A Bajor Gizi Színészmúzeumban 2004-ben rendezett kiállítás és a hozzá készült tanulmány Fuchs Líviától elsőként tett kísérletet arra, hogy írásos dokumentumok és gazdag képanyag segítségével rekonstruálja azt a félévszázados folyamatot, ahogy a budapesti közönség szembesült egy teljesen új művészeti formával, a modern tánccal és a színpadi tánc újjászületésével.

„Duncan kisasszony…akinél szebben senki se táncolt ezen a világon…, nos, igen, Duncan kisasszony úgy gondolkodik, hogy a tánc mint művészet a test művészete, melyben a főszerep az izmoknak, a húsnak jut. ...Társa a zene. A kettő együtt valami pazarul emberi, művészi élvezetet szolgáltat. Pazarul emberi! Különlegesen emberi!... Megtiltották Duncan kisasszonynak, hogy a saját lelke szerint való emberi művészetet űzzön: megtiltották, hogy amikor az izom és a hús az ő művészi anyaga, izommal és hússal dogozzon. Ezzel agyonütötte a berlini spíszbürgerizmus Duncan táncművészetét; azaz agyonütötte volna, ha lehetne.” (Csáth Géza, 1906)

„…viszontláttam táncában szobor-ismerőseimet megelevenedve. Tudom, hogy azok a pompeji nimfák, miknek képei bennem élnek, csak így mozdulhatnak meg, mint ez a táncköltő. Ugyanis a mozgás logikája szerint. Mert valamint egy építőművész egy ledőlt oszlopból meg képes konstruálni egy templomot, úgy ez a bámulatos műveltségű leány, a látott fix mozdulatokból építi föl logikus törvény szerint táncait…” (Jászai Mari, 1902)

Bálint Lajos részt vett a Thália Társaság munkájában, majd Otto Brahm mellett dolgozott a Deutsches Theaterben. Hazatérte után a Nemzeti Színház dramaturg titkára volt. Ebben a kötetben azok az elméleti igényű, részben csak kéziratban fennmaradt tanulmányai olvashatók, amelyekben a színház-, a tánc- és az artistaművészetre vonatkozólag fogalmazott meg nagyrészt máig érvényes esztétikai megállapításokat.

A Magyar Táncművészeti Főiskola 2007-ben Hagyomány és újítás a táncművészetben, a táncpedagógiában

és a tánckutatásban címmel tudományos konferenciát rendezett. Az intézmény feladatának tekinti az itt

folyó kutató- és alkotótevékenység eredményeinek közzétételét, a hallgatók tudományos diákköri munkáinak

megismertetését. Bár hazai és nemzetközi hírünket elsősorban a művészképzésben és a pedagógus-képzésben

kibocsátott hallgatók magas szakmai tudása biztosítja, figyelnünk kell tudományos és szakmai teljesítményünk

nyomon követésére, átadására és dokumentálásra. A Táncművészet és tudomány című új sorozatunk első

köteteként e konferencia előadásait adjuk közre.

Főszerkesztő: Székely György

Szakszerkesztők: Alpár Ágnes, Balázs Arth Valéria, Fuchs Lívia, Gajdó Tamás, Kaizinger Rita, Molnár Klára, Nobilis Kornél, Páll Árpád, Rajnai Edit, Sirató Ildikó, Vajda Ferenc

