2017-ben lett volna 90 éves Taub János, a magyar színházművészet egyik kiemelkedő személyisége. Különleges rendezői

metódusa, amellyel legendássá vált előadásait létrehozta; a jellegzetes "taubiánus" stílus, amely mindegyik rendezésén jól

érzékelhető. Az alapanyagnak megfelelően ugyanakkor minden rendezésében más és más előadásmód, a forma; művei

ma még emlékezetesek a színházi szakma és a színházszerető közönség idősebb nemzedékei számára. De a kultúr-

történet eme kiemelkedő, egyedi látásmóddal és páratlanul izgalmas egyéni stílussal rendelkező művészegyénisége, aki

ténylegesen nemzetközi hírnevet szerzett a magyar színháznak is, megérdemli, hogy tevékenysége, sikerei ismertebbé

váljanak, hogy neve, művészete fennmaradjon az utókor számára is. Darvay Nagy Adrienne könyve elsőként tárja fel

részletesen Taub János teljes életművét.

Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába,

közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja

a reggelitől és az el nem bliccelt edzéstől kezdve a próbán és a tanításon át egészen az esti előadásig és a hajnali napló-

írásig. A könyvben szereplő első naplótömb az 1994-es Julius Caesar színre vitelét dokumentálja, az utolsó pedig

Az imposztor 2015-ös varsói előadásának különleges próbafolyamatáról számol be. Otthonosságról és idegenségről,

szorongásról és örömről ír a szerző folyamatos önkritikával, fanyar iróniával, találó megfigyelésekkel és őszintén. Utóbbi

minden napló nagy kérdése. Ezt Máté Gábor is tudja: ,,De mi értelme a naplónak, ha nem őszinte szöveg, ugyanakkor mi

értelme a naplónak, ha nem akarom, hogy bárki olvashassa? A naplóm végül – úgy látszik – mindig igaz szöveg, néha

ugyan elhallgat, de amit állít, az akkor éppen úgy volt, ez biztos. Tehát nem hazudik." A könyv a közelmúlt magyar

színháztörténetének különleges forrása, amelyet gazdag fotóanyag tesz teljessé.

Jerzy Grotowskiról és az opolei – wrocławi Laboratórium kutatásairól eleddig magyar nyelven nem jelent meg olyan

önálló tanulmány, amely ezt a munkásságot átfogóan ismertette volna. Pedig ennek a nagyívű kutatássorozatnak

az eredményei a 20. század második felének legnagyobb színházi forradalmát jelentették és 2009-ben a szellemi

világörökség részévé váltak. A tanulmánykötet tehát sem a színháztudományi szakemberek, sem a színművészet

alkotói, sem pedig a korszerű színház iránt érdeklődők számára nem lehet érdektelen, és talán nem is „mellőzhető”

munka…

Hogyan kell színházat alapítani? Mi az, hogy színházalapítás? Mire – és főleg kire – van szükség hozzá? Ábrázolható-e a színházalapítás – színpadon? Egyáltalán: mire jó a színház? Hosszú évtizedekig tartó várakozás és vágyakozás, sok nekibuzdulás és megtorpanás előzte meg a vasi megyeszékhely, Szombathely első, állandó társulattal bíró kőszínházának megalapítását. 2007 szeptemberében aztán egyhangúlag döntöttek a szombathelyi önkormányzati képviselők: Jordán Tamás vezetésével megalapítják a Weöres Sándor Színházat. Az olvasó most képet kaphat arról, hogyan telt el az első tizenhárom év. Ölbei Lívia kötetét Mészáros Zsolt fotói teszik még különlegesebbé.

„A Kegyetlen Színháznak az a rendeltetése, hogy egy szenvedélyes és lüktető élet szükségletét ébressze fel a színházban. A kegyetlenségben, amelyre támaszkodni kíván, ezt a fajta szilaj következetességet, a színpadi elemeknek ezt a végletes sűrítését kell látni. Ez a kegyetlenség véres lesz, ha kell, de nem feltétlenül és nem mindig; olyanfajta csontszáraz erkölcsi tisztaságot jelent, amely nem fél megfizetni az élet árát.” (Részlet A Kegyetlen Színház második kiáltványából)

Színházkedvelők számára a Radnótit vezető Bálint András neve egyet jelentett a színvonalas és mértéktartó színház-

csinálással, emellett az elmúlt évtizedek korszakalkotó filmjeiben nyújtott alakításai miatt mint színész is sokak kedvence

lett. A könyv vázát Bálint Andrásnak az elmúlt negyven évben megvalósított önálló irodalmi estjei adják, melyek feleleve-

nítése remek alkalom az elmúlt negyven-ötven év privát történelmének elmondására és átgondolására, színházi, civil és

„állampolgári" értelemben egyaránt. Az olvasó közelebbről is megismeri Bálint Andrást, a népszerű színészt, szakmai

titkokat tudhat meg első kézből, a végén pedig garantáltan új szemmel tekint Aranyra, Kosztolányira, Máraira, Radnótira

vagy Szép Ernőre.

