Girgio Strehler 1921-ben született Barcolában. A milánói Accademia filodramatici színiiskola elvégzése után színészként mutatkozott be. A világháború alatt részt vett az ellenállásban, majd Svájcba emigrált, ahol színielőadásokat rendezett a mürreni és genfi menekülttáborban. S háború után visszatért Olaszországba, és a Milano Sera c. lap színikritikusa lett, majd utazó színtársulatoknál rendezett. 1947 tavaszán Paolo Grassival együtt megalapította a milánói Piccolo Teatrót, amelynek 1955-től volt a társigazgatója.

Harag György az erdélyi és a magyar színháztörténet kimagasló alakja. A haláltábor poklát is megjárt rendezőóriás szenvedélyes gondolkodó is volt. A szöveggyűjtemény interjúk, naplórészletek, személyes visszaemlékezések segítségével enged bepillantást ennek a hatalmas életműnek a kulisszatitkaiba.

Az írásokat válogatta és szerkesztette: Ablonczy László, Kovács Örs Levente.

Beszélgetések Zygmunt Molikkal

A beszélgetéseket készítette és a könyvet szerkesztette: Giuliano Campo.

Zygmunt Molik (1930–2010) lengyel színész, rendező, színészpedagógus, a legendás Jerzy Grotowski által irányított, ma már az UNESCO kulturális világöröksége részeként számon tartott opolei, majd wrocławi székhelyű Laboratórium Színház alapító tagja és meghatározó művésze, illetve trénere volt huszonöt éven át, egészen annak 1984-es feloszlásáig. A később intézetté vált munkacsoport szinte minden egyes meghatározó előadásában (vagy valamely felújításában) fontos szerepet játszott, emellett Grotowski a kezdetektől fogva rábízta a társulati tagok számára tartott hangképzéstréningeket.

Ahogy Grotowskinak, úgy Moliknak is természetes tézis volt, hogy a hang a test meghosszabbítása, hasonló fizikai valóság – ezért a testtel és hanggal végzett gyakorlatokat nem elkülönítve, hanem egységben kezelte, illetve alakította ki. Tréningjeit a hetvenes évek ún. „parateátrális korszakában”, a világ minden tájáról érkezett professzionális vagy amatőr színészek és érdeklődők számára többnapos műhellyé formálta; színészi workshopjait pedig egészen haláláig tartotta szerte az egész világon. Bár nem akart egységes módszertant képezni az általa kidolgozott gyakorlatokból, színészi nevelő munkássága és életműve – Grotowski korai színházelméletének precíz és praktikus szemléltetéseként – mára olyan klasszikusok mellett említhető, mint Sztanyiszlavszkij, Vahtangov, Mihail Csehov vagy Lee Strasberg és Stella Adler. Az életét és színészettel kapcsolatos elméletét feldolgozó beszélgetőkönyvben partnere az olasz származású kiváló angol irodalom és színháztörténész, Giuliano Campo.

Szeleczky Zita értékes hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár, a Károli Gáspár Református Egyetem és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került. Ebből a gazdag anyagból – levelezéséből, fényképeiből, színpadi bemutatóinak és önálló estjeinek dokumentumaiból – született meg 2012-ben a Hit és magyarság című kötet. A Szeleczky-hagyatékból 2020-ban új összeállítást készített Jávor Zoltán és Péter Zsolt. A színésznő írásait változatlanul közli az új kötet, az életrajzi összefoglalókat és a sajtószemelvényeket azonban elhagyta. Gazdagodott viszont a könyv illusztrációja: Szeleczky Zita sikerekben és buktatókban bővelkedő életútját számtalan ritka, eddig nem publikált fényképpel, színház- és filmtörténeti dokumentumokkal illusztrálja a könyv.

Az előző kötet CD-mellékleten adta közre Szeleczky Zita néhány hangfelvételét. Az új kötet hanganyagához már online

juthat hozzá az érdeklődő olvasó: 

a kötet hangos melléklete ITT hallgatható meg!

