Kallisztov munkája nemcsak a színházi szakembereknek, irodálmároknak szól, hanem mindenkinek, akit a művelődés-

történet, színház, irodalom vagy az antik kultúra érdekel. A könyv érdekesen és olvasmányosan kíséri végig azt a

folyamatot, amelynek során Athénban és környékén a Dionüszosz-ünnepekből fokozatosan kialakulnak a drámai

versenyek és játékok, majd a klasszikus tragédia- és komédiairodalom, elsősorban Aiszkhülsz, Szophoklész, Euripidész

és Arisztophanész művészete. Szól a színházépítészeti és színpadtechnikai kérdésekről, a közönség összetételéről, az

előadások szervezeti kereteiről, a színészekről és a karról, a színházi előadásokkal kapcsolatosan kialakult társadalmi

szokásokról. A könyvet a római színházról szóló fejezet zárja.

Peterdi Nagy László a drámák esztétikai és a jelentős Csehov-előadások színháztörténeti elemzésével,

változatos anyagon mutatja be, miképp szűkítették különféle koncepciók és konvenciók már az első

előadások óta a drámák értelmezési tartományát.

Színháztörténeti és módszertani tanulmányok

Színháztörténeti és módszertani tanulmányok

E kötet – az előadásairól szóló kritikák és elemzések segítségével – Harag Györgyöt, a nagyszerű embert,

a felejthetetlen színészpedagógust, az egyedülálló rendezőművészt szeretné megidézni. Húsz-harminc évvel

ezelőtt született írások olvashatók e válogatásban szatmárnémeti és kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti,

szabadkai és újvidéki, budapesti és győri produkciókról. Írások, amelyek – keresve a művészi megjelenítés

titkait-érzékletesen és hitelesen igyekeznek rögzíteni egy –egy előadást, összességükben pedig a rendező ars

poétikájáról, munkamódszeréről, gondolkodásmódjáról tudósítanak. Azok az Olvasók, akik még emlékeznek

Harag György rendezéseire, e kötete írásait böngészve ismét felidézhetik és újraélhetik a hajdani előadásokat,

akik pedig most ismerkednek e kivételes alkotóval, a közvetett módszerrel megrajzolt portréból képet kaphat-

nak egy kisebbségi sorsában is Európa-hírű rendező sok-sok belső küzdelemmel teli pályájáról, példaértékű

emberi és művészi tartásáról.

"Célom az elmúlt években, évtizedekben született és bemutatott kortárs drámák jellemző vonulatának, néhány,

nem egyszer önkényesen választott, máskor megkerülhetetlen mű színpadi történetének felidézése. ...

Főként olyan drámákról írok, amelyeknek az első színpadi prezentációja az évek, évtizedek távolában is valóban

ősbemutatónak számít. ... Csak akkor érdemli ki az első előadás az ősbemutató rangját, ha a későbbiekben a

közönség, a szakma, és az utókor további előadásokkal igazolja ennek létjogosultságát."

Frontszínházak, hadifogolyszínházak az első világháborúban

A kötet azokat a különleges színházi formákat mutatja be, melyeket az első világháború a fronton és a hadifogolytáborokban hívott életre. A háború végén a színészkatonákat leszerelték, a táborokat feloszlatták, a színházi együttesek elbúcsúztak a közönségtől, s mindenki megpróbálta ott folytatni életét, ahol a bevonulás előtt abbahagyta. A frontszínházak dokumentumait, a hadifogolyszínházakból hazamenekített relikviákat azonban féltve őrizték, élményeiket lejegyezték. A kötet tanulmányát és a hadifogolyszínházakra emlékező írásokat ezek a ritka, különleges fényképek, színlapok, grafikák illusztrálják.

Magyar bábművészeti antológia

Dr. Székely György a hazai színháztudomány meghatározó személyisége. A színjátéktípus fogalmának bevezetésével

az 1960-as években bebizonyította, hogy a színjáték nem azonos a drámával, s azt, hogy nemcsak a leírt szö-

veg lehet a színházi előadás alapja. Székely Győrgy angol-német-esztétika szakon végzett a budapesti tudo-

mányegyetemen. Pályáját 1941-ben a Nemzeti Színházban dramaturgként és rendezőként kezdte. 1943-1948

között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta. Ezt követően a szolnoki és a békéscsabai társu-

latnak; 1952-19 között a Fővárosi Operettszínháznak volt a főrendezője. 1957-től a Színáztudományi Intézet

illetve a Magyar Színházi Intézet munkatársa, 1960- 1980-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt. 

