,,Shakespeare minden darabja, még a legsötétebbek is, át meg át vannak szőve humorral, vagy ha tetszik, iróniával,

gúnnyal, fonáksággal. Ő láthatólag azt akarta, hogy a közönség bizonyos időközönként nevessen, néha felszabadultan,

néha – mint például a Hamletben többnyire – szorongva és kínosan" – írta Shakespeare-fordításairól Nádasdy Ádám.

Shakespeare Hamletjét könnyen forgatható, zsebre vágható változatban, rövid utószóval jelenteti meg a Magvető Kiadó.

Színház előtt és után kötelező!

,,Ez a tragikus színmű tulajdonképpen vígjátékként indul: a katonák tréfálkozva csetepatéznak, Rómeó szerelmi

ábrándjai nevetségesek, a dajka idétlenül vicceskedik. Később Lőrinc barát titkos esküvővel reméli a két ellenséges

családot összebékíteni. Csupa vígjátéki elem. Aztán a vígjáték közepén hirtelen nagy baj történik: valakit megölnek.

Aztán rögtön még valakit. Tybalt leszúrja Mercutiót, Rómeó leszúrja Tybaltot. Innen kezdve nincs megállás." (Nádasdy Ádám)

A kötetben olvasható drámák:

A velencei kalmár

Lear király

Szeget szeggel

IV. Henrik - 1. rész

IV. Henrik - 2. rész

"Remélem, hogy a drámák számos részlete az általam fordított szövegben világosabb, érthetőbb, mint a régebbieknél.

Érthetőbb lesz, hogy egy jelenetben a szereplők között milyen lélektani viszony áll fenn, gúnyos vagy fennhéjázó, biztató

vagy reménykedő, leereszkedő vagy megalázó hangot ütnek-e meg. Ezeket az árnyalatokat egy száz-százötven éves

(vagy akár ötvenéves, de szándékosan régiesre hangolt) fordításból már kevéssé tudjuk kihallani, a régi szöveg

,,kikontrasztosítja" a lélektani viszonyokat, azaz a sokféle színárnyalatból csak a fehéret vagy feketét, a jót vagy rosszat

érezzük ki – bár tény, hogy azt elemi erővel. A kérdés az, hogy amit elvesztünk a réven (ódon hangulat, termékeny

homály, irodalmiság és klasszikus ,,illat"), azt vajon visszanyerjük-e a vámon (érthetőbb szöveg, közvetlenebb lélektani

hatás, pergőbb játéklehetőség)." (Nádasdy Ádám)

Az első nagy görög drámaírónak körülbelül kilencven darabja közül hét maradt fönn viszonylagos épségben,

ezeket tartalmazza a kötet:

Perzsák

Heten Théba ellen

Oltalomkeresők

Leláncolt Prométheusz

Oreszteia: Agamemnon; Áldozatvivők; Eumeniszek

A kötetben olvasható:

Vízityúk

Hőbörgő János Mátyás Károly

Az őrült és az apáca

Az anya

Egy kis udvarházban

Witkiewiczet ​nemcsak a lengyelek tekintik az abszurd dráma úttörőjének, hanem nyugat-európai méltatói is: a húszas években alkotta meg azt a sajátos dramaturgiát, mely Ionesco és Beckett színpadán a negyvenes és ötvenes években vált végleg szalonképessé. Witkiewicz a maga színpadán gondolatokat, érzéseket, emberi kapcsolatokat mutat be, csupasz lényegére vetkőztet mindent: szerelmet, gyermeki és szülői szeretetet, barátságot, becsvágyat, jóságot, gonoszságot. Helyzet-alaptípust és ember-alaptípust variál darabjaiban, miközben elmossa a határokat a valóság és a látomás között, az idő határai pedig szétfolynak, és a színpadon egyszerre van jelen a ma és a régmúlt, olykor még a jövő is. A képtelen párbeszédek, a még képtelenebb helyzetek, a groteszkül komikus jelenetek egymásutánja olyan, mint egy nyomasztó álom gyorsan változó képeinek filmszerű sorozata. Párbeszédei nemcsak fordulatosak, csillogóan szellemesek, hanem elgondolkodtatók is. Drámái ezért olyan izgalmasak, de egyben ellenállhatatlanul mulatságosak is.