A magyar tánctörténet legendás pillanata volt, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak. Ügyüknek megnyerték Markó Ivánt, aki búcsút mondott Maurice Béjart világhírű együttesének, Győrbe jött, a fiatalok élére állt és alkotótársával, Gombár Judittal számos sikerdarabot készített. A lendületes, mindenre elszánt csapat hamar megnyerte magának nemcsak a hazai, de a külföldi közönséget is. 1991-ben Kiss János vette át a társulat vezetését, újító szellemű hozzáállásával egyre szélesebb horizontot tárva a közönség elé. Az együttes olyan neves vendégkoreográfusokkal dolgozott együtt, mint például Robert North, Marie Brolin-Tani, Ben Van Cauwenbergh, Cayetano Soto, Ángel Rodríguez vagy Vámos György. Mára a Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttesévé vált. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel. A társulat repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig. Cselekményes balettek és szimfonikus darabok egyaránt fellelhetőek e széles palettán. Az immáron 40 éves Győri Balett történetét és szellemiségét mutatja be az MMA Kiadó reprezentatív jubileumi kiadványa Major Rita tánctörténész nagyívű tanulmányán, illetve a társulat elmúlt négy évtizedének legfontosabb szereplőit megszólaltató huszonnyolc interjún keresztül, rendkívül gazdag fotóanyaggal illusztrálva.

Méltatlanul keveset emlegetett Mensáros László 1956-os debreceni Hamlet-alakítása, pedig annak idején a fővárosból és az ország más részeiről is zarándokoltak a nézők, hogy láthassák a fiatal tehetséget a drámairodalom egyik legfontosabb szerepében. A Téri Árpád vezette Csokonai Színház nagy pillanata volt ez, amihez hozzájárult a kötetben is megszólaló Örkényi Éva Ophélia megformálásával, valamint a később világhírre szert tett Kurtág György is az általa szerzett zenei kommentárral. Ám a dicsőséges mozzanat nem tarthatott sokáig: a forradalom vérbe fojtása után egy ideig még színpadon volt ugyan a darab, ám a társulat szétszéledt, a különös színháztörténeti csillagóra emléke pedig az azt követő évtizedekben megkopott. A könyv azzal a szándékkal született meg, hogy emléket állítson e legendás alakításnak, mely Mensáros László életművében is kiemelkedő jelentőséggel bírt. A kötet melléklete egy színháztörténeti kuriózum: az 1956-os debreceni Hamlet-előadás egyetlen fennmaradt felvétele – javított és tisztított formában.

A színház alapításának huszadik évfordulójára készült fotóalbum „előszavában” szerzői, nézői, pártolói köszöntik néhány mondattal az ünnepeltet. Esterházy Péter ekképpen:

„A klasszikus szerzői utasítás szerint színész jobbról bejő, és jókat mond; így kéne nekem is most viselkednem. Nem minden pillanatban ez volt a legjobb színház, de mindig az első volt. Eltekintve attól, hogy nem tudom, mi ma egy »nemzeti színház«, s ha tudnám, kell-e, mintha az elmúlt húsz évben a Katona lett volna a Nemzeti. Ebben van jó, rossz. Egy másik színész jobbról jővén nem okoskodna ennyit, csak pihegve sorolná a színésznék neveit. Meg aztán a színészékét. Meg a rendezőkét. Meg mindenkiét. Nevek, vagyis személyek. Személyes színház. Aztán ha még egy színész is lehetne (be), az csak hallgatna. Vigyorogna konstruktívan, majd megemelné a kalapját, és majd a balfenéken el.” A következő száz oldalon a legemlékezetesebb előadásokat több mint 250 kép idézi fel. Az albumot az évadonkénti társulati névsorok, valamint a bemutatók és a vendégjátékok adatait tartalmazó listák egészítik ki.

Negyedszázaddal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzoljuk Karády Katalin félbetört pályaképét, és rekonstruáljuk életrajzát. Nem kezdtünk újabb oknyomozásba s elméleti fejtegetésbe – ehelyett a rendelkezésre álló ismeretanyagot összegeztük. A gazdagon illusztrált kiadvány különlegessége, hogy QR-kód segítségével a díva máig kiadatlan felvételeit is letöltheti az olvasó.

A Károli Gáspár Református Egyetem Szeleczky Zita Kutatócsoportja ebben a kötetben Szeleczky Zita 1946-tól 1959-ig keletkezett, eddig feldolgozatlan, válogatott magánlevelezését teszi közzé (a forrásanyag a Károli Gáspár Református Egyetem Bod Péter Könyvtárában, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben, valamint az Országos Széchényi Könyvtárban érhető el). Az első négy fejezetben a témában eddig megjelent szakirodalom és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található peranyag segítségével a családtörténet és életrajz fontosabb állomásait rekonstruálták a szerzők, Lips Adrián, Mátravölgyi Dorottya, Sepsi Enikő és Sztruhár Bettina. A magyarországi és az emigrációs időszak színházi és filmes szerepeit, előadóestjeit táblázatos formában közlik. A kötet végén két interjú olvasható, Péli Lajosnéval, a művész legnagyobb hazai magángyűjteményének kialakítójával és Jávor Zoltánnal, Szeleczky Zita keresztfiával, aki a magánlevelezést az egyetemnek ajándékozta.

