Fordította: Rideg Zsófia

"A színház azon helyek egyike, ahol a mai napig megőrződött a test tudása, amelyet elfeledtünk. Itt minden intelligencia mintha alulról jönne: a színész testének mélyéből, a nyelv anyagiságából, az együtt megélt idő szövetéből." Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekről, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövés-menéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek a "kinyilatkoztatásával" válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven. Novarina művei költői alkotások, amelyek a színpadot és a színházi esszét is új fogalmakkal gazdagítják. Figyelmének középpontjában a színész áll, aki testében égeti el a szavakat, aki estéről estére meghozza áldozatát, a nyelv felmutatását... Reményeink szerint Novarina gondolatai tapintható közelségbe hozzák a magyar olvasóhoz is ezt a misztériumot – a színházat új fényben láttatják, a test fényeivel világítják meg.

A könyvben két párhuzamos beszélgetésfolyam olvasható. Az egyikben Bognár László Sinkó Lászlóval beszélget,

színházról, szerepekről, társulatokról, rendezőkről. Ezzel párhuzamosan pedig kortársakat, barátokat, pályatársakat

kérdez Sinkó Lászlóról.

Gobbi Hilda önéletrajzi írása családról, kocsmákról emberekről, otthonokról – és mindezek mellett, mögött a Színházról, ami az igazi, az egyetlen tere Gobbi Hilda életének.

Rendkívül igényes kivitelezésű album, amely 2013-ban látott napvilágot az OSZMI gondozásában. Kiss Manyi fiatalkori arca nevet ránk a borítóról, a kép alatt pedig lendületes aláírása. A belső oldalon a művésznő vallomása: „Addig pedig játszom mindig és mindenhol és mindennel és mindenkivel, mert ezért születtem”…

Amikor az új művészet, a film, s főleg annak "beszélő" változata megjelent Magyarországon, akkor a színpad

mestereinek, a színműíróknak alkotásait nagy számban rögzítették filmszalagra a korabeli legnagyobb színházi

sztárok megjelenítésében.

Juhász István könyve ennek a jelenségnek érdekességeit, sajátosságait mutatja be, megidézve a magyar

hangosfilm első virágkorának sztárjait.

Ebben az új könyvében Lengyel György folytatja a magyar színházművészet jeles szereplőinek bemutatását,

azoknak a kiválóságoknak pályafutását, munkásságát, akik megújították, megalapozták, tehetségük révén

sikerre vitték hazai színjátszásunk ügyét a XX. század kezdeti évtizedeitől napjainkig.

Hevesi Sándor törekvései az első világháború utáni években egy elavult felfogással szemben, ha akadozva

is, de végül eredményre jutva a Nemzeti Színház korszerűsítésében, Németh Antal évekkel későbbi rendezői,

igazgatói működése az ország első színháza élén, az ötvenes, hatvanas években pedig Gellért Endre ugyan-

csak a Nemzetiben megszenvedett kálváriája, tragikus sorsa nem csupán e kiemelkedő tehetségű rendezők

alapos ismeretekkel megrajzolt portréi, de miként e könyvben található többi kortárs megjelenítése is, a

regény izgalmával olvasható írások.

Az az empátia, amivel a szerző megközelíti Horvai István múltbéli politikai szereplésével együtt rendezői

érdemeit, Hubay Miklós zsenialitását és ugyanakkor a hazai színházakban szerzői megpróbáltatásait, a feled-

hetetlen Márkus László színészi habitusát, Pártos Gézának, a Madách Színházban, majd Angliában és Izrael-

ben megélt rendezői hányattatását, a szép Tolnay Klári színésznőségét, a nagyszerű barát és kolléga Vámos

László különleges tehetségét, az együttműködést Németh Lászlóval, ahogy megemlékezik a sokra hivatott

Makai Péterről, vagy ahogy elmeséli kapcsolatát a kor egyik legnagyobb tehetségével, egykoron Móricz

Zsigmond kedvelt színésznőjével, Somogyi Erzsivel, Bogyóval, olyan magával ragadó, annyira lebilincselő,

hogy illik rá a mondás: ezt a könyvet nem lehet letenni. Lengyel leírja látogatásait a színésznőnél, a magá-

nyos, elvonult asszonynál, aki szűk kis lakásában tüskésen ellenkezik, majd végül mégis elvállalja a Múlt

nyáron hirtelen című Tennessee Williams darab főszerepét. Aztán még egy rádió szerepet is, de többet nem.

A nagyszerű művésznő politikai meghurcolása, félreállítása egyike az ötvenes, hatvanas években oly sok

színházi embert ért megpróbáltatásnak, amibe némelyek bele is haltak. Ez a megrázó történet, akár más

részletek is jelentik azokat a szépirodalmi erényeket, amelyek a lenyűgözően bőséges ismeretanyaggal

együtt érdekfeszítő olvasmánnyá teszik a könyvet.