Leonard Cohen, Alanis Morissette, Atom Egoyan, Robert Lepage, Marie Chouinard, a Cirque du Soleil: világhírű művészek,

világhírű szórakoztatók, a szenvedélyes "kultúrafogyasztók" körében jól ismert nevek – ha sokaknak furcsamód nem

ötlik is rögtön eszébe, mi köti össze őket. Pedig egyszerű: Kanada. Ennek a hatalmas – és független államként még igen

fiatal – országnak a kultúráját mintha nehezen "azonosítanánk", mintha alig-alig tudnánk körvonalazni. Hol is van Kanada?

Valahol nagyon messze – úgy tűnik. Ha pedig egy átlagos színházba járót megkérdeznének, hogyan vélekedik a kanadai

drámáról, nagyon elkerekedne a szeme. Joggal, hisz szinte csak véletlenül láthatta magyar színpadon George F. Walker,

Michael Mackenzie vagy Morris Panych, valamivel több eséllyel Michael Tremblay egy-egy darabját. Pedig a kanadai dráma

él és virul, a rendkívül eltérő kulturális hátterű szerzők ontják a jobbnál jobb darabokat. Aki megismerkedik a kötetünkben

szereplő hét – nagyon különböző, de egyként lenyűgöző – drámával, sok érdekes (és meglepően ismerős) figurával,

helyzettel találja szembe magát, és hamar kiderül: fejben nem is kell olyan messzire utaznia, hogy "odaát" is otthon érez-

ze magát. És nehezen fogja megérteni: hol volt eddig Kanada?

Tartalom:

Wajdi Mouawad: Futótűz (Incendies) Molnár Zsófia ford.

Tomson Highway: Rézangyalok (The Rez Sisters) Kovács Krisztina ford.

Evelyne de la Chenelière: Eper januárban (Des fraises en janvier) Lakos Anna ford.

Larry Tremblay: A hasbeszélő (Le ventriloque) Bognár Róbert ford.

Michael Healey: A rajzos fiú (The Drawer Boy) Upor László ford.

John Mighton: Fél élet (Half Life) Kúnos László ford.

Morris Panych: Történet a hetediken (7 Stories) Szaffkó Péter ford.

Utószó (Upor László, Szaffkó Péter, Kürtösi Katalin)

Életrajzi jegyzetek (Upor László)

Az itt egységgé rendezett négy dráma látszatra igencsak különböző: egyikük a Nagy Lajos király trónja körüli viszályt idézi meg, másikuk a Bronte-család borús hétköznapjait eleveníti fel, harmadikuk a magyar vándorszínészet alkonyára vet reflektorfényt, negyedikük Táncsics Mihály látszólag békés aggkorát hánytorgatja fel. Egységgé rendezésüknek mégis találhatni alapját.
Mindőjük valamely ténylegvolt történelmi vagy kultúrtörténeti pillanatba les be, s hason következtetésre jut: az elhíresült helyzeteket valójában rögeszmék csiholták és telítették. Csupa rögeszmés alak kering a Pitymalló Kesely színpadán, akik mindenáron magukat akarnák világgá kiáltani. Kóros beszédkényszer jellemzi őket, nyelvükben megbélyegzettségük egyszersmind dramaturgiai vezérfonalként is fűzi a cselekményt. Végletesen magukra és közvetlen környezetükre utaltak, rögeszméiknek zárt világban kell érvényt szerezniük: a király hálószobája, hová csak az udvar bejáratos; a yorkshire-i láp egy magányos majorja; a kiürült színház félhomályos öltözője; a spionok elől elreteszelt Táncsics-ház.
Az emberi viszonyokban e létharc a szóért a meghatározó. Szóban testesül meg minden ige, minden szenvedély. Ahelyett, hogy rokon- vagy ellenszenvvel viseltetnének egymás iránt, mindnyájan a szó rabjai, mely fölébük kerekedik, s eszmények délibábját vetíti elébük. S minthogy a szó fülbe kívánkozik, minduntalan tukmálják egymásra: mindegyikük a maga módján művész, egyszeri rögeszméjének remeklő ötvöse, aki nem hajlandó másikuk közönségévé válni. Ezt az archetipikus helyzetet gyakorta jeleníti meg valamely írott mű sorsa: a Világtörténelem lapjai a Ludovicusban, a regények a Bronte-kban, Szuper regénye, illetve naplója a Bolygó királyban, vagy a Legrégibb nyelv: a magyar a Táncsics: a legszentebb Mihálban.
Minden helyzetük beszédhelyzet, melyben felmorzsolódnak, tragikusan. E voltaképpeni tragikumot a komikum tolmácsolja, mint erre a legalkalmasabb eszköz. Felveti a kérdést, hogy a katarzis lényege vajon nem a káröröm-e, a mások nyomorúságán való felhőtlen mulatás örök emberi képessége.

