Az erdélyi Csíksomlyón a ferences gimnázium diákjai a 18. század elejétől minden évben vallásos játékkal, többnyire

passiójátékkal köszöntötték a nagypénteki vagy a pünkösdi körmenetre érkezőket, a környékbeli katolikus székely

közösség tagjait. Ennek a páratlanul gazdag vallásos színjátszásnak fennmaradtak a szövegei is, ezeket az 1980-as

évektől ismerjük. A Ferences iskoladrámák első kötetében a csíksomlyói színjátszásról, a darabok forrásairól, zenei és

néprajzi sajátosságairól szóló részletes bevezető után 15 passiójáték szövege jelent meg a legkorábbi, 1721−1739

közötti időszakból.

A Ferences iskoladrámák második kötetében 11 nagypénteki passiójátékot és egy úrnapi játékot  mutat be a mai

olvasóknak az 1740 és 1750 közötti évekből. Ezek mindegyike a Liber exhibens actiones parascevicas címet viselő,

1774-ben készített passióskötetből való, a színjátékok 1740 és 1750 között keletkeztek, de nem sorrendben jegyezték

le őket. Emiatt került a kötet végére három olyan színjáték is, amelynek a datálása bizonytalan, de egyértelműen a

18. század közepére helyezhető. Ez a kötet is ugyanolyan sokszínű és érdekes, mint az előző: a 11 nagypénteki passió-

játék közül ötben az ószövetségi jelenetek (a világ teremtése, a bűnbeesés, Mózes története, Káin és Ábel, Tóbiás)

ugyanakkora teret kapnak, mint a szenvedéstörténet. Az egyik darabban a hét főbűn szerepeltetése, egy másikban

pedig a megváltásról szóló égi per ad sajátos színezetet a passiónak. Két olyan színjáték is van a kötetben, amelyekben

– a pedagógiai szándéknak megfelelően – egy-egy bűnös ifjú története kíséri Krisztus passióját. A barokk allegorikus

világszemléletét mutatja a megváltásról és a pokolra jutó dúsgazdagról, az uzsora elítéléséről szóló két darab. A passiók

mellett itt kapott helyet az egyetlen csíksomlyói úrnapi játék is, amelyben az angyalok az úrnapi körmenet négy oltáránál

magyarázzák az eucharisztia lényegét. A csíksomlyói színjátékok betűhíven közölt, archaikus szövegeinek megértését

magyarázó jegyzetek segítik, amelyek a szerzőről, az előadásról, a szöveg sajátosságairól is sok információt közölnek

az olvasóval. Mivel az anyag Európában is egyedülálló, a bevezetőt, a drámák tartalmi összefoglalását és a jegyzeteket

angol nyelven is közreadja a kötet.

Szerkesztette Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna

A Ferences iskoladrámák hatrészes sorozatának harmadik kötete újabb 11 szöveget mutat be a mai olvasóknak. Ezek

mindegyike a Liber exhibens actiones parascevicas címet viselő, 1774-ben készített passióskötetből való. Az 1751 és

1762 között keletkezett színjátékokat a másolók egymás után, gondos munkával jegyezték be az 1342 oldalas kézira-

tos kötet elejére, mintegy kiemelve őket a több mint 60 magyar nyelvű drámát tartalmazó korpuszból. Ezt az elvet

követi a jelen kötet is. A 11 szöveg mindegyike passiójáték, de a változatos versformák, az ószövetségi és az újszövet-

ségi jelenetek sajátos összekapcsolása, a színes ördögjelenetek és az apokrif források nagy száma miatt minden szöveg

egyedi. A csíksomlyói passiók szerzőiről nagyon keveset árulnak el a szövegek, ez a kötet azonban meggyőz minket

arról, hogy néhányuk kiváló dramaturgiai érzékkel rendelkezett, és jól ismerte a jezsuita drámaszerzőket is. Az 1750-es

évek passiójátékai között négy olyan szöveg van, amelyben Krisztus passiója összekapcsolódik a bűnös életre tért ifjak

történetével: köztük olyanok, akik a saját apjuk ellen lázadnak fel, mások az ördög hálójába kerülnek, de olyan is akad,

akit egy bűnös szerelem visz a kárhozatra. A passiók jól mutatják, hogy a ferences szerzetestanárok nemcsak a Csík-

somlyóra érkező híveket, hanem saját diákjaikat is meg akarták szólítani ezekkel a szövegekkel. Ebből a kötetből sem

hiányoznak az ószövetségi előképek (pl. Zsuzsanna vagy Dániel története), a példabeszédek és az allegóriák, az egyik

passióban pedig részletes bírósági tárgyalás van a megváltásról szóló érvekkel és ellenérvekkel, az ősatyák, a próféták

és az apostolok szerepeltetésével.

