Csikós Attila ízig-vérig mestere a szakmájának: nemcsak saját stílussal bír, hanem megértéssel és empátiával viszonyul az opera egészéhez és a csodára váró nézőkhöz. Ez a könyv gyönyörű utazás térben és időben: elindulva otthonról, érintve Bayreuth-ot és Európa minden fontosabb operaházát, eljutva egészen távoli világokig, Japánig, Észak- és Dél-Amerikáig. Csikós Attila lenyűgöző életútjának történetét varázslatos rajzok, díszlettervek és elkészült díszletek illusztrálják.

Miről szólnak Pilinszky János drámái? Hogyan keletkeztek? Mi köze Garcia Lorcának és a nó-drámáknak Pilinszky színházeszményéhez? Maczák Ibolya Pilinszky nyomtatásban is megjelent drámai műveit elemezve (elsősorban filológiai és motívumtörténeti szempontból) ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ.

Nagy Imre monográfiájának középpontjában Csokonai három vígjátékának, a Gersonnak, a Culturának és

Az özvegy Karnyónénak az elemző értelmezése áll. A szerző e szövegek háttereként megrajzolja a magyar

komédia XVIII. századi történetét, a dráma- és színháztörténeti szempontokat poétikai és nyelvelméleti össze-

függésbe helyezi. Ebben a közegben Csokonai munkáinak eddig kevéssé ismert vonásai tárulnak fel. Új megvilá-

gításba kerül a korabeli kultúra, a nemzeti hagyományok, az egyén és a nyelvi közösség, a férfi és a nő viszo-

nyának kérdése. A szerző mintegy száz olyan vígjátékot elemez, amelyek a jezsuita, a piarista, a pálos, a feren-

ces, a minorita és a protestáns közegben születtek, s amelyek a század végére kialakuló magyar vígjátékhagyo-

mányt formálták.

A könyvben két párhuzamos beszélgetésfolyam olvasható. Az egyikben Bognár László Sinkó Lászlóval beszélget,

színházról, szerepekről, társulatokról, rendezőkről. Ezzel párhuzamosan pedig kortársakat, barátokat, pályatársakat

kérdez Sinkó Lászlóról.

Várszegi Tibor az előadó-művészet eredetének feltárására tesz kísérletet: a mozgásművészeten keresztül

fokozatosan a gyakorlat felé haladva szemlélteti azt, amire ma már oly kevés dolog emlékeztet: "az ember

lényege a színpadi igazságesemény közegében is a csönd, a részvétel miatti köszönet és a létesemény okozta

öröm történése az Ég és a Föld közötti játszó-téren".

A kötet olyan 19. és 20. századi hazai együttesek, csoportok, közösségek, színházak tevékenységét tárja fel,

amelyeket rendhagyó, szokatlan, amatőr, avantgárd vagy alternatív stb. jellegük miatt gyakorlatilag sem a

közélet, sem a kritika, sem a színháztörténet nem fogadott be, annak ellenére, hogy ezek az események vissza-

vonhatatlan változást indítottak vagy indíthattak volna el a hazai színjátszásban. Azokat a pillanatokat értel-

mezi tehát, amikor a magyar színház hagyományainak átírására és megváltoztatására történt kísérlet.

Egyúttal a kötet ezen a – részben öröklött, részben újrakonstruált – korpuszon belül keresi a színháztörténet-

írás alternatíváit: a pozitivista színháztörténet-írás módszertani és metodológiai alapfeltevéseinek újraértel-

mezését, valamint az irodalomelméletben, a szociológiában, a művelődéstörténetben, az antropológiában és

más tudományágakban mára meghonosodott elméleti iskolák módszereinek a színháztörténet-írásban való

alkalmazását.

Ez a könyv minél több nézőt és olvasót szeretne meggyőzni arról, hogy lehetséges áthidalni a kortárs drámák

és a mai rendezések sokszor idegenszerű atmoszférája, illetve a bevált receptek alapján működő sikerdarabok,

népszínművek, a keringő, a  csárdás és a kánkán dallamára síró-nevető primadonnák és bonvivánok világa

közötti távolságot.

A kötet valamennyi példánya elfogyott, de a szerkesztők teljes terjedelmében olvashatóvá és letölthetővé tették a következő helyeken:

Lapozható változat elérhető ITT.

Letölthető változat elérhető INNEN.

Székely Gábor első, színházrendezői életműve ismert. Arról viszont kevesebben tudnak, hogy színházi pályájához szorosan kötődve, azzal összefonódva, majd azt folytatva huszonöt éve a magyar színházi rendezőképzés vezető tanára a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Négy rendezőosztály felelős osztályfőnökeként pedagógiai koncepciója döntő hatást gyakorolt több színházi alkotónemzedékre...

Székely Gábor második életműve színházpedagógiai alkotás. A kötet mesterek és tanítványok nemzedékeken átívelő megértési folyamatát rekonstruálja, ezért a szerkesztők, Jákfalvi Magdolna, Nánay István és Sipos Balázs felkérték Székely Gábor tanítványait, hogy ezt foglalják írásba. Akik vállalták a feladatot: Bodó Viktor, Sipos Balázs, Bagossy László, Dömötör András, Forgács Péter, Göttinger Pál, Hargitai Iván, Harsányi Sulyom László, Novák Eszter, Réthly Attila, Rusznyák Gábor, Schilling Árpád és Simon Balázs.

Jánoskúti Márta az egyik legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott jelmeztervező. Turnai Tímea a Kossuth-díjas, a Nemzet művésze díjakkal kitüntetett művész teljes életpályáját mintegy 300 jelmeztervén, illetve a megvalósulásukat tükröző fotón keresztül mutatja be.

A szerzőről:

Turnai Tímea színháztörténész, szakíró, a PIM-OSZMI főmuzeológusa, a szcenikai gyűjtemény vezetője, számos hazai és nemzetközi szcenikai kiállítás kurátora.

Adolphe Appia 1899-ben megjelent könyve óriási hatást gyakorolt az avantgárd tendenciákra, kezdeményezései

pedig beépültek a 20. századi színházi gyakorlatba. A Zene és rendezés most jelenik meg először teljes terjedelmében

magyarul, Jákfalvi Magdolna fordításában.

A kötet az olasz reneszánsz komédia történetét vizsgálja a XV-XIV. században. 

Nyerges László a komédia két alapvető létformájának, a drámai szövegnek és színpadi sorsának egyaránt

figyelmet szentel. A szövegről szólva elsősorban a teátrális jellemzőket mutatja be, a színpadi megjelenéssel

kapcsolatban a játékosságot tartja szem előtt.

A színház alapításának huszadik évfordulójára készült fotóalbum „előszavában” szerzői, nézői, pártolói köszöntik néhány mondattal az ünnepeltet. Esterházy Péter ekképpen:

„A klasszikus szerzői utasítás szerint színész jobbról bejő, és jókat mond; így kéne nekem is most viselkednem. Nem minden pillanatban ez volt a legjobb színház, de mindig az első volt. Eltekintve attól, hogy nem tudom, mi ma egy »nemzeti színház«, s ha tudnám, kell-e, mintha az elmúlt húsz évben a Katona lett volna a Nemzeti. Ebben van jó, rossz. Egy másik színész jobbról jővén nem okoskodna ennyit, csak pihegve sorolná a színésznék neveit. Meg aztán a színészékét. Meg a rendezőkét. Meg mindenkiét. Nevek, vagyis személyek. Személyes színház. Aztán ha még egy színész is lehetne (be), az csak hallgatna. Vigyorogna konstruktívan, majd megemelné a kalapját, és majd a balfenéken el.” A következő száz oldalon a legemlékezetesebb előadásokat több mint 250 kép idézi fel. Az albumot az évadonkénti társulati névsorok, valamint a bemutatók és a vendégjátékok adatait tartalmazó listák egészítik ki.

Bár néhány évtizede mind a filozófiában és a társadalomtudományokban, mind a színháztudományban jelen-

tősebb érdeklődés mutatkozik egyfelől a test, másfelől a teatralitás iránt, a kettő közötti kapcsolat mibenlété-

nek, sajátosságainak, folytonosan átalakuló viszonyának vizsgálata ez idáig nem kapott kellő figyelmet.

A könyv szemléletének és szerkezetének alapja az, hogy az egyes részek a test felől értelmezik a teatralitást,

és a teatralitás összefüggésében vizsgálják a testet.

A kötet a 20. századi magyar színháztörténet alakulásával foglalkozik, a múlt megírásának lehetőségeivel.

A szövegek szerzői fiatal dramaturgok, színháztörténészek, kutatók, akik az elmúlt hat évtized (kulturális)

eseményeit nem élték át, az előadásokat nem látták, így az azonnali, élményszerű tapasztalat megléte nélkül

rekonstruálják a színházi alkotásokat.

A tanulmány Zsámbéki Gábor három előadását elemzi a 70-80-as évekből. Ekkora távlatból nemcsak az előadás

alkotóelemeinek leírása, hanem a korabeli befogadó közeg reakciója is az elemzés tárgyául szolgált a szerzőnek.

Enyedi Sándor évtizedek óta kutatja a határon túli magyar színjátszás történetét. Ez a kislexikon az 1999-ben megjelent Rivalda nélkül című könyvében megkezdett munkát folytatja. A magyar színházművészet eddig alig feltárt területeit tárja az olvasó elé a nyugat-európai és latin-amerikai magyar színjátszás történetétől kezdve a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeinek bemutatásáig.

Bánffy Miklós darabjainak legteljesebb gyűjteménye.