Első kötet

Az újrakeresztelők (Fordította Nemes Nagy Ágnes)

A vak (Fordította Görgey Gábor)

Angyal szállt le Babilonra (Fordította Fáy Árpád)

A nagy Romulus (Fordította Fáy Árpád)

Az öreg hölgy látogatása (Fordította Fáy Árpád)

Ötödik Frank (Fordította Gera György és Görgey Gábor)

Második kötet

A fizikusok (Fordította Ungvári Tamás)

A meteor (Fordította Vajda Miklós)

Pillanatkép egy bolygóról (Fordította Görgey Gábor)

János király (Fordította Görgey Gábor)

Play Strindberg (Fordította Bereczky Erzsébet)

Titus Andronicus (Fordította Eörsi István)

Benedek András: Dürrenmatt komédiái

A Mátyás király és a cinkotai kántor című zenés színpadi játék a Holdvilág Kamaraszínház felkérésére íródott. A legnépszerűbb királyunk személyét övező mondakör egyik legismertebb történetére épül, melyben a jószívű, ámde boriszák kántor természetével s éles eszével elnyeri az igazságtevő király rokonszenvét. A Csillaglépő csodaszarvas bábszínpadra szánt verses mű a magyar és belsőázsiai hagyományokból egyaránt merít. Érzékelhető a nyers valóság, a kerek égboltig felható s onnét visszaszálló mítosz, és nem utolsó sorban az anyanyelv megtartó ereje. Kötetben sem egyik, sem másik darab még nem jelent meg, s a szerző új oldaláról mutatkozik be olvasóinak. A kötetet Nagy András illusztrációi kísérik.

"Halász Péter színháza nem „Literaturtheater". Komplex színház, amely minden lehetséges teátrális

eszközzel él, s ezeket egységbe fogja. Kezdetben ez – egy alapvetően drámacentrikus, interpretáló

színházkultúrában – nagy újdonság volt, ma már nem az; elvégre három évtized alatt sokat

változott a magyar színház. Mégis van döntően megkülönböztető sajátossága: makacsul emberi

alaphelyzetek, s ezekben emberi alapállapotok körül forog. Mégpedig gyakran olyan technikával,

amilyet a "normál" magyar színházak – jó okkal – nem mernének megkockáztatni. Nincsen bevett

magyar kifejezés erre a technikára, németül van rá pontos szó: "Zeitlupe". A szótár szerint a

filmmel kapcsolatban lassító kamerát, időnagyítót, időlassítót jelent. Halász színházával kapcsolatban

– a mesterséges lassítás triviális képzetét elkerülendő – az időnagyító szót találom a legközelebbinek.

