A Lear király című drámát Nádasdy Ádám új fordításában egy könnyen forgatható, zsebre vágható változatban

jelentette meg a Magvető Kiadó.

,,Ez a tragikus színmű tulajdonképpen vígjátékként indul: a katonák tréfálkozva csetepatéznak, Rómeó szerelmi

ábrándjai nevetségesek, a dajka idétlenül vicceskedik. Később Lőrinc barát titkos esküvővel reméli a két ellenséges

családot összebékíteni. Csupa vígjátéki elem. Aztán a vígjáték közepén hirtelen nagy baj történik: valakit megölnek.

Aztán rögtön még valakit. Tybalt leszúrja Mercutiót, Rómeó leszúrja Tybaltot. Innen kezdve nincs megállás." (Nádasdy Ádám)

,,Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk

követni – de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük.

És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés

mellékíz: mi is történt itt velem? Biztosan jól választottam? Nem a másikkal kellett volna összeházasodni? Szemben a

Rómeó–Júlia párral, akikre örök és felhőtlen boldogság vár, és soha egy rossz szót nem szólnak majd egymáshoz (hiszen

meghaltak), ez a négy emberpár nagyon is életben marad, és civakodásaik előrevetítik, mi jöhet itt még (a ,,felnőtt" párok

ezt be is mutatják). De – mondja ez a darab – inkább civódjunk a szerelmünkkel és féltékenykedjünk egy életen át, mint

hogy üdvözült békében öleljük a kriptában." (Nádasdy Ádám)

A kötetben olvasható drámák:

A velencei kalmár

Lear király

Szeget szeggel

IV. Henrik - 1. rész

IV. Henrik - 2. rész

"Remélem, hogy a drámák számos részlete az általam fordított szövegben világosabb, érthetőbb, mint a régebbieknél.

Érthetőbb lesz, hogy egy jelenetben a szereplők között milyen lélektani viszony áll fenn, gúnyos vagy fennhéjázó, biztató

vagy reménykedő, leereszkedő vagy megalázó hangot ütnek-e meg. Ezeket az árnyalatokat egy száz-százötven éves

(vagy akár ötvenéves, de szándékosan régiesre hangolt) fordításból már kevéssé tudjuk kihallani, a régi szöveg

,,kikontrasztosítja" a lélektani viszonyokat, azaz a sokféle színárnyalatból csak a fehéret vagy feketét, a jót vagy rosszat

érezzük ki – bár tény, hogy azt elemi erővel. A kérdés az, hogy amit elvesztünk a réven (ódon hangulat, termékeny

homály, irodalmiság és klasszikus ,,illat"), azt vajon visszanyerjük-e a vámon (érthetőbb szöveg, közvetlenebb lélektani

hatás, pergőbb játéklehetőség)." (Nádasdy Ádám)

Az első nagy görög drámaírónak körülbelül kilencven darabja közül hét maradt fönn viszonylagos épségben,

ezeket tartalmazza a kötet:

Perzsák

Heten Théba ellen

Oltalomkeresők

Leláncolt Prométheusz

Oreszteia: Agamemnon; Áldozatvivők; Eumeniszek

A kötetben olvasható:

A mindenlátó. Színjáték két részben a magyar népköltészet motívumaira

A macskacicó. Játék két részben, dalszövegekkel, magyar népmese alapján

A láperdő szelleme. Színjáték két részben, francia legenda alapján

Leonard Cohen, Alanis Morissette, Atom Egoyan, Robert Lepage, Marie Chouinard, a Cirque du Soleil: világhírű művészek,

világhírű szórakoztatók, a szenvedélyes "kultúrafogyasztók" körében jól ismert nevek – ha sokaknak furcsamód nem

ötlik is rögtön eszébe, mi köti össze őket. Pedig egyszerű: Kanada. Ennek a hatalmas – és független államként még igen

fiatal – országnak a kultúráját mintha nehezen "azonosítanánk", mintha alig-alig tudnánk körvonalazni. Hol is van Kanada?

