Válogatta és az összekötő szövegeket írta: Csepeli György

Szerkesztette: Gabnai Katalin

Felelős szerkesztő: Debreczeni Tibor

A középfokú rendezőképzés oktatási segédanyaga.

E válogatás szemelvényeket tartalmaz Ervin Goffman magyarul megjelent műveiből. Olyan lapokat emeltünk ki a szerző gazdagon áradó szövegeiből, amelyek segítséget nyújthatnak az interakció és a dramaturgia kapcsolata iránt érdeklődőnek. Azoknak szántuk a válogatást, akik gesztusaikat, pillantásaikat, érintéseiket, ki nem mondott, sugallt közléseiket – az interakció „szavait” – nem egyszerűen az anyanyelvhasználat természetességével, hanem a bemutatás, a láttatás szándékával, mint tudatos konstrukció anyagát szeretnék mások, közönség előtt újraalkotni, interakciós „mondatokba” illeszteni.

Brecht, a nagy drámaíró, Brecht, a kiváló teoretikus: a drámák írójának és az elméletek alkotójának hírneve mindmáig

elhomályosítja a rendező Brecht tevékenységét. Claudio Meldolesi és Laura Olivi könyve ezt az ismeretlen, homályba

burkolózó alakot fedi fel. Azt a színházi szakembert, aki a színpad művészetének gyakorlatát, a színjátszás elevenségét

kutatja, aki művészetének és elméletének minden komponensét képes egységbe gyűrni. Brecht, a Berliner Ensemble

rendezője, a költő, a dramaturg, a militáns, a szociológus, az orientalista, a moralista eleddig csak olaszul megjelentetett

dokumentumok és egy színháztörténeti tanulmány segítségével kel életre.

A kötet a 20.századi magyar színháztörténet két nagyformátumú művészegyéniségének, a száz éve született Bessenyei Ferencnek és Gábor Miklósnak állít emléket. Több mint fél évszázados pályájuk során mindketten hivatásnak és szenvedélynek tekintették a színjátszást. Mesterségbeli tudásuk birtokában szinte eggyé váltak szerepeikkel. Bessenyei Ferenc Bánk bán, Othello és Tevje alakításával, Gábor Miklós pedig Hamlet, Tanner John és Lucifer figurájának életre keltésével hosszú időre hagyományt teremtett. Az album megörökíti a két színészlegenda ikonikus szerepeit, és bemutatja páratlanul gazdag és sokszínű pályafutásukat. A fotókat Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós gondolatai kísérik, de kortársaik is szóhoz jutnak. A sokszólamú elbeszélésből kirajzolódik a színházi műhelymunka gyötrelme, a szerepformálás öröme és nehézsége, a közönség ízlésének változása és a két művész magánélete. A kötethez Máté Gábor színművész, rendező, a Katona József Színház igazgatója írt előszót: "Úgy sejtem, Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós tűz és víz, ég és föld lehettek. Két tudatos művész, akiből az egyik mindig ösztönösnek látszott, a másik kivédhetetlenül intellektuálisnak. Közös időt töltöttek itt a földön, és mindketten megkerülhetetlen, egyedi példányai voltak a szakmánknak."

Eugenio Barba színházrendező és teoretikus, az Odin Teatret alapítója, korunk színházművészetének egyik legfontosabb hivatkozási pontja. Ebben a könyvben saját színházi tapasztalatait ötvözi a különféle európai és ázsiai színházi hagyományokkal, olyan transzkulturális alapelvek után kutatva, amelyek összekötik a különböző téridőkben létező színházi jelenségeket. A színész „kitágított teste", színpadi jelenléte, rejtélyes és titokzatos tudása áll a szerző által szorgalmazott színházi antropológia homlokterében. A színpadon megjelenő és a kifejezés előtt már jelentéssel telített test titkai után kutatva a Papírkenu valódi utazóvá avathatja az olvasót. Olyan utazás részesévé teheti, amely évszázadokon és távoli kontinenseken keresztül vezet, amely során tanúja lehet annak a párbeszédnek, amit a szerző az ázsiai színházak mestereivel és a XX. század legnagyobb színházi embereivel, Sztanyiszlavszkijjal, Mejerholddal, Craiggel, Copeau-val, Artaud-val, Brechttel, Decroux-val, Grotowskival folytat.