A csíksomlyói színjátékok betűhíven közölt, archaikus szövegeinek megértését magyarázó jegyzetek segítik, amelyek a

szerzőről, az előadásról, a szöveg sajátosságairól is sok információt közölnek az olvasóval. Mivel az anyag Európában

is egyedülálló, a bevezetőt, a drámák tartalmi összefoglalását és a jegyzeteket angol nyelven is közreadja a kötet.

Szerkesztette: Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna.

A Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent tanulmánykötet írásai különböző kultúrák és társművészetek összefüggésében kutatják Anton Pavlovics Csehov életművét.

A kötet fejezetei:

Csehov a film nyelvén

Csehovról ír kontextusban

Jókai-hatás és Csehov-hatás

Csehov a 20. századelő magyar recepciójában

Csehov a színház nyelvén

A kötetben olvasható még a Három nővér legújabb, Kozma András által készített magyar fordítása.

A kötet a 18. század magyar színházát mutatja be társadalom- és kultúrtörténeti kontextusba ágyazva.

Tárgyalja a magyar nyelvű hivatásos színjátszás kialakulásának előzményeit, felvázolja a színházról való gondolkodás alapvonalait, a színház és az iskolarendszer összefüggéseit.

mindez az elméleti jellegű szövegek értelemzése mellett drámainterpretációk és előadás-elemzések révén valósul meg.

A magyar színházban különleges helyet foglal el Csehov. Darabjai közül mindmáig talán a Három nővér a legnépszerűbb, amelyből legendás előadások sora született a magyar színpadokon. A kötet ezekből az előadásokból idéz fel jónéhányat.

Horvai István nevezetes vígszínházi rendezése mellett feleleveníti Ascher Tamás legendássá vált előadását, amelyet a budapesti Katona József Színházban készített 1985-ben. Részletesen foglalkozik a 90-es években, illetve az ezredforduló után született Három nővérekkel. A bemutatott előadások közt szerepel Verebes István nyíregyházi, Telihay Péter szegedi, Radoslav Milenkovic egri, Alföldi Róbert új színházbeli, Rusznyák Gábor kaposvári rendezése és Vidnyánszky Attilának a beregszászi társulattal készített előadása. Külön elemzés olvasható a darab mozgásszínházi változatáról, amelyet Uray Péter készített.

A kötet utolsó harmada egy nemzetközi rangú, román származású, de Amerikában élő rendező, Andrei Serban előadását mutatja be. A kötetet beszélgetés zárja, amelyben a Csehov drámáival való régi és új találkozásaikról vallanak a Nemzeti Színház színészei.

Kallisztov munkája nemcsak a színházi szakembereknek, irodálmároknak szól, hanem mindenkinek, akit a művelődés-

történet, színház, irodalom vagy az antik kultúra érdekel. A könyv érdekesen és olvasmányosan kíséri végig azt a

folyamatot, amelynek során Athénban és környékén a Dionüszosz-ünnepekből fokozatosan kialakulnak a drámai

versenyek és játékok, majd a klasszikus tragédia- és komédiairodalom, elsősorban Aiszkhülsz, Szophoklész, Euripidész

és Arisztophanész művészete. Szól a színházépítészeti és színpadtechnikai kérdésekről, a közönség összetételéről, az

előadások szervezeti kereteiről, a színészekről és a karról, a színházi előadásokkal kapcsolatosan kialakult társadalmi

szokásokról. A könyvet a római színházról szóló fejezet zárja.

Peterdi Nagy László a drámák esztétikai és a jelentős Csehov-előadások színháztörténeti elemzésével,

változatos anyagon mutatja be, miképp szűkítették különféle koncepciók és konvenciók már az első

előadások óta a drámák értelmezési tartományát.

Rédey Tivadar részletesen ismerteti a Nemzeti Színház történetét annak születésétől kezdve a szabadságharc, az abszolutizmus és

a kiegyezés évtizedein át egészen 1884-ig, amikor kiválik belőle az Operaház.

