Három kortárs belga színművet tart az olvasó a kezében, három vígjátékot, melyekben a burleszk, a bohózat, a paródia és a tragédia elemei is fellelhetők. A humoros formában megírt színdarabok kíméletlen képet festenek korunk belga társadalmának visszásságairól, a közélet és a magánélet kereszteződéséről, arról, hogyan hatnak a társadalmi problémák az egyes emberek életére, hiúsítják meg azok céljait, törekvéseit, vágyait. A darabok jellemzően egy nyilvános helyen játszódnak (állomás, kiskocsma, étterem), ahol a szereplők a kényszerű várakozás űrét beszéddel próbálják meg kitölteni. A legtipikusabb szereplő a lecsúszott, tengő-lengő, bőbeszédű, sőt, a verbális láz állapotában színre lépő kisember: számára, mint Seherezádé számára is, a mesélés az egyetlen módja annak, hogy elkerülje a megsemmisülést. Elmondja kudarcát, kudarca miértjét, megpróbálja elmagyarázni, igazolni tetteinek és viselkedésének okait nem a többi, számára ismeretlen szereplőnek, akiknek mindez teljes mértékben közömbös, hanem saját magának, ennek az önmagában hordozott ideális én-nek. Az egyes szereplők vallomásai így nem dialógusok, hanem egymást váltó monológok sora. E vallomások között ellentmondások fedezhetők fel, megjelenik a kétértelműség, a bizonytalanság. A különböző maszkok és paravánok mögé rejtőzött szereplők szavait a szemfényvesztés légköre hatja át. A színművek központi problémája a magány, a bensőséges emberi kapcsolatok lehetetlensége, a párkapcsolatok kudarca. A szereplők kétségbeesetten keresik az általuk elérhetetlennek vélt szerelmet. Az ellenállhatatlan humorral megírt, kívülről nézve nevetséges hősön végig derül az olvasó, miközben frusztrációja és kényszerképzetei miatt szánja is őt.
Paul Emond a legsikeresebb francia nyelven alkotó belga regény-, esszé- és drámaírók egyike. Műveit számos nyelvre lefordították, drámáit Európán kívül az Egyesült Államokban és Kanadában is játsszák. Több irodalmi díj birtokosa, a Belga Királyi Nyelvi és Irodalmi Akadémia tagja.