„A kaposvári színház kétségkívül rendkívüli jelenség, egyedülálló képződmény a maga nemében. Mi a titka ennek a színháznak, ennek a társulatnak? Csak jobb színházat csinálnak, színvonalasabbat, mint a többiek? Vagy pedig másfajta színházat? Nézetem szerint a kaposvári színház valóban másfajta színház. Valóban egyedülálló, rendhagyó jelensége szellemi életünknek. Könyvem ezt kívánja dokumentálni, bizonyítani. A rendhagyó színházhoz illően rendhagyó módon.” (Mihályi Gábor)

Bécsy Tamás rendkívüli következetességgel építi fel tudományos életművét, melyben a dráma és a színjáték eddig még a

nemzetközi szakirodalomban sem kellőképpen elemzett alapvető elméleti, filozófiai, esztétikai, dramaturgiai kérdéseit

tárgyalja. Ez a kötete, A színjáték lételméletéről írott mű mintegy kerete és szintézise eddigi munkásságának. A színjáték-

elmélet mindmáig nem tudott megszabadulni a napi színházkritika értékszemléletének maradványaitól, s Bécsy elsőként

törte át ezt a már-már mágikusnak érzett korlátot.

"Az ember eleven, változó sokarcúságának megjelenítő ábrázolása a színész művészete, S ebben a művészetben

maga az alkotóművész formálódik, alakul át a legszemélyesebb életmegnyilvánulásaiban, hogy az ábrázolandó alakot

befogadni, önmagában megformálni és kifejezni tudja." (Ruszt József)

David ​Zinder Test - hang - képzelet című művében egy komplex színészképzési módszert ír le, hosszú és eredményes

színészpedagógusi tapasztalatai alapján, Mihail Csehov elméletére építve. Az elméleti felvezetés után gyakorlatok

sorozataiban ismerteti a színészi kifejezőeszközök és a színészi kreativitás fejlesztésének lehetőségeit. Minden gyakorlat

részletes leírása után saját tapasztalatainak tanulságait is megosztja az olvasóval. Az elmélet és gyakorlat folyamatosan

összefonódik a leírásokban, Zinder ugyanis megkísérli a színészi felkészülés fontos fogalmainak azonosítását és megneve-

zését. Egyik alapelve, hogy a tudatosítás a képzésnek nagyon fontos eleme. Módszerének egyik kulcsfogalma a testtudat

és az általa javasolt képzés alapja a színész fizikai eszköztára, hangja és képzelete közötti összhang.

David Zinder nemzetközileg elismert izraeli színészpedagógus és rendező, együttműködése a kolozsvári színházzal olyan

értékes előadásokat eredményezett, mint az UNITER díjra jelölt Dybbuk. Fehér láng, fekete láng (2002). Jelenleg is

kapcsolatban van az erdélyi magyar színjátszással. A magyar fordításhoz külön előszót szándékszik írni. A fordító Hatházi

András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörösen díjazott színésze, gyakorló színésztanár, aki David Zinder mód-

szerét saját tanítási gyakorlatában használja. A Test - hang - képzelet többszörösen is hiánypótló mű. Elsősorban könnyen

alkalmazható tankönyv lehet a színészképzésben. Gyakorlati hasznán túlmutatva azonban ez a könyv az első lépések

egyike egy magyar színészképzési fogalomtár és szaknyelv felé, termékeny viták és újabb elméletek, vagy éppen más

gyakorlati módszerek elindítója lehet.

A kötet a huszadik-huszonegyedik századi színház- és drámatörténet kiemelkedő művészeinek, alkotásainak példáján

keresztül a következő kérdésekre keres válaszokat: kinek, minek a (színházi) jelenlétéről van szó? Mit jelent, ha valakinek

„van jelenléte”, milyen értelemben „nincs jelenléte”? Hogyan van jelen, akinek jelenléte van? Mennyiben tér el a színész

jelenléte a többi színpadi elem jelenlététől? Hogyan próbálják ezt megragadni az elméletírók és a színházzal gyakorlatban

foglalkozók? Milyen különbségek vannak a megfogalmazási kísérletekben? Tanítható? Hogyan? Ha nem lehetséges a csend

akusztikus értelemben (Cage), akkor nem marad más lehetőség, mint minimalizált, ám mindig jelen lévő zajszintként

definiálni a csendet? Hogyan lehet/kell/érdemes csendben lenni a színházban? Milyen csendmegközelítést rejthet egy

adott dráma színrevitele? Hogyan lehetséges – ha lehetséges – a csend olyan színházi események során, amelyek eseté-

ben nincs dramatikus „alapanyag”? Milyen esetekben befolyásolja a csend a színész jelenlétét, vagy éppen a színész

jelenléte a csendet?

Rosner Krisztina (1977) a PTE BTK Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének adjunktusa,

színházi gyakorlatot, színház- és drámatörténetet oktat. Ír, olvas, néz, játszik, rendez – színházat kutat.

Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába,

közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja

a reggelitől és az el nem bliccelt edzéstől kezdve a próbán és a tanításon át egészen az esti előadásig és a hajnali napló-

írásig. A könyvben szereplő első naplótömb az 1994-es Julius Caesar színre vitelét dokumentálja, az utolsó pedig

Az imposztor 2015-ös varsói előadásának különleges próbafolyamatáról számol be. Otthonosságról és idegenségről,

szorongásról és örömről ír a szerző folyamatos önkritikával, fanyar iróniával, találó megfigyelésekkel és őszintén. Utóbbi

minden napló nagy kérdése. Ezt Máté Gábor is tudja: ,,De mi értelme a naplónak, ha nem őszinte szöveg, ugyanakkor mi

értelme a naplónak, ha nem akarom, hogy bárki olvashassa? A naplóm végül – úgy látszik – mindig igaz szöveg, néha

ugyan elhallgat, de amit állít, az akkor éppen úgy volt, ez biztos. Tehát nem hazudik." A könyv a közelmúlt magyar

színháztörténetének különleges forrása, amelyet gazdag fotóanyag tesz teljessé.

Jerzy Grotowskiról és az opolei – wrocławi Laboratórium kutatásairól eleddig magyar nyelven nem jelent meg olyan

önálló tanulmány, amely ezt a munkásságot átfogóan ismertette volna. Pedig ennek a nagyívű kutatássorozatnak

az eredményei a 20. század második felének legnagyobb színházi forradalmát jelentették és 2009-ben a szellemi

világörökség részévé váltak. A tanulmánykötet tehát sem a színháztudományi szakemberek, sem a színművészet

alkotói, sem pedig a korszerű színház iránt érdeklődők számára nem lehet érdektelen, és talán nem is „mellőzhető”

munka…

Hogyan kell színházat alapítani? Mi az, hogy színházalapítás? Mire – és főleg kire – van szükség hozzá? Ábrázolható-e a színházalapítás – színpadon? Egyáltalán: mire jó a színház? Hosszú évtizedekig tartó várakozás és vágyakozás, sok nekibuzdulás és megtorpanás előzte meg a vasi megyeszékhely, Szombathely első, állandó társulattal bíró kőszínházának megalapítását. 2007 szeptemberében aztán egyhangúlag döntöttek a szombathelyi önkormányzati képviselők: Jordán Tamás vezetésével megalapítják a Weöres Sándor Színházat. Az olvasó most képet kaphat arról, hogyan telt el az első tizenhárom év. Ölbei Lívia kötetét Mészáros Zsolt fotói teszik még különlegesebbé.

"Amikor arra vállalkoztam, hogy értekezést írjak a rendezésről, előzőleg gondosan lerögzítettem témám határait, és pontosan meghatároztam célomat. Szeretném tehát, ha ez az írás nem támasztana félreértést köztem és olvasóm között.
Mindenekelőtt leszögezem: ennek az értekezésnek nincs olyan igénye, hogy pusztán a kifejtett módszer vagy eljárások hatékonysága révén rendezőt faragjon abból, aki rendező szeretne lenni. Arról sincs szó, hogy egyszerű elolvasása beavatná az olvasót mindazokba az ismeretekbe, amelyeket a színházművészet megkövetel. Célja csupán az, hogy Franciaországban először – vagy majdnem először – bemutasson néhány általános elvi és gyakorlati fogalmat, amelyek nélkülözhetetlenek és alkalmasak rá, hogy előmozdítsák az egyéni felfedezéseket ki-ki számára azon az ösvényen, amelyet elhivatottságának megfelelően kiválasztott magának. A színházművészet – kétségkívül sokkal inkább, mint bármely más művészet – attól, aki birodalmában igazi eredményeket akar elérni, igen nagy intelligenciát, műveltséget, akaraterőt, türelmet és rátermettséget követel. Így hát azt szeretném, ha ez az értekezés hasznos lenne." (L. Moussinac)

A kötet szemelvényeit válogatta, a bevezetőt és a szemelvények szerzőit bemutató kislexikont írta: Nánay István.

A kötetben részletek olvashatók többek közt a következő szerzőktől:

Lessing, Hegel, Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Vahtangov, Tairov, Efrosz, Copeau, Jouvet, Barrault, Brecht, Strehler, Brook, Grotowski, E. Barba, E. Goffmann, Paulay Ede, Jászai Mari, Hevesi Sándor, Ódry Árpád, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán, Mérei Ferenc, Vekerdy Tamás, Csepeli György stb.

