Boros Kinga: Kényelmetlen színház. A politikai tartalomtól az észlelés politikájáig

boros-kinga-kenyelmetlen-szinhaz

 

 

"A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2014-ben védtem meg Kényelmetlen színház. Politikusság napjaink román és

magyar színházában című doktori dolgozatomat. A könyv megőrzi a dolgozat fókuszát, a politikus színházat, és többnyire

a szerkezetét, hét évvel korábban választott példáit, asszociációit is. A fogalom színházelméleti tisztázása és színháztör-

téneti körüljárása doktoranduszként témavezetőm, Kovács Levente tanácsára történt, akárcsak az államhatalmi cenzúra

vizsgálata. Ez utóbbi 2014-ben számomra különösen izgalmas esettanulmánnyá nőtte ki magát, s a mostani publikálás

azzal az elégtétellel szolgál, hogy kibővíthettem azóta felkutatott további forrásokkal. A jelenkori előadásokat tárgyaló

részek közül azokat tartottam meg a dolgozatból, amelyek színházi emberként meghatároztak: a Stop the tempo egyi-

ke volt az első dramaturgi munkáimnak, a bukaresti ősbemutató élményének hatására négy évig „házaltam” a darabbal,

amíg előadás született belőle a Yorick Stúdióban; a 20/20 próbafolyamatából, a Gianina Cărbunariuval közös munkából

tanultam a legtöbbet a színházcsinálásról." (Boros Kinga)

Érdemi munka Boros Kinga könyve. A szerző a magyar szakirodalom hosszú ideig kevéssé tárgyalt és feltárt területét

igyekszik feltérképezni. A politikai színházat sokáig összekötötték Erwin Piscator és Bertold Brecht nevével és munkás-

ságával, a közelmúlttól pedig előszeretettel szűkítik a második nyilvánosság körére. Boros Kinga túllép ezeken a

megközelítéseken, és a Kényelmetleni színház kitágítja a politikus színház témakörét. Elméleti és történeti összegzései

önmagukban is fontosak, számos új meglátást tartalmaznak, egyben megalapozzák a mű legértékesebb, a romániai,

kiemelten sepsiszentgyörgyi cenzúráról, „A Vigu-ügyről”, saját munkáiról (Stop the Tempo, 20/20, Terminus), valamint

az alkalmazottként definiált színház erdélyi állapotáról szóló fejezeteket. (Nánay István)

1 800 Ft
Jelenleg ez a könyv nincs raktáron. Kérésére, ha lehetséges, beszerezzük.
Kedvencekhez
Adatok
Adatok
Kiadó
UArtPress Kiadó
Kiadás éve
2021
Terjedelem
248 oldal
Sorozat
Studia Artis
ISBN
978-606-8325-35-4
Webáruház készítés