A 20. század elejének magyar színháztörténetét és a magyar színháztudomány történetét nem lehet tanulmányozni a korszak jelentős színházi alkotóinak ismerete nélkül. A modern színpad című összeállítás régi adósságot törlesztve összegyűjti és közzéteszi az alapvető drámaelméleti és színházelmélet műveket. 

Nagyajtay Teréz a Nemzeti Színház „jellemtervezője”, a nemzeti viselet megújítója, aki Erdélyből indulva, zalatnai,

majd nagyajtai tanulmányok után iparművésznek tanult. Fél évet töltött Párizsban, a Comédie-Française jelmeztárának

tanulmányozásával. Majd Budapesten az Operaházban dolgozott, ahol először varrónőként, szabászként alkalmazták.

21 évesen már iparművészeti műhelyt, műtermet nyitott három társával gobelin és iparművészeti tárgyak készítésére.

Egyedi látványvilága tükröződik Bajor Gizinek, Honthy Hannának, Tőkés Annának, Neményi Lilinek tervezett jelmezein,

fellépő- és koncertruháin.

Bajor Gizi Kleopátra-jelmeze

A revü angyala 1907-ben született Budapesten, Vogel Imre néven. Az Eric művésznevet Kálmán Imrétől kapta Bécsben, tanuló évei alatt. Tervezői névjegye: „eric”, szinte minden rajzán, festményén megtalálható. Díszlet- és jelmeztervező, grafikus, festőművész volt, vagy ahogyan a pesti éjszakában ismertté vált, az élet, a női szépség illusztrátora, a magyar Toulouse Lautrec.

A színpadi látvány nagyasszonyának ezernyi színpadi titkát ismerhetjük meg a képes albumon keresztül. A Szcenika

második kötete a díszlet- és jelmeztervek, látványtervek reprezentálásánál elsősorban az Országos Színháztörténeti

Múzeum és Intézet gazdag szcenikai gyűjteményeire támaszkodva mutatja be az önálló alkotóművészetté váló színpadi

tervezés irányvonalait. Együttműködve Vágó Nelly örököseivel, tanítványaival és tervező kollégáival a teljes életmű

fordulópontjainak bemutatásához a gyűjteményükben őrzött képzőművészeti anyagokból is láthat válogatást az olvasó.

Amikor az új művészet, a film, s főleg annak "beszélő" változata megjelent Magyarországon, akkor a színpad

mestereinek, a színműíróknak alkotásait nagy számban rögzítették filmszalagra a korabeli legnagyobb színházi

sztárok megjelenítésében.

Juhász István könyve ennek a jelenségnek érdekességeit, sajátosságait mutatja be, megidézve a magyar

hangosfilm első virágkorának sztárjait.

Ebben az új könyvében Lengyel György folytatja a magyar színházművészet jeles szereplőinek bemutatását,

azoknak a kiválóságoknak pályafutását, munkásságát, akik megújították, megalapozták, tehetségük révén

sikerre vitték hazai színjátszásunk ügyét a XX. század kezdeti évtizedeitől napjainkig.

Hevesi Sándor törekvései az első világháború utáni években egy elavult felfogással szemben, ha akadozva

is, de végül eredményre jutva a Nemzeti Színház korszerűsítésében, Németh Antal évekkel későbbi rendezői,

igazgatói működése az ország első színháza élén, az ötvenes, hatvanas években pedig Gellért Endre ugyan-

csak a Nemzetiben megszenvedett kálváriája, tragikus sorsa nem csupán e kiemelkedő tehetségű rendezők

alapos ismeretekkel megrajzolt portréi, de miként e könyvben található többi kortárs megjelenítése is, a

regény izgalmával olvasható írások.