Főszerkesztő: Székely György

Szakszerkesztők: Alpár Ágnes, Balázs Arth Valéria, Fuchs Lívia, Gajdó Tamás, Kaizinger Rita, Molnár Klára, Nobilis Kornél, Páll Árpád, Rajnai Edit, Sirató Ildikó, Vajda Ferenc

Egykötetes, ráadásul egyetemes színházi lexikon több is megjelent az elmúlt évtizedekben, de igazán tudományos alapozású, a magyar színházművészet egészét szakszerűen felölelő munka először és utoljára 1929-1931-ben látott napvilágot (Schöpflin Aladár szerkesztésében). A mostani összeállítás mindenképp szenzáció, több évtizedes kutatómunka, a legjobb hazai szakemberek kollektív munkájának eredménye. A Magyar színházművészeti lexikon felöleli a történeti Magyarország területének teljes színháztörténetét a kezdetektől napjainkig, a színházépítészet és vándorszínészség kérdéseitől a színházesztétikai fogalmakig, az ismert színészek és rendezők, sőt zeneszerzők és dramaturgok, színházesztéták életrajzaitól a különböző volt és jelen társulatokig, szövetségekig, színházi intézményekig. A nagyszabású, valóban hézagpótló és évtizedekig nélkülözött kézikönyv ugyanakkor nem szűkebb értelemben vett szakmai kiadvány. A szó legszélesebb értelmében vett nagyközönség igényeit is kielégíti, kézreálló, könnyen kezelhető tájékoztató minden magyar színházi kérdésben, elsősorban persze a leginkább keresett személyi vonatkozásokban. Igen gazdagon illusztrált kiadvány, szinte mindenkiről (akiről egyáltalán lehetséges) közöl fekete-fehér fotót, a legtöbb szócikkhez kitűenően válogatott bibliográfia is járul, persze elsősorban a monografikus anyagot ölelve fel (vagyis nem találhatók meg az egyes színészek produkcióit méltató színikritikák).

2018. augusztus 18-án Csíksomlyón monumentális szabadtéri előadásként mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében a Csíksomlyói passiót. A bemutató a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója volt, de sokkal több, mint egy színházi előadás szabadtéri feldolgozása. Az MMA Kiadó gondozásában megjelenő szép kiállítású album többféle aspektusból idézi meg a monumentális vállalkozást. Az erdélyi ünnepi előadásból vett szemelvények mellett olvashatunk majd tanulmányt a ferences iskoladrámákról, és természetesen megszólalnak az előadás főbb alkotói is. Vidnyánszky Attila rendező és Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető, koreográfus vall arról, miért jelent mérföldkövet a pályájukon ez a grandiózus előadás. Olvashatunk interjúkat a szereplő színészekkel, élményszerű beszámolókat a székelyföldi táncosokkal.

Fotók: Benkő Imre, Eöri Szabó Zsolt.

A Corvina Kiadó napló-sorozatának új darabja a színházművészetre koncentrál. A kötet tulajdonosa előadásonként hat oldalon foglalhatja össze gondolatait, benyomásait, idézheti az alkotók, a kritikusok véleményét, vagy éppen archiválási céllal válogathat a színházi filológia számára elengedhetetlen aprónyomtatványok dokumentumai között. A könyv végén tájékoztató jelleggel röviden listázva a fontosabb hazai színházak elérhetőségei találhatóak.

Koncepció és bevezetés: Rácz Attila

A kötet képanyaga Edward Gordon Craig színházi grafikáinak felhasználásával készült.

"Tíz színész a középkorosztályból. A névsor nem volt előre eltervezve; a kérdezői kíváncsiságot nézői

élmények - a szakma felől tekintve: kiemelkedő művészi teljesítmények - alakították. A színészi munka

minősége mellett beszélgetőtársaimnak a pályán töltött több évtizede és az interjúkban érintett színházi

műhelyek jelentősége is az összeállítás indokait erősíti; s mindez bizonyára az olvasó számára is elfogad-

hatóvá teszi a válogatásban rejlő szubjektív mozzanatokat (beleértve azt is, hogy úgy alakult: ezúttal

kizárólag férfiak a megkérdezettek). A beszélgetések két-két időpontban készültek: az első interjú kinél-

kinél a pályakezdettől az előző évekig tartó időkört fogja át, a második pedig a legutóbbi időszakról szól.