Tanulságos pályák, a XX. századi Magyarország színházművészetének képe bontakozik ki a Kortársuk voltam

lapjain, mert Lengyel György nemcsak pályatárs, de sorstársként tanú is ebben a világban. (Szakonyi Károly)

"A Méltóságos asszony századik előadás után... Éjféli beszélgetés Turay Idával, aki játszik az életben, játszik

a színpadon, de csak a színpadot veszi komolyan." (1936) "Turay Idát egy évre eltiltotta a Népbíróság a

szerepléstől." (1945 szeptembere) "Turay Ida sikere a Művész Színházban" "Óriási szenzáció: a Janika!" (1949)

"A polgári színésznőket, az úgynevezett sztárokat átnevelik. Turay Ida a Kamara Varietéban kapott beosztást.

(1949-1950) Aztán külföld: Bécs, München, Zürich, Ascona, München. Ez a Frau Békeffi-korszak. Rikkancs

csak néha... álmomban. Majd újra itthon, Másodvirágzás. Éa a legszebb ajándék, amit színésznő kaphat:

"Turay Ida a bizonyság arra,hogy a múlás nem elmúlás." És a rikkancsok mindenkori hangja-hangereje mögött

Pistuka, azaz Békeffi István, a férjem, aki halála pillanatáig szerelmem, barátom, kritikusom, egyszóval társam

volt.

Évkönyv a Nemzeti Színház öt évének bemutatóiról, alkotóiról, színészeiről.

A kabuki a világon élő színházi hagyományok közül az egyik legrégibb: közel négyszáz éves. Ebben a hallatlanul látványos színházban ma is a színész az úr. Az író őt szolgálja, rendező pedig nincs, mert az előadások sok száz éves hagyományokat őriznek. Új darabot igen ritkán iktatnak repertoárba, és az új darabok is követik a szerepkörök és darabtípusok előírt hagyományait. Európában talán csak a balett volt képes arra, amire Japánban többféle színház, és köztük a legismertebb, a kabuki is: hogy életben tartsa a le nem írhatót, a nem rögzíthetőt, a játékstílust. Sok minden segíti ebben a színészt: a változatlan díszletek és jelmezek, a változatlan kellékek, nem utolsó sorban pedig a színészi hivatás dinasztikus jellege. Képzeljük el, ha ma is volna Megyerink, Szentpéterynk, Szigligetink, Egressynk. Dérynét nem említhetem hasonlatképpen, mert a kabukiban a női szerepeket is férfiak játsszák, akárcsak egykor Shakespeare vagy a görög klasszikusok színházában.
1990 tavaszán Berlinben részt vettem egy kéthetes nemzetközi színházi tanfolyamon, ahol e könyv szerzője, Nakamura Matazó úr vezette a kabuki workshopot. Addig csak videón láttam kabukiszínészt, és azt gondoltam, ez a fajta akrobatikus, teljes embert igénylő színjátszást csak monomániások űzhetik. Tévedtem. Nakamura úr az egyik legszínesebb egyéniség, akivel valaha is találkoztam. Nemcsak kitűnő színész, de atlétákat megszégyenítően mozog, valamint ért a zenéhez, az akupresszúrához, az ikebanahoz és a víváshoz is. Széles látókörű, derűs ember, aki – számunkra megszégyenítő módon – sokkal többet tud a mi európai kultúránkról, mint amennyit mi tudunk az övéről.
Színes egyénisége könyvén is átsugárzik. Egy érdekes ember segítsége révén ismerkedhetünk meg tehát egy izgalmas, számunkra egzotikus színházkultúrával, a színészképzés módjával, a színházban érvényesülő szigorú hierarchiával, a műfaj jelképes erejű anekdotáival, üzleti problémáival, sőt hellyel-közzel még pletykáival is. Szeretettel ajánlja az olvasók figyelmébe ezt a könyvet a fordító:
Fábri Péter

A kötet valamennyi példánya elfogyott, de a szerkesztők teljes terjedelmében olvashatóvá és letölthetővé tették a következő helyeken:

Lapozható változat elérhető ITT.

Letölthető változat elérhető INNEN.

Székely Gábor első, színházrendezői életműve ismert. Arról viszont kevesebben tudnak, hogy színházi pályájához szorosan kötődve, azzal összefonódva, majd azt folytatva huszonöt éve a magyar színházi rendezőképzés vezető tanára a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Négy rendezőosztály felelős osztályfőnökeként pedagógiai koncepciója döntő hatást gyakorolt több színházi alkotónemzedékre...

Székely Gábor második életműve színházpedagógiai alkotás. A kötet mesterek és tanítványok nemzedékeken átívelő megértési folyamatát rekonstruálja, ezért a szerkesztők, Jákfalvi Magdolna, Nánay István és Sipos Balázs felkérték Székely Gábor tanítványait, hogy ezt foglalják írásba. Akik vállalták a feladatot: Bodó Viktor, Sipos Balázs, Bagossy László, Dömötör András, Forgács Péter, Göttinger Pál, Hargitai Iván, Harsányi Sulyom László, Novák Eszter, Réthly Attila, Rusznyák Gábor, Schilling Árpád és Simon Balázs.

