Színházkedvelők számára a Radnótit vezető Bálint András neve egyet jelentett a színvonalas és mértéktartó színház-

csinálással, emellett az elmúlt évtizedek korszakalkotó filmjeiben nyújtott alakításai miatt mint színész is sokak kedvence

lett. A könyv vázát Bálint Andrásnak az elmúlt negyven évben megvalósított önálló irodalmi estjei adják, melyek feleleve-

nítése remek alkalom az elmúlt negyven-ötven év privát történelmének elmondására és átgondolására, színházi, civil és

„állampolgári" értelemben egyaránt. Az olvasó közelebbről is megismeri Bálint Andrást, a népszerű színészt, szakmai

titkokat tudhat meg első kézből, a végén pedig garantáltan új szemmel tekint Aranyra, Kosztolányira, Máraira, Radnótira

vagy Szép Ernőre.

Egy széleskörűen művelt és olvasott, igazi, a szó „márais" értelmében vett polgár portréját rajzolja meg Schiller Erzsébet,

aki jól ismeri Bálint életművét, és úgy tud fontos és lényeges dolgokat kérdezni, hogy diszkréten a háttérben marad, mégis

határozott kézzel tartja mederben a beszélgetést. A könyvet félszáznál több fénykép illusztrálja, melyek önmagukban is

érdekes kordokumentumok.

„Egész életemben azt csináltam, amivé fiatalon lettem, és amit csinálni akartam. Színész voltam. Tanítani is ezt tanítom. Rendezőként is színész voltam, de színészként is mindig az egész érdekelt, nem csupán az én kicsi vagy nagy szerepem.” – mondja pályájáról Csikos Sándor. Ugyanez a pálya számokban: 55 év a színpadon, közel kétszáz szerep, három évtized tanítás, sok száz tanítvány. A máig aktív színész a pályafutása során volt Méla Jacques és Asztrov, Széchenyi és István király, az Oszlopos Simeon Kis Jánosa és A gyertyák csonkig égnek Konrádja. Dobogós azon magyar színészek között, akik a legtöbbször játszották a Tragédia Luciferjét – Csikos Sándor közel százharmincszor lépett fel a Madách teremtette alakban. Ő tanította színpadi beszédre többek között Eszenyi Enikőt, Tenki Rékát, Schell Juditot, Csuja Imrét, Szarvas Józsefet, Polgár Csabát…

A százötven fotóval illusztrált Csikos Sándor – kulisszák nélkül című könyv egy élettörténet – de több annál: színháztörténet. Csikos Sándor lehetőségnek tekintette, hogy a maga életét úgy mondja el, hogy eközben másokról, a korról, a színház világáról meséljen. Nem kedélyeskedik, nem anekdotázik, hanem felidéz. Pályatársakat, barátságokat, társulatokat, fontos mondatokat, hangulatokat, törekvéseket. Nemcsak sikerekről beszél, hanem kudarcokról és kételyekről, konfliktusokról is. Nem a színész Csikos Sándor a könyv főszereplője, hanem az a nézőpont, ahogy ő látja az életet, és benne a sajátját. A Kornya István által készített életútinterjúból megismerhetjük azt a világot, amelyben Csikos Sándorból, a karcagi kisgyerekből debreceni diák lett. Megtudjuk, mi volt az 56-os bűne. Miért vették fel elsőre, de mégis csak másodjára a Színművészeti Főiskolára. Milyenek is voltak az egri, miskolci, győri, nyíregyházi társulatok, és miként változott a debreceni Csokonai Színház azalatt a négy évtized alatt, amelynek több megszakítással, 1993 óta pedig folyamatosan a tagja. Felidéződnek a magyar színház olyan jeles alakjai, mint például Lendvay Ferenc, Ruszt József, Szabó Magda, Lengyel György, Léner Péter, Hubay Miklós, Montágh Imre, Gáti József és a nagy barátok: Kósa Ferenc, Kóti Árpád és Borbély Szilárd. A könyvben kor- és pályatársak is felidézik Csikos Sándorról őrzött élményeiket és emlékeiket, többek között:  Cs. Nagy Ibolya, Lengyel György, Léner Péter, Almási Éva, Szilágyi Tibor, Cseke Péter, Kubik Anna, Ruszt József, Szakonyi Károly, Pinczés István, Sardar Tagirovsky. A tanítványok közül Kiss Péter Ernő, Földeáki Nóra, Tenki Réka, Polgár Csaba mondják el, miként segítette, támogatta pályaválasztásukat, színésszé válásukat Csikos Sándor.