Az az empátia, amivel a szerző megközelíti Horvai István múltbéli politikai szereplésével együtt rendezői

érdemeit, Hubay Miklós zsenialitását és ugyanakkor a hazai színházakban szerzői megpróbáltatásait, a feled-

hetetlen Márkus László színészi habitusát, Pártos Gézának, a Madách Színházban, majd Angliában és Izrael-

ben megélt rendezői hányattatását, a szép Tolnay Klári színésznőségét, a nagyszerű barát és kolléga Vámos

László különleges tehetségét, az együttműködést Németh Lászlóval, ahogy megemlékezik a sokra hivatott

Makai Péterről, vagy ahogy elmeséli kapcsolatát a kor egyik legnagyobb tehetségével, egykoron Móricz

Zsigmond kedvelt színésznőjével, Somogyi Erzsivel, Bogyóval, olyan magával ragadó, annyira lebilincselő,

hogy illik rá a mondás: ezt a könyvet nem lehet letenni. Lengyel leírja látogatásait a színésznőnél, a magá-

nyos, elvonult asszonynál, aki szűk kis lakásában tüskésen ellenkezik, majd végül mégis elvállalja a Múlt

nyáron hirtelen című Tennessee Williams darab főszerepét. Aztán még egy rádió szerepet is, de többet nem.

A nagyszerű művésznő politikai meghurcolása, félreállítása egyike az ötvenes, hatvanas években oly sok

színházi embert ért megpróbáltatásnak, amibe némelyek bele is haltak. Ez a megrázó történet, akár más

részletek is jelentik azokat a szépirodalmi erényeket, amelyek a lenyűgözően bőséges ismeretanyaggal

együtt érdekfeszítő olvasmánnyá teszik a könyvet.

Tanulságos pályák, a XX. századi Magyarország színházművészetének képe bontakozik ki a Kortársuk voltam

lapjain, mert Lengyel György nemcsak pályatárs, de sorstársként tanú is ebben a világban. (Szakonyi Károly)

A Criticai Lapok Könyvek kiadásában 2005-ben jelent meg Máté Lajos naplója, a Samesz voltam a Művész Színházban. Máté Lajos hosszú éveken át dolgozott a Magyar Művelődési Intézetben (és jogelődjeiben), amatőr rendezők generációja nőtt ki a keze alól, nemzetközi fesztiválokon emlegetik ma is szeretettel. Életének egy szakaszában Várkonyi Zoltán híres Művész Színházban "sameszkedett"... ezekről a tapasztalatokról, élményekkel

szól – naplószerűen a könyv.

A kétszeres Erkel Ferenc-díjas, Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, Forray Gábor közel

kétszáz opera- illetve balettelőadás díszleteit, látványterveit valamint makettjeit, és forradalmi újítású

vetített képeit alkotta meg, hazánk és a világ számos színpadára, de elsősorban a Magyar Állami Operaházba.

Pályaképén keresztül nemcsak az Operaház alkotói folyamatának, nemzetközileg is elismert előadásainak hat

évtizede, de jelentős művésztársak munkái is bemutatást kapnak, a 2016–2017 között feltárt Forray színházi

hagyaték rajzai, tervei, makettjei és fotódokumentációja által. 

Amerika állampolgárai az 1950-es, 1960-as években sokkal veszélyesebb helynek látták országukat, mint amilyen az valójában volt. Politikusok, közülük leginkább Joseph McCarthy szenátor, sikeresen hitették el a választókkal, hogy a Vörös Veszedelem már beszivárgott az ország határain belülre. A szovjetek tehát ott voltak – a spájztól kezdve a kormányig – mindenhol, McCarthy pedig személyes feladatának érezte, hogy országát megtisztítsa az idegenektől és az őket támogató árulóktól. Mindemellett, a Vörösök elleni harc jegyében egy másik kampány is indult, mégpedig a „kommunistáknál is rosszabb”, a nemzet egészségét „alapvetően veszélyeztető” homoszexuálisok ellen; a Levendula Veszedelem (Lavender Scare) időszakában a melegek így egyenesen „nemzetbiztonsági kockázattá” váltak.

E tanulmánykötet olyan drámák elemzését tartalmazza, amelyek valamilyen formában reflektálnak a Vörös és Levendula Veszedelemmel kapcsolatos politikai diskurzusra. A könyv „hősei” így az amerikai drámairodalom kiemelkedő alakjai: Arthur Miller, Tennessee Williams és a 2016-ban elhunyt Edward Albee. E három író legismertebb művei (mint például a Salemi boszorkányok, a Macska a forró bádogtetőn és a Nem félünk a farkastól) értelmezhetőek a politikai kontextus felől (legyen szó akár a kirekesztés problémájáról), vagy a korszakra jellemző – a családdal és a nemi szerepekkel, illetve magával a szexualitással is kapcsolatos – sztereotípiákról. A Veszedelem színházai kitekintés egy zavaros, fóbiákkal teli korszakra, illetve arra, hogy a színház miként tud reagálni egyes társadalmi problémákra.