Ditrói Mór a naturalista es realista színjátszás magyar meghonositójaként, illetve a 19. század romantikus
színházeszménye és a 20. század polgári színháza közötti átmenet kulcsfigurájaként egyaránt jelentős.
Olyan színházvezető volt, aki úgy tudott előremutató minőséget képviselni a színpadon, hogy közben nem
vesztett, hanem nyert közönséget; a magyar színházművészet egészét érintő színházi újításai es megőrzései
széles tömegeknek játszó színházakban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban és a budapesti Vígszínházban
artikulálódtak. Ditrói színházi játékstílust befolyásoló hatása és egész színházi működése különösen érvényes
és kihagyhatatlan viszonyítási pont a magyar színháztörténetet kutatók és olvasók számára.
A könyv időrendben haladva, Ditrói Mór ránk maradt emlékiratait sorvezetőül használva, annak egyfajta
szoros olvasásával, kommentálásával és az olvasásból kibomló, önálló esszéken keresztül meséli el a Ditrói-történetet.

Ajánlom könyvemet hivatásos és amatőr színházi szakembereknek, tanároknak és diákoknak, mindazoknak,

akik szeretik a színházat, érdeklődnek a színjáték törvényszerűségei és a színész munkája iránt.

Munkám két fő részre tagozódik: Az első rész kommunikációelméleti és szemiotikai aspektusú színházesztétika,

amely a – drámán mint irodalmi műalkotáson felépülő – színjáték sajátosságait vizsgálja.

A második rész a színészi munka elvi alapjait kutatja Sztanyiszlavszkij rendszerében. A XX. század meghatározó

színészpedagógusának, rendezőjének neve a személyi kultusz tévesztései, félremagyarázásai, szemléletének

dogmatikus és kötelező érvényű elfogadtatása miatt még ma is sokakat elborzaszt.

Munkám célja, hogy összegezze Sztanyiszlavszkijnak a színészi munkáról alkotott elképzeléseit, s olyan útjelző

sort alakítson ki, amely segítségével a "mester" metódusa iránt érdeklődők elindulhassanak; hogy felhívja a figyelmet

azokra a módszerekre, amelyek kiindulópontul szolgáltak az ezredvég egyik legkiválóbb színházi rendezőjének és

teoretikusának, Jerzy Grotowskinak világhírű színháza létrehozásában; hogy Sztanyiszlavszkij munkássága megfelelő

helyet kapjon színházi értékrendünkben.

25 színész portréja képekben és szavakban: Alföldi Róbert, Bálint András, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter, Csomós Mari, Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Garas Dezső, Gazsó György, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Jordán Tamás, Kelen Péter, Király Levente, Kovács Lajos, Kulka János, Lázár Kati, Magyar Attila, Mácsai Pál, Máté Gábor, Molnár Piroska, Schell Judit, Tóth Ildikó, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya

Fotók: Koncz Zsuzsa

Szöveg: Koltai Tamás

"Végvári Tamás 2010 májusában halt meg. Lukács Zsolt, aki ismerte és szerette őt, elhatározta, hogy meg-

szólaltat néhány pályatársat, meséljék el, miért és mire emlékeznek Tamással kapcsolatban. Az interjúk

2011–2012-ben készültek. A hangzó anyag 2016 tavaszán került hozzám. Egyetlen kivétellel az interjúkból

monológokká szerkesztettem a szöveget. Ez a bizonyos kivétel a könyv legvégén található, és levél-formában

íródott, nem véletlenül.

Az emlékezések sorrendje többé-kevésbé időrendben próbálja nyomon követni Végvári életét. Vannak motívu-

mok, melyek többször ismétlődnek, más-más megvilágításba helyezve a főhős személyiségét. És nem mindenki

emlékszik ugyanarra ugyanúgy. De éppen ezért érdekesek ezek a történetek.

Lukács Zsolt válogatta a fotókat, és ő állította össze Végvári Tamás színpadi és filmszerepeinek jegyzékét is."
(Bíró Kriszta)

A kötetben megszólaló pályatársak:

Gálvölgyi János, Verebes István, Bálint András, Jordán Tamás, Kulka János, Juhász Anna, Varsányi Anikó,

Újlaki Dénes, Sinkó László, Benedek Miklós, Szacsvay László, Hollósi Frigyes, Tóth Judit, Takátsy Péter,

Máté Gábor, Debreczeny Csaba, Bíró Kriszta, Csuja Imre, Gálffi László, Kerekes Éva, Mácsai Pál, Almási Éva,

Győry Franciska

Mensáros László pályaképét mutatja be a könyv az indulástól az utolsó szerepig. Számtalan fotó és dokumentum, naplórészlet és kritika kíséri végig a színházi és filmszerepeit. Külön fejezet foglalkozik a legendás XX. század című előadóestjével. Felemelő és megrendítő a pályatársak és barátok emlékezése.