Kortárs drámaírók

Székely Csaba az egyik legeredetibb hangú drámaíró a mai magyar drámairodalomban. Nyelve, mondatfűzése jól fölismerhető, kimunkált, élvezetes, mindemellett az itt olvasható – régebbi és új – darabokból az is kitűnik, mennyire változatos, sokszínű. Másképp szólalnak meg a Bányavidék-trilógia világvégi falujának lakói, és megint másképp a város sivatagában egymást kereső-kergető emberek (A Homokszörny) vagy a mindenhol idegen homoszexuális férfiak és nők (Öröm és boldogság). De talán a legerősebb szólam ebben a kötetben a gyermekhangoké: a csökkent szellemi képességekkel bíró Róberté (Szeretik a banánt, elvtársak?), aki felnőttként is egy gyerek naiv egyszerűségével érzékeli maga körül a világ (és a politikai rendszer) változását. Vagy a világ abszurd kegyetlenségét rendként megélő Lizáé (Semmit se bánok), aki a testében hordozza egy megdőlt, ám romjaiban is továbbélő diktatúra bűneit. De gyerekeket hallunk az óvodai körhintán is beszélgetni (Idegenek), amint a szüleiktől eltanult szólamokkal védik a … mit is? Amit „atyáik építettek”? Vagy – mint Ivánék a bezárt bánya fölött – a „hagyományokat”? A gyerekhangok mögött ott nyögnek, ordítanak, parancsolnak, káromkodnak a sokszor láthatatlanul is jelen lévő, meghalni nem tudó, mindent uraló, felnőtt gyerekeik életét is megnyomorító apák. De ha jól figyelünk, meghallhatjuk a nyüszítésüket is, a félelem és féltés hangját, a pusztító rettegését, ami terméketlen sivataggá változtatja maga körül az egész világot.

Fontos figyelmeztetés:

A kötet megvásárlása és a darabok olvasása nem helyettesíti a rendszeres és kiegyensúlyozott

színházfogyasztást.

A kötetben olvasható darabokból készült előadásokat keresse a Szkéné Színházban:

Bányavakság

Bányavíz

Vagy a Budaörsi Latinovits Színházban:

Öröm és boldogság

"Fölmerülhet a kérdés, hogy ha az itt olvasható, improvizációkból születő darabok ennyire mélyen kötődnek egy-egy előadáshoz, akkor minek azokat kötetben mutogatni, minek úgy tenni, mintha ezek a szövegek az előadásoktól elválasztva, önállóan is létezhetnének?

Azért, mert léteznek.

Mert ugyanolyan színdarabok, mintha más, hagyományosabb technológiával születtek volna. Az ilyen darabok létrehozása pont ugyanannyi alkotói bátorságot és fantáziát igényel. Más a technológia, de a lényeget tekintve nincs nagy különbség, sőt sokszor éreztem úgy, hogy nehezebb a dolgom, mintha a semmiből gyúrnám a dialógusokat.

A kötet utolsó darabjának nem én vagyok a gazdája. Nagy öröm és büszkeség, hogy meghívhattam a kötetbe tanítványaimat is, akik nagyjából az én módszeremre alapozva, de teljesen szabadon, a saját képükre és hasonlatosságukra alkották meg a maguk remek darabját." (Kárpáti Péter)

Tartalom:

Az álom féltestvére

Dongó

1089 (színház az orrod hegyén)

Kéksziget

Hungari

H LH T TL NS G

Tartalom:

Napraforgó

Más nem történt

Újvilág

Kő, papír, olló

Eltűnő ingerek

Pass Andrea ragyogó természetességgel alkot egyszerre játékos, élő és intenzív szövegeket, a mindennapokban gyökerező, mégis tűpontossággal komponált, érett és közvetlenül ható drámákat. Előadásaiban szerves egységben létezik együtt szöveg és színház, játszó személy és elhangzó dialógus, a konkrét tér, ahol néző és előadó találkoznak, és a szavakból, gesztusokból, szemvillanásokból, mozdulatokból épített másik, teremtett világ. Ahol a hétköznapi (vagy annak tűnő) mondat egyszerre tud váratlan mélységekbe vinni, egészen új arcát mutatni, új impulzusokat adni – az erőltetettség, konstruáltság vagy a tetten érhető „hatást akarok” parancsoló imperatívusza nélkül. Egyszerűen színház, szinte észrevétlenül jó (persze ahhoz túl erős és bőr alá sugárzó, hogy ne vegyük észre), mesterkéletlen és érzéki színház, mindig olyan tükröt tartva nekünk, amely megbűvöl és átvilágít egyszerre, láttat és játszik, és legbensőbb élményanyagainkból építkezik. Rácsodálkozhattunk: hát ilyenek is vagyunk? Hát ezt sem tudtuk jól elrejteni? Hát ezt is kimondja helyettünk valaki, hol megbűvölő provokációval, hol egy kristálytisztasággal álló pillanat csendjébe rejtve? (Sediánszky Nóra)

