EZEKET KÍNÁLJUK:
Részletes könyvismertető


Lázár Egon: Harmadik csengetés. Beszélgetés barátaimmal

lazar-egon-harmadik-csengetes
2 490 Ft

 

"Lázár Egon, a Vígszínház volt gazdasági igazgatója, jelenlegi gazdasági tanácsadója jól gazdálkodik.

Erővel, idővel, író tehetséggel is. 96 évesen immár harmadik kötetével örvendezteti meg olvasóit,

folytatja a varázslatos színházi és kultúrtörténeti kincskeresést, ezúttal a kérdező beszélgető-

partner ,,szerepét" magára öltve. Interjúalanyaival együtt elevenítik fel az elmúlt évtizedek színházi,

elsősorban vígszínházi és televíziós világát, miközben észrevétlenül – és ez a könyv egyik igazi

értéke – Lázár Egon barátai szinte a mi személyes ismerőseinkké is válnak. A szórakoztató anekdoták,

őszinte önvallomások és kulisszatitkok azonban nem csak egyszerű múltidézések. Lázár Egon

beszélgető kötete karakteres párbeszéd a jelennel, de legalábbis elegáns és felelős ajánlat a jelennek

szakmai tudás, alázat, az elvégzett munka és egymás megbecsülésének, tiszteletének a tárgyában.

Lázár Egon jól gazdálkodik. Befektet a jövőbe. Régi arcélek és történetek mai bemutatásával

a jövőről gondoskodik. Kötetének ott a helye a másik kettő mellett minden színházat szerető

olvasó polcán." (Fesztbaum Béla)


"Egy könyv, melyben barátaival beszélget a Vígszínházról a legendás színházcsináló Lázár Egon.

A nagyszerű kérdezőnek köszönhetően a kultúrtörténeti szempontból is fontos interjúkban feltárul

előttünk Keleti Éva, Szegvári Katalin, Horváth Ádám, Siklós Mária és Vitray Tamás személyes

élete, karakteres egyénisége, alkotásokban gazdag életműve. Emberi sorsokról olvashatunk itt,

melyeket összeköt a Vígszínházhoz fűződő szenvedélyes viszony, a személyes emlékek sokasága

felejthetetlen előadásokról, rendezőkről, színészi alakításokról." (Hegedűs D. Géza)

  • Kiadó
    Corvina
    Kiadás éve
    2018
    Terjedelem
    104 oldal
    ISBN
    978-963-13-6515-3
  •  

    Előszó

    A Vígszínház nagy korszakáról

    Beszélgetés Keleti Évával

    A Vígszínház egy tévés személyiség szemszögéből

    Beszélgetés Szegvári Katalinnal

    A tévérendező

    Beszélgetés Horváth Ádámmal

    A Vidám Színpadtól a Vígszínházig

    Beszélgetés Siklós Máriával

    Vitray Tamás a Vígszínházban

    Beszélgetés önmagammal

Webáruház készítés