Szántó Judit (szerk.): Várkonyi Zoltán
Színházi élményeinket nagy egyéniségek, jelentős személyiségek teremtik. Valamennyit, minél többet megőrizni a
színházi este elvillanó szépségéből, egy gesztus pontosságából, egy mondat kifejező erejéből, egy drámaközelítés
érzékeny hűségéből: örök törekvésünk – az emlékeik között kutató egyes színházba járóké csakúgy, mint a színházat
körülvevő közegé, a társadalmi közvéleményé.
Ez a kötet is valami ilyesfélére vállalkozik: a magyar színházművészet néhány hónapja már múltunkhoz tartozó
kiemelkedő képviselője, Várkonyi Zoltán portréjához gyűjt egybe néhány száz lapnyi anyagot, néhány tíz oldalnyi képet.
Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalko-
zásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház
mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett – ilyen irányú munkásságának felmérése a jelen
gyűjtemény éppúgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba
foglalására.
Mi az, amire a kötet gondozói, közöttük a munkát az első elgondolástól a végső megvalósításig irányító Szántó Judit,
érzésem szerint, egyáltalán törekedhettek? Megmutatni a színházi embert úgy, hogy a szerepek és rendezések mögé
valami a szakma határain túlról is odarajzolódjék. Az író Várkonyi Zoltán egy-egy versével, cikkével megéreztetni, hogy
a színházépületen kívül miképp folytatódnak, élnek tovább a gondolatok. Egy-egy emlékezésben, pályatársakkal készí-
tett interjúkban elmondani valamennyit – ha ezerszer közhelyesen hangzik is, lehetetlen le nem írni - az "emberről".
Eljátszott és színre vitt drámák képei mellett néhány fotón megörökített pillanatot mutatni abból is, ami a "magán-
élethez" (vagy éppen közélethez) tartozik, és amit éppúgy asszociálunk Várkonyi Zoltán nevének említésére, mint híres
sikereit.
Itt következik aztán a dolgok neheze. Amikor egy-egy színházi művészember vonásait az alkotását őrző leírásokban,
képeken keressük, egyszerre csak megérezzük, milyen hiányos, vázlatos, egyenetlen a kép. Elgondolások, szerep-
értelmezések és drámaelemzések adalékai interjúk mondataiban lappanganak, fontos vagy éppen nagyszerű pillanatokat
egy-egy kritika rövid bekezdései őriznek. A jelen kötet mindenesetre arra törekszik, hogy azt, ami csupán elkallódó
újságlapokra, folyóiratpéldányokra van bízva, a legjavát keresve, most együtt is felmutassa. (S éppen ebből a meg-
gondolásból marad ki néhány olyan írás, amely korábban is kapott már helyet kötetekben.)
A gyűjtemény végén adattár mutatja szikár pontossággal, megbízhatóbb teljességgel: hány szerep, milyen rendezések
sora formálta ki bennünk a gazdag sokféleségű fogalmat: "Várkonyi Zoltán". A színházi működést részleteiben is felidéző
írások, kritikák olvasójának feltűnik majd, hogy a recenziók ezt a pályaképet nem arányosan és nem is folyamatosan
mutatják be; az anyag zöme legközvetlenebb élményeinkhez: az utolsó két évtized színészi és rendezői vállalkozá-
saihoz kapcsolódik. Más művészekről más kötetek tán más szerkezettel építik majd a képet – ezúttal Várkonyi Zoltántól
való búcsúnk időbeli közelsége diktálja, hogy az egyéniségének megfogalmazására való törekvésben jelentős hely jusson
a még friss emlékezés szavainak. Ekképp próbáljuk rögzíteni egy kép vonásait – mielőtt munkásságának konkrét gazdag-
ságával legendává oldódna-foszlana az alkotó ember, az igazi művész. (Elbert János)
-
Kiadó Népművelési Propaganda IrodaKiadás éve 1980Terjedelem 440 oldalSorozat SzkénetékaISBN 963-562-582-0Állapot kiváló állapot
-
Előszó. Írta: Elbert János
Írta Várkonyi Zoltán
Évadzáró elégia
Halhatatlan Moliére
Levél a közönséghez
Várkonyi Zoltán párizsi levelei a Színháznak
A párizsi színházakról
Londonban
Kordánál Londonban
Még egyszer Párizs és London
Az első 24 délután
Hozzászólás helyett kérdés
Széljegyzetek az örömről
Elmondta Várkonyi Zoltán
Papp Antal: Várkonyi Zoltán beszél
Halász Péter: Hamlet az operettről
T.: Korszerű beszélgetés Hamlettel
Kulcsár László: Várkonyi Zoltán mérkőzést ajánl egyik támadójának
Halász Péter: Vitatkozó felek
Faragó Baba: Interjú a halállal
Várkonyi Zoltán felszólalása a Magyar Színház Szövetség II. konferenciáján
Várkonyi Zoltán elemzése a Vidéki Színházak Ünnepi Hetének vitájából
Dalos László: "Értelemre, érzelmekre, idegekre ható színházat szeretnék csinálni"
Garai Tamás: "Hivatás és öröm a nép-szórakoztatás
Gách Marianne: Várkonyi Zoltán
Fodor Gábor: A kritika kritikája alkotó vitákat eredményezhet
Három hozzászólás
Nagy Judit: Rendező rendezőt rendez
Nádor Tamás: "A fiatalság figyel, kíváncsi, magával viszi az embert"
Várkonyi Zoltán: Szeretlek Vígszínház
Gách Marianne: Beszélgetés Várkonyi Zoltánnal
Szilágyi János: Kettesben Várkonyi Zoltánnal
Így látták az élőt
Várkonyi Titusz: Színivizsgán
Mátrai-Betegh Béla: Várkonyi Zoltán
Sándor Iván: Möbius
Thurzó Gábor: Várkonyi Zoltán
Hermann István: Küzdelem az emlékekkel
Örkény István: V. Z. örökké él!
Molnár Gál Péter: Várkonyi és az árnyak
Almási Miklós: Apropó, Széchenyi
Demeter Imre: Pro arte, 1974
Szántó Erika: A színész hangszere
Máriássy Judit: Várkonyi kontra Várkonyi
Molnár Gál Péter: James Tyrone
Búcsú
Darvas Iván: A ravatal előtt
Mátrai-Betegh Béla: Meghalt Várkonyi Zoltán
Molnár Gál Péter: Zászló nélkül
Nemeskürthy István: Várkonyi Zoltán egy ifjabb kortársa szemével
Örkény István: Búcsú Várkonyi Zoltántól
Szász Péter: Kikérem magamnak
Abody Béla: Interjúroncsok
Székely György: A színházi szenvedélyről
Emlékezés
Eörsi István: Utoljára és először
Erdődy János: Fél évszázad emlékmorzsái
Fábry Zoltán: Lehet, hogy munkál bennem valami
Goda Gábor: Várkonyi Zoltán emlékére
Katona Ferenc: Várkonyiról - jogcím nélkül
Kazimir Károly: Élünk?
Szakonyi Károly: A játék hevében
Interjúk
Apor Noémi
Ádám Ottó
Bárdy György
Darvas Iván
Fekete Tamás
Gábor Miklós
Gobbi Hilda
Greguss Zoltán
Halász Judit
Horvai István
Huszti Péter
Kállai Ferenc
Kern András
Lázár Egon
Major Tamás
Marton László
Tordy Géza
Ungvári László
Valló Péter
Varga Imre
A Színházi életmű adatokban