Lucifer szerepében (Madách: Az ember tragédiája, 1996, Debrecen, rend.: Lengyel György)

További videók a könyv elektronikus mellékletében:

http://csokonaiszinhaz.hu/csikos-sandor-konyv/

Belelapozó:

Csikos-Sandor.pdf

Harag György az erdélyi és a magyar színháztörténet kimagasló alakja. A haláltábor poklát is megjárt rendezőóriás szenvedélyes gondolkodó is volt. A szöveggyűjtemény interjúk, naplórészletek, személyes visszaemlékezések segítségével enged bepillantást ennek a hatalmas életműnek a kulisszatitkaiba.

Az írásokat válogatta és szerkesztette: Ablonczy László, Kovács Örs Levente.

Kóti Árpád a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. A legszebben, legtermészetesebben beszélő magyar színészek egyike. A Békés megyei Bucsán született 1934. november 15-én kisparaszti családban. Először testnevelő-szaktanítói oklevelet szerzett Kiskunfélegyházán, ezt követően tanárai biztatására jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Osztálytársai között olyan kiváló művészeket találunk, mint Törőcsik Mari vagy Sára Sándor. A főiskolát 1958-ban fejezte be, de a diplomáját politikai okokból nem vehette át. Mielőtt Debrecenben otthonra talált, Békéscsabán, Egerben, Veszprémben és Szolnokon is megfordult. Elsősorban drámai karakterszerepeket alakított. Első igazán jelentős sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színdarabban aratta, a magyar hősi halott katona szerepében. Legfontosabb szerepei: Csehov Ványa bácsija, Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című darabjának címszerepe, Marin Drzic Dundo Maroje, továbbá Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című darabjának címszerepe. Háy János A Gézagyerek című darabjában Herda Pityuként is nagy sikert aratott. Tehetségéhez mérten sajnálatosan keveset szerepelt filmekben.

Munkája elismeréseként 1978-ban Jászai Mari-díjjal, 1985-ben érdemes művészi, 2001-ben kiváló művészi címmel jutalmazták. Két alkalommal érdemelte ki a Csokonai-díjat, 2005-ben pedig Debrecen Kultúrájáért díjjal tüntették ki. 2014-ben Kossuth-díjjal ismerték el a művészi tevékenységét, majd ugyanez év decemberében a nemzet színészének választották. 2015. április 26-án hunyt el 81. éves korában.

„Nem igaz, hogy csak demokráciákban virágozhat az irodalom, a művészet, hogy totalitárius rendszerek börtönvilágában nem lehet remekműveket alkotni."

„A modern művészet különleges paradoxona, hogy minden reményt megtagadó, szélsőséges pesszimizmusa ellenére mozgósító hatása volt, eltökélt tudatossággal vívta szabadságharcát az emberiesség és minden igazi érték, tehát önmaga, az igazi művészet védelmében is."

„A modern művészetek korát az ellenreneszánsz korának is nevezhetnénk."

„A modern szovjet színház forradalmárai újfajta módon értelmezték a realizmust, nem formai követelménynek tekintették, hanem parancsnak az igazság kimondására, a derűsre festett szovjet valóság valódi, meggyötört arculatának a felmutatására)."

„Nem lehet elzárkózni az új élettények, életérzések, érzékenységek elől, nem tudomásul venni az ezeket kifejező újszerű művészi, írói alkotásokat, amelyek összességükben, tendenciájukban egy új stílusirányzat megjelenéséről tanúskodnak."

„Akár tetszik, akár nem, a modernség kora véget ért, itt vagyunk a posztmodernben." (Mihályi Gábor)

Tartalom:

Számadástól a jóslásig. Bevezető

A MODERN SZÍNHÁZ FORRADALMA

Az apostolok
Az igazi Brecht
A megértett és félreértett Brecht
Az avantgárd színház – a jövő szépművészete?
Látogatás Grotowski pszicho-dinamikus kísérleti színházában
A „kegyetlen színház" védelmében
Peter Brook, a guru
A Mester és Margarita Ljubimov színházában
Strehler Corneille-t, Grüber Racine-t rendez
Merre tart Ariane Mnouchkine?

