"A József Attila Színház történetének, drámájának, szerethetőségének jelképe maga az épület: művelődési ház,
amelyet a színház indulásakor csak jóindulattal lehetett színháznak mondani. Nem szép, nem előkelő, nem
korszerű. De a miénk. Többször átalakították, fejlesztették - jól, rosszul, de mindenképpen eredményesen.
A közönség szerette. Budapest életének elfogadott része, tere lett. A taxisofőrök a cím bemondása nélkül is
tudták, hol van. Ám a ház kezdett leépülni. A színház nem adta föl, a működőképesség fenntartása volt a
feladat. Mindig annyira sikerült, amennyi pénzt adtak. Kisebb-nagyobb munkálatok segítettek, de nem pótolták
a rekonstrukció szükségességét. A színház 55 évig harcolt az életéért."
Ezekkel a sorokkal vezeti be könyvét Léner Péter, aki húsz éven át volt a József Attila Színház igazgatója.
Személyes hangvételű, számos fotóval illusztrált, egyes szám első személyben írt munkája memoár, egy szín-
ház történetének múlt idejű krónikája. Sikerekről, kudarcokról, emlékezetes előadásokról, és mindenekelőtt
azokról a munkatársakról, színészekről, rendezőkről, szerzőkről, színházi szakemberekről szól, akik mindezt
megteremtették, és évtizedeken keresztül működtették. Bevallottan elfogult könyv: a színház, a kollégák,
az ügy iránti, életre szóló vonzalmát a szerző egy pillanatra sem rejti véka alá.
