És megint minden ugyanolyan szürke és reménytelen lesz, mint addig. Ebben a könyvben egy jó szemű dramaturg rávesz egy válságban lévő írót, hogy darabot írjon a Nemzetinek. Kornis Mihály Hallelujája az álló idő egyetlen pillanatába sűríti az egész Kádár-kor enciklopédiáját. Az előadás sikere a Nemzeti vezetőinek bukását jelenti. De a politikai játszmák megint kiszámíthatatlanok: Székely és Zsámbéki önálló társulat alapítására kap lehetőséget.

Ebben a könyvben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar színháztörténet, sőt az elmúlt 120 év magyar történelme is. Pedig nem szól másról, csak egy színház, egy társulat, egy szellemiség születéséről.

Az alakuló Katona József Színházról és koráról.

A 70-es évek végének Magyarországa mozdulatlan világnak tűnt. Ki így, ki úgy alkalmazkodott a rendszerhez, amely az emberi élet mértékeivel mérve öröknek tűnt. Ma már azonban élesen rajzolódnak ki azok a repedések, amelyek végül is a szocializmus összeomlásához vezettek. A könyv – amely A Katona és kora. A kezdetek ikerkötete – ezeket a rajzolatokat követi.

A kor egyik főszereplője, Aczél György színes, magabiztos előadásokban ecsetelte, hogy miért jó a szocializmusban élni. De fogalmazásmódja tele van ellentmondásokkal, amelyek
a hol határozottabban, hol alig leplezett hazugságaira is ráirányítják a figyelmet. Közben színre lépett a kor kulturális életének másik „főszereplője”, Pozsgay Imre is, aki másfajta hatalmi
technikákat gyakorolva kereste a politikai érvényesülés útját. Aczélnak és Pozsgaynak a színfalak mögött zajló konfliktusai tovább mélyítették a repedéseket a rendszeren. És még
hektikusabbá tették az egyébként sem elvek irányította kultúrpolitikát.

De ennek a könyvnek nem a kultúrpolitikusok az igazi főszereplői, hanem azok a művészek, sportolók, mindennapi emberek, akik a maguk módján mind azt kutatták, miképp lehet létezni a rendszerben. A belenyugvás és az alkalmazkodás mellett a lázadás is számtalan arcát mutatja. A cinizmus vagy a konformizmus lázadása mellett megjelent a minőség lázadása is. Egy teljességgel átpolitizált, ezért apolitikusságra szoktató korban talán ez a
legérvényesebb magatartás, filmeket, könyveket, színházi előadásokat felidézve ez tűnik a legmaradandóbbnak a korból. Ezt találjuk Székely Gábor, Kósa Ferenc, Ascher Tamás, Gaál István, Simonffy András, Fodor Tamás és mások munkáiban. A könyv számtalan története, sokféle felbukkanó alakja leginkább azt a kérdést ismételgeti: lehet-e autonóm módon létezni? És hogy valóban csak a tagadás lehet az értelmiség egyetlen válasza a korra?

A kötetben elemzett filmek részben vagy egészében megnézhetők itt:

Olvasósarok - Repedések a rendszeren

Tasnádi István a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakja. Sokműfajú alkotó, de igazán otthon a színházban érzi magát, nemcsak íróként, hanem dramaturgként, sőt rendezőként is. Darabjai nem az asztalfióknak íródnak, hanem többnyire létező társulatok számára, a színészekkel és a rendezővel való együttműködésben készülnek. Különösen igaz ez az itt olvasható szövegekre.

A kötet címadó darabja, a Kolibri Színház felkérésére írt Cyber Cyrano valós történet alapján készült fiatalok számára. Az ősbemutató óta számos helyen játszották, és a műfaj egyik legismertebb magyar darabja lett. Hasonlóan fontos, fiatalokról fiatalokkal készült mű az East Balkán, amelyet a Bárka Színházban mutattak be, és amely szintén valós történeteken alapul. Ennek a hajdani bárkás műhelynek állít emléket Tasnádi legfrissebb alkotása, egy rendhagyó születésnapi „díszelőadás”, a Majdnem 20. A kötet negyedik darabja egyben a legrégebbi is: az Árkosi Árpád rendezte Nézőművészeti Főiskola még a Krétakör társulatának tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László számára készült, akik azóta társulatuk nevéül is választották az előadás címét.

A kötetben olvasható darabok:

Bánya-trilógia, Szeretik a banánt, elvtársak?, Semmit se bánok, Idegenek, Öröm és boldogság, A Homokszörny

Székely Csaba az egyik legeredetibb hangú drámaíró a mai magyar drámairodalomban. Nyelve, mondatfűzése jól fölismerhető, kimunkált, élvezetes, mindemellett az itt olvasható – régebbi és új – darabokból az is kitűnik, mennyire változatos, sokszínű. Másképp szólalnak meg a Bányavidék-trilógia világvégi falujának lakói, és megint másképp a város sivatagában egymást kereső-kergető emberek (A Homokszörny) vagy a mindenhol idegen homoszexuális férfiak és nők (Öröm és boldogság). De talán a legerősebb szólam ebben a kötetben a gyermekhangoké: a csökkent szellemi képességekkel bíró Róberté (Szeretik a banánt, elvtársak?), aki felnőttként is egy gyerek naiv egyszerűségével érzékeli maga körül a világ (és a politikai rendszer) változását. Vagy a világ abszurd kegyetlenségét rendként megélő Lizáé (Semmit se bánok), aki a testében hordozza egy megdőlt, ám romjaiban is továbbélő diktatúra bűneit. De gyerekeket hallunk az óvodai körhintán is beszélgetni (Idegenek), amint a szüleiktől eltanult szólamokkal védik a … mit is? Amit „atyáik építettek”? Vagy – mint Ivánék a bezárt bánya fölött – a „hagyományokat”? A gyerekhangok mögött ott nyögnek, ordítanak, parancsolnak, káromkodnak a sokszor láthatatlanul is jelen lévő, meghalni nem tudó, mindent uraló, felnőtt gyerekeik életét is megnyomorító apák. De ha jól figyelünk, meghallhatjuk a nyüszítésüket is, a félelem és féltés hangját, a pusztító rettegését, ami terméketlen sivataggá változtatja maga körül az egész világot.

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott

színházfogyasztást.

A kötetben olvasható darabokból készült előadásokat keresse a Szkéné Színházban:

Bányavakság

Bányavíz

Vagy a Budaörsi Latinovits Színházban:

Öröm és boldogság

Az Olvasópróba sorozat második kötete – a hazai könyvkiadásban elsőként – olyan darabokat gyűjtöttössze, amelyek eredendően a gyerekkorból már kinőtt, ám még a felnőttkor előtt álló fiatalok számára készültek. Szerzőik – Tasnádi István, Jeli Viktória, Hajós Zsuzsa, Kárpáti István, Gyulay Eszter, Kovács Krisztián, Scherer Péter, Pass Andrea – otthonosan mozognak a tizenévesek világában, pontosan értik problémáikat, és hitelesen beszélik nyelvüket. Ezáltal képesek  megragadni valami lényegit a mai kamaszokat feszítő kérdésekből úgy, hogy az a felnőtteket is érdekelje.

A kötetben olvasható darabok:

Jeli Viktória–Tasnádi István: kettős:játék

Hajós Zsuzsa–Kárpáti István: Szélben szállók

Gyulay Eszter–Kovács Krisztián-Scherer Péter: A gyáva

Pass Andrea: Újvilág