Kornis Mihály: Körmagyar; A. Schnitzler: Körbe-körbe

A kötet két drámát közöl, sajátságos tördeléssel: ha megfordítjuk a könyvet, a hátoldalán találjuk a másik darab

címoldalát. A könyvnek így két címlapja és két impresszumoldala van, mindkét darabnak egy, a szövegek középen

találkoznak – a történetek körbeérnek, a darabok kezet fognak egymással, a tereken és időn túl folyik az élet

nagy körtánca.

"Ez ​a könyv arról a körről szól, amelyben az emberiség, mint az őrült, úgy pereg és pedig a világ teremtésének első

pillanatától kezdve és valószínűleg a világ létének utolsó pillanatáig. (Vannak ugyan tekintélyek, akik azt tanítják, hogy

a kör előbb kihűl, mint a föld, de én azt hiszem, a dolog tart véges-végig.) Az élet legfontosabb tárgya, ténye és ügye

tehát a téma, amelyet Schnitzler Arthúr – német, de a világ legelső új íróinak egyike – könnyű párbeszédekben földol-

gozott. Frivol olvasónak, első tekintetre, ezek a dialógusok frivolaknak tetszhetnek. De ha belemélyed a könyvbe,

hamarosan meggyőződik, hogy ez nem érzékiséget csiklandó, mulattató dialógusok gyűjteménye, hanem egy vakmerő

és végeredményben inkább szomorú tanköltemény ama bizonyos körről, amelyről őszintébben, keményebben, közvet-

lenebbül nem beszélt még senki. Schnitzler, nemhiába orvos és természettudós: okmányokat gyűjtött itt össze, olyan

dokumentumokat, amelyből a jövő helyreállíthatja a mi szellemi és érzéki életünk természetrajzát, a ma pedig: láthatja,

megismerheti és értheti azt. Amire a gyanakvó és álszenteskedő azt mondhatja: nos, ez a tudomány feladata és nem

a költőé, menjen az orvos úr, írja meg latinul, mint ahogy régi jó szokás és hagyja meg a társadalomnak az ő erkölcseit –

lepel alatt tovább rothadni – és ne bántsa az asszonyok és a gyermekek illúzióit!" (Bródy Sándor)