"Rédey nagyon érdekesen, minden felkutatható adat felhasználásával mondja el ezeknek a küzdelmes időknek a történetét. Pozitív

módszer szerint dolgozik, a tényeket sorolja fel élénk előadásban. A színháztörténetnek sokkal nagyobb nehézségei vannak, mint

az irodalom- vagy művészettörténetének. Ezek alkotásai megvannak, rendelkezésre állnak. Amit a színész alkotott, elillan, s csak

halvány emlék-foszlányai maradnak meg kortársak kritikáiban vagy emlékezéseiben. S ezek sem mindig teljesen megbízhatók: akik

feljegyezték, maguk is bennük éltek a kor áramlataiban. A történetíró föltevésekre és kombinációkra volna utalva, s Rédey pozitív

módszere ezeket kizárja." (Huszadik Század)

Magyar Bálint közel másfél évtizedig volt a Nemzeti Színház tagja. A társulat történetét először 1937-ben, a színház százéves jubileumára foglalta össze, majd kandidátusi disszertációjában dolgozta fel a két világháború közti időszak történetét. A kötet ennek a munkának az átdolgozott változata.

1965 áprilisában robbantották fel a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét.

Ebben az évben jelent meg ez a kötet, amely 1837-től kezdve összefoglalja a színház történetét egészen az emblematikussá vált épületből való kiköltözésig.

A könyv fotókkal gazdagon illusztrált, és közli a színház bemutatóinak listáját 1837 és 1964 között.

Az ember tragédiája a színpadon eredetileg Németh Antal 1933-ban megjelent tanulmánykötetének címe volt. Koltai Tamás átvette a címet (a két dátumhatárral mint alcímmel: 1933-1968), ezzel is jelezve: nélkülözhetetlenül fontosnak véli a monografikus földolgozás folytatását. "Nem titkolom, hogy Az ember tragédiája "színpadi regényét" akartam megírni, s nem csupán filológusoknak, hanem a színház és a valóság iránt egyaránt érzékeny olvasónak."

Gobbi Hilda önéletrajzi írása családról, kocsmákról emberekről, otthonokról – és mindezek mellett, mögött a Színházról, ami az igazi, az egyetlen tere Gobbi Hilda életének.

E kötet – az előadásairól szóló kritikák és elemzések segítségével – Harag Györgyöt, a nagyszerű embert,

a felejthetetlen színészpedagógust, az egyedülálló rendezőművészt szeretné megidézni. Húsz-harminc évvel

ezelőtt született írások olvashatók e válogatásban szatmárnémeti és kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti,

szabadkai és újvidéki, budapesti és győri produkciókról. Írások, amelyek – keresve a művészi megjelenítés

titkait-érzékletesen és hitelesen igyekeznek rögzíteni egy –egy előadást, összességükben pedig a rendező ars

poétikájáról, munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról tudósítanak. Azok az Olvasók, akik még emlékeznek

Harag György rendezéseire, e kötete írásait böngészve ismét felidézhetik és újraélhetik a hajdani előadásokat,

akik pedig most ismerkednek e kivételes alkotóval, a közvetett módszerrel megrajzolt portréból képet kaphat-

nak egy kisebbségi sorsában is Európa-hírű rendező sok-sok belső küzdelemmel teli pályájáról, példaértékű

emberi és művészi tartásáról.

"Célom az elmúlt években, évtizedekben született és bemutatott kortárs drámák jellemző vonulatának, néhány,

nem egyszer önkényesen választott, máskor megkerülhetetlen mű színpadi történetének felidézése. ...

Főként olyan drámákról írok, amelyeknek az első színpadi prezentációja az évek, évtizedek távolában is valóban

ősbemutatónak számít. ... Csak akkor érdemli ki az első előadás az ősbemutató rangját, ha a későbbiekben a

közönség, a szakma, és az utókor további előadásokkal igazolja ennek létjogosultságát."

Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban

A kötet azokat a különleges színházi formákat mutatja be, melyeket az első világháború a fronton és a hadifogolytáborokban hívott életre. A háború végén a színészkatonákat leszerelték, a táborokat feloszlatták, a színházi együttesek elbúcsúztak a közönségtől, s mindenki megpróbálta ott folytatni életét, ahol a bevonulás előtt abbahagyta. A frontszínházak dokumentumait, a hadifogolyszínházakból hazamenekített relikviákat azonban féltve őrizték, élményeiket lejegyezték. A kötet tanulmányát és a hadifogolyszínházakra emlékező írásokat ezek a ritka, különleges fényképek, színlapok, grafikák illusztrálják.