A sisakkészítő gyönyörű felesége című darabban van két jelenet. Az egyik: „Nagymama átbotorkál

a fotelhez. Lehuppan, hálóingét elrendezi, térdét betakarja, mert ugye az mégiscsak illetlen dolog,

fedetlen térdekkel, még akkor is, ha egyedül van a szobában. Igazgatja a kispárnát a feneke alatt

– vég nélkül. A párna az egyik karfáról a másikra vándorol, a derekánál van, a hátánál van, az ölében

van. Valahol van. Végre kényelmesen ül." A másik: „Nagymama az ebédlőasztalhoz biceg, a szoba

közepére húzza a tölgyfa asztalt. Korát, képességeit és állapotát meghazudtoló rettenetes erő-

feszítéssel felrámolja a székeket az asztal tetejére." (Fodor Géza)

A kötetben olvasható darabok:

A sisakkészítő gyönyörű felesége

Nosferatu ORG. 1998.

A lejtő alján

"Egy őrült naplója" avagy Az aknaszedő feljegyzései

Gyerekünk

Alberto Conejero: A sötét kő

Laila Ripoll: 927 spanyol útja Mauthausenbe

Mariano Llorente – Laila Ripoll: A kék háromszög

Juan Mayorga: A leégett kert

Joan Cavallé: Mezítláb az augusztusi holdfényben

Szerkesztette és az előszót írta: Katona Eszter

Az emlékezet színháza (teatro de la memoria) a kortárs spanyol drámairodalom markáns irányzata, amely a 20. századi történelem két fontos traumájának, a spanyol polgárháború (1936–39) és a Franco-diktatúra (1939–75) feldolgozásának a szándékában gyökerezik. Legfontosabb törekvése a tragédiákkal teli múlt hol szubjektív, hol dokumentarista rekonstruálása, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a feledés homályában maradt eseményekre.

"Nem maradunk csendben, mert van emlékezetünk. A színház az emlékezet művészete." (Juan Mayorga)

"Válogatásunk a modernizmus utáni amerikai dráma egyik megújítójának, a drámairodalom egyik legbátrabb

kísérletezőjének öt egyfelvonásosát tartalmazza. Adrienne Kennedy a 60-as évek elején alakította ki eltéveszthetetlen

stílusát, a tudatműködéseknek és az én belső megosztottságának megjelenítésére koncentráló technikáját. Kritikusai

nevezték darabjait szürreális álmoknak, kísértetiesen töredezett lírai drámáknak, az egyfelvonásos amerikai színdarab

csúcsteljesítményeinek, a kortárs fekete feminista női irodalom előfutárainak. Három Obie-díjat nyert, kísérleti drámái

az amerikai irodalmi kánon reprezentatív antológiáiban szerepelnek." (Kiss Attila Atilla)

A kötetet szerkesztette és az előszót írta: Kiss Attila Atilla

Fordították: Kiss Attila Atilla, Tóth Gabriella

Szerkesztette: Scholz László.

Fordították: Kürthy Ádám András, Zombory Gabriella

Ignacio García May: Lalibela

José Manuel Mora: A lelkem máshol

Garcia Morales: NN 12

José Ramón Fernández: Az én rosette-i kövem

„Új drámaírók" – Spanyolországban így nevezik azokat a színházi szerzőket akik a '60-as évek eleje és a 70-es évek

második felében lezajló demokratikus átmenet között születtek. Közös bennük, hogy ők már a diktatúrából ismert

cenzúra nélkül írhattak. És közös bennük az is, hogy szembemennek a hagyományos színházi, drámaírói és nézői

elvárásokkal – nagyon különböző, kísérletező módon. Roppant változatos világkép és dramaturgiai felfogás tárul elénk

a kötet négy mai spanyol drámájából is. A „hatvanasok" nemzedékéből mind a rendkívül termékeny és díjat díjra

halmozó JÓSÉ RAMÓN FERNÁNDEZ (1962), mind a szintén népszerű IGNACIO GARCÍA MAY (1965) vállalja a nagy

anyagot görgető, hagyományosabb kidolgozást, de eszköztáruk és főképp ritmusuk merőben eltérő. A „hetvenesek"

közül az andalúziai születésű GRACIA MORALES (1973), a granadai RemiendoTeatro alapítója és szerzője más utakon

jár: sokszor egyetlen helyzetre fókuszál, és ismétlésekkel, elhallgatásokkal teremt feszültséget. A legfiatalabb és

legfrissebb szerző JÓSÉ MANUEL MORA (1978) meghatározó alakja a spanyol Fringe-nek (Madridban Frinjé-nek nevezik),

de otthonosan mozog a mai európai és amerikai színházi műhelyekben is; 2014-ben a budapesti Eötvös Loránd