Eugenio Barba, a dániai székhelyű Odin Teatret, valamint a nemzetközi iskola, az International School of Theatre Anthropology (ISTA) alapítója és Nicola Savarese, a római Universita degli Studi Roma Tre egyetem professzorának szótárcikkek formájában megírt alapművét veheti kézbe a kedves olvasó. A Színházantropológiai szótár elegánsan helyezi egymás mellé a színészmesterség különböző vizuális manifesztációit, keleti és nyugati források bőséges tárházából merítve. Ez a gazdagon illusztrált, több mint 650 fényképet és ábrát tartalmazó forrásmunka az előadóművészek: színészek és táncosok titkos művészetének szóló tiszteletadás. Nemcsak szótár, hanem kézikönyv színházi szakembereknek, színészeknek, táncosoknak, rendezőknek és dramaturgoknak, útikalauz a transzkulturális előadások témájával foglalkozók számára. Sokéves kutatómunka gyümölcse, amely a nyugati kutatások túlnyomó részével ellentétben az előadóművészet empirikus megközelítését adja, "hogy felülemelkedhessen a különböző diszciplínák, technikák és esztétikák szakosodásain".

A kézikönyv célja, hogy bővítse tudásunkat a színpadi test lehetséges megjelenéseiről és az előadás dinamikájára adott nézői válaszreakciókról. Az egyensúlyról, az ellentétről, a montázsról és egyéb színpadi technikákról szóló gyakorlati fejezeteket olyan elméleti szócikkek követnek, mint a Szöveg és színpad vagy a Tágítás. A szerzők az előadóművészek összetett mesterségét, titkos művészetét helyezik kutatásaik középpontjába.

Színházkedvelők számára a Radnótit vezető Bálint András neve egyet jelentett a színvonalas és mértéktartó színház-

csinálással, emellett az elmúlt évtizedek korszakalkotó filmjeiben nyújtott alakításai miatt mint színész is sokak kedvence

lett. A könyv vázát Bálint Andrásnak az elmúlt negyven évben megvalósított önálló irodalmi estjei adják, melyek feleleve-

nítése remek alkalom az elmúlt negyven-ötven év privát történelmének elmondására és átgondolására, színházi, civil és

„állampolgári" értelemben egyaránt. Az olvasó közelebbről is megismeri Bálint Andrást, a népszerű színészt, szakmai

titkokat tudhat meg első kézből, a végén pedig garantáltan új szemmel tekint Aranyra, Kosztolányira, Máraira, Radnótira

vagy Szép Ernőre.

Egy széleskörűen művelt és olvasott, igazi, a szó „márais" értelmében vett polgár portréját rajzolja meg Schiller Erzsébet,

aki jól ismeri Bálint életművét, és úgy tud fontos és lényeges dolgokat kérdezni, hogy diszkréten a háttérben marad, mégis

határozott kézzel tartja mederben a beszélgetést. A könyvet félszáznál több fénykép illusztrálja, melyek önmagukban is

érdekes kordokumentumok.

Kóti Árpád a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. A legszebben, legtermészetesebben beszélő magyar színészek egyike. A Békés megyei Bucsán született 1934. november 15-én kisparaszti családban. Először testnevelő-szaktanítói oklevelet szerzett Kiskunfélegyházán, ezt követően tanárai biztatására jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Osztálytársai között olyan kiváló művészeket találunk, mint Törőcsik Mari vagy Sára Sándor. A főiskolát 1958-ban fejezte be, de a diplomáját politikai okokból nem vehette át. Mielőtt Debrecenben otthonra talált, Békéscsabán, Egerben, Veszprémben és Szolnokon is megfordult. Elsősorban drámai karakterszerepeket alakított. Első igazán jelentős sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színdarabban aratta, a magyar hősi halott katona szerepében. Legfontosabb szerepei: Csehov Ványa bácsija, Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című darabjának címszerepe, Marin Drzic Dundo Maroje, továbbá Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című darabjának címszerepe. Háy János A Gézagyerek című darabjában Herda Pityuként is nagy sikert aratott. Tehetségéhez mérten sajnálatosan keveset szerepelt filmekben.

Munkája elismeréseként 1978-ban Jászai Mari-díjjal, 1985-ben érdemes művészi, 2001-ben kiváló művészi címmel jutalmazták. Két alkalommal érdemelte ki a Csokonai-díjat, 2005-ben pedig Debrecen Kultúrájáért díjjal tüntették ki. 2014-ben Kossuth-díjjal ismerték el a művészi tevékenységét, majd ugyanez év decemberében a nemzet színészének választották. 2015. április 26-án hunyt el 81. éves korában.