Dr. Székely György a hazai színháztudomány meghatározó személyisége. A színjátéktípus fogalmának bevezetésével

az 1960-as években bebizonyította, hogy a színjáték nem azonos a drámával, s azt, hogy nemcsak a leírt szö-

veg lehet a színházi előadás alapja. Székely Győrgy angol-német-esztétika szakon végzett a budapesti tudo-

mányegyetemen. Pályáját 1941-ben a Nemzeti Színházban dramaturgként és rendezőként kezdte. 1943-1948

között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta. Ezt követően a szolnoki és a békéscsabai társu-

latnak; 1952-19 között a Fővárosi Operettszínháznak volt a főrendezője. 1957-től a Színáztudományi Intézet

illetve a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1960- 1980-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt. 

Amikor az új művészet, a film, s főleg annak "beszélő" változata megjelent Magyarországon, akkor a színpad

mestereinek, a színműíróknak alkotásait nagy számban rögzítették filmszalagra a korabeli legnagyobb színházi

sztárok megjelenítésében.

Juhász István könyve ennek a jelenségnek érdekességeit, sajátosságait mutatja be, megidézve a magyar

hangosfilm első virágkorának sztárjait.

Ebben az új könyvében Lengyel György folytatja a magyar színházművészet jeles szereplőinek bemutatását,

azoknak a kiválóságoknak pályafutását, munkásságát, akik megújították, megalapozták, tehetségük révén

sikerre vitték hazai színjátszásunk ügyét a XX. század kezdeti évtizedeitől napjainkig.

Hevesi Sándor törekvései az első világháború utáni években egy elavult felfogással szemben, ha akadozva

is, de végül eredményre jutva a Nemzeti Színház korszerűsítésében, Németh Antal évekkel későbbi rendezői,

igazgatói működése az ország első színháza élén, az ötvenes, hatvanas években pedig Gellért Endre ugyan-

csak a Nemzetiben megszenvedett kálváriája, tragikus sorsa nem csupán e kiemelkedő tehetségű rendezők

alapos ismeretekkel megrajzolt portréi, de miként e könyvben található többi kortárs megjelenítése is, a

regény izgalmával olvasható írások.

Az az empátia, amivel a szerző megközelíti Horvai István múltbéli politikai szereplésével együtt rendezői

érdemeit, Hubay Miklós zsenialitását és ugyanakkor a hazai színházakban szerzői megpróbáltatásait, a feled-

hetetlen Márkus László színészi habitusát, Pártos Gézának, a Madách Színházban, majd Angliában és Izrael-

ben megélt rendezői hányattatását, a szép Tolnay Klári színésznőségét, a nagyszerű barát és kolléga Vámos

László különleges tehetségét, az együttműködést Németh Lászlóval, ahogy megemlékezik a sokra hivatott

Makai Péterről, vagy ahogy elmeséli kapcsolatát a kor egyik legnagyobb tehetségével, egykoron Móricz

Zsigmond kedvelt színésznőjével, Somogyi Erzsivel, Bogyóval, olyan magával ragadó, annyira lebilincselő,

hogy illik rá a mondás: ezt a könyvet nem lehet letenni. Lengyel leírja látogatásait a színésznőnél, a magá-

nyos, elvonult asszonynál, aki szűk kis lakásában tüskésen ellenkezik, majd végül mégis elvállalja a Múlt

nyáron hirtelen című Tennessee Williams darab főszerepét. Aztán még egy rádió szerepet is, de többet nem.

A nagyszerű művésznő politikai meghurcolása, félreállítása egyike az ötvenes, hatvanas években oly sok

színházi embert ért megpróbáltatásnak, amibe némelyek bele is haltak. Ez a megrázó történet, akár más

részletek is jelentik azokat a szépirodalmi erényeket, amelyek a lenyűgözően bőséges ismeretanyaggal

együtt érdekfeszítő olvasmánnyá teszik a könyvet.

Tanulságos pályák, a XX. századi Magyarország színházművészetének képe bontakozik ki a Kortársuk voltam

lapjain, mert Lengyel György nemcsak pályatárs, de sorstársként tanú is ebben a világban. (Szakonyi Károly)