Tudományegyetem Spanyol Tanszékén vezetett műhelyt. A nagy változatosság mögött nem kevés közös motívumot

is találunk a négy műben: a legszembeötlőbb talán a múlt feldolgozására tett sokféle kétségbeesett kísérlet – amelyekkel

épp annak feltárhatatlanságát mutatják be a szerzők. Ugyancsak hangsúlyos „a másik" jelenléte, és a hozzá kötődő

dilemmák sora: extrém helyzetekben és változatos szinteken szembesülnek velük a hősök.

Talán nem is áll olyan messze tőlünk ez a világ.

"Tom Stoppard – a Rosencrantz és Guildenstern halott, Az igazi, az Árkádia szerzője, a Brazil és a Szerelmes Shakespeare

forgatókönyvírója – 2007-ben hetvenéves. Mi sem természetesebb, mint hogy alig egy éve olyan darabbal lépett színre,

amelyben dübörög a rockzene, üvölt a punk, szól az underground – és mindez a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek

társadalmi-politikai vitáit és változásait festi alá. A Rock and roll cselekménye 1990-ben, a bársonyos forradalom idején

fejeződik be. Mindössze két évvel azután, hogy Stoppard – az akkor még végeláthatatlannak tűnő hidegháború idején és

témájában – megírta a Hapgood című kémkrimit, ami szintén most lát először napvilágot Magyarországon. E két darab

minden ízében stoppardi – sokféle szálból összeszőtt, töprengő és szellemes – szöveg. Noha egyik sem a szerző legvidá-

mabb, legmulatságosabb arcát mutatja, a kettő külön-külön és együtt széles tartományát fedi le mindannak, amiért Tom

Stoppard drámáit szívesen olvassuk-nézzük."

Nemrég valaki kérdezte, ugyan ki olvas ma drámát. Annyi biztos, hogy mi igen. Nem is olyan régen éppen száznégyet.

Ennyi szöveg érkezett be az AID2 pályázatára. Aki még nem (nem úgy) futott be, azt ritkán biztatják drámaírásra.

A JAK és a korábbi Merlin – új Átrium Film-Színház – közös projektje leszámolt ezzel a frusztrációval: a váratlant, az

el nem döntöttet, a szikrát kereste pályázói között. Azt, ami nem áll vitán felül, sőt nagyon is vitaképes. Mert egy kocká-

zatvállaló mindig vonzóbb.

Így született meg ez az alternatív drámaantológia. Négy sarokkővel: a költői drámától a mesedarabig. És ha jól figyelünk,

meghallhatjuk, hogyan vihog fel Mosu Norbertnél az iduri szörny, és zúz szét mindent az anyaság hiánya Almássy Bettina

darabjában. Megláthatjuk, merre vezeti a Perzsa szürreáliája Sopotnik Zoltán figuráit; és eljut-e végül Csicskár Dávid

hosszúlábú szuperhőse Genfbe.(Ders Kornélia, Herczog Noémi)

Tartalom:

Almássy Bettina: A felhők is a mennyország részei?

Mosu Norbert-László: Az iduri szörny

Sopotnik Zoltán: Saját perzsa

Csicskár Dávid: Kálmánember

Pintér Béla és Társulatáról:
Az egyedülállóan sokoldalú színházi alkotó, Pintér Béla célja, hogy társulatával együtt, a társadalom és saját személyének

kritikus-ironikus megfigyelései alapján, a klasszikus drámai hagyományra épülő, eredeti, kortárs, a mai magyar társadalmat

érintő, egyszerre megrázó és szórakoztató színpadi műveket hozzon létre. Sikereiknek köszönhetően a társulatot ma

az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb színházi alkotóműhelyként tartják számon Magyarországon és külföldön is.

A kötet tartalma:

Bánffy Miklós darabjainak legteljesebb gyűjteménye.