Az ugrósdallamok típusainak áttekintésén keresztül történeti összefüggésben mutatja be a szerző a tánc és kísérő
zenéjének viszonyát. Ez a kapcsolat ősi, keleti dallamokat segített megőrizni és életben tartani, sőt további típusok
sarjadását is előhozta a zenei anyanyelvből, pl. a reneszánsz proporciós gyakorlat, az ún. „páva-dallam”-ok esetében,
vagy a 18. századi tánczenei divat, a „sirató”-dallamokat illetően. A környező népek és a felsőbb társadalmi osztályok
közvetítésével középkori és kora újkori dallamok is beépültek az ugrós tánczenei repertoárba. A népies műdalok és
az új stílusú dalok már a csárdás 19. századi tánczenei világához tartoznak, kisebb körzetekben azonban még
ezekre is táncoltak ugróst. Kétszáznál is több vokális és hangszeres dallam kottája szolgál bőséges példaanyagul,
közülük jó néhány darab meghallgatható a könyvhöz tartozó CD-n táncdialektusok szerinti csoportosításban.
A kiadványt számos, főként a zenészekről készült archív fénykép illusztrálja.