Vizsgálat a rózsák ügyében

Bolond Helga

Argentína

Júlia Szunce

Az utolsó tíz év, Bajor Gizi

Karády zárkája

Madárhegy

Darvasi László közel harminc éve ír drámákat, a mostani (nevezzük hiánypótló drámakötetnek) széles válogatás az igen gazdag drámaírói életműből. A hét dráma méltón reprezentálja azt a drámaírói utat, amelyet a szerző bejárt a hosszú évtizedek alatt a legendákra épülő, korábban már prózában megírt drámáktól a kordokumentumokat is felhasználó és a közgondolkodásban központi helyet elfoglaló színésznő-darabokon keresztül a színházi szövegként is értelmezhető legutolsó művéig, amelynek társszerzője Darvasi Áron.

A kötetben olvasható színdarabok:

Térközben

Asztreál

Addikt

Mentorok

Megálló

Színészotthon

Sofonisba

Anger Zsolt ajánlója:

"Egy vidéki színházban úgy él az ember, hogy semmije sincs más, mint a színház. Vérágas szemű megszállottak, vadállatok. Véres húscafatokat harapunk ki egymásból, majd szűkölve összebújunk. Addiktok vagyunk, akiknek a próba és az előadás a napi adagjuk. Ebben a dzsungelben lakik a kellékes is. Az élete olyan, mint egy Goldoni szolgáé: keservesen dolgozik, szidjuk, és röhögünk rajta. Mindent lát, és minden teher ránehezül. Aztán politoxikomán lesz. Aztán meghal. Aztán újjászületik. Tudja, a szenvedély soha nem múlik el. Valami konstruktívat keres, a destrukció helyébe. Írni kezd…"

Szücs Zoltán Kaposváron született 1969 októberében. A középiskola elvégzése és a katonaság után 1990-től a kaposvári Csiky Gergely Színházba került. Először díszítőként, majd kellékes munkakörben dolgozott, később kisebb statiszta szerepeket is eljátszott Mohácsi János, Ascher Tamás, Gothár Péter, Znamenák István előadásaiban. 2000-ben alkohol- és drogfüggése miatt eljött a színházból. Ezután különféle helyeken és munkakörökben (biztonsági őrként, villanyszerelőként, kocsitakarítóként, kéményseprőként) dolgozott, amíg az egyre súlyosbodó függései végképp alkalmatlanná tették ezekre. 2008-ban kezdett bele egy 12 lépéses rehabilitációs terápiába, amelynek eredményeként rátalált az írásra. „A színdarabírást azért kezdtem el, mert rájöttem, hogy a bennem keletkezett »őrületeket és űröket« valamivel enyhítenem kell, illetve ki kell töltenem. Tehát az írás terápia lett, a felépülés része, hogy a bennem élő szenvedélybeteg gyakorolhassa az elengedés művészetét.”

Darabjait bemutatták Pécsett, Miskolcon, Kaposváron és legutóbb a Jurányi Házban.

Tasnádi István a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakja. Sokműfajú alkotó, de igazán otthon a színházban érzi magát, nemcsak íróként, hanem dramaturgként, sőt rendezőként is. Darabjai nem az asztalfióknak íródnak, hanem többnyire létező társulatok számára, a színészekkel és a rendezővel való együttműködésben készülnek. Különösen igaz ez az itt olvasható szövegekre.

A kötet címadó darabja, a Kolibri Színház felkérésére írt Cyber Cyrano valós történet alapján készült fiatalok számára. Az ősbemutató óta számos helyen játszották, és a műfaj egyik legismertebb magyar darabja lett. Hasonlóan fontos, fiatalokról fiatalokkal készült mű az East Balkán, amelyet a Bárka Színházban mutattak be, és amely szintén valós történeteken alapul. Ennek a hajdani bárkás műhelynek állít emléket Tasnádi legfrissebb alkotása, egy rendhagyó születésnapi „díszelőadás”, a Majdnem 20. A kötet negyedik darabja egyben a legrégebbi is: az Árkosi Árpád rendezte Nézőművészeti Főiskola még a Krétakör társulatának tagjai, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László számára készült, akik azóta társulatuk nevéül is választották az előadás címét.