Géher írásművészetének eleganciája mindenekelőtt példás tárgyismeretében rejlik. Mindent tud Shakespeare-ről, amit csak tudhat a kutató, s persze mindent az életről, amit csak a költő tudhat. E tudás biztonságában kérdőjelezhet meg olykor akár "könyvszekrénynyi" szakirodalommal megtámogatott évszázados értékítéleteket, tartózkodhat a témájához tapadó sztereotípiáktól, lehet még frivol is, követhet el nyugodt lélekkel blaszfémiát. Mindent megtehet, s meg is tesz, hogy az elme közhelyeiből kihívja, létre hívja az eleven gondolatot. Módszerének titka nem az állítás, hanem a rákérdezés. Kérdések egész sorát zúdítja tárgyára és olvasójára, hogy aztán felkínálja a maga válasz-alternatíváit, élményszerűen érzékeltetve, hogy a shakespeare-i színjátékban – tehát az emberi létezés sokszínű felmutatásában – csakis a lehetséges látás- és felfogásmódok teljes tér-idő hálója fedheti fel azt, amit el is fed: az áttűnéseiben jelenvaló lényeget. Ezt a "különös" létezőt tünékenységében tetten érni és megjeleníteni: kritikai vállalkozásnak merő képtelenség – olyan kísértés, melynek nyomába merészkedni legföljebb ha az alkotás képes... Ezért foglal el megkülönböztetett helyet s hagy remélhetőleg maradandó nyomot Géher István esszé-költészete ("tudatregénye", "kalandregénye") a magyar Shakespeare-kultúrában. Műfajpróbáló kísérlet, melynek jelentőségéhez az is hozzájárul, hogy tematikai teljességigénye ritka példa a hazai és nemzetközi gyakorlatban. A világnagy szekrényben még egy könyv Shakespeare-ről? Egy érdekes könyv! Kinek, mire való? A szerző szándéka szerint: olvasni, mindenkinek, akit – shakespeare-i megfogalmazásban – az emberi "lény maga" érdekel.
