A Lear király című drámát Nádasdy Ádám új fordításában egy könnyen forgatható, zsebre vágható változatban

jelentette meg a Magvető Kiadó.

,,Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk

követni – de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük.

És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés

mellékíz: mi is történt itt velem? Biztosan jól választottam? Nem a másikkal kellett volna összeházasodni? Szemben a

Rómeó–Júlia párral, akikre örök és felhőtlen boldogság vár, és soha egy rossz szót nem szólnak majd egymáshoz (hiszen

meghaltak), ez a négy emberpár nagyon is életben marad, és civakodásaik előrevetítik, mi jöhet itt még (a ,,felnőtt" párok

ezt be is mutatják). De – mondja ez a darab – inkább civódjunk a szerelmünkkel és féltékenykedjünk egy életen át, mint

hogy üdvözült békében öleljük a kriptában." (Nádasdy Ádám)

Az első nagy görög drámaírónak körülbelül kilencven darabja közül hét maradt fönn viszonylagos épségben,

ezeket tartalmazza a kötet:

Perzsák

Heten Théba ellen

Oltalomkeresők

Leláncolt Prométheusz

Oreszteia: Agamemnon; Áldozatvivők; Eumeniszek

A kötetben olvasható:

Vízityúk

Hőbörgő János Mátyás Károly

Az őrült és az apáca

Az anya

Egy kis udvarházban

Witkiewiczet ​nemcsak a lengyelek tekintik az abszurd dráma úttörőjének, hanem nyugat-európai méltatói is: a húszas években alkotta meg azt a sajátos dramaturgiát, mely Ionesco és Beckett színpadán a negyvenes és ötvenes években vált végleg szalonképessé. Witkiewicz a maga színpadán gondolatokat, érzéseket, emberi kapcsolatokat mutat be, csupasz lényegére vetkőztet mindent: szerelmet, gyermeki és szülői szeretetet, barátságot, becsvágyat, jóságot, gonoszságot. Helyzet-alaptípust és ember-alaptípust variál darabjaiban, miközben elmossa a határokat a valóság és a látomás között, az idő határai pedig szétfolynak, és a színpadon egyszerre van jelen a ma és a régmúlt, olykor még a jövő is. A képtelen párbeszédek, a még képtelenebb helyzetek, a groteszkül komikus jelenetek egymásutánja olyan, mint egy nyomasztó álom gyorsan változó képeinek filmszerű sorozata. Párbeszédei nemcsak fordulatosak, csillogóan szellemesek, hanem elgondolkodtatók is. Drámái ezért olyan izgalmasak, de egyben ellenállhatatlanul mulatságosak is.

A kötetben olvasható színdarabok:

Bankrablás Stockholmban

A pettyes nyakkendő

A-moll szonáta

Tragédiák és komédiák zajlanak a környező világban, drámák, konfliktusok az emberben ott, amit a közmegegyezés

léleknek nevez. A kül- és a belvilág földrengései némelykor egészen hasonlónak tűnnek, máskor pedig úgy látszik, mintha

semmi közük se volna egymáshoz. Minden dráma, minden lélek reng a maga földjén… Hendi Péter kora gyermeke, de hát

ki nem az? Göteborgban és Genfben írt drámáiban a hatvanas és hetvenes évek világa jelenik meg. Ekkor hódít Európában,

és hamarosan Magyarországon is, Dürrenmatt, Anouilh, Beckett, az amerikai Williams vagy Miller új tartalmú és új formájú

drámabirodalma. Hendi ismeri, érezhetően kedveli ezt az új hangvételt, miközben a maga, magyar földben gyökerező

élményanyagával sajátos módon képes színezni. Olvasmánynak szórakoztató, felzaklató és letehetetlen. Az ember nem

tudja, hogy örömében vagy haragjában nevet-e a párbeszédeken – esetleg bánatában. Ugyan milyen volna színpadon,

egy pincei kamaraszínházban például?

A Katona József korai drámái sorozat második darabja három színdarab kritikai kiadását foglalja magában. A’ Lutza Széke

1812 végén keletkezett, az Aubigny Clementia 1813-ban, A Rózsa pedig 1814-ben. Ezek a művek Katona eredetiség felé

vezető útjának állomásai. A Rózsa Katona egyetlen vígjátéka, de a másik két színdarab is szerencsés végkifejletű.

A’ Lutza Széke a cseljáték dramaturgiájának elemeit is felhasználja.  Az Aubigny Clementia Katona történelem iránti érdek-

lődésének is egyik korai megnyilvánulása, történetfilozófiai és államelméleti szempontból is tanulságos. Ezt a három szín-

művet egy közös motívum is összeköti: a színház. A’ Lutza Széke a korai drámák közül a legnépszerűbb volt jó ideig a

színpadon, az Aubigny Clementia Katona legbonyolultabb színházi utóéletű darabja, színpadi átdolgozása is született,

A Rózsának pedig a témája is a színházzal, a színjátszással kapcsolatos, cselekménye a pesti társulat körében játszódik.