Egy széleskörűen művelt és olvasott, igazi, a szó „márais" értelmében vett polgár portréját rajzolja meg Schiller Erzsébet,

aki jól ismeri Bálint életművét, és úgy tud fontos és lényeges dolgokat kérdezni, hogy diszkréten a háttérben marad, mégis

határozott kézzel tartja mederben a beszélgetést. A könyvet félszáznál több fénykép illusztrálja, melyek önmagukban is

érdekes kordokumentumok.

Harag György az erdélyi és a magyar színháztörténet kimagasló alakja. A haláltábor poklát is megjárt rendezőóriás szenvedélyes gondolkodó is volt. A szöveggyűjtemény interjúk, naplórészletek, személyes visszaemlékezések segítségével enged bepillantást ennek a hatalmas életműnek a kulisszatitkaiba.

Az írásokat válogatta és szerkesztette: Ablonczy László, Kovács Örs Levente.

„Nem igaz, hogy csak demokráciákban virágozhat az irodalom, a művészet, hogy totalitárius rendszerek börtönvilágában nem lehet remekműveket alkotni."

„A modern művészet különleges paradoxona, hogy minden reményt megtagadó, szélsőséges pesszimizmusa ellenére mozgósító hatása volt, eltökélt tudatossággal vívta szabadságharcát az emberiesség és minden igazi érték, tehát önmaga, az igazi művészet védelmében is."

„A modern művészetek korát az ellenreneszánsz korának is nevezhetnénk."

„A modern szovjet színház forradalmárai újfajta módon értelmezték a realizmust, nem formai követelménynek tekintették, hanem parancsnak az igazság kimondására, a derűsre festett szovjet valóság valódi, meggyötört arculatának a felmutatására)."

„Nem lehet elzárkózni az új élettények, életérzések, érzékenységek elől, nem tudomásul venni az ezeket kifejező újszerű művészi, írói alkotásokat, amelyek összességükben, tendenciájukban egy új stílusirányzat megjelenéséről tanúskodnak."

„Akár tetszik, akár nem, a modernség kora véget ért, itt vagyunk a posztmodernben." (Mihályi Gábor)

Tartalom:

Számadástól a jóslásig. Bevezető

A MODERN SZÍNHÁZ FORRADALMA

Az apostolok
Az igazi Brecht
A megértett és félreértett Brecht
Az avantgárd színház – a jövő szépművészete?
Látogatás Grotowski pszicho-dinamikus kísérleti színházában
A „kegyetlen színház" védelmében
Peter Brook, a guru
A Mester és Margarita Ljubimov színházában
Strehler Corneille-t, Grüber Racine-t rendez
Merre tart Ariane Mnouchkine?

MAGYAR SZÍNHÁZ EURÓPAI MÉRCÉVEL

A magyar színház küldetéstudata
A trónkövetelők
A magyar „gazdag színház" szegénysége
Korszakváltó Hamlet-előadások
Don Juanok válságban
Don Juan a bocsánatos bűnök korában
Csehov-előadások nyolc változatban
Ivanov – avagy a tragikum visszavonása
Paál István legendája

DRÁMA ÉS DRAMATURGIA

Az abszurd dráma a tér és az idő koordinátáiban
A színház drámája
A nulla fokon túl
Dráma a posztmodern korában

EGY ÍRÁSTUDÓ DILEMMÁI

Merre tart az irodalomtudomány?
A régi Nagyvilág
A Magyar Lettre helye a palettán
Van-e liberális kultúra?
Kultúra – hiány vagy bőség?
Írástudók árulása és tanácstalansága

"A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2014-ben védtem meg Kényelmetlen színház. Politikusság napjaink román és

magyar színházában című doktori dolgozatomat. A könyv megőrzi a dolgozat fókuszát, a politikus színházat, és többnyire

a szerkezetét, hét évvel korábban választott példáit, asszociációit is. A fogalom színházelméleti tisztázása és színháztör-

téneti körüljárása doktoranduszként témavezetőm, Kovács Levente tanácsára történt, akárcsak az államhatalmi cenzúra

vizsgálata. Ez utóbbi 2014-ben számomra különösen izgalmas esettanulmánnyá nőtte ki magát, s a mostani publikálás

azzal az elégtétellel szolgál, hogy kibővíthettem azóta felkutatott további forrásokkal. A jelenkori előadásokat tárgyaló

részek közül azokat tartottam meg a dolgozatból, amelyek színházi emberként meghatároztak: a Stop the tempo egyi-

ke volt az első dramaturgi munkáimnak, a bukaresti ősbemutató élményének hatására négy évig „házaltam” a darabbal,

amíg előadás született belőle a Yorick Stúdióban; a 20/20 próbafolyamatából, a Gianina Cărbunariuval közös munkából

tanultam a legtöbbet a színházcsinálásról." (Boros Kinga)

