A dán filmművészet fejlődése és a kilencvenes években a skandináv színházi életet átszövő egyfajta új szellemiség
újraélesztette a dán színpadi művészetet is. A dán drámairodalom napjainkban igen jól körvonalazható helyet foglal el
a kortárs skandináv drámairodalomban.
A dán kortárs drámairodalom az identitás kérdésének legrejtettebb zugait kutatja, valamint megkérdőjelezi az időt és
a teret. Főként az idő játszik fontos szerepet a legtöbb színműíró munkásságában.
A kortárs drámairodalom jelenkorunkról szó, de anélkül, hogy realista módon visszatükrözné azt, ez a fajta dokumenta-
rista színházi koncepció a svéd színházakban volt népszerű az 1960-as években, s lassanként visszatért az ottani
színpadokra. A dán drámaírók inkább átszűrik a sokoldalú emberi természetet és a körülöttünk létező valóságot,
és a személyes jegyeket emelik ki.
Lars von Trier: Antikrisztus (Iván Andrea fordítása)
Erling Jepsen: Hópehely és szemgolyó (Szőke Zsolt fordítása)
Peter Asmussen: A part (Szőke Zsolt fordítása)
Jens Christian Grøndahl: A fekete erdő (Bogdán Ágnes fordítása)
Line Knuzton: Mesteremberek (Iván Andrea fordítása)
Christian Lollike – Franz Cybulski: Süteménygyár (Iván Andrea fordítása)
Line Mørkeby: Fiatal szőke kislány (Iván Andrea fordítása)