A szövegek együtteséből összerakódó kép lényegesen többet nyújt, mint a tíz színész gondolkodásmódjának

egyenkénti összefoglalását, az életművek eddigi részének összegzését, hiszen a számtalan alkalommal

összefutó pályák érdekes színháztörténeti vonalakat is kirajzolnak, amelyek későbbi korok emlékezete

számára is fontossá válhatnak. Ezt a célt szolgálják az interjúkhoz csatlakozó színházi szerepés rendezési

katalógusok is." Dömötör Adrienne

Nagyajtay Teréz a Nemzeti Színház „jellemtervezője”, a nemzeti viselet megújítója, aki Erdélyből indulva, zalatnai,

majd nagyajtai tanulmányok után iparművésznek tanult. Fél évet töltött Párizsban, a Comédie-Française jelmeztárának

tanulmányozásával. Majd Budapesten az Operaházban dolgozott, ahol először varrónőként, szabászként alkalmazták.

21 évesen már iparművészeti műhelyt, műtermet nyitott három társával gobelin és iparművészeti tárgyak készítésére.

Egyedi látványvilága tükröződik Bajor Gizinek, Honthy Hannának, Tőkés Annának, Neményi Lilinek tervezett jelmezein,

fellépő- és koncertruháin.

Bajor Gizi Kleopátra-jelmeze

A revü angyala 1907-ben született Budapesten, Vogel Imre néven. Az Eric művésznevet Kálmán Imrétől kapta Bécsben,

tanuló évei alatt. Tervezői névjegye: „eric”, szinte minden rajzán, festményén megtalálható. Díszlet- és jelmeztervező,

grafikus, festőművész volt, vagy ahogyan a pesti éjszakában ismertté vált, az élet, a női szépség illusztrátora, a magyar

Toulouse Lautrec.

A színpadi látvány nagyasszonyának ezernyi színpadi titkát ismerhetjük meg a képes albumon keresztül. A Szcenika

második kötete a díszlet- és jelmeztervek, látványtervek reprezentálásánál elsősorban az Országos Színháztörténeti

Múzeum és Intézet gazdag szcenikai gyűjteményeire támaszkodva mutatja be az önálló alkotóművészetté váló színpadi

tervezés irányvonalait. Együttműködve Vágó Nelly örököseivel, tanítványaival és tervező kollégáival a teljes életmű

fordulópontjainak bemutatásához a gyűjteményükben őrzött képzőművészeti anyagokból is láthat válogatást az olvasó.

"Tudja-e Ön, hogy miket írogatott titkos füzetébe a volt amerikai elnök, Ronald Reagan? Hogy ki rejtett
'56-ban gránátokat egy fa odvába a Várhegyen? Ki alapította a Los Angeles-i magyar konzulátust és a
Merlin Színházat? Hogy ki volt ott a legendás pesti Katona és a nagy kaposvári társulat indulásakor,
de mégis lelépett? Hogy mivel tölti el egy átlagos napját egy finn melós? Hogy mit jelent a ,,karakterből"
kifejezés? Ha nem, épp itt az ideje fellapoznia ezt a könyvet!"

A Pécsre került frissen végzett táncosok kezdetben fancsali képet vágtak esztétikai internálásukhoz. Elkerülni Pestről. Kikerülni a figyelem köréből. Eltemetkezni egy vidéki város színházába, ahová balett-kritikus sem jár: örömtelen pályakezdés. Prímabalerinák albérletben. Szólisták munkásszállásokon. 1300 forintot kaptak havonta. Az első négy év után ketten mentek el (...) A kényszer-csapat képessége, fogékonysága, fiatal tüze, előadói és táncosi tehetsége szerencsésen találkozott Eck művészi vágyaival. Bontakozó személyiségük a koreográfust arra késztette, hogy előfogalmazzon számukra egyéniségükre simuló feladatokat. Olyan táncszerepeket alkotott meg, amik előhívták rejtett vonásaikat. Lépésről lépésre, bemutatóról bemutatóra Eck kibontotta a fiatalok szellemi arcát. Eck akkor szerződött el a fővárosból, amikor vidékre csakis büntetésből kerültek tehetségesebb tagok: vagy politikai vétségért, vagy az álszent kulturális vezetés erkölcs-tisztogató buzgalmából. Katona Ferenc, a pécsi színház igazgatója fölismerte, hogy színházi szándékaival egybehangzóak Eck tervei: a táncosokat egyenrangú testként befogadta társulatába. Befogadta a színház. Befogadta a város érzékeny, jóra hajló közönsége.