A tanulmánykötet tíz írása a hamleti problematika mint irodalmi emlékezet és interakció kérdéseit vizsgálja a 18-19. és részben a 20. századi európai (angol, német, orosz, magyar) továbbírás és értelmezéstörténet függvényében. A szerzők célkitűzése az volt, hogy nem annyira a drámát, hanem inkább a főhős „színeváltozását" elemzik. A recepciótörténeti megközelítésű tanulmányok azt fürkészik, hogy határozza meg Hamlet alakjának archetipikus, általános emberi jegyeit az esztétikai gondolkodás, bölcseleti síkon a drámahős alakja hogyan válik a „Hamlet mi vagyunk" életérzés reprezentánsává a szentimentalizmus, a romantika és a romantika bomlásának időszakában. A tematológiai megközelítéssel írt munkák pedig az archetípus jellemzőinek irodalmi hősökben való újjászületését kutatják. E két fő megközelítési módhoz járult néhány huszadik századi iskola (frankfurtiak, pszichoanalitikusok) Hamletről való töprengésének áttekintése.
A kötet szerzői (P. Müller Péter, Weiss János, M. Sándorfi Edina, Hetesi István, Nagy Imre, Merényi Annamária, Tóth Orsolya, Takáts József, V. Gilbert Edit, Bókay Antal) a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának különböző tanszékein dolgozó irodalomtörténészek és filozófusok, akik „Az »eminens« szöveg a recepcióban: »Hamlet mi vagyunk «" elnevezést viselő kutatási program keretében folytatták a tárgyat illető vizsgálódásaikat.