MAGYAR SZÍNHÁZ EURÓPAI MÉRCÉVEL

A magyar színház küldetéstudata
A trónkövetelők
A magyar „gazdag színház" szegénysége
Korszakváltó Hamlet-előadások
Don Juanok válságban
Don Juan a bocsánatos bűnök korában
Csehov-előadások nyolc változatban
Ivanov – avagy a tragikum visszavonása
Paál István legendája

DRÁMA ÉS DRAMATURGIA

Az abszurd dráma a tér és az idő koordinátáiban
A színház drámája
A nulla fokon túl
Dráma a posztmodern korában

EGY ÍRÁSTUDÓ DILEMMÁI

Merre tart az irodalomtudomány?
A régi Nagyvilág
A Magyar Lettre helye a palettán
Van-e liberális kultúra?
Kultúra – hiány vagy bőség?
Írástudók árulása és tanácstalansága

"A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2014-ben védtem meg Kényelmetlen színház. Politikusság napjaink román és

magyar színházában című doktori dolgozatomat. A könyv megőrzi a dolgozat fókuszát, a politikus színházat, és többnyire

a szerkezetét, hét évvel korábban választott példáit, asszociációit is. A fogalom színházelméleti tisztázása és színháztör-

téneti körüljárása doktoranduszként témavezetőm, Kovács Levente tanácsára történt, akárcsak az államhatalmi cenzúra

vizsgálata. Ez utóbbi 2014-ben számomra különösen izgalmas esettanulmánnyá nőtte ki magát, s a mostani publikálás

azzal az elégtétellel szolgál, hogy kibővíthettem azóta felkutatott további forrásokkal. A jelenkori előadásokat tárgyaló

részek közül azokat tartottam meg a dolgozatból, amelyek színházi emberként meghatároztak: a Stop the tempo egyi-

ke volt az első dramaturgi munkáimnak, a bukaresti ősbemutató élményének hatására négy évig „házaltam” a darabbal,

amíg előadás született belőle a Yorick Stúdióban; a 20/20 próbafolyamatából, a Gianina Cărbunariuval közös munkából

tanultam a legtöbbet a színházcsinálásról." (Boros Kinga)

Érdemi munka Boros Kinga könyve. A szerző a magyar szakirodalom hosszú ideig kevéssé tárgyalt és feltárt területét

igyekszik feltérképezni. A politikai színházat sokáig összekötötték Erwin Piscator és Bertold Brecht nevével és munkás-

ságával, a közelmúlttól pedig előszeretettel szűkítik a második nyilvánosság körére. Boros Kinga túllép ezeken a

megközelítéseken, és a Kényelmetleni színház kitágítja a politikus színház témakörét. Elméleti és történeti összegzései

önmagukban is fontosak, számos új meglátást tartalmaznak, egyben megalapozzák a mű legértékesebb, a romániai,

kiemelten sepsiszentgyörgyi cenzúráról, „A Vigu-ügyről”, saját munkáiról (Stop the Tempo, 20/20, Terminus), valamint

az alkalmazottként definiált színház erdélyi állapotáról szóló fejezeteket. (Nánay István)

Beszélgetések Zygmunt Molikkal

A beszélgetéseket készítette és a könyvet szerkesztette: Giuliano Campo.

Zygmunt Molik (1930–2010) lengyel színész, rendező, színészpedagógus, a legendás Jerzy Grotowski által irányított, ma már az UNESCO kulturális világöröksége részeként számon tartott opolei, majd wrocławi székhelyű Laboratórium Színház alapító tagja és meghatározó művésze, illetve trénere volt huszonöt éven át, egészen annak 1984-es feloszlásáig. A később intézetté vált munkacsoport szinte minden egyes meghatározó előadásában (vagy valamely felújításában) fontos szerepet játszott, emellett Grotowski a kezdetektől fogva rábízta a társulati tagok számára tartott hangképzéstréningeket.

Ahogy Grotowskinak, úgy Moliknak is természetes tézis volt, hogy a hang a test meghosszabbítása, hasonló fizikai valóság – ezért a testtel és hanggal végzett gyakorlatokat nem elkülönítve, hanem egységben kezelte, illetve alakította ki. Tréningjeit a hetvenes évek ún. „parateátrális korszakában”, a világ minden tájáról érkezett professzionális vagy amatőr színészek és érdeklődők számára többnapos műhellyé formálta; színészi workshopjait pedig egészen haláláig tartotta szerte az egész világon. Bár nem akart egységes módszertant képezni az általa kidolgozott gyakorlatokból, színészi nevelő munkássága és életműve – Grotowski korai színházelméletének precíz és praktikus szemléltetéseként – mára olyan klasszikusok mellett említhető, mint Sztanyiszlavszkij, Vahtangov, Mihail Csehov vagy Lee Strasberg és Stella Adler. Az életét és színészettel kapcsolatos elméletét feldolgozó beszélgetőkönyvben partnere az olasz származású kiváló angol irodalom és színháztörténész, Giuliano Campo.