Valahol nagyon messze – úgy tűnik. Ha pedig egy átlagos színházba járót megkérdeznének, hogyan vélekedik a kanadai

drámáról, nagyon elkerekedne a szeme. Joggal, hisz szinte csak véletlenül láthatta magyar színpadon George F. Walker,

Michael Mackenzie vagy Morris Panych, valamivel több eséllyel Michael Tremblay egy-egy darabját. Pedig a kanadai dráma

él és virul, a rendkívül eltérő kulturális hátterű szerzők ontják a jobbnál jobb darabokat. Aki megismerkedik a kötetünkben

szereplő hét – nagyon különböző, de egyként lenyűgöző – drámával, sok érdekes (és meglepően ismerős) figurával,

helyzettel találja szembe magát, és hamar kiderül: fejben nem is kell olyan messzire utaznia, hogy "odaát" is otthon érez-

ze magát. És nehezen fogja megérteni: hol volt eddig Kanada?

Tartalom:

Wajdi Mouawad: Futótűz (Incendies) Molnár Zsófia ford.

Tomson Highway: Rézangyalok (The Rez Sisters) Kovács Krisztina ford.

Evelyne de la Chenelière: Eper januárban (Des fraises en janvier) Lakos Anna ford.

Larry Tremblay: A hasbeszélő (Le ventriloque) Bognár Róbert ford.

Michael Healey: A rajzos fiú (The Drawer Boy) Upor László ford.

John Mighton: Fél élet (Half Life) Kúnos László ford.

Morris Panych: Történet a hetediken (7 Stories) Szaffkó Péter ford.

Utószó (Upor László, Szaffkó Péter, Kürtösi Katalin)

Életrajzi jegyzetek (Upor László)

Édes fiaim (Fordította: Benedek András)

Az ügynök halála (Fordította: Ungvári Tamás)

A salemi boszorkányok (Fordította: Hubay Miklós)

Pillantás a hídról (Fordította: Máthé Elek)

A bűnbeesés után (Fordította: Vajda Miklós)

Közjáték Vichyben (Fordította: Vajda Miklós)

Alku (Fordította: Vajda Miklós)

Vajda Miklós: A moralista mint drámaíró

A kötet tartalma:

A testvér-ellenfelek

Nagy Sándor

Andromaché

A pereskedők

Britannicus

Berenice

Bajazid

Mithridates

Iphigenia

Phaedra

Eszter

Atália

Utószó

Jegyzetek

Első kötet

Az újrakeresztelők (Fordította Nemes Nagy Ágnes)

A vak (Fordította Görgey Gábor)

Angyal szállt le Babilonra (Fordította Fáy Árpád)

A nagy Romulus (Fordította Fáy Árpád)

Az öreg hölgy látogatása (Fordította Fáy Árpád)

Ötödik Frank (Fordította Gera György és Görgey Gábor)

Második kötet

A fizikusok (Fordította Ungvári Tamás)

A meteor (Fordította Vajda Miklós)

Pillanatkép egy bolygóról (Fordította Görgey Gábor)

János király (Fordította Görgey Gábor)

Play Strindberg (Fordította Bereczky Erzsébet)

Titus Andronicus (Fordította Eörsi István)

Benedek András: Dürrenmatt komédiái

A Mátyás király és a cinkotai kántor című zenés színpadi játék a Holdvilág Kamaraszínház felkérésére íródott. A legnépszerűbb királyunk személyét övező mondakör egyik legismertebb történetére épül, melyben a jószívű, ámde boriszák kántor természetével s éles eszével elnyeri az igazságtevő király rokonszenvét. A Csillaglépő csodaszarvas bábszínpadra szánt verses mű a magyar és belsőázsiai hagyományokból egyaránt merít. Érzékelhető a nyers valóság, a kerek égboltig felható s onnét visszaszálló mítosz, és nem utolsó sorban az anyanyelv megtartó ereje. Kötetben sem egyik, sem másik darab még nem jelent meg, s a szerző új oldaláról mutatkozik be olvasóinak. A kötetet Nagy András illusztrációi kísérik.

Napjaink egyik legjelentősebb színpadi szerzőjének hét drámáját tartalmazza ez a válogatás, köztük olyan sikerdarabokat, mint a Portugál vagy a Sóska, sültkrumpli.