Egykötetes, ráadásul egyetemes színházi lexikon több is megjelent az elmúlt évtizedekben, de igazán tudományos alapozású, a magyar színházművészet egészét szakszerűen felölelő munka először és utoljára 1929-1931-ben látott napvilágot (Schöpflin Aladár szerkesztésében). A mostani összeállítás mindenképp szenzáció, több évtizedes kutatómunka, a legjobb hazai szakemberek kollektív munkájának eredménye. A Magyar színházművészeti lexikon felöleli a történeti Magyarország területének teljes színháztörténetét a kezdetektől napjainkig, a színházépítészet és vándorszínészség kérdéseitől a színházesztétikai fogalmakig, az ismert színészek és rendezők, sőt zeneszerzők és dramaturgok, színházesztéták életrajzaitól a különböző volt és jelen társulatokig, szövetségekig, színházi intézményekig. A nagyszabású, valóban hézagpótló és évtizedekig nélkülözött kézikönyv ugyanakkor nem szűkebb értelemben vett szakmai kiadvány. A szó legszélesebb értelmében vett nagyközönség igényeit is kielégíti, kézreálló, könnyen kezelhető tájékoztató minden magyar színházi kérdésben, elsősorban persze a leginkább keresett személyi vonatkozásokban. Igen gazdagon illusztrált kiadvány, szinte mindenkiről (akiről egyáltalán lehetséges) közöl fekete-fehér fotót, a legtöbb szócikkhez kitűenően válogatott bibliográfia is járul, persze elsősorban a monografikus anyagot ölelve fel (vagyis nem találhatók meg az egyes színészek produkcióit méltató színikritikák).

Vályi Rózsi klasszikus kézikönyve nemcsak a balettek leírásával foglalkozik, hanem a műfaj történetét,

a különféle stílusirányzatokat és jelentős képviselőik pályafutását is ismerteti.

A kötetet számos fotó illusztrálja, és a szakkifejezések jegyzéke, ill. név- és címmutató egészíti ki.

A híres táncművésznek és koreográfusnak, az Orosz Balett egykori táncosának könyve Gyagilev személyéről és munkásságáról.

A Pécsre került frissen végzett táncosok kezdetben fancsali képet vágtak esztétikai internálásukhoz. Elkerülni Pestről. Kikerülni a figyelem köréből. Eltemetkezni egy vidéki város színházába, ahová balett-kritikus sem jár: örömtelen pályakezdés. Prímabalerinák albérletben. Szólisták munkásszállásokon. 1300 forintot kaptak havonta. Az első négy év után ketten mentek el (...) A kényszer-csapat képessége, fogékonysága, fiatal tüze, előadói és táncosi tehetsége szerencsésen találkozott Eck művészi vágyaival. Bontakozó személyiségük a koreográfust arra késztette, hogy előfogalmazzon számukra egyéniségükre simuló feladatokat. Olyan táncszerepeket alkotott meg, amik előhívták rejtett vonásaikat. Lépésről lépésre, bemutatóról bemutatóra Eck kibontotta a fiatalok szellemi arcát. Eck akkor szerződött el a fővárosból, amikor vidékre csakis büntetésből kerültek tehetségesebb tagok: vagy politikai vétségért, vagy az álszent kulturális vezetés erkölcs-tisztogató buzgalmából. Katona Ferenc, a pécsi színház igazgatója fölismerte, hogy színházi szándékaival egybehangzóak Eck tervei: a táncosokat egyenrangú testként befogadta társulatába. Befogadta a színház. Befogadta a város érzékeny, jóra hajló közönsége.

"A magyar néptáncot bemutató tanulmányok és összefoglaló munkák már több száz táncfolyamatot és motí-

vumok ezreit közölve tették hozzáférhetővé a gyűjtő- és kutatómunka eredményeit. A táncpublikáció és az

elméleti tanulságok széles körű megismerését és felhasználását azonban nehezíti az, hogy a hazánkban már

1947 óta alkalmazott táncjelírás még csupán a felsőfokú oktatóképzés tananyaga. A művészeti és pedagógiai

munkában, a hagyomány ápolásában részt vállalók nagy többsége számára sajnos még ma is hozzáfér-

hetetlenek a kinetogrammal közölt táncok, illetve csak közvetve ismerhetik meg ezeket, mivel a táncjelírás

olvasása még nem terjedt el szélesebb körben. Kötetünk a néptánckedvelők nagy táborának kíván útmutatást

adni a jelírással megjelent táncok olvasásához...." (Előszó)