Sztanyiszlavszkij, Brecht, Artaud, Brook – néhány ismerősen csengő név a múlt századi európai színháztörténet területére kalandozóknak. De valóban ismerjük e művészek máig ható munkásságát, amely oly meghatározónak bizonyult? Kékesi Kun Árpád monográfiája a rendezői színház legfontosabb jelenségeinek áttekintésére vállalkozik. Nem pályaképeket rajzol meg, hanem a rendezésnek azokat a formációit emeli ki, amelyek a hatástörténet szempontjából megkerülhetetlen színházi alkotókhoz kapcsolódnak. Részletes leírását adja az egy-egy művész nevéhez köthető törekvéseknek a történelmi, társadalmi és lélektani irányultságú realista színháztól az epikus és a szegény színházon át a képek színházáig, a meiningeniektől Grotowskin át Wilsonig, de kitér az egyes korszakokat meghatározó színházi tendenciákra, erővonalakra is. A könyv "hátrébb lép egyet" a színháztörténeti és -elméleti írások zöméhez képest: nem általánosságban, nem csak egyes teljesítményeket kiragadva szól a rendezők tevékenységéről, hanem a belső összefüggések feltárásának igényével. S közben sajátos módon újraírja másfél évszázad európai színháztörténetét. Ezért bízvást tarthat igényt minden, a színház mint önálló művészeti ág iránt érdeklődő figyelmére.

A kötet az olasz reneszánsz komédia történetét vizsgálja a XV-XIV. században. 

Nyerges László a komédia két alapvető létformájának, a drámai szövegnek és színpadi sorsának egyaránt

figyelmet szentel. A szövegről szólva elsősorban a teátrális jellemzőket mutatja be, a színpadi megjelenéssel

kapcsolatban a játékosságot tartja szem előtt.

" Többek között ... a Nemzeti Színház – és a nemzeti színház – újabb kori történetét is fel kellene vázolni annak, aki Major Tamásról szólni merészel. Nekünk azonban – objektív, de szubjektív okokból is – sok mindenről le kell mondanunk. Amire vállalkozhatunk, amiről ... olvashatnak, az inkább csak néhány képsor felvillantása – gyakran egymással feleselő, korabeli szövegek segítségével – Major Tamás életének és pályájának színpadáról." (Antal Gábor)

"A Nemzeti Színház története részint az épülethez fűződő illúziók, részint a politikához fűződő realitások

története. Az építkezés eszméje rendszeresen (és rendszertől függetlenül) elfedte a színházi eszme hiányát.

Ennek logikus következménye, hogy a Nemzetit csak ritkán és rövid ideig irányították autonóm művészek.

Ahol nem működik a szellemi erőtér védelme, oda kliensei révén behatol a hatalom. Az elmúlt tíz év rombolásai

és építései a Hevesi Sándor téren, az Erzsébet téren és a Soroksári úton beleillenek a magyar hagyományba.

Ebben az értelemben a legújabb Nemzeti-történet jellegzetesen nemzeti történet" 

Egy londoni bordély manzárdszobájában egy öreg komédiás William Shakespeare első életrajzán

dolgozik. Ki volna alkalmasabb erre a feladatra, mint ő, Robert Reynolds, alias Pickleherring, aki

zsenge ifjúságától kezdve olyan fontos női szerepek első megformálója volt a Mester társulatában,

mint Kleopátra, Júlia, Rosalinda vagy Lady Macbeth? És aki igen közel állt Shakespeare-hez, barátja,

sőt tán szerelme volt?

Megtudhatjuk e könyvből, hogy milyen szerepet játszott Erzsébet királynő Shakespeare foganta-

tásában. Vagy hogy mivel foglalkozott Will, mielőtt drámaírásra adta volna a fejét. Avagy hogy

kiről mintázta Falstaff alakját. És hogy ki(k) volt(ak) a szonettek titokzatos Fekete Hölgye(i). Meg

hogy pontosan hogyan is halt meg Shakespeare, s melyek voltak az utolsó szavak, melyek elhagyták

ajkát. Nem is beszélve egy teljes szonettről és elveszett drámarészletekről, melyek műveinek

egyetlen kiadásában sem láttak még napvilágot. És sok-sok egyébről: mesékről, balladákról, dalokról,

ízes káromkodásokról, mondókákról, szaftos pletykákról és bölcs elmélkedésekről.