Kányádi Sándor színműveinek, forgatókönyveinek jelen kiadás az eddigi legteljesebb gyűjteménye. A szövege-

ket keletkezésük sorrendjében közli, a műfaji megoszlás is ezt a csoportosítást diktálta. A művek színpad-

ra állítása, illetve megfilmesítése azonban nem egészen a megírással szinkron időrendben történt. A Kétsze-

mélyes tragédia ősbemutatójára más, főleg amatőrszínházi kezdeményezések után 1990-ben került sor a

temesvári színházban, Cseresznyés Gyula rendezésében. Az Ünnepek háza premierjét 1970-ben a szatmár-

németi társulat tartotta, rendezője Kovács Ferenc volt. Az Ábel a rengetegben 1993-ban jutott el a megfil-

mesítésig. Mihályfy Imre tv-filmet, majd moziváltozatot készített belőle. Később folytatta az Ábel-trilógia

filmre vitelét, de már nem Kányádi-forgatókönyv nyomán. A kötetben olvasható szöveget az eredeti

irodalmi forgatókönyv, valamint a technikai forgatókönyv egybevetésével Tarján Tamás rendezte sajtó alá.

A Gyökér és vadvirág itt publikált szövege alapján Bohák György forgatott tv-filmet 1987-ben. Ünnepek háza

címen 2004-ben már jelent meg kötete Kányádi Sándornak, a Magyar Napló kiadásában. Az a gyűjtemény

az Ábel a rengetegben forgatókönyvét nem tartalmazta.

"Halász Péter színháza nem „Literaturtheater". Komplex színház, amely minden lehetséges teátrális

eszközzel él, s ezeket egységbe fogja. Kezdetben ez – egy alapvetően drámacentrikus, interpretáló

színházkultúrában – nagy újdonság volt, ma már nem az; elvégre három évtized alatt sokat

változott a magyar színház. Mégis van döntően megkülönböztető sajátossága: makacsul emberi

alaphelyzetek, s ezekben emberi alapállapotok körül forog. Mégpedig gyakran olyan technikával,

amilyet a "normál" magyar színházak – jó okkal – nem mernének megkockáztatni. Nincsen bevett

magyar kifejezés erre a technikára, németül van rá pontos szó: "Zeitlupe". A szótár szerint a

filmmel kapcsolatban lassító kamerát, időnagyítót, időlassítót jelent. Halász színházával kapcsolatban

– a mesterséges lassítás triviális képzetét elkerülendő – az időnagyító szót találom a legközelebbinek.

A sisakkészítő gyönyörű felesége című darabban van két jelenet. Az egyik: „Nagymama átbotorkál

a fotelhez. Lehuppan, hálóingét elrendezi, térdét betakarja, mert ugye az mégiscsak illetlen dolog,

fedetlen térdekkel, még akkor is, ha egyedül van a szobában. Igazgatja a kispárnát a feneke alatt

– vég nélkül. A párna az egyik karfáról a másikra vándorol, a derekánál van, a hátánál van, az ölében

van. Valahol van. Végre kényelmesen ül." A másik: „Nagymama az ebédlőasztalhoz biceg, a szoba

közepére húzza a tölgyfa asztalt. Korát, képességeit és állapotát meghazudtoló rettenetes erő-

feszítéssel felrámolja a székeket az asztal tetejére." (Fodor Géza)

A kötetben olvasható darabok:

A sisakkészítő gyönyörű felesége

Nosferatu ORG. 1998.

A lejtő alján

"Egy őrült naplója" avagy Az aknaszedő feljegyzései

Gyerekünk

Alberto Conejero: A sötét kő

Laila Ripoll: 927 spanyol útja Mauthausenbe

Mariano Llorente – Laila Ripoll: A kék háromszög

Juan Mayorga: A leégett kert

Joan Cavallé: Mezítláb az augusztusi holdfényben

Szerkesztette és az előszót írta: Katona Eszter

Az emlékezet színháza (teatro de la memoria) a kortárs spanyol drámairodalom markáns irányzata, amely a 20. századi történelem két fontos traumájának, a spanyol polgárháború (1936–39) és a Franco-diktatúra (1939–75) feldolgozásának a szándékában gyökerezik. Legfontosabb törekvése a tragédiákkal teli múlt hol szubjektív, hol dokumentarista rekonstruálása, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a feledés homályában maradt eseményekre.