Érdemi munka Boros Kinga könyve. A szerző a magyar szakirodalom hosszú ideig kevéssé tárgyalt és feltárt területét

igyekszik feltérképezni. A politikai színházat sokáig összekötötték Erwin Piscator és Bertold Brecht nevével és munkás-

ságával, a közelmúlttól pedig előszeretettel szűkítik a második nyilvánosság körére. Boros Kinga túllép ezeken a

megközelítéseken, és a Kényelmetleni színház kitágítja a politikus színház témakörét. Elméleti és történeti összegzései

önmagukban is fontosak, számos új meglátást tartalmaznak, egyben megalapozzák a mű legértékesebb, a romániai,

kiemelten sepsiszentgyörgyi cenzúráról, „A Vigu-ügyről”, saját munkáiról (Stop the Tempo, 20/20, Terminus), valamint

az alkalmazottként definiált színház erdélyi állapotáról szóló fejezeteket. (Nánay István)

A könyv a színésszé válás, a pályán maradás beláthatatlan folyamatát elemzi a szerzői személyes életpálya és peda-

gógiai gyakorlat tapasztalatán keresztül. Felvetései aköré a felismerés köré szerveződnek, hogy bármennyire is egzakt

megközelítéseket próbál keresni a színész, a színésztanár önmaga és tanítványai számára, lehetetlen pontosan megha-

tározni, kiből lesz színész, ki marad pályán, illetve melyiküknek milyen áldozatot kell hoznia mindezért.

A szerző specifikusan a marosvásárhelyi színészképzés útján elinduló, az erdélyi magyar repertoárszínház társulati

létezésének tapasztalatán keresztül kialakuló színészi gyakorlatot vizsgálja, illetve az adódó és nem valószínűsíthető

lehetőségek által meghatározott szakmaiság megfogalmazására tesz kísérletet.

A könyv középpontjában a színész munkája áll, elsősorban a figuraépítés mechanizmusait, a szerepértés kialakulását

vizsgálja egy repertoárszínház előadásai, viszonyai, lehetőségei között, illetve azokat a hatásokat azonosítja, amelyek-

kel az említett szakmai környezetben konfrontálódik a színész, ugyanakkor igyekszik megjelölni a játszó gondolkodás-

módjában, értékrendszerében lehetséges változásokat előidéző felismeréseket, amelyek az egyéni szemlélet szempont-

jából sajátosak, azonban jellemzőnek minősíthetők egy szakmai hagyomány definiálta színészi létezés során.

"A jelent érzékeljük, a múltat értjük, s tudjuk, hogy a színész művészete képes bölcsen összegezni és kreatívan össze-

keverni ezt a tapasztalatot. Berekméri Katalin könyve azt a tanulási folyamatot követi végig, ahogy egy kamaszból

színész válhat, egy színészből tanár, s mindezt egy kisváros kétnyelvű közösségére, a családi és baráti munkaközegére

fókuszálva elemzi. Az írás szakkönyv és sajátos biográfia, hiszen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezető színésznő-

jének és a Művészeti Egyetem mesterségtanárának a város színjátszásában formálódott kérdéseit és cselekvési lehető-

ségeit tárja az olvasó elé. Így tudjuk meg, milyen diáknak, debütáló színésznek, vezetett repertoár-színésznek, rendező-

nek, alkotótársnak, tanárnak, nőnek lenni Marosvásárhelyen 2021-ben, s így válik (az olvasó segítségével) a személyes

emlékezet a város emlékezetévé." (Jákfalvi Magdolna)

Beszélgetések Zygmunt Molikkal

A beszélgetéseket készítette és a könyvet szerkesztette: Giuliano Campo.

Zygmunt Molik (1930–2010) lengyel színész, rendező, színészpedagógus, a legendás Jerzy Grotowski által irányított, ma már az UNESCO kulturális világöröksége részeként számon tartott opolei, majd wrocławi székhelyű Laboratórium Színház alapító tagja és meghatározó művésze, illetve trénere volt huszonöt éven át, egészen annak 1984-es feloszlásáig. A később intézetté vált munkacsoport szinte minden egyes meghatározó előadásában (vagy valamely felújításában) fontos szerepet játszott, emellett Grotowski a kezdetektől fogva rábízta a társulati tagok számára tartott hangképzéstréningeket.