Pickleherring írása rendkívül tudós mű, ugyanakkor rendkívül pajzán is; egyszerre a nagy drámaíró

életrajza és egy cseppet sem szégyellős bohém önéletrajza. A Robert Nye életművét megkoro-

názó regény végtelenül összetett játék mindazzal, amit valaha írtak Shakespeare-ről, és mindazzal,

amit Shakespeare valaha írt: komolytalan, szellemes, szókimondó és frivol, mélyen emberi és

megindító szöveg, mely Bényei Tamás ihletett fordításában szólal meg magyarul.

"A magyar kiadás jó érzékkel észrevette azt, hogy Shakespeare-kultusz ide vagy oda, az itthoni

befogadói közeg talán nem él annyira mélyen benne a drámaíró körüli történetekben és recepciójában,

mint az angol. A fordítást ugyanis, amely Bényei Tamás remek munkája, az eredetinél sokkal

nagyobb, szintén a fordító által összeállított lábjegyzet-apparátus kíséri, amely, ha nem is mindegyik,

de igen sok shakespeare-i és egyéb hivatkozást felfed, némiképp megkönnyítendő a hazai olvasó

dolgát, s néhány útjelzőt jelölve ki a szöveg labirintusában." (Kisantal Tamás: Mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint…)

"…miközben tökéletes Erzsébet- és Jakab-kori korrajzot kapunk, mint egy történelmi regényben,

továbbá csúfondáros irodalmi kalandozást telistele vendégszövegekkel, versekkel, Shakespeare-rel

és nem Shakespeare-rel (ki nem szabad hagyni Shakespeare aláírásainak és káromkodásainak

felsorolását, továbbá Francis Drake apróhirdetését Bretchgirdle emésztést segítő tinktúrájáról

és persze a Pickleherring-féle Shakespeare-feladatlapot!), valamint egy végtelenül szórakoztató,

letehetetlen szövegfolyamot az írásról, íróságról és az irodalom értelméről, Robert Nye még

azt is eléri, hogy úgy érezzük, a filozofikus nagyregényből mellesleg tényleg mindent megtudtunk

Shakespeare pályájáról és saját embervoltunkról." (Baranyi Katalin)

Habár a történelem során a színház intézménye gyakran próbálta elfedni saját társadalmi kötöttségét, mégis színházi

nyelvek, esztétikák, műfajok sorát újította meg az a szociális tér és rendszer, amely körülvette az alkotókat. A kritika,

a lázadás, a felforgatás eseményei ezek. Színház és társadalom hatástörténetileg forró területeit tárgyalja ez a tanulmánygyűjtemény, ahol ugyanúgy szóba kerülnek az aktív nézőről szóló elképzelések, vagy a kommunista berendez-

kedés és értelmezéstörténet összefonódásai, mint a közösségi színház és színházi nevelés legizgalmasabb irányai,

illetve a kortárs színházi struktúra elfedett problémái a megélhetéstől kezdve a rendszerbe kódolt erőszakformákig.

A kötetben színháztörténészek, teoretikusok, rendezők, színészek, dramaturgok, drámatanárok, szociológusok, valamint

segítő szakemberek írásai mutatnak rá arra, hogyan válhat a színház (újra és újra) a társadalmat nem pusztán tükröztető

gyakorlattá, hanem közösségformáló erővel bíró tevékenységgé.

"Kiknek ajánlom e könyvet?

Diákoknak,
– akik szeretik az irodalmat, mert e könyv segítségével önállóan is megismerhetik a drámairodalom történetét, felfedezhetik a színház világát.
– akik nem szeretik az irodalmat, mert úgy vélik, ők inkább reál beállítottságúak. E mű logikus gondolatvezetése által felismerhetik, hogy az irodalomtörténet sem létezhet ok-okozati összefüggések nélkül.

Tanároknak,
– akik szeretik az irodalmat tanítani, mert e mű birtokában akár holnap megkezdhetik drámatörténeti szakkör vagy fakultáció szervezését.
– akik nem szeretik tanítani az irodalmat, mert e könyv segítségével érdekesebbé, változatosabbá tehetik óráikat,

s felkelthetik, ébren tarthatják az érdeklődést.

Végezetül a "csupán csak" érdeklődőknek, akik szeretnék megismerni a drámairodalom történetét, a színház világát."

"A pszichodinamikus színház itt leírásra kerülő módszere Jerzy Grotowsky lengyel rendező több esztendős kutatásainak és kísérleteinek az eredményét alkotja. Ez a módszer tehát nem elmélet, hanem arra irányuló a posteriori befejezett törekvés, hogy egzakt módszerbe rendezze színpadi kísérleteinek konkrét eredményét."

A kis kötetben először jelentek meg magyar nyelven Gordon Craig írásaiból részletek.