A történet egy fiktív iskolában játszódik, melynek tanári karát színészdrámatanárok, diákjait pedig a játékban részt vevő osztály tanulói alakítják. A játék során az osztály egy sikeres pályázaton azt a lehetőséget nyeri, hogy az iskola egy központi falára képet festhet a szabadság témájában. A résztvevők tehát egy "szabadság projekt" megvalósításán dolgoznak. A szabadság közös megfestése iskolai keretek között zajlik, a projektet és saját szerepüket is különbözően értelmező tanárok vezetésével. Kérdés, hogy a kialakuló konfliktusok és viták, a hosszadalmas egyezkedések és a meghozott áldozatok eltántorítják-e a diákokat, vagy pedig kiállnak a szabadság-kép megfestésének szándéka mellett? Illetve hogy milyen dinamikáknak nyit teret az egyes közösségekben a szabadságról szóló kép megvalósításának víziója? Hogyan reagál a közösség az autoriter vezetési módszerek megjelenésére, illetve mit tud kezdeni a liberálisabb tanári hozzáállás teremtette önállósággal? Ezekre a kérdésekre minden osztály megadta a maga, a játékban kifejezett válaszát. Társadalomkutatóként az érdekelt bennünket, hogy mit jelentenek ezek a válaszok: milyen tapasztalatokat fogalmaznak meg a diákok a dráma médiumán keresztül az iskoláról, mint számukra alapvető társadalmi intézményről?