Ahogy Grotowskinak, úgy Moliknak is természetes tézis volt, hogy a hang a test meghosszabbítása, hasonló fizikai valóság – ezért a testtel és hanggal végzett gyakorlatokat nem elkülönítve, hanem egységben kezelte, illetve alakította ki. Tréningjeit a hetvenes évek ún. „parateátrális korszakában”, a világ minden tájáról érkezett professzionális vagy amatőr színészek és érdeklődők számára többnapos műhellyé formálta; színészi workshopjait pedig egészen haláláig tartotta szerte az egész világon. Bár nem akart egységes módszertant képezni az általa kidolgozott gyakorlatokból, színészi nevelő munkássága és életműve – Grotowski korai színházelméletének precíz és praktikus szemléltetéseként – mára olyan klasszikusok mellett említhető, mint Sztanyiszlavszkij, Vahtangov, Mihail Csehov vagy Lee Strasberg és Stella Adler. Az életét és színészettel kapcsolatos elméletét feldolgozó beszélgetőkönyvben partnere az olasz származású kiváló angol irodalom és színháztörténész, Giuliano Campo.

Sztanyiszlavszkij, Brecht, Artaud, Brook – néhány ismerősen csengő név a múlt századi európai színháztörténet területére kalandozóknak. De valóban ismerjük e művészek máig ható munkásságát, amely oly meghatározónak bizonyult? Kékesi Kun Árpád monográfiája a rendezői színház legfontosabb jelenségeinek áttekintésére vállalkozik. Nem pályaképeket rajzol meg, hanem a rendezésnek azokat a formációit emeli ki, amelyek a hatástörténet szempontjából megkerülhetetlen színházi alkotókhoz kapcsolódnak. Részletes leírását adja az egy-egy művész nevéhez köthető törekvéseknek a történelmi, társadalmi és lélektani irányultságú realista színháztól az epikus és a szegény színházon át a képek színházáig, a meiningeniektől Grotowskin át Wilsonig, de kitér az egyes korszakokat meghatározó színházi tendenciákra, erővonalakra is. A könyv "hátrébb lép egyet" a színháztörténeti és -elméleti írások zöméhez képest: nem általánosságban, nem csak egyes teljesítményeket kiragadva szól a rendezők tevékenységéről, hanem a belső összefüggések feltárásának igényével. S közben sajátos módon újraírja másfél évszázad európai színháztörténetét. Ezért bízvást tarthat igényt minden, a színház mint önálló művészeti ág iránt érdeklődő figyelmére.

" Többek között ... a Nemzeti Színház – és a nemzeti színház – újabb kori történetét is fel kellene vázolni annak, aki Major Tamásról szólni merészel. Nekünk azonban – objektív, de szubjektív okokból is – sok mindenről le kell mondanunk. Amire vállalkozhatunk, amiről ... olvashatnak, az inkább csak néhány képsor felvillantása – gyakran egymással feleselő, korabeli szövegek segítségével – Major Tamás életének és pályájának színpadáról." (Antal Gábor)

"A Nemzeti Színház története részint az épülethez fűződő illúziók, részint a politikához fűződő realitások

története. Az építkezés eszméje rendszeresen (és rendszertől függetlenül) elfedte a színházi eszme hiányát.

Ennek logikus következménye, hogy a Nemzetit csak ritkán és rövid ideig irányították autonóm művészek.

Ahol nem működik a szellemi erőtér védelme, oda kliensei révén behatol a hatalom. Az elmúlt tíz év rombolásai

és építései a Hevesi Sándor téren, az Erzsébet téren és a Soroksári úton beleillenek a magyar hagyományba.

Ebben az értelemben a legújabb Nemzeti-történet jellegzetesen nemzeti történet" 

Craignek nem volt színháza: egy-egy díszlettervezés, rendezés erejéig kapcsolatban állt a kor nagy színházi

alakjaival, Reinhardttal, Duséval, Sztanyiszlavszkijjal. A tízes évek elején Moszkvában egy legendás Hamletet

rendezett, Firenzében stúdiót hozott létre...

Székely György könyve mindmáig legteljesebb magyar nyelvű összefoglalója E. Gordon Craig életének és

munkásságának.

"A pszichodinamikus színház itt leírásra kerülő módszere Jerzy Grotowsky lengyel rendező több esztendős kutatásainak és kísérleteinek az eredményét alkotja. Ez a módszer tehát nem elmélet, hanem arra irányuló a posteriori befejezett törekvés, hogy egzakt módszerbe rendezze színpadi kísérleteinek konkrét eredményét."