A könyv három japán színésznő társadalmi és szakmai öndefinícióját alapul véve vizsgálja a nyugati és a japán színjátszás
19–20. század fordulóján bekövetkező „találkozását” az interkulturális színház elméletei keretében. Kiemelt szerepet kap
ezáltal a „nyugat–kelet”, illetve a „nyugat–japán” binaritások problematikája. A kötet az interkulturális színház fogalmi
kereteinek, valamint a korszak japán történeti hátterének bemutatása után részeletesen vizsgálja Sadayakko, Matsui
Sumako és Hanako karrierjét, kitérve a hozzájuk kapcsolódó emblematikus előadások bemutatására és elemzésére,
valamint a korabeli nyugati és keleti közönség befogadói magatartására. Az elemzés arra mutat rá, hogy noha a színész-
nők, a hozzájuk kapcsolódó társulatok, illetve a nyugati (köztük magyar) és keleti nézők is az egzotikus és távoli Idegen
vonzásában álltak, valójában sosem kerültek teljesen kívül a Sajáton. A könyv a magyar nyelvű szakirodalomban hiány-
pótló szerepet tölt be, illetve a nemzetközi szakirodalomban is új megközelítést alkalmaz, amennyiben a három színész-
nő jelentőségét együtt, összehasonlító eszközökkel vizsgálja.