"Nem maradunk csendben, mert van emlékezetünk. A színház az emlékezet művészete." (Juan Mayorga)

"Válogatásunk a modernizmus utáni amerikai dráma egyik megújítójának, a drámairodalom egyik legbátrabb

kísérletezőjének öt egyfelvonásosát tartalmazza. Adrienne Kennedy a 60-as évek elején alakította ki eltéveszthetetlen

stílusát, a tudatműködéseknek és az én belső megosztottságának megjelenítésére koncentráló technikáját. Kritikusai

nevezték darabjait szürreális álmoknak, kísértetiesen töredezett lírai drámáknak, az egyfelvonásos amerikai színdarab

csúcsteljesítményeinek, a kortárs fekete feminista női irodalom előfutárainak. Három Obie-díjat nyert, kísérleti drámái

az amerikai irodalmi kánon reprezentatív antológiáiban szerepelnek." (Kiss Attila Atilla)

A kötetet szerkesztette és az előszót írta: Kiss Attila Atilla

Fordították: Kiss Attila Atilla, Tóth Gabriella

Szerkesztette: Scholz László.

Fordították: Kürthy Ádám András, Zombory Gabriella

Ignacio García May: Lalibela

José Manuel Mora: A lelkem máshol

Garcia Morales: NN 12

José Ramón Fernández: Az én rosette-i kövem

„Új drámaírók" – Spanyolországban így nevezik azokat a színházi szerzőket akik a '60-as évek eleje és a 70-es évek

második felében lezajló demokratikus átmenet között születtek. Közös bennük, hogy ők már a diktatúrából ismert

cenzúra nélkül írhattak. És közös bennük az is, hogy szembemennek a hagyományos színházi, drámaírói és nézői

elvárásokkal – nagyon különböző, kísérletező módon. Roppant változatos világkép és dramaturgiai felfogás tárul elénk

a kötet négy mai spanyol drámájából is. A „hatvanasok" nemzedékéből mind a rendkívül termékeny és díjat díjra

halmozó JÓSÉ RAMÓN FERNÁNDEZ (1962), mind a szintén népszerű IGNACIO GARCÍA MAY (1965) vállalja a nagy

anyagot görgető, hagyományosabb kidolgozást, de eszköztáruk és főképp ritmusuk merőben eltérő. A „hetvenesek"

közül az andalúziai születésű GRACIA MORALES (1973), a granadai RemiendoTeatro alapítója és szerzője más utakon

jár: sokszor egyetlen helyzetre fókuszál, és ismétlésekkel, elhallgatásokkal teremt feszültséget. A legfiatalabb és

legfrissebb szerző JÓSÉ MANUEL MORA (1978) meghatározó alakja a spanyol Fringe-nek (Madridban Frinjé-nek nevezik),

de otthonosan mozog a mai európai és amerikai színházi műhelyekben is; 2014-ben a budapesti Eötvös Loránd

Tudományegyetem Spanyol Tanszékén vezetett műhelyt. A nagy változatosság mögött nem kevés közös motívumot

is találunk a négy műben: a legszembeötlőbb talán a múlt feldolgozására tett sokféle kétségbeesett kísérlet – amelyekkel

épp annak feltárhatatlanságát mutatják be a szerzők. Ugyancsak hangsúlyos „a másik" jelenléte, és a hozzá kötődő

dilemmák sora: extrém helyzetekben és változatos szinteken szembesülnek velük a hősök.

Talán nem is áll olyan messze tőlünk ez a világ.

"Tom Stoppard – a Rosencrantz és Guildenstern halott, Az igazi, az Árkádia szerzője, a Brazil és a Szerelmes Shakespeare

forgatókönyvírója – 2007-ben hetvenéves. Mi sem természetesebb, mint hogy alig egy éve olyan darabbal lépett színre,

amelyben dübörög a rockzene, üvölt a punk, szól az underground – és mindez a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek

társadalmi-politikai vitáit és változásait festi alá. A Rock and roll cselekménye 1990-ben, a bársonyos forradalom idején

fejeződik be. Mindössze két évvel azután, hogy Stoppard – az akkor még végeláthatatlannak tűnő hidegháború idején és

témájában – megírta a Hapgood című kémkrimit, ami szintén most lát először napvilágot Magyarországon. E két darab

minden ízében stoppardi – sokféle szálból összeszőtt, töprengő és szellemes – szöveg. Noha egyik sem a szerző legvidá-

mabb, legmulatságosabb arcát mutatja, a kettő külön-külön és együtt széles tartományát fedi le mindannak, amiért Tom

Stoppard drámáit szívesen olvassuk-nézzük."