Ennek a vígjátéknak csak a (textológiai szempontból különösen érdekes) fogalmazványát ismerjük, de ennek is csupán

nyomtatott változatát. Autográf kézirata a másik két színdarabnak sincs, másolatokban hagyományozódtak. Ezért,

kritikai kiadásunk elvrendszeréből következően, a nyitott, dinamikus szövegfelfogás módszerét alkalmaztuk: A’ Lutza

Székének három, az Aubigny Clementiának pedig két szövegváltozatát közöljük. Ez a megoldása keletkezőben lévő

szöveg irodalomtörténeti tanulságai mellett színháztörténeti szempontból sem érdektelen.

A Demeter Júlia és Nagy Imre által sajtó alá rendezett kritikai kiadás három drámát foglal magában, amelyek a lovagdráma,

a vitézi játék színjátéktípusához kötődnek, s összefoglalóan a vitézi játék címmel adjuk közre őket. Mindhárom német

nyelvű epikus, illetve drámai forrásszövegre vezethető vissza, melyeket Katona szabadon, saját dramaturgiai elképzelése

szerint használt fel.

A’ Borzasztó Torony és a kicsit későbbi Monostori Veron’ka szüzséjét 18. századvégi német regényekből merítette Katona.

Mindkét cselekmény fordulatos kalandokon, elvetemült, gonosz figurák fondorlatain, várak és várurak bukásán, párviada-

lokon, nőrablásokon keresztül egyre közelebb kerül a tragikus véghez, ám a vitézség − a véletlen jótékony segítségével −

elhozza az igazságszolgáltatást. A túlzsúfolt, fiktív idegen környezetben játszódó A’ Borzasztó Toronynál sokkal ügyesebb

a magyar közegbe helyezett Monostori Veron’ka, az előbbi 1814-es bemutatója ugyanakkor Katona további drámaírói

fejlődését bizonyíthatja.

Az István, a magyarok első királya, amelyet korábban fordításnak tartottak, az eredetiség jegyeivel bíró szabad átdolgo-

zásnak tekinthető, ezért került ebbe a kötetbe.

Az erdélyi Csíksomlyón a ferences gimnázium diákjai a 18. század elejétől minden évben vallásos játékkal, többnyire

passiójátékkal köszöntötték a nagypénteki vagy a pünkösdi körmenetre érkezőket, a környékbeli katolikus székely

közösség tagjait. Ennek a páratlanul gazdag vallásos színjátszásnak fennmaradtak a szövegei is, ezeket az 1980-as

évektől ismerjük. A Ferences iskoladrámák első kötetében a csíksomlyói színjátszásról, a darabok forrásairól, zenei és

néprajzi sajátosságairól szóló részletes bevezető után 15 passiójáték szövege jelent meg a legkorábbi, 1721−1739

közötti időszakból.

A Ferences iskoladrámák második kötetében 11 nagypénteki passiójátékot és egy úrnapi játékot  mutat be a mai

olvasóknak az 1740 és 1750 közötti évekből. Ezek mindegyike a Liber exhibens actiones parascevicas címet viselő,

1774-ben készített passióskötetből való, a színjátékok 1740 és 1750 között keletkeztek, de nem sorrendben jegyezték

le őket. Emiatt került a kötet végére három olyan színjáték is, amelynek a datálása bizonytalan, de egyértelműen a

18. század közepére helyezhető. Ez a kötet is ugyanolyan sokszínű és érdekes, mint az előző: a 11 nagypénteki passió-

játék közül ötben az ószövetségi jelenetek (a világ teremtése, a bűnbeesés, Mózes története, Káin és Ábel, Tóbiás)

ugyanakkora teret kapnak, mint a szenvedéstörténet. Az egyik darabban a hét főbűn szerepeltetése, egy másikban

pedig a megváltásról szóló égi per ad sajátos színezetet a passiónak. Két olyan színjáték is van a kötetben, amelyekben

– a pedagógiai szándéknak megfelelően – egy-egy bűnös ifjú története kíséri Krisztus passióját. A barokk allegorikus

világszemléletét mutatja a megváltásról és a pokolra jutó dúsgazdagról, az uzsora elítéléséről szóló két darab. A passiók

mellett itt kapott helyet az egyetlen csíksomlyói úrnapi játék is, amelyben az angyalok az úrnapi körmenet négy oltáránál

magyarázzák az eucharisztia lényegét. A csíksomlyói színjátékok betűhíven közölt, archaikus szövegeinek megértését

magyarázó jegyzetek segítik, amelyek a szerzőről, az előadásról, a szöveg sajátosságairól is sok információt közölnek

az olvasóval. Mivel az anyag Európában is egyedülálló, a bevezetőt, a drámák tartalmi összefoglalását és a jegyzeteket

angol nyelven is közreadja a kötet.

Szerkesztette Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna

A Ferences iskoladrámák hatrészes sorozatának harmadik kötete újabb 11 szöveget mutat be a mai olvasóknak. Ezek

mindegyike a Liber exhibens actiones parascevicas címet viselő, 1774-ben készített passióskötetből való. Az 1751 és

1762 között keletkezett színjátékokat a másolók egymás után, gondos munkával jegyezték be az 1342 oldalas kézira-

tos kötet elejére, mintegy kiemelve őket a több mint 60 magyar nyelvű drámát tartalmazó korpuszból. Ezt az elvet

követi a jelen kötet is. A 11 szöveg mindegyike passiójáték, de a változatos versformák, az ószövetségi és az újszövet-

ségi jelenetek sajátos összekapcsolása, a színes ördögjelenetek és az apokrif források nagy száma miatt minden szöveg

egyedi. A csíksomlyói passiók szerzőiről nagyon keveset árulnak el a szövegek, ez a kötet azonban meggyőz minket

arról, hogy néhányuk kiváló dramaturgiai érzékkel rendelkezett, és jól ismerte a jezsuita drámaszerzőket is. Az 1750-es

évek passiójátékai között négy olyan szöveg van, amelyben Krisztus passiója összekapcsolódik a bűnös életre tért ifjak

történetével: köztük olyanok, akik a saját apjuk ellen lázadnak fel, mások az ördög hálójába kerülnek, de olyan is akad,

akit egy bűnös szerelem visz a kárhozatra. A passiók jól mutatják, hogy a ferences szerzetestanárok nemcsak a Csík-

somlyóra érkező híveket, hanem saját diákjaikat is meg akarták szólítani ezekkel a szövegekkel. Ebből a kötetből sem

hiányoznak az ószövetségi előképek (pl. Zsuzsanna vagy Dániel története), a példabeszédek és az allegóriák, az egyik

passióban pedig részletes bírósági tárgyalás van a megváltásról szóló érvekkel és ellenérvekkel, az ősatyák, a próféták

és az apostolok szerepeltetésével.

A csíksomlyói színjátékok betűhíven közölt, archaikus szövegeinek megértését magyarázó jegyzetek segítik, amelyek a

szerzőről, az előadásról, a szöveg sajátosságairól is sok információt közölnek az olvasóval. Mivel az anyag Európában

is egyedülálló, a bevezetőt, a drámák tartalmi összefoglalását és a jegyzeteket angol nyelven is közreadja a kötet.

Szerkesztette: Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna.

Az itt egységgé rendezett négy dráma látszatra igencsak különböző: egyikük a Nagy Lajos király trónja körüli viszályt idézi meg, másikuk a Bronte-család borús hétköznapjait eleveníti fel, harmadikuk a magyar vándorszínészet alkonyára vet reflektorfényt, negyedikük Táncsics Mihály látszólag békés aggkorát hánytorgatja fel. Egységgé rendezésüknek mégis találhatni alapját.
Mindőjük valamely ténylegvolt történelmi vagy kultúrtörténeti pillanatba les be, s hason következtetésre jut: az elhíresült helyzeteket valójában rögeszmék csiholták és telítették. Csupa rögeszmés alak kering a Pitymalló Kesely színpadán, akik mindenáron magukat akarnák világgá kiáltani. Kóros beszédkényszer jellemzi őket, nyelvükben megbélyegzettségük egyszersmind dramaturgiai vezérfonalként is fűzi a cselekményt. Végletesen magukra és közvetlen környezetükre utaltak, rögeszméiknek zárt világban kell érvényt szerezniük: a király hálószobája, hová csak az udvar bejáratos; a yorkshire-i láp egy magányos majorja; a kiürült színház félhomályos öltözője; a spionok elől elreteszelt Táncsics-ház.
Az emberi viszonyokban e létharc a szóért a meghatározó. Szóban testesül meg minden ige, minden szenvedély. Ahelyett, hogy rokon- vagy ellenszenvvel viseltetnének egymás iránt, mindnyájan a szó rabjai, mely fölébük kerekedik, s eszmények délibábját vetíti elébük. S minthogy a szó fülbe kívánkozik, minduntalan tukmálják egymásra: mindegyikük a maga módján művész, egyszeri rögeszméjének remeklő ötvöse, aki nem hajlandó másikuk közönségévé válni. Ezt az archetipikus helyzetet gyakorta jeleníti meg valamely írott mű sorsa: a Világtörténelem lapjai a Ludovicusban, a regények a Bronte-kban, Szuper regénye, illetve naplója a Bolygó királyban, vagy a Legrégibb nyelv: a magyar a Táncsics: a legszentebb Mihálban.
Minden helyzetük beszédhelyzet, melyben felmorzsolódnak, tragikusan. E voltaképpeni tragikumot a komikum tolmácsolja, mint erre a legalkalmasabb eszköz. Felveti a kérdést, hogy a katarzis lényege vajon nem a káröröm-e, a mások nyomorúságán való felhőtlen mulatás örök emberi képessége.

,,Gazdag Péter rendkívül sokoldalú alkotóművész, aki festőként, költőként, prózaíróként és drámaíróként is feltűnést keltett: eredeti műveiben a magyar társadalom legkényesebb kérdéseit feszegeti, nyíltan, humorral, bravúrosan. Ostromlabirintus című drámája egyszerre parabola és sodró lendületű, szenvedélyes szerelmi történet, mely a Napóleon ellen viselt spanyol partizánháború korába visz. Ugyanakkor izgalmas modern nagyvárosi költészet és krimi, mai valóságunk paradoxonainak hű tükre." (Forgách András)

A kivételesen szép paírra nyomtatott könyv Az ember tragédiája mellett válogatást közöl Madách Imre verseiből, értekezeséseiből, feljegyzéseiből, leveleiből. Az utószót Rónay László írta, a kötetet név- és szómagyarázat zárja.

A kötet tartalma:

Két úr szolgája

A hazug

A kávéház

A fogadósnő

DRÁMAMELLÉKLET:

Kerékgyártó István: Hurok

DRÁMAMELLÉKLET:

H. Ibsen: A nép ellensége – Kúnos László fordítása

"fontosnak tartom ezt a fordításomat. Amikor belekezdtem, úgy éreztem, hogy új darab fog

születni. Tudod, korábban A nép ellenségét Arthur Miller átdolgozásban játszották a magyar

színházak, ezt angolból fordította Vajda Miklós, kicsit modernebb változat, például nem öt,

hanem csak három felvonásból áll, és talán Miller miatt is ezt játszották a színházak. Zsámbéki

Gábornak támadt igénye arra, hogy ő az eredeti darabot szeretné bemutatni. Rettentően örültem

a felkérésnek, mert ez egy súlyos, izgalmas darab. Tulajdonképpen minden fordításomnak az a

története, hogy egy jó rendező meglát valami izgalmas lehetőséget egy Ibsen-darabban." (Kúnos László)

DRÁMAMELLÉKLET:

Parti Nagy Lajos: A császár új ruhája

"Színész

Engedje meg felség, parányi szemünket

Hadd vessük kegyelmed fénylő magasába!

Kelme

Kik vagytok? Életrajz? Ajánlások? Önrész?

Színésznő

Felség, zsenge korunk ellenére kilenc…

Színész

…Tizenöt világrész minden ruhaháza

New Yorktól Szocsiig, Azertől Ezerig

Lábunk előtt hevert. Bankárok, hercegek

Voltak szerencsések minket szerencsélni.

Színésznő

De nincsen hőbb vágyunk, minthogy egy eleven,

Fényességes császár ruhatóriumát

Legyünk szerencsések megkollektálhatni.

Színész

Kiszabadítani a megszokott formák,

Közhelyes vonalak labirintusából."

DRÁMAMELLÉKLET:

Kárpáti Péter: Tűznyelők

Czvikker Lilla, Fáncsik Roland, Fekete Gábor, Hunyadi Máté, Imre Krisztián,
Jenővári Miklós, Kurucz Dániel, Mentes Júlia Virgínia, Széles Flóra improvizációja alapján

Fordította: Székely Melinda

„A színházi szöveget csak akkor tekintjük értékesnek, ha váratlan és – szó szerint – játszhatatlan. A színmű rejtély,

amelyet a színháznak meg kell fejtenie. Ebbe néha sok időt fektet. Az elején senki sem tudta, hogyan játssza Claudelt

vagy Csehovot, de a színházat, a színészi játékot éppen az változtatja meg, ha a lehetetlent kell eljátszania; a szín-

művészet határozott változásai tehát a drámaköltővel kezdődnek; magányossága, tapasztalatlansága, még a felelőt-

lensége is fölöttébb becses nekünk. Mi dolgunk az avatott szerzővel, aki előírja a fényeffekteket és a színpad lejtését?

A költő viszont nem tud semmit, nem ír elő semmit, az eljátszás a művészek dolga. Így lesz a homályosnak hitt Claudel

idővel érthető, a lagymatagnak tartott Csehov eleven és tömör. A színművészet fordítás kérdése: a modell nehézsége,

homályossága a fordítótól nyelvi, a színésztől testi és hangi leleményességet követel.” (Antoine Vitez: L’Art du théâtre, 1985)