Az Olvasópróba sorozat újabb kötete különböző korokban és élethelyzetekben teszi föl a menni vagy maradni kérdését. Mit hozhat az Újvilág, és lesz-e út visszafelé? – kérdezik az Ultonia kivándorlói Amerika felé hajózván valamikor az 1900-as évek elején. Van-e szabadulás a 80-as évek Romániájából, össze lehet-e csomagolni és újra lehet-e kezdeni az életet valahol máshol? S napjaink ban hogyan tud új otthont teremteni magának és családjának egy Angliába kitelepült munkásember? Miképp gondolkodik múltról, hazáról és a döntés szabadságáról? És mi vár azokra, akik úgy döntenek, mégis hazatérnek? Milyen változást hoznak az itthoniak életébe, akikhez váratlanul beállítanak? És vajon merrefelé tart, aki nyugatról keletre indul? Mit keres, milyen állomás várja? Vagy tán vége sincs az útnak…?
Tar Sándor sosem írt színdarabot – a színház mégis felfedezte magának a nagyszerű írót. Ebben vélhetően a hiány játszott szerepet: Tar olyan világot ábrázolt, olyan élethelyzeteket tett láthatóvá, amelyekről nem íródtak színdarabok, olyan embereket mutatott meg, akik nem, vagy csak elvétve jelennek meg a színpadokon. Tart a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek, az alul lévőknek, az elesetteknek a sorsa izgatta, műveiben róluk, helyettük beszél.
Az Olvasópróba sorozat hatodik kötetében Tar Sándor szövegei nyomán született színdarabok olvashatók. A kötet szerzői – Mészáros Tibor, Keresztury Tibor, Mikó Csaba és Hajdu Szabolcs – Tar világát mélyen ismerve, nagy empátiával és tisztelettel, de mégis szuverén módon alkották újra A mi utcánk, A te országod, a Lassú teher, a Szürke galamb és más Tar-művek figuráit, helyzeteit, sorstörténeteit. A szövegekből izgalmas, eredeti formanyelvet használó, nagy sikerrel játszott előadások is születtek Debrecenben, a Forte Társulat előadásában és a Stúdió K Színházban Mészáros Tibor, illetve Horváth Csaba rendezésében. A kötet utolsó darabja kivételesen nem színpadra készült, Hajdu Szabolcs a Csóka című Tar-novellából költői szépségű filmforgatókönyvet írt.
AzOlvasópróba sorozat hetedik kötetében olyan színdarabok olvashatók, amelyek a körtánc szerkezetét követve festenek képet korunkról, de közben visszautalnak klasszikus szerzőkre, irodalmi hagyományokra is.
Tasnádi István Fejes Endre 1962-ben megjelent kultikus regényét adaptálta színpadra, és írta tovább egészen napjainkig. A Hábetler család egymást követő nemzedékeiben és a változó történelmi korokban azonosságot csak a mozgástér szűkössége és a választási lehetőségek korlátozottsága teremt. Kerékgyártó István – Schnitzler Körtáncát idézve – nyolc találkozás történetét mondja el, minden egyes jelenetben azt mutatva be, hogyan szorul a hurok (metaforikusan és valóságosan is) az egyes szereplők nyaka körül. Székely Csaba darabjának szintén láncszerűen egymáshoz kapcsolódó történeteiben és bonyolult emberi kapcsolataiban a tízparancsolat jelenti a viszonyítási pontot. Pass Andrea darabjában egy az óvodások által rajongva szeretett plüsskutya jár körbe, és leplezi le a családok titkait, mai élethazugságait. Gábor Sára a láncmesék szerkezetét idézve beszél egy fiatal cigány pár küzdelméről, hogy kitörjenek abból a reménytelenségből, amire születésük predesztinálná őket.
Fontos figyelmeztetés:
A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott színházfogyasztást.
Gábor Sára Kutyaportéka c. darabjából készült előadást keresse a Trafóban:
"Paál István művészi pályája is lényegében három, nagyjából egyforma hosszú részre tagolódik. Ezek közül az első – alighanem a legfontosabb –, az 1961-től 1975-ig tartó kötődik a Szegedi Egyetemi Színpadhoz. 1975 után integrálta őt a hivatásos színház, s először Pécsett (1975–77), majd Szolnokon (1977–85) rendező, 1980-tól szolnoki főrendező. (…) A harmadik szakasz életének utolsó tíz éve, amit – miután felmondott a Szigligeti Színháznál – a veszprémi Petőfi Színház kötelékében töltött. (…) Hivatásos rendezőként – bár törekedett rá – nem tudhatta megvalósítani azokat a színházesztétikai elveket, amelyek meghatározták az amatőr színházi pályaszakaszát, mégis: a századvég egyik legfontosabb rendezőjének tekinthető. (…)
Rám hárult a feladat, hogy az első pályaszakasz összegzését elkészítsem, leginkább azért, mert Paálnak az egyetemi színpados és hivatásos színházi pályaszakaszainak csaknem minden előadását láttam, és igen sokról írtam is" (Nánay István)
Nánay István összegző monográfiájához egy online elérhető interjúkötet csatlakozik.
A MASZK Egyesület felkérésére Jászay Tamás a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagjaival készített mélyinterjúkat, melyekben a megszólalók a Színpadhoz kerülésük körülményeiről, a Paál Istvánnal kapcsolatos élményeikről, valamint az egyes előadásokhoz fűződő benyomásaikról adnak számot. A tizenhárom egykori Színpad-tag (Ambrus György, Vági László, Dózsa Erzsébet, Geréb Ágnes, Kohler Katalin, Szajbély Mihály, Kormos Tibor, Papp László, Árkosi Árpád, Krékits József, Herneczki Katalin, Duró Győző, Keserű Imre) emlékei mellett tizennegyedik beszélőként Nánay Istvánnak a saját kötetéből kimaradt szubjektív benyomásai is helyet kapnak a kötetben.
Az online hozzáférhető kiadvány függelékében egyedülálló színház- és kortörténeti dokumentumot tesznek elérhetővé. Szőnyi György Endre, a Színpad egykori tagja, jelenleg a szegedi bölcsészkar professor emeritusa 1983 táján filmnovellát írt, amelyben Paál István és a Szegedi Egyetemi Színpad történetére rákopírozódik a szegedi egyetemi színjátszás másik emblematikus alakjának, ifj. Horváth Istvánnak a tragikus élettörténete.
Ebben a könyvben 1981 decemberében megnyílik egy régi-új színház, a Katona József Színház, amelyről akkor még nem tudni, hogy a 80-as évek legfontosabb kulturális helyszíne lesz – a Katona. Ebben a könyvben Kádár János végigsétál Budapest belvárosában, s közben felidéződik, hogy milyen volt ez a város a 80-as évek elején. Miközben a Katonába átkerült előadások, a Budapest Orfeum és a Frontátvonulás őszinte tükröt tartanak a kornak és a történelemnek, a szocialista ünnepeken elhangzó beszédek rendületlenül gyűjtik csokorba a kor összes virulens hazugságát. Ebben a könyvben Aczél György és Pozsgay Imre kultúrharca kiterjed a színházra is: sokan sokféle szellemben támadják azt a munkát, amit Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a Nemzeti Színház élén végez, de ez alkalmat teremt a két rendezőnek, hogy megfogalmazzák művészi eszményeiket. Közben a Katona nyitóelőadása, a Thália szekerén is azt kérdezi: van-e kiút a folyton jogait követelő provincializmusból. Ebben a könyvben betiltják majd engedélyezik Mrozeket, és a Nemzeti a Játékszínben bemutatja az Emigránsokat. Két kelet-európai beszélget szabadságról és reménytelenségről, s miközben újra és újra ugyanazokat a játszmákat játsszák, Lengyelországban megalakul a Szolidaritás, majd egy év múlva kihirdetik a szükségállapotot. És megint minden ugyanolyan szürke és reménytelen lesz, mint addig. Ebben a könyvben egy jó szemű dramaturg rávesz egy válságban lévő írót, hogy darabot írjon a Nemzetinek. Kornis Mihály Hallelujája az álló idő egyetlen pillanatába sűríti az egész Kádár-kor enciklopédiáját. Az előadás sikere a Nemzeti vezetőinek bukását jelenti. De a politikai játszmák megint kiszámíthatatlanok: Székely és Zsámbéki önálló társulat alapítására kap lehetőséget.
Ebben a könyvben, mint cseppben a tenger, benne van az egész magyar színháztörténet, sőt az elmúlt 120 év magyar történelme is. Pedig nem szól másról, csak egy színház, egy társulat, egy szellemiség születéséről.
A 70-es évek végének Magyarországa mozdulatlan világnak tűnt. Ki így, ki úgy alkalmazkodott a rendszerhez, amely az emberi élet mértékeivel mérve öröknek tűnt. Ma már azonban élesen rajzolódnak ki azok a repedések, amelyek végül is a szocializmus összeomlásához vezettek. A könyv – amely A Katona és kora. A kezdetek ikerkötete – ezeket a rajzolatokat követi.
A kor egyik főszereplője, Aczél György színes, magabiztos előadásokban ecsetelte, hogy miért jó a szocializmusban élni. De fogalmazásmódja tele van ellentmondásokkal, amelyek a hol határozottabban, hol alig leplezett hazugságaira is ráirányítják a figyelmet. Közben színre lépett a kor kulturális életének másik „főszereplője”, Pozsgay Imre is, aki másfajta hatalmi technikákat gyakorolva kereste a politikai érvényesülés útját. Aczélnak és Pozsgaynak a színfalak mögött zajló konfliktusai tovább mélyítették a repedéseket a rendszeren. És még hektikusabbá tették az egyébként sem elvek irányította kultúrpolitikát.
De ennek a könyvnek nem a kultúrpolitikusok az igazi főszereplői, hanem azok a művészek, sportolók, mindennapi emberek, akik a maguk módján mind azt kutatták, miképp lehet létezni a rendszerben. A belenyugvás és az alkalmazkodás mellett a lázadás is számtalan arcát mutatja. A cinizmus vagy a konformizmus lázadása mellett megjelent a minőség lázadása is. Egy teljességgel átpolitizált, ezért apolitikusságra szoktató korban talán ez a legérvényesebb magatartás, filmeket, könyveket, színházi előadásokat felidézve ez tűnik a legmaradandóbbnak a korból. Ezt találjuk Székely Gábor, Kósa Ferenc, Ascher Tamás, Gaál István, Simonffy András, Fodor Tamás és mások munkáiban. A könyv számtalan története, sokféle felbukkanó alakja leginkább azt a kérdést ismételgeti: lehet-e autonóm módon létezni? És hogy valóban csak a tagadás lehet az értelmiség egyetlen válasza a korra?
A kötetben elemzett filmek részben vagy egészében megnézhetők itt:
Tasnádi István a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakja. Sokműfajú alkotó, de igazán otthon a színházban érzi magát, nemcsak íróként, hanem dramaturgként, sőt rendezőként is. Darabjai nem az asztalfióknak íródnak, hanem többnyire létező társulatok számára, a színészekkel és a rendezővel való együttműködésben készülnek. Különösen igaz ez az itt olvasható szövegekre.
A kötet címadó darabja, a Kolibri Színház felkérésére írt Cyber Cyrano valós történet alapján készült fiatalok számára. Az ősbemutató óta számos helyen játszották, és a műfaj egyik legismertebb magyar darabja lett. Hasonlóan fontos, fiatalokról fiatalokkal készült mű az East Balkán, amelyet a Bárka Színházban mutattak be, és amely szintén valós történeteken alapul. Ennek a hajdani bárkás műhelynek állít emléket Tasnádi legfrissebb alkotása, egy rendhagyó születésnapi „díszelőadás”, a Majdnem 20. A kötet negyedik darabja egyben a legrégebbi is: az Árkosi Árpád rendezte Nézőművészeti Főiskola még a Krétakör társulatának tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László számára készült, akik azóta társulatuk nevéül is választották az előadás címét.
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Pap Gábor Papesz három évtizede kutatja a színház, a dráma és a zene kapcsolódási pontjait. Ezt hol tanárként teszi, közösen a diákjaival (középiskolásokkal, egyetemi hallgatókkal vagy színészképzősökkel), hol meg kritikusként, aki mások művészetét elemzi, máskor meg alkotó emberként, amatőr, független és kőszínházi előadások zeneszerzőjeként, rendezőjeként vagy dramaturgjaként. A színház, dráma és a zene kapcsolódásáról szerzett sokrétű tapasztalatait, felismeréseit most egy hiánypótló könyvben összegezi.
A könyv egyszerre három aspektusból, tudományos, művészeti és pedagógiai vonatkozásaiban vizsgálja színház és zene közös világát. A kötet első nagyobb fejezetében (Teória) a szerző definiálja, hogy mit ért dramatikus zene alatt, és mi indokolja e fogalom bevezetését. Vizsgálódásának tárgya a színházi alkotófolyamatban, valamint a dráma- és színházpedagógiában alkalmazott olyan zene, amely az alkotók együttmunkálkodása révén, élő módon jön létre, és amelynek megközelítése, szemlélete, fogalmi rendszere is dráma- és színházközpontú. A szerző konkrét, történeti és kortárs zenei példákon keresztül mutatja be, hogy a zenei jelenségek mélyszerkezetében hol fedezhető fel a drámai elem.
Ezt követően rendszerre nem törekvő módon, mégis fontos megfigyelésekre alapozva próbálja megragadni a zene színházi hatásmechanizmusának főbb törvényszerűségeit, és ezen belül a dramatikus zene alkalmazásának újszerű lehetőségeit. Végül egy vázlatos történeti áttekintés adva térképezi fel színház és zene fontosabb találkozási pontjait, jelen- és jövőbeli megvalósulási formáit.
A kötet második fejezete (Praxis) teljes egészében gyakorlati fogantatású, középpontjában a dramatikus zenei gyakorlatok módszertana, leírása áll. Itt olvasható az alapozó gyakorlatok részletes bemutatása, mélységük szerint kategorizálva a gyakorlatokat a szabályjátékoktól a kommunikációs funkción át haladva a komplex szituációs gyakorlatokig.
Ezt követi a fontosabb zenei elemekkel (pl. dalokkal, ritmusképletekkel) való dramatikus tevékenységek leírása, valamint a speciálisan új zenés kompetenciákat adó színésztréningek tervezetei. Ezután olyan hosszabb időkeretben zajló projektek ismertetése következik, amelyek révén a leírt gyakorlatok hatékony építőköveivé válhatnak egy adott gyerek-, diák- vagy éppen professzionális színházi alkotófolyamatnak. Végül a szerző a praxisra vonatkozó hasznos és egyedi tanácsokkal látja el a leendő alkalmazókat.
A könyv harmadik fejezetében (Applikáció) Pap Gábor összefoglalja azokat a tapasztalatait, amelyeket a dramatikus zenei gyakorlatok és projektek alkalmazása során szerzett a színházi (nevelési) alkotómunkában. Itt kapott helyet a Trainingspot Társulattal létrehozott új színházi műfaj, a zenés tantermi színház főbb eredményeinek, tanulságainak és jövőbeni irányainak bemutatása. Végezetül a kötet egyik lehetséges konklúziójaként egy új képzési szisztéma lehetőségét vázolja fel a szerző, ehhez kapcsolódnak azok a tematikák, óravázlatok is, amelyek hatékony segítői az alkalmazásnak.
A hiánypótló könyvet nemcsak az alkotók és a pedagógusok forgathatják haszonnal, hanem azok is, akik színház- és zenekedvelőkként keresik a komplexebb élményeket.
5 990 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Most, hogy nyolc év szünet után s kicsit bővítve újból megjelenik ez a könyv, nem írok hozzá új bevezetőt, hisz érvényes benne a régi. Új címet se adok neki, annak ellenére, hogy a drámapedagógusi diplomát szerzettek jól tudják, „drámajáték az a játék, amelynek legalább egy szereplője játékbeli szerepbe lép”, s ezeken a lapokon bizony szép számmal szerepelnek gyakorlatok és mindenféle más játékfajták is. Újraolvasva a régebben írtakat, érzem, az idő előre haladtával megerősödött e munka neveléstörténeti dokumentum-jellege. De tapasztalom, hogy a benne rögzített megfigyelések ma is tudnak módszertani segítséget adni a kezdőknek. A haladókat meg a kötet második felében található cikkek érdekelhetik inkább.
GABNAI KATALIN drámatanár, színikritikus. Orosházán született 1948-ban, ott is érettségizett. Az ELTE magyar–népművelés szakán s a színművészeti főiskola színházelmélet-dramaturgia szakán szerzett diplomát, mindkettőt munka mellett. Meghatározó munkahelye a Népművelési Intézet volt, ahol később az amatőrrendező-képzést fogta össze. 1988-ban a pécsi egyetemre szerződött, majd színházi kritikák írásából és szerkesztési munkákból élt. 1990 őszétől a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főmunkatársa. 1993 januárjától a Színház- és Filmművészeti Főiskola/Egyetem drámatanárképzésért felelős egyetemi adjunktusa, előkészítve az egyetemi dráma- és színházismeret szak 14 változatát. Ezzel párhuzamosan, 1993-tól 2003-ig a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán megalapított drámapedagógiai tanszék vezetője, főiskolai tanára is. Emellett 1989-től tanított az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1996 őszétől a 280 órás drámajáték-vezetői programot is vezette. Tanári, szerkesztői, szakírói és színikritikusi munkája mellett rádiós és televíziós sorozatok írója, műsorvezetője, több nemzetközi konferencia előadója volt, hagyományismeretre is figyelő könyvei a kreatív dráma alapvető szakanyagai, melyek a színházi nevelés népszerűsítését is szolgálják. Ma színikritikus.
6 250 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Az Olvasópróba sorozat ötödik kötete a családi életre fókuszál. Mert életünk valódi színtere a család, ahol a legalapvetőbb emberi kérdések merülnek fel. A kötetben összegyűjtött családtörténetek változatos módon beszélnek a férfi - nő viszonyok variációiról, azokról az életszövetségekről, amelyeket egyre nagyobb próba alá vet az idő. És beszélnek a szülő-gyerek kapcsolatokról, amelyek az élet kor előrehaladtával változnak, de összességében a generációk egymáshoz való viszonyát rajzolják ki. Azt a kérdést is feszegetik ezek a történetek, hogy vannak-e olyan minták, emberi értékek, amelyeket a nemzedékek átörökíteni próbálnak. És ha ezek az értékek nemcsak banális fecsegéssé koptatott közhelyek, hanem tényleges emberi tartalmak, akkor vajon támasztékot jelentenek-e az élethez, vagy inkább leküzdendő akadályként tornyosulnak az egyén elé? Vissza-visszatérő kérdés a darabokban, hogy a kis- és nagycsaládokba belesimulni érdemes-e, vagy épp ki kellene lépni belőlük. Lázadni a szülők ellen, vagy elfogadni őket irritáló hibáikkal együtt? Lezárni egy nem működő párkapcsolatot, vagy kompromisszumot kötni a lehetséges jövő érdekében?
Háy János: Vasárnapi ebéd
Tóth Krisztina: Pokémon go
Tasnádi István: Kartonpapa
Pass Andrea: Bebújós
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Fontos figyelmeztetés:
A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott
színházfogyasztást.
Tasnádi István Kartonpapa c. darabjából készült előadást keresse a Szkéné Színházban:
Az Olvasópróba sorozat második kötete – a hazai könyvkiadásban elsőként – olyan darabokat gyűjtöttössze, amelyek eredendően a gyerekkorból már kinőtt, ám még a felnőttkor előtt álló fiatalok számára készültek. Szerzőik – Tasnádi István, Jeli Viktória, Hajós Zsuzsa, Kárpáti István, Gyulay Eszter, Kovács Krisztián, Scherer Péter, Pass Andrea – otthonosan mozognak a tizenévesek világában, pontosan értik problémáikat, és hitelesen beszélik nyelvüket. Ezáltal képesek megragadni valami lényegit a mai kamaszokat feszítő kérdésekből úgy, hogy az a felnőtteket is érdekelje.
A kötetben olvasható darabok:
Jeli Viktória–Tasnádi István: kettős:játék
Hajós Zsuzsa–Kárpáti István: Szélben szállók
Gyulay Eszter–Kovács Krisztián-Scherer